2018. május 3., csütörtök

Műfű

Műfűn műparipa legel,
S műfűfoccert vad félsz hat át,
Mivel ritkán múlik heg el,
Homlokra, ha kap egy patát.

Műfűfoccer cséká fölköt
Szintetikus harci övet,
Ám fejbe e vakmert kölköt
Műló lő, mit műtét követ.

Valódi a műtéti tét:
Szikét agylebenye tűr-e?
Végül visszanyeri hitét
S nem jár focizni, csak fűre.

„Hé, ti büdös kölkök, nem látjátok a FŰRE LÉPNI TILOS! táblát! Ez a fű nem azért van, hogy focizzanak, ugráljanak, hemperegjenek, napozzanak, kutyát sétáltassanak és jól érezzék magukat rajta, he! Ezt csak nézni szabad, hogy milyen szép zöld, és szagolni, hogy milyen trágyaillatú! Aki nem csak gyönyörködik benne, annak a belét ontom a hegyes végű botommal ám! Rendnek kell lenni! Tűnés a műfűre!” /Vérszag Vendel, parkőr/

„A szintetikus műfű sokkal paraktikusabb a labdarúgásra, mint a hagyományos, mert igaz ugyan, hogy az anyaga rákkeltő, de miért is akarnának rákok aludni egy futballpályán, ugye?!” /Dr. Pévécé Pusztulcz, az Országos Műfüvesre Átépített Játszóterek Gondnokságának Államosító Direktóriuma (ÓMÁJGÁD) ideológiai főmérnöke/

Vakmerő helyett vakmert?! Mert merő véletlenségből csak így jön ki a szótagszám?! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! NEM ENG.! Áááááá!!!” /néhai Jószándékú Jenő, a Rím Ügyi Hivatal (RÜH) szívrohamban elhunyt főcenzora/

„Jó, ha műfűvű a padló,
Táncol rajta műbőr vadló!”
/Rémrímremeklő Rögény, a Szórakoztató Állatos Játékokat Szintetikusan Alakító Galvánüzem (SZÁJSZAG) vállalati költője és propagandaigazgatója/

„Gyerekkorom óta nem értettem, mit jelent a műlovarnő kifejezés, de a vers alapján végre rájöttem, hogy ez egy műanyag lovon cirkuszoló műnő! Köszönöm, költő úr! Ezek szerint a művelődési ház mögötti kisboltban lévő dobozos műtejet a műtehénből fejik? De király!” /Egyszerű Etelközné Egykaptafa Eutanázia, kisbolti árufeltöltő/

„Önéletrajzi ihletésű alkotás. Azelőtt műfű, azóta művészet három műszakban. Rím, szótagszám, mélyen emberi kérdések értékteremtő megközelítése megvan, hol itt a probléma?!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„A műló, mint a trójai faló szimbóluma, amin keresztül a liberálbolsevik kozmopolita söpredék titokban bemételyeződik tejjel-mézzel folyó hazánk szívcsakrájába?! Figyelünk, költő úr, mi résen vagyunk, bár honunk nem rés, hanem erős ostya az illiberális monopolkapitalizmus aranytojást tojó falában! Maga most befárad egy kenterbe verésre, oszt’ meglátjuk, lesz-e még kedve összetapostatni a mi szép zöld gyepünket a füvező belvárosi egyke gyerekcsordákkal!” /Csávás Kálmán kőagy, az Ellenzéki Poétákat Egyszerű Gumibottal Összeverő Rendészeti Csoport (EPEGÖRCS) műveleti főtisztje/

„A mesterséges kis és nagydolgát egy műsíkon végző műállat látszólag nem nagy dolog, mégis a dolgozó nép sivár eldologiasodásának apoteózisa. A „Vissza a természethez!” rousseau-i életérzés letaglózó ellehetetlenülését a keresztrímek könnyed kalapácsütésszerű dübörgése teszi kibírhatatlan vesszőfutássá. A vers végi visszatalálás nem feloldozást jelent, csak a halandók illékony haladékát. Haladéktalanul elolvasásra javaslom!” /Halleluja Hubáné Lichthóf Letargia, a Jóindulatú Jajveszék c. ellenkulturális antiportál műszakfelelőse/

„Jobban szeretek füvön föcizni, mint műfüvön, mert ha becsúszok, előbbi esetben csak fűfoltos lesz a lábam, míg utóbbi esetben leég rólam a segélyből vett tornagatya is!” /Borsodi Béla, sörfoccer és munkanélküli martinász/

„A fű csak a birkáknak előnyös! Éljen az aszfalt!” /Sonkás Lajos alias Lewis Hamilton, négyszeres világbajnok Forma 1-es autóversenyző/

„Mi ez a szétkent kutyagumi állagú dögvész, ez az izzadt celebhónaljszagú bulvármédianyál?! Anyám a kultúrsokk hatására épp átkutatja a szobámat műfüves cigik után, hogy ürügyet találjon arra, hogy eltilthasson a nagy szám miatt amúgy sem létező baráti körömmel való játszótéri labdázástól! Teljes időzavarba került, mert Frady Endrétől elgurultak a gyógyszerei! A műfűfoccer csékánál úgy megütött, mint ügyetlen egykét a kiegyensúlyozatlan mérleghinta! El se jutottam a vers végéig! De van vége, ugye?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer műfüvön hanyatt fekve napozva áthajtott rajtam egy műménes, de mindet le kellett lőni, mert eltört és kilógott a szuperszintetikus lólábuk.” /Chuck Norris/

2018. április 27., péntek

Egyszer volt...

Egyszer volt, de elmúlt mára
Ükapámnak bombagyára.
Fellobbant bent gyufa feje,
S másnap délig hűlt a helye.

Akkor volt, már nagyon régen,
Fekete füst szállt az égen
S ükömből pár üszkös szelet,
Várva légtisztító szelet.

Ekkor volt és igaz is tán,
Ükömnél lelt bakancslistán
Szerepelt e nagy bumm terve.
Ükanyám jól le lett verve.

Nemrég volt és fájó is volt,
Megcsapott száz nem is kis volt
S főtt bennem sok agyi zsír át…
Így írtam e tébolylírát.

„Minden, amit sosem szerettél volna megtudni Frady Endre képzelt ükapjának felrobbant bombagyáráról, de nem mertél szólni. Ezt józanul sem megírni, sem elolvasni nem lehet! NEM ENG.!” /Dögényi Deziré, a Szösszeneteket Elbíráló Szervezet (SZESZ) főcenzora/

„Ezt a valamit a megbomlott agyú költő egy „Egyszer volt…” című verspályázatra követte el! Szellemi terrorveszély miatt követeljük az összes magyar nyelvű verspályázat visszamenőleges hatályú azonnali betiltását és Frady Endre világhálóra való kijárási tilalmának bevezetését!” /Hirtelenharagú Hőbörd, a Bizonyítottan Elmebeteg Poétákkal Önvédelemből Cudarkodó Civilek (BEPÖCC) szócsöve/

„Súlyos időzavar van a versében, költő úr! Míg az ön vélt vagy valós ükapja feltehetőleg a XIX. században rontotta a levegőt, addig a ’bakancslista’ szószörny csak ebben az évezredben mételyeződött bele a magyar nyelvbe, tehát az ön durrogtatós ükének nem lehetett bakancslistája! Anakronizmus! Quod erat demonstrandum! Vae victis!” /Entellektüel Elténé Bölcsész Bigyonka, a Bölcsek A Nyelvért Alapítvány (BANYA) holtnyelvi szakértőnője/

„Füstbe ment terv, avagy ember tervez, de van, aki végez is magával. A halálos utókór örökösének megrendítő erejű megemlékezése a Darwin-díjra jelölt Nagy Elődről - Oxymoronok egymás között önkritikusan. Nehéz pillanatok ezek.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Na, humán úr, csak azért nem perelem be személyiségi jogaim megsértéséért, mert az igazság malmai lassan őrölnek, az ökleim viszont gyorsan pépesítenek! Gyorsan kössön életbiztosítást, mert hamarosan érkezem!” /Dr. Nagy Előd, szupernehézsúlyú kick-box professzor/

„Nem akartam én rosszat. Igaz, jót sem. Csak kíváncsi voltam, hogy nem tűzveszélyes-e a bombagyáram. Aztán kiderült, hogy de. Szép szórásos temetésem volt.” /néhai Frady Ferdinánd, a költő képzelt lüke üke/

„Nem volt rossz ember az uram. Igaz, jó sem. Leginkább egyszerűnek nevezném. Kicsit hirtelen és nagy zajjal hagyott itt minket, de lehet, hogy ha tovább él, még több kárt okoz. Béke kormaira!” /néhai özv. Frady Ferdinándné Emtéká Etelka, a Monarchiabeli Tanítónők Köre (MTK) oszlopos tagja/

„A költő nemes egyszerűséggel bonyolítja le a köztudatba robbanás másoknak oly nehéz feladatát. A köszörűéles elmével összecsiszolt páros rímek pajkos detonációja viharos erővel söpör el mindent abból a megkövesedett épületromból, amit mi eddig költészetnek hittünk. A gyújtó hatású poéta úgy vált paradigmát, mint hasmenéses súlyemelő alsógatyát. Ne szégyelljük elérzékenyülve kimondani, hogy Frady Endre ugyanaz a világirodalomnak, mint trágya a kizsigerelt termőföldnek, mint végbélkúp a lázasan hányó kisbabának vagy mint papírzacskó a turbulenciába került repülőgép utasainak – megmentő! Senkik, kövezzetek meg, de kimondom: próféta tette be közénk a lábát! Jaj! Fáj! Au!” /Jártányi Erőné Gyurgyalag Gyogyilla, a Rusztikus Irodalmat Görgető Literátorok Iróniája (RIGLI) c. versportál szakértője/

„Nesze! Nesze! Kő még?! Még, még, még, ennyi nem elég!” /a senkik/

„A magát költőnek képzelő páciensünk az elektrosokkos kezelést követően véletlenül bekódorgott a főnővér irodájába és pár percre magára maradt a szövegszerkesztővel. Klinikánk a költészetet saját halottjának tekinti.” /Dr. Tumor Tomor, a Ragyavert Edömér Tudományos Elme Klinika (RETEK) igazgató főorvosa/

„Mi ez a gyomorforgató ízléstelenség?! Mi ez az alpári idiotizmus?! Frady Endre a lüke ükével egyetemben kihúzta nálam a gyufát! Szét is robbant tőle az agyam! Szegény anyám most az én ideggyógyszereimre kénytelen költeni az Erzsébet utalványait és a rezsicsökkentésből félretett vagyonkáját! Állítsuk meg Frady Endrét!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer az én gyomromban is felrobbant egy bomba. Utána kormosat böfögtem.” /Chuck Norris/

2018. április 19., csütörtök

Fogorvosnál

Egyik napon érzem, hinnye,
Fáj a számnak felső ínye,
S külső fejfél kissé kerek.
Mi okozza, foggyökerek?

Fogorvos szó hallatára
Menekülnék bitófára,
Vetném magam mókus elé,
Taposson szét, legyek zselé!

Bensőm fortyog, mint a láva:
Nem lehetek ilyen gyáva!
Keresek e földi tekén
Rendelőt és elmegyek én!

(hatásszünet)

Ínybe adott injekció
Hatására zsibbadni jó,
Nem érzem, hogy fúrnak-vésnek,
S nyoma sincs a szenvedésnek.

Ám, ha elmúlik a hatás,
Mintha ló rugdosna, patás!
Döf a pokol tüzes nyila,
S rémálmom van: minden lila!!!

Lila majom köp, de csak rám,
Lila nyálban úszik csakrám,
S elgázol egy lila fogat…
Minden gyerek mosson fogat!!!

„Minek mosnék fogat, amikor ugyanolyan vagyok, mint a nagyapám?! Ő is ráncos és neki sincs foga!” /Zsizsikfalvi Zsödényke, újszülött/

„Mi van zöld majom úr?! Agyára ment a nyugiszuri?! Máskor ne héjastól egye a banánt, mert beletörik a satnya fradista foggyökere! Zőőőőd majmok, zőőőőd majmok!” /lila majom/

„Lila majmok! Lila majmok!” /zöld majmok/

„Húha, úgy tűnik, annyira fájdalommentesen akartam csinálni a fogcsiszolást, hogy erősen túladagoltam az idegzsibbasztót! Jaj, most látom, hogy az állatkerti majomház számára félretett adagot adtam be neki!” /Dr. Gibbon Gerzson, fog- és állatorvos/

„Kedvencem a hatásszünet. Jó hatással van rám, hogy megszűnik a vers hatása kicsinyég. Hatásos, csak rövid. A hatásmechanizmus maga szokványos: A bántja B-t, B szenvedve elmeséli C-nek. (A=bárki, B=költő, C=önkéntes olvasó). Javasolható egy C:=A behelyettesítés, mint közvetlen önvédelmi reakció, de ez még tesztelést igényel.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Ne C=A legyen, humán úr, hanem C&A, mert abban több a pénz! A feleségem is oda fizeti be a nagyját annak, amit én megkeresek! Amikor belép az üzletbe, úgy felpörög a gazdaság, hogy rögvest fordul egyet a gyomrom és leizzadok, mint csokifagyi a gázrezsón!” /Leszedált Leó, léggitáros és jégkrém olvasztár/

„Elszaladnék, de már késő,
Benn a számban van a véső!”
/Csasztuska Szilveszter, rímrobbantó kisiparos és amatőr foggyökér imitátor/

„Felháborítónak tartjuk és visszautasítjuk a fogorvosokkal való alaptalan ijesztgetés mindenféle gúnyverses formáját! Ugyanakkor, felhasználva a nyilvánosság adta lehetőséget, május elseje közeledtével ezúton közzétesszük a Fogorvos Szakszervezetnek az ismét egyre kötelezőbb ünnepi felvonulásra ajánlott jelszavait: Rágni öröm! Fogorvoshoz járni jó! Tégy a szájszag ellen! Ép testben ép fog! Jégkrém helyett fogkrém! Arccal a rendelő felé! Ne azt kérdezd, mit tehet érted a fogorvosod, hanem, hogy te mit tehetsz a fogorvosodért! Jut jatt! Csonka jatt nem jatt, egész jatt mennyei jatt! A fogorvos jobban teljesít! Állítsuk meg a fogszút! Aki magyar, fogat mos!” /Dr Muszáj Menyhért, a Piacon Legjobb Univerzális Szájápolás Általános Fogászati Alapítványa (PLUSZÁFA) dentálhigiéniai szakreferense/

„Ínybemarkoló szájtépésnek induló közegészségügyi katarzis líra didaktikus tanulságtétellel. A verset a térfélcsere előtti pontban felező rövid hatásszünet a költő távolba vesző futballista múltjából megidézett „Két félidő a pokolban” című ősmagyar háborús filmdráma kései archetípusa. A foglenyomat rögzítőre ráharapó Frady Endre rövid szférákban való körözés után ismét lecsapott és letette az asztalra az asztalra letennivalót, a világirodalom pedig alélva hever. Ezennel újra itt van a versészeti Top Ten idei Number One-ja!” /Bombasztikus Béláné Tyűdejó Tyuhajka, volt középiskola magyartanár, a Mennyei Áramlatok Metamorfózisában Olvadozó Rianás (MÁMOR) c. szépirodalmi szakmány szakértője/

„Mi ez a szellemi bubópestis, ez viszolyogtató rímragály?! Ó, hogy miért nem húzattam ki az összes fogamat, hogy kínomban ne harapdáljam véresre a köldökömet és ne harapjam le a hónaljamra tetovált ADOK A VÉLEMÉNYEMRE! feliratot?! Inkább cseréljék fel érzéstelenítés nélkül az alsó és a felső fogsoromat, miközben nyakig ülök egy termeszhangyabolyban, minthogy ezt a fogászati ízléstiprást még egyszer el kelljen olvasnom! Anyámat eltiltottam még önmagától is, hogy eme letaglózó förtelem hatására meghasadt tudatának az énjei nehogy kárt tegyenek egymásban! Világ proletárjai, vessetek véget velem vagy Frady Endrével, mert kettőnknek túl kicsi ez a világegyetem! Celebvér folyjon patakokban!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Én nem költök fogkefére, én medvével mosok fogat. Ha túléli, szabadon engedem.” /Chuck Norris/

2018. április 13., péntek

Péntek 13

Máma a szerencse balog,
Királynőt üt le a gyalog,
Bástya rosálása gyatra,
S nem érsz haza negyed hatra.

E nap mindenhonnan késel,
Régi dicsőséged késel
Homályban és hasad hasad,
S égből pofont szirti sas ad.

Mentőhordágy csupa rücsök,
Ínyen döf tört szemfog csücsök,
Sürgősségin tömeg gátol…
Aludd át e napot mától!

„Nem rossz, Frady NERtárs, nem rossz, de magától ennél többet vár a szakvezetés! Na, fusson neki még egyszer-kétszer, dobbantson és zamek! Addig is NEM ENG.!” /Trotil Tivald, a Költőket Gályáztató Bizottmány (KGB) főcenzora/

„„[…] Játszani is engedd szép, komoly fiadat!” jut az egyszerű választópolgár eszébe így költészet napjatájt, meg hogy „ […] költőnk nem nyelvtant tanul, sekély e kéj […]” Namostan felmerül a költői kérdés, hogy egyfelől Endre Művészúr tekinthető-e szépnek, mert komolynak aligha, s hogy vajon ezzel diszkvalifikálódott-é a játékra érdemesültek köréből. Másfelől pedig, hogy milyen fokon is készül Ő egész népét tanítani, és hogy ezt mégis hogyan viszonozhatnánk Neki. Mindenesetre mélyen megnyugtató, hogy Frady Endre költészetének minősége legalább olyan stabil és megingathatatlan, mint a választópolgárok bizalma országunk vezetésében. Köszönjük! Ja, hogy péntek 13? Carpe diem, és nyugtával dicsérd!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Hát a verset is messziről ajánlott elkerülni, méltó a naphoz. Ezt maximum Nagy Bandó András tudná úgy előadni, hogy az ne legyen eme rettenet...” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Nagy Bandó András? NBA?! I love this game!” /Michael Jordan, ex-kosárfenomén/

„Hé, senki se vegye a számra a nevemet, mert odamegyek és úgy elverem egy seprőnyéllel, mint fiatal koromban a Kacsa Magazin főszerkesztőjét, aki ütlegelés közben még hápogni is elfelejtett!” /Nagy Bandó András, a nem viccelő humorista/

„Még hogy balszerencse?! Előléptettek és leütöttem a fehér királynőt! Buli vaaaan!!!” /a fekete gyalog/

„Gyalog?! Nem gyalog ütött le, hanem egy sötét paraszt! A védelmemre kirendelt bástya meg ijedtében berosált! Elegem van, lemondok és inkább átállok én is a sötét oldalra!” /a világos királynő/

„Gyere kislány, gyere, a Disco Dark-ban szól már a zene!” /DJ Darth Feró, sötét dalnok/

„A péntek tizenharmadikát hanyatló nyugati fekete macska mágiára és turáni átokra hivatkozva átaludni?! Szorgos közmunka helyett henyélni?! Sürgősségin tömeget vizionálni?! Na, de mit is munkamoralizálok én itt?! Nem kell szirti sas a pofonhoz! Na, tartsa csak ide előbb az egyik, aztán a másik orcáját, hadd érezze mindkét fele baráti szeretetem csattanását! Nem szimulál, feláll! Arccal a kisvasút felé! Irány a lapátos brigád! Lépéééés iiiindulj! Egy-kettő, egy-kettő…” /Csávás Kálmán kétharmadnagy, az Idegesítővé Degradálódott Igriceket Ótvarpusztára Telepítő Alakulat (IDIÓTA) megoldásügyi főbiztosa/

„Péntek tizenharmadikán
Zuhanjon rád nagy pelikán!”
/Újpesti Barnabás, OKJ képzett közjegyző és Frady Endre kortárs költészeti ellenlábasa/

„Szerencse balog?! Hát nekem nem volt szerencsém, mert Murza lovam megcsúszott a sárban, engem meg elfogtak a rác labanc bérencek! Még jó, hogy a lefejezésemet nem éltem túl, mert belehaltam volna a szégyenbe, hogy legyőzött a gaz ellen!” /Béri Balogh Ádám, brigadéros/

„Gaz ellen használjon Dzset márkájú rotációs kapát! Ha most vásárol, ajándékba fűmagot is adunk mellé! Zene a gazda füleinek, amikor a harmonikus kertjében a Dzset rotál!” /Nyikhaj Nyenyő, rotációs kapa ügynök/

„Az aktuális társadalmi tragédiában az olvasót együttérzéssel tegező költő a félős jelenlét paradigmájával ajándékozza meg az abszurd rettegésbe menekülő letargikus tömegeket. A rímek kristálytiszta csengése bongása vidám lélekharangként jelzi közeli vég kezdetét. A költő, szorgos népének szellemi fáklyahordozójaként már látja az alagút végét és mindjárt beér. Könnyezzünk vele együtt!” /Ravatal Rezsőné Temetetlen Teréz, a Gyászfátyolt Öröklő Kaotikus Értelmiség Riadalma (GYÖKÉR) című jajveszékelő versportál főszerkesztője/

„Több ezer év és több tízezer hónap statisztikai megfigyelése és az adatok számítógépes rendszerezése után nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy minden olyan hónapban, ahol tizenkettedike csütörtökre esik, előfordul péntek tizenharmadika.” /brit tudósok/

„Tegnap egy vitriolos tollkészletben fogadtam anyámmal, hogy péntek tizenharmadika legnagyobb csapása nem a műfogsorrögzítőjének a tévé távirányítójába ragadása, hanem Frady Endre aktuálböffenetének az iderondulása lesz! Nyertem, de nem vagyok boldog! Ha nekem kétharmadom lenne, akkor most visszamenőleges hatállyal bevezetném a Stop Frady törvénycsomagot és ezt az elmeháborodott rímzombit kiutasíttatnám a világegyetemről! Free from Frady!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nálunk Texasban a péntek tizenharmadika nagy szerencséjére nem mer balszerencsét hozni, mert különben addig ütöm, míg szombat tizennegyedike nem lesz belőle.” /Chuck Norris/

2018. április 11., szerda

Egyszerű lóvers

a döglött ló és az okosteló hűlt helye /Chuck Norris felvétele/
Döglött ló hál árokparton,
Alatta egy véres karton,
S karton fölött fekszik e ló,
S nincsen nála okosteló.

Ily teló, ha lenne nála,
Leesne az ember álla:
„Mi lehetett ennek titka?!”
De az ilyen eset ritka.


„Az a baj, hogy az ilyen vers is ritka! Jobb lenne, ha egyáltalán nem lenne! Ahogy én sem vagyok. Pedig úgy megennék egy lovat!” /Nessie, a Loch Ness-i szörny/

„Ilyet írtam, ha már a kollégák csak ilyen ritka egyszerűt hajlandóak elolvasni...” /Frady Endre, költőgigász/

„Jájjj! Nem teljesen erre gondoltam, de lényegesen jobb, mint az előzőek... Alakul, csak ne térj le a sötét oldal kedvéért az ösvényről!” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Már késő! Endrénk arcpojétikája: "Országomat egy jó szójátékért!" Na de, Sorstársak, mégis, hány országa lehet a Mesternek?” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Az én Országom nem e világból való…” /a Mester/

„Király?” /Poncius Pilátus/

„Ki szólított?!” /Elvis Presley, a király/

„Szállj már le a magas döglóról, Elvis! Úgy arcoskodsz, mintha nem ugyanolyan bográcsban főnél, mint én! Pedig anno milyen jól elképzeltem, hogy nincs se menny, se pokol! Tévedtem…” /John Lennon/

„Döglónak bár híg a leve,
Szárítja a Napnak heve.”
/Szimpla Szilárd, Faék Díjas neoprimitív kortárs költő és lóbőr kikészítő iparos/

„Még hogy egyszerű vers?! Ha a mi kampányüzenetünk ilyen hosszú és bonyolult lett volna, sosem állítottuk volna magunk mögé a zembereket! A jó szlogen egy soros!” /Blőd Bögyénc, Bergengócia miniszterelnöke/

„Én sosem fogyasztanék döglött lovat, mert ahogy az ősi kannibál mondás tartja: Az vagy, akit megeszel!” /Nyamnyam Nyihámor, emberevő törzsfőnök és adóvégrehajtó/

„Döglött ló az árokparton,
Megeszi a kisangyalom.
Nem lehet ő finnyás, ha már
Éhbért kapó énektanár.”
/magyar pedagógus népdal/

„Mi ez a hiperidióta semmitmondás?! Ki kíváncsi ennek a taknya-nyála egybefolyt közveszélyes kreténnek az irodalmi kipárolgásaira?! Frady Endre is egyszerű, a verse is egyszerű, csak túlélni nehéz! Anyám szerint már ’56-ban is voltak döglött lovak, csak azokat nem megverselték, hanem megették a forradalmárok, az ellenforradalmárok és a népfelkelők! Ez a szellemi mélyszegénységben élő rímgyilkos most viszont feltrancsírozza és le akarja nyomni a torkunkon! Valami nagy-nagy gödröt kéne ásni és beleokádni Frady Endre sorokba öklendezett vérlázításait! Hányingere necesse est!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Hülyére vertem egy okostelefont egy döglött lóval az árokparton. Kérdés?” /Chuck Norris/

2018. április 4., szerda

Az idegen

Ajtót nyitna Izidor,
S bár címkéje: „Easy door”,
Befeszül a kerete.
Gizit hívja: „Gyere te!”

„Gyüvök má’!” – így felel ő,
Majd Hiltivel belelő
Szorulásos keretbe
S nagy szögeket veret be.

„Meghasadt a peremén!
Fejed széjjel verem én,
Te migráncs!” – bőg Izidor.
Köb ükileg Gizi dór.

„Nem külföldi ajtót, külföldi szögbelövőt és külföldi rabszolgát kell venni, hanem cégünk közismert Smörrentüch márkanevű lapra szerelt nyílászáróját, melynek mind a kilincse, mind a kerete kapható Priffdung és Kluchnits árnyalatokban is! Gyere, vedd meg és egyél hozzá húsgolyót is!” /Sven Seessonn, az Itt Kiköltekezhetsz Egyszerre Alaposan (IKEA) készletügyi főelőadója/

„Jóvammá, na, aszittem, hogy a huzat csapkoggya az ajtót és mekkéne akadályozni, hát odaszögesztem izibe, hinnye!” /Alien Gizella, betanított műbútorasztalos/

„Te jó ég, a dórok már a spájzban vannak?! Láttam egyet átrepülni a kolbászok és az oldalasok között!” /Egyszerű Elemérné Összetett Ödéma, OKJ képzett sajtkészítőnő/

„Az nem dór, anyjuk, hanem drón! A drónok repülnek, a dórok viszont elveszik a munkánkat! Dórok, haza!” /Egyszerű Elemér, faék lakkozó/

„Nem kell ide idegen,
Intézzük el ridegen!”
/Népnemzethy Nagyröttyös Noárd, a Nemzettestet Óvó Turáni Abák Árva Lányhajat Lobogtató Jóemberei (NÓTAÁLLJ) főgyulája és építéshatósági ügyintéző/

„Hoppá, többszörös tartalom, történet. Mai társadalmunk, politika kérdéseit feszegeti. Egy igazi mélyértelmű alkotás. Már látom, hogy érettségi tétel lesz az elemzése legalább 4 értelmezési szemszögből. (és még rímel is!)” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Ki gondolta volna, hogy a halálom 1382. évfordulóján, ami egyben a névnapom is, egy ilyen versben szerepel majd a nevem?! Ha nem avattak volna szentté, akkor azt hiszem, most lefagyasztanám ennek a szerencsétlen költőnek a számítógépét, így azonban kénytelen vagyok megbocsájtani neki és imádkozni, hogy minél kevesebb évezredet töltsön a purgatóriumban!” /Sevillai Szent Izidor, az internet és az informatika védőszentje/

„Micsoda, hogy április negyedikén ne április négyről szóljon az ének, hanem egy félnótás klerikális netapóról?! Lenin elvtárs meg forogjon a Mauzóleumában?! Felszabadultan zengjeja néééép! Ruszkik vissza! Roszatom! Paks kettő! Púúútyin, a hőőős, ki csak nééépének él!” /Dunakav Dunakavics Tarakan, a Szent Sztálin Szíve Rendház (SzSzSzR) unortodox pópája/

„Íme Konfúziusz Mester instant háromstrófás mandalája. A kozmosz teljességét szellemi vezérünk ezúttal az "ipari hulladék", "kulturális intolerancia", "családon belüli erőszak" harmonikus fogalmi hármasából, mint alapszínekből építkező könnyed és lendületes kompozícióval vázolja. Szenszei, nem vagyunk méltók! „ /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Miért csak man dala, humán úr, woman dala meg miért nem, he?! Egyenjogúságot és női ököljogot követelünk ebben a hímsoviniszta társadalomban! Nem leszünk gendermagos tyúkok!” /Bölényi Brünhilda, a Támadó Anyatigrisek Nemzetközi Totális Intézete (TANTI) harcászati szóvivője és dór oszlopa/

„Mi ez a visszafojtatlan rímöklendezés?! Mi ez az ordenáré szellemi fekáliazuhany?! Egy égő diliházból pánikban menekülő elmebetegek a lángoló kényszerzubbonyaik füstjében nagyságrendekkel jobb verseket írnának, mint ez az irodalmi inkubátorszökevény! Ha anyám a pályaválasztásomkor tudta volna, hogy ilyen idegsejt pusztítmányokat kell munkakörileg olvasnom, akkor lehet, hogy boksziskolába íratott volna be, mert ott kevésbé károsodott volna az agyam! Feszült vagyok, mint egy szögbelőtt ajtókeret! Áááááá!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Kiskoromban egyszer elvittek egy börtönlátogatásra, de miután a nyelvemmel letéptem a bejárati kapu bombabiztos vaslakatját és mind az ezer kiözönlő rab elájult, mert fejjel rohant a hasfalamnak, az igazgató megkérte a szüleimet, hogy többet ne hozzanak!” /Chuck Norris/

2018. március 28., szerda

Zöld erdőben... 2018

-2.,
Zöld erdőben kazah csapat
Minket három góllal csapat,
Aztán ver tizenegy kis skót.
Ha locsolok, kapok piskót?

-1.,
Zöld erdőben sisakrostély,
Máté Péter szerint most élj!,
Mást mond erről Kant és Hegel.
Locsoljak vagy húzzak rég el?

0.,
Zöld erdőben füstölt csülök
Mellett ülve hegedülök.
Hegedűmhöz van egy fatok,
Kinyissam vagy locsolhatok?

00/I.,
Zöld erdőben piszoárok
Helyett fut egy vizesárok.
Azt, hogy sok nyúl odavizel,
Feledteti kölnim biz’ el?

00/II.,
Zöld erdőben Real WC,
Benn üldögél R, a 7C,
Dudorászik: „Csúnya Messi!”
Locsoljak, vagy fussak messzi?

007.,
Zöld erdőben Bond lő, James Bond,
Meghal Álmos, Előd, Ond, Kond,
Tas, Huba, Töhötöm s Jenő.
Meglocsolhatlak most, te nő?

1.,
Zöld erdőben elit kocsma,
Abban mesélget egy coach ma,
Életvitelt szól a rege.
Locsolhatlak téged meg-e?

2.,
Zöld erdőben három duhaj
Dalolja, hogy ihaj-csuhaj,
Hónuk alatt vájdling kölni,
Szabad-e ezt rád lötykölni?

3.,
Zöld erdőben izzadt pacák
Ingén zsírfoltok és pacák
Szaga vág, mint kés a vajon,
Kölnivel elűzzem vajon?

π.,
Zöld erdőben horgász kering,
Forgatja egy fürge hering,
Kerülete π-szer két R.
Bódítson a kölni-éter?

4.,
Zöld erdőben csupasz héja,
Elveszett a tollas héja,
S nincs rajta, csak éles karom,
Fussak vagy locsoljon karom?

5.,
Zöld erdőben erőbarom
Törte lábam, tépte karom,
Tiszta vér tőlem az avar,
Ha köpöm a kölnit, zavar?

6.,
Zöld erdőben fűrész berreg,
Remeg Szabolcs-Szatmár-Bereg,
Egy ház körül tengernyi nyír,
Kit nem locsolok meg, kinyír?

7.,
Zöld erdőben szecskavágó
Munkál s ez a szöcske vége,
Külön szárnyra kelne feje,
Ömölhet a kölni folyó?

8.,
Zöld erdőben, zöld erdőben
Luke szól: „Hat rád az Erő, Ben?”
„Naná!” – feleli Obi Wan.
Locsolhatok, sok csoki van?

9.,
Zöld erdőben oson Kósa,
És a nem-stróman anyósa,
Meg pár milliárdnyi vagyon…
Locsolhatlak nagyon agyon?

10.,
Zöld erdőben árkot ások
Oda bújni választások
Elől, amik mostan lesznek.
Kölnim beváltható szesznek?

11.,
Zöld erdőben szovjet rotor
Erőműalapot kotor,
Ottan hasad majd az atom,
Gyévuskákat locsolhatom?

12.,
Zöld erdőben Böde Danit
Thomas Doll ma fogyni tanít,
Csont és bőr az asztrálteste.
Locsolhatok reggel-este?

13.,
Zöld erdőben talpam alatt
Hangyák egész bolya haladt,
Mígnem széttapostam őket.
Locsolhatok itten nőket?

13+1.,
Zöld erdőben globális a
Felmelegedés meg isa
Por, vogymuk és miloszt vala,
Locsolhatok sala-lala?

13+2.,
Zöld erdőben üres magtár
Hatására paraszt megtér,
S úgy esd rozsért, mint még senki.
Locsolásért jár ma sonka?

13+3.,
Zöld erdőben fáradt vombat
Ledolgoz, ez mortal szombat,
S izzad, messze száll a bűze.
Szagot kölnim vajon űz-e?

13+4.,
Zöld erdőben fut a Pista,
Üldözi száz terrorista,
Mindegyikük gyanús alak.
Mondjam még vagy locsoljalak?

13+5.,
Zöld erdőben kora reggel
Szememben álomsereggel
Fekszem, mint egy kidőlt állat.
Kölnit folyassak vagy nyálat?

13+6.,
Zöld erdőben ma van hétfő,
Sárkányon is pont van hét fő,
Hét törpén is éppen hét fő…
Locsoljak, ha agyad szétfő?

13+7.,
Zöld erdőben igen koros
Ember tervez, ő a Soros,
Isten pedig közben végez.
Locsoljak, vagy épp elég ez?

13+8.,
Zöld erdőben rezsi csökken,
Kisangyalom meg is hökken,
Majd elalél, föl köll mosni.
Föllocsoljam őtet mos' ni?

13+9.,
Zöld erdőben kutya ugat,
Közben hanyatlik a nyugat,
S dicsőül a fényes kelet.
Locsoljak egy kölnis delet?

13+10.,
Zöld erdőben szikkadt talajt
Megvizsgálni főnök szalajt
Talajmechanikusokat.
Locsolhatok nagyon sokat?

13+11.,
Zöld erdőben partra vetve
Hal hal s rajta víg a tetve,
Mivel sok a finom pikkely.
Online kölnimért csak klikkelj!

13+12.,
Zöld erdőben dínomdánom,
Táncol Hamlet, kedvenc dánom,
Vele ropja szellem atyja.
Kölnim önt most locsolhatja?

13+13.,
Zöld erdőben bokor alól
A dalai láma dalol,
S megrúgja egy patás láma.
Szabad-e locsolni máma?

27.,
Zöld erdőben sárkány árnyak
Mindegyikén van jó pár nyak,
S azon sok fej tüzet okád.
Meglocsolhatom a tokád?

28.,
Zöld erdőben jeltelen sír
Felette a Szép Helen sír,
Tiszta könny már Parisz teste.
Locsolhatok reggel-este?

29.,
Zöld erdőben szárad a vaj,
Itt maradt egy szendvics tavaly,
S egyre több a rés a vajon.
Szabad-e locsolni vajon?

30.,
Zöld erdőben csoki nyulat
Lő le vadász alakulat,
Mivel licenszük van ölni.
Locsolhatok, itt e kölni?!

31.,
Zöld erdőben bogár ízelt
Lábára egy medve vizelt,
Ezért csápjával megölte.
Baj, ha kölnim meglögyböl, te?

32.,
Zöld erdőben tisztás gyepén
Fő Eddás áll kör közepén,
Most hozták vissza az UFO-k.
Meglocsollak, te kis pufók!

33.,
Zöld erdőben kendermagos
Tyúkot ijeszt meg a magos
Déva vára, amint omol.
Ha locsollak, csókot nyomol?

34.,
Zöld erdőben nincsen ajtó,
Meg is őrülök a zajtó’,
Mert nem vagyok siket sajna.
Jó a kölnim, made in china!

35.,
Zöld erdőben nincsen tenger,
Csak egy aszfaltozó henger,
Az aljzatra engem rányom.
Fröcsöghetek, édes lyányom?

36.,
Zöld erdőben szemét reszli,
Amit elvisz Elvis Presley
Kukás öccse, Presley Benő.
Locsolhatok én, a menő?

37.,
Zöld erdőben fán van körte,
Tisztáson meg disznósörte,
S dinnyebokron nő a dinnye,
Meglocsolhatlak most, hinnye?!

38.,
Zöld erdőben everybody
Azt kiáltja, Hajrá Fradi!,
Utána meg, Fúj-fúj Dózsa!
Locsolhatlak, te kis rózsa?

39.,
Zöld erdőben hun Attila
Feje fölött madártrilla,
Kardja rigót vágja ketté.
Locsollak, ha bejglit vetté’!

40.,
Zöld erdőben Luke Skywalker
Mindenkinek sört vesz, jó kör!
Vedel Vader, kortyol Yoda.
Loccsanthatok egyet oda?

41.,
Zöld erdőben Béla mulat,
Zabál avas csoki nyulat,
S azt kihányni ás egy vermet.
Spriccelhet rád kölni permet?

42.,
Zöld erdőben negyvenkettő
Végső válasz pont itt lett ő,
S le is stoppolt a galaxis.
Löttyért páleszt elém raksz is?

43.,
Zöld erdőben majombazár
Elől zárdát apáca zár,
Így a zsivaj be nem hatol.
Mondod már, hogy „locsolhatol!”?

44.,
Zöld erdőben Ádám évi
Rendes szabadságát Évi
Tiltott gyümölcsökkel rontja.
Locsolhatom, bírja kontya?

45.,
Zöld erdőben dinoszaur-
-usz szájából lóg egy gyaur
Zugügyvéd, egy kétes alak.
Le Krassznaja Moszkvázzalak?

46.,
Zöld erdőben atombomba
Nyomán terem felhőgomba
S végsőt őőőő-zik öreg néne.
Locsolhatok vajon én-e?

47.,
Zöld erdőben Julcsi futik,
Célja az új pulcsi butik,
Ritka ily jó fajta közel.
Öntsek, míg nem hajt a köz el?

48.,
Zöld erdőben az Úr üzen,
Mária, szüljél Fiút szűzen,
S add a Jézus nevet neki!
Löttyért csókot dobjon, ne ki!

49.,
Zöld erdőben gátőr bódé
A fanyűvő Robin hódé,
Aki gátat fal, oszt’ agyő!
Én locsoljalak meg vagy ő?

50.,
Zöld erdőben öt-hat Ödön
Ötöl-hatol át a ködön,
Kezükben egy közös bödön.
Locsoljon meg a Dömdödöm!

100.,
Zöld erdőben Puskás Pancho
Kezében egy csúti kancsó,
A kispesti fröccsét issza.
Lögyböllek, de ne üss vissza!

101.,
Zöld erdőbe’ néhány trehány
Tánc- és illemtanár behány,
S mennek tovább tanítani…
Kölnimért jár money-money?

1001.,
Zöld erdőben piréz migráncs
Rejtett csapdán táncol s víg… Ránts
Kötelet te TEK-es koma!
Jöhet a kölni aroma?

2018. március 22., csütörtök

Gyereknevelési előadás meghívó

Gyereket csupán „Jaj, neee!”-vel,
Avagy visszakézből nevel,
Ha vadóc sarja esetleg
Fárasztó, mint másfél jetlag?;

Talán engedékeny vele,
Könnyűsúlyú, mint egy pele,
S papucsszülőként csak habog,
S érzelmi gúzst nyomja a bog?;

Lelki fröccsöntése netán
Szélbe szólva száll, mint metán,
S legyint rá a büdös kölök,
S belül ledként villog: „Ölök!”?;

Vajon olyan tökéletes,
Mint egy 007-es,
S kölköt ön és oldalborda
Abban tart, ami a korda?;

Mindegy, ide jöhet bárki
Szülő: bróker, jobbágy, márki,
S pépzsoké, kin ló nyihaház…
Péntek este 7, Lurdy Ház!

Gyereknevelési előadás:
2018. március 23. péntek, 19:00
Lurdy Ház – Konferenciaközpont 7-es terem


https://www.facebook.com/events/1316110375201284/

„Jönnék én, ha megkésve, megfogyva és megtörve is, de a fiam bezárt egy tévémentes szobába és megtiltotta, hogy bármit megnézzek vagy bármin részt vegyek, ami akár nyomokban is Frady Endrét tartalmazhat! Azt hiszem, valamit nagyon elrontottam!” /Puzsér mama/

„Ugyan anyám, te gyereknevelési előadás nélkül is tökéleteset alkottál! Frady Endre szülei azonban valamit jóvátehetetlenül elmulasztottak! Itt egyrészt a hatalmas makarenkói pofonokra, másrészt az évtizedekkel ezelőtti közös családi emigrációra gondolok, mondjuk a Holdra! Ha már a gyerekvállalást így elhamarkodták! A verssel most nem foglalkozom, mert a kezelőorvosom eltiltott mindennemű szellemi kórokozótól és irodalmi fekélytől, a gyógyszerészem pedig szakmányban keveri az anti-frady ellenmérget!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Apám elmehetne erre az előadásra, mert én próbálom ugyan szeretni, de nem könnyíti meg a dolgomat!” /Frady Fanni, a költőgigász lánya/

„A fő különbség a celebek és köztünk cölibek között, hogy ők a saját gyereküket nem nevelik, mi meg a másét igen.” /Tréning atya, a Papnevelő Intézet Ministráns Focicsapata (PIMF) edzője/

„Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké az Isten Országa!” /Jézus/

„Dehogy engedjük! Ha fegyelmezetlenül odacsődülnek mindenféle vadidegen migránshoz, akkor mikor csinálják meg a rengeteg házi feladatukat és mennek el a lőtéri különóráikra, he?!” /Semmilyen Solt, az Országos Körösztény Orca Savanyító Katonás Alakulat (OKOSKA) ideológiai főparancsnoka/

„Annyira egy értelmetlen katyvasz, hogy tökéletes Kispál szám lehetett volna. Művészetnek egy olyan elvonatkoztatott éteri formája nyilvánul itt meg -nevezzük erős jóindulattal versnek- melyet kellő tudatmódosító szer nélkül megpróbálni értelmezni balgaság.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Na, gyerekek, mire gondolt a költő?! Szerintem ara, hogy az előadás hatására jövő héten már új nevelési fegyverekkel felvértezve tarthatlak kordában benneteket, ti rakoncátlan naplopók! Remélem, a szüleitek is ott lesznek és közösen rávehetünk titeket arra, hogy tanuljatok végre és oszoljon a sötétség abban a buta agyatokban! Hát nem értitek, hogy tudás nélkül az összes fiú a bányában fog dolgozni?! Reszkessetek, kőtörők!” /Kiégett Kenézné Depresszer Dúlifúlia, középiskolai magyartanár és betanított bányalégkondicionáló/

„ Ha nem megy a parent coaching,
Kérj tanácsot, ne légy mócsing!”
/Kocsi Konrád, kortárs költő és Kristály Kócsag díjjal kitüntetett coach/

„Nincs rossz gyerek, csak lerúgatlan fejű szülő. Persze nem itt Texasban, mert itt a tőlem való jogos félelem igazgat.” /Chuck Norris/

2018. március 20., kedd

Márciusi óraállítás

Furcsa, mint az ulti licit
Legvégén a Fedák Sári,
Hogy miközben hózik picit,
Időszámításunk nyári.

Egész Baranya és Tolna
Fehér, mint egy sziklás Zorán,
Ám, mintha már május volna,
Fel kell kelnem cudarkorán?

Bár jelzi a csillagászat,
Tavaszi a napéj-egyen,
Belső órám visszamászat
Hálni ágyban párnahegyen.

„Döcög-döcög, de végül is egynek elmegy. Jobb, mint egy márciusi havazás.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Jaj, reál úr, nincs is szebb, mint egy márciusi havazás, mert ilyenkor még a természet is zöld-fehér! Hajrá Fradi, hajrá Fradi!” /Franzstadt Fridolin, zenebohóc és ferencvárosi törzsszurkoló/

„Gyógyegér, nem megmondtam, hogy ne várd a májust, hiszen közelít a tél! Ennek ellenére azok a sziklák nem a hótól voltak fehérek, hanem a mésztől! Mész te a … (füttyszó)!” /Sztevanovity Zorán, orrhangú dalnok/

„Nem tudom, hogy kerültem az ulti licit kontráinak a végére, de nem is érdekel! Álmos vagyok és aludni akarok!” /Fedák Sári, tavaszilag fáradt színművésznő/

„Pernahajder poézis poénjaként Petrovics plágium vagy Petőfi parafrázis?! Ez a kérdés, válasszatok! Petőfi, Bem, Uhrin azaz Sándor, József, Benedek! Tudjátok, kivel szórakozzatok?! Hol a meleg?!” /Agitátor Adolf, a Temperált Univerzumot Rebellis Honunkba Alapítvány (TURHA) vezérszónoka/

„Furcsa bizony! Mármint furcsán érzékelünk mi fölnőttek: csak a rendhagyót vesszük észre, a sablonos rend észrevétlen marad. Márciusi Dusán nem tűnne fel, na de márciusi Zorán?! Márciusi esőnap közhely, na de márciusi hónap?! Márciusi Fradyvers a bármiről nem szúr szemet, na de márciusi Fradyvers a márciusról?!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Márciusi Dusán?! Te is, fiam, butú’sz?! Miért nem hagytatok inkább ágyban párnahegyen halni meg, he?! Muszáj volt megböködni a testemet, mint márciusi jégeső az NB I-es stadionok üres lelátóin a műanyag ülőkéket?! Hiába van elvetve a kocka, ha kifagy a földből!” /Julius Caesar, római diktátor/

„Ne nyafogj Cézár öcsém, hanem igyál egy jó forró feketét! Attól előbb globálisan felmelegszel, majd megnyugszol békében!” /Julius Meinl, a Monarchia cseh mintaboltosa/

„Globális felmelegedés
Helyett jön a Jégkorszak 6?!
UV sugár ledermed és
Népünk fűt-fát tűzre rakhat?!”
/Újpesti Barnabás, kazánfűtő és az Anti Talentumú Költők Alapítványa (ATKA) rovarirtási főelőadója/

„Jégkorszak 6?! Jaj, ne! Már a Jégkorszak 5 is totális pénztárcazsibbasztó csőd volt! Úgy pangott a filmszínházaink nézőtere, mint egy Alcsút-Felcsút magyar kupa meccsen! Ja, nem, itt legalább egy vaksüket jegyszedő végigszenvedte a műsort.” /Autoimmun Atanáz, a Sclerosis Multiplex mozi hálózat ügyvezető igazgatója/

„Már megint óraállítás?! Nyári időszámítás ősz fejjel téli hidegben a tavaszi napéjegyenlőség idején?! Kizökkent az idő; - ó, kárhozat! Hogy én születtem helyre tolni azt.” /Hamlet, dán királyfi/

„Na, gyerekek, a mai órán, a már-már védjegyévé vált szokott aktualitása folytán Frady Endre: Márciusi óraállítás c. versét vesézzük ki. Nem, Mészáros fiam, nem az apád hentesbárdjával, hanem a pengeéles elménkkel! A tény, hogy e szellemes keresztrímes műben a divatból kifelé araszoló ulti ma ráció lehet, az ultima ratio, azaz a végső érv a nemzetközi időodavisszaság ellen, ami jól jelzi, hogy a költő álmos, mint… mint… Zahorán fiam, ne aludj ott a hátsó padban! Ja, nem alszik, csak elájult? Chang, már megint behoztad a kínai piacról az apád elektromos sokkolóját?! Hát, úgy látom, megérdemlitek, hogy vasárnap egy órával kevesebbet aludjatok, ha én már úgyis kénytelen vagyok hajnali kettőkor kimenni a közterekre órákat háromra állítani! Na, most százszor leírjátok, hogy Fedák Sári, a verset pedig hétfőn kikérdezem!” /Kettői Koránné Háromi Hajnalka, középiskolai magyartanár és betanított köztéri óraállító munkás/

„Ha iskoláskoromban ilyen versekkel bombázták volna a fejlődésben lévő agyamat, akkor anyám most rendszeresen hordhatná be nekem lábosban a paprikás krumplit egy bentlakásos elmeklinika gumifalú étkezőjébe! Szerencsére megfogadtam a tanácsát és a tömegpusztító Frady opuszokat a karácsonyra kapott kényszerzubbonyomban olvasom, hogy ne tudjak kárt tenni önmagamban! Ez az idétlen időlíra persze így is kiverte a biztosítékomat, és most nyáladzva fekszem a padlón, de anyám szerencsére már helyettem is be tudja fejezni a kritikámat! Be én, de sose köszönöd meg és ráadásul még a Barátok közttől is eltiltasz, te hálátlan kölök! Tudod, ki hordana neked paprikás krumplit?!” /Puzsér Róbert kritikus with a little help  from Puzsér mama/

„A nyári időszámítástól lefagyott Puzsér Róbert kollégánk újraindítása már zajlik, a rettegett kritikafolyam a jövőben is zavartalanul fokozódik.” /Tilttűrtámogat Tivald, a Kritikusok Országos Szövetsége (KOSZ) elnöke/

„Itt Texasban én mondom meg, hogy mennyi az idő és milyen az évszak. Ha megunom majd, hogy keleten kel a Nap, egy rúgással megfordítom a Föld forgásirányát.” /Chuck Norris/

2018. március 14., szerda

Tavaszragály

Tavasz jő, akár a pestis,
S rögvest Buda is meg Pest is
Izzadni fog, mint egy szaun-
-ában péppé málló faun.

Afrikából fecske, gólya
Száll, s ha megy a hasikója,
Akkor ősi szittya kereszt-
-ény fejünkre trágyát ereszt.

Kúsznak büdös poloskák is,
S hiába fújkálunk rá kis
Chemotoxot, zúdul inváz-
-ió s zöldell sok kitinváz.

Téli fagyott kutyagumi
Olvad s dől a szagcunami,
Panelprolik orrérzéke-
-lője tombol, nincs benn béke.

Óraállítástól álmos
Arcot szájból csorgó nyál mos,
S meleg langytól nem véd hőszig-
-etelés… Aludjunk őszig!

„Te jó Isten, mi ez a rettenet? Ez maga a bűn. Költészet előre megfontolt szándékkal elkövetett meggyilkolása esete megalapozottan áll fenn jelen esetben. Ez tömegpusztító lett.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Pfúj! Ez gusztustalan! Undorítóbb, mint egy olyan lakás, ahol az ablakokon bélszínű a roló! Ehhez én túl tavaszi fáradt vagyok! Nem is olvasom tovább, hanem inkább elmegyek ebédelni! Ma becsinált marha és vargabél van az üzemi étkezdében! Amúgy pedig NEM ENG.!” /Gázló Gézáné Lógáz Lea, a Brutálisan Életszagú Lírák Garmadájának Állami Zúzdája (BÉLGÁZ) betanított segédcenzora/

„Óraállítás egy gyilok,
Fáradtságtól bekakilok!”
/Dr. Csasztuska Szilveszter, kortárs költő és az Utolsó Kenet Klinika bioritmus szekciójának ütemfelelőse/

„Mizu?! Fluor nincs a versben, csak faun?! Vérciki!” /Fluor Tomi, médiaceleb/

„Mintegy 650 éve egy kolléga így írt a plebsz által csak "tavasz"-ként ismert tünet együttesről:
Ha március fagyának erejét
április langy esője veri szét,
bőséges nedvet minden érbe hajtva
termékenységet küld szét a talajba;
ha Zephyrus már édesen lehel
és minden zsenge rügy életre kel;
ha félútját az ifjú nap az égen
maga mögött hagyta a Kos jegyében,
s kik éjszaka nyílt szemmel alszanak,
dalolnak már a kicsi madarak,
mert torkukban a természet remeg
-akkor a nép zarándokútra megy,
s távoli szenteket keresve vággyal
idegen partokon jár pálmaággal.

Ő is innen ugrott el tehát, csak kicsit másképp landolt. Geoffrey gyakorlata talán tetszetősebb, de Endréének magasabb a pontértéke.”
/F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Köszönöm, humán úr, hogy megemlékezett rólam! Ha nem haltam volna meg 1400-ban, akkor okvetlenül megtanultam volna magyarul, hogy ne Vas Pista kollégámnak kelljen fáradnia a Canterbury mesék általános előbeszédének fordításával, de hát így jártunk.” /Geoffrey Chaucer, az első angol nyelven alkotó költő/

„Ugyan Geoffrey, szóra sem érdemes! Épp ráértem. De ki ez a Frady Endre?!” /Vas István, költő és műfordító/

„Frady Endre egy közveszélyes métely, egy gennyes felfeslés az univerzum testén! Frady Endrét már pocskondiázni sem érdemes, hiszen minden verse önmaga ellen beszél! Anyámat e költő miazmás kipárolgású közegéből kiszakítandó befizettem egy bolygóközi utazásra! Inkább kis zöld marsi Anikók bombázzák kifacsart tévé kettes tényekkel, mint Frady Endre a verslábszagával!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Frady Endre, a minden kulturális konvencióval és kontraszelekciós közmegegyezéssel szembemenés szuperhőseként ismét gyomorszájon térdeli a kortárs kánon porlepte semmitmondását! Tistálykriszta rímcsengései és feketéllő gyászmeneteket is megnevettető enjambement-jai az egy szónak is száz a vége élmény utóízét hagyják az olvasó tavaszi fáradtságtól álomittas aurájában. Igazi hiánypótcselekvő nihillíra!” /Tyűdeihaj Tyomákné Lyalydecsuhaj Lyolánka, a Cizellált Alkotási Folyamatot Aktualizáló Társaság (CAFAT) szépirodalmi sziklaszirtje/

„Micsoda?! Afrikai migráns madarak hasmenése csúfítja el szent nemzeti keresztény fejünk fölött a glóriát?! Hát nem! Helikoptert és gépágyút ide, oszt’ ízibe levadászom az összeset!” /Semmilyen Solt, a Közpénzből Duhajkodó Naplopótök Platform (KDNP) puskatusolási főelőadója/

„A minap láttam valakit, aki helikopterről akart gépágyúval madárra vadászni, de felugrottam és a szemöldökömmel összekócoltam a propellerét. Most gólyaguanó alá van eltemetve.” /Chuck Norris/