2018. december 5., szerda

Ünnepi fények

Közterek embere fázón
Fekszik a hullt belű zsákon,
S távoli tőle a száz ohm:
Ünnepi fények a fákon.

Közterek embere éhez,
Fogsorok ínybe bevásnak,
S távoli kép jut e lényhez:
Ünnepi fények a másnak.

Közterek embere árva,
Talpa alatt hűl a rótt hon,
S vágya a semmibe’ járva:
Ünnepi fények, az otthon.

Ünnepi fények, a jólét
Benn, fa alatt süti meg hal,
S kinn bevedelve a hólét
Közterek embere meghal.

„szúrós szikár széljegyzet az "annyit is ér" mentalitású menedzsment margójára” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Akinek nincs saját, külön bejáratú fűtött cethala, az annyit is ér!” /Gázár Jónás, hódmezővásárhelyi próféta/

„Költő polgártárs, maga nem tudja, hogy a közterek embere se nem fázik, se nem éhezik, mert nem is létezik, hiszen közkívánatunkra el lett zavarva a közterekről! Akit nem látunk, az nincs! Ahogy magának sem joga szabadlábon védekezni! Őrmester, ütééés íííndulj!!!” /Ököl Ödön, a Panelproli Osztályellenséget Feltétlenül Agybafőbe Bagatellizáló Egyesület (POFABE) szakmai igazgatója/

„Közterek embere ember?
Vagy csak egy állati véglény?
Bölcs, aki vallani nem mer,
Elviszi gyorsan a kékfény.”
/D. György, a költő más cégnél dolgozó és szociálisan érzékeny mérnökkollégája/

„Hallja-e D. úr, ha még egyszer kisbetűvel írja a nevemet, tényleg elviszem, oszt’ vissza meg már csak nyolc napon túl hozzák ám! Na, ehhez tartsa magát!” /Kékfény Késztény kilencedes, a Kulturálisan Önjáró Zakkantakat Univerzálisan Tiltó Államilag Létrehozott Aktív Társaság (KÖZUTÁLAT) őrsvezető helyettese/

„Sóhajtozók! Nem hallottam
hangotokat, mikor szegény
Gruevszkit üldözte a sok
Soros-bérenc rendőrlegény?

Azér' bezzeg sóhajtoztok,
hogy egy cím nélküli senki
- és ezért már nem szavazó -,
a hálóból ne essen ki!

A Karácsony nekik nem jár.
Hiszen nincsen szobájuk se,
hol egy díszes fenyő alatt
állhatna az ünnep kincse!

Csilingelés? Csillagszóró?
Rég elitták már az árát,
szerencsére van még olyan,
ki e hamisságon átlát!”

/Z. György, a Dokk nevű irodalmi portál önfeledt fenegyereke/

„Ironizálunk, Z úr, ironizálunk? Z, mint Zalán?! Na, futás!!!” /Csávás Kálmán izomnagy, az Internacionalista Szekértoló Költőket Intenzíven Rendreutasító Igazgatóság (ISZKIRI) rajtparancsnoka/

„A közterek embere lépjen be a huszita seregembe, oszt’ majd adunk a pápának ünnepi fényeket!” /I. György, cseh király/

„Kik ezek a zagyvaságokat kommentelő ismeretlen gyaur druszák?! A sárkányommal tépetem le a hitetlen fejüket és tüzet okádtatok a kilehelt kénköves lelkükre! Olyan ünnepi fény lesz itt, hogy arról koldulunk!” /Szt. György, keresztény lovag és védőszent/

„Frady Endre témaválasztásával kivételesen egyetértek. Nyilván belebotlott, hiszen az utcán hever. A kényszeres dilettantizmusa és a beteges kínrímkényszere viszont gusztustalanabb, mint amikor anyám a csehszlovák import mosógéppel akarta kimosni a nyers pacal bolyhaiból a bélsarat! E klapancia katarzisa felidézi bennem a fent említett marhabeles esemény ’Hányat kell még hánynom, hogy jobban legyek?’ gyomorforgatását! Irodalmi latrinába Frady Endrével!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A költő szociális érzékenységénél csak az antiszociális érzéketlensége szignifikánsabb. A tisztán kopogó keresztrímek a keresztbe vert szegekre csapó kalapácsütések ambivalens szimbólumai. A hatalom hiénáinak humánum hiátusa elleni haláltusa hisztérikus hőzöngés nélkül konvergál a mindenné magasztosult semmi felé. Az ihlet az éh lett. Frady Endre ismét odamondta a tutit, de akiknek hallaniuk kellene, azok tuti nem olvasnak Frady Endrét. Se.” /Atoll Erősebbné Minta Puska, a Társ A Dalom c. szociális szóvirágcsokor néptribunja és tördelőszerkesztője/

„A rosszindulatú rágalmakkal ellentétben és szociálisan érzékeny vagyok. Ha egy szoci áll elém, az érzékenyen érint és muszáj vagyok lerúgni a fejét! Fizessenek a gazdagoknak!” /Chuck Norris, nyugdíjas akciósztár/

„Jaj, Chuck, úgy látom, anno mégiscsak túl erősen rúgtalak fejbe!” /Bruce Lee, elhunyt akciósztár/

„A világirodalom eme gyöngyszemét megihlető törvényi szabályozás tényállási indoka az "életvitelszerű közterületen tartózkodás". Mármnost egy élettelen tárgy (de tekintsük határesetként fogalomnak), a közterület sehogy nem lehet életvitelszerű. Különben is, mi az az életvitel? Ismerjük az átvitel, könyvvitel, hazavitel, elvitel, keresztülvitel szavakat, és egy sor hasonlót, határozott definíció írja le mindőjüket. Egy büntető törvénykönyv nem lehet homályos.” /Grammatika Ignác, az alvilágban ismert becenevén Nyelvtan Náci, etimo-, pszicho- és ornitológus/

2018. december 4., kedd

Dennis Parker

Szemben álló erős alak
Cipőtalpa merő salak.
Azt hiszem, hogy Dennis Parker
Ideális teniszpartner.

Üt egy bősz, nem trehány szervát
S szakad bennem nehány szerv át.
Fog hull, orr, szem s ide áll is…
Ajjaj, mégsem ideális!

„Igazi ütős adventi darab, tele várakozással, reménnyel és halandósággal. Godot-val ellentétben itt meg is érkezik a frottír fejpántos transzcendens, akit úgy vártunk, s az egyszeri halandó kénytelen belátni, hogy erre igazából mégsem volt felkészülve. Túl jó vagy hozzánk, Mester!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„A Godot-ra várva megvalósított valamit, ami elméletileg lehetetlen - egy színmű, amelyben semmi sem történik, a nézők mégis feszült figyelemmel követik. Sőt, mivel a második felvonás rafinált ismétlése az elsőnek, Beckett olyan darabot írt, melyben semmi sem történik, kétszer.” /Vivian Mercier, ír irodalomkritikus/

„Jöttünk volna Godot-néval be ketten.
Nem rajtunk múlt, hogy nem, hanem Becketten.”
/Godot/

„Á, szóval ezért várok itt évek óta hiába a Godot szervájára! Amúgy hol vagyok és kik ezek?! Hogy kerültem ide, mint Pilátus a krédóba?!” /Dennis Parker/

„Mi az igazság?- kérdeztem egykor, de az az igazság, hogy már akkor sem érdekelt. A kérómba meg úgy kerültem, hogy gyaloghintón bevittek a rabszolgáim. Van még kérdés vagy mehetek mosni kezeimet?” /Poncius Pilátus/

„Hatékony a Parker-tenisz
szalakon isz, parketten isz.
(…)
Menjünk vissza néhány évet:
volt egy horvát fazon, Goran.
Ha tudnám, a különbséget
lejátszanám fazongorán.”
/Weinberger Winnetou, a DOKK irodalmi versportál tébolytani szakértője/

„Nagy ritkán, ha belelendül,
tíz ászt üt még Ivan Lendl.
Megénekli néhány bordal,
hogyan játszott néha Borggal.
Lenyomatták pár keverttel,
Lloyd jött össze Chris Everttel.
Nincs még ki a parti mára,
ezért várnak Martinára.”
/D. György, a költő más cégnél dolgozó mérnökkollégája/

„Köszönjük Gyuri, hogy még emlékszel ránk, a kortársaidra! Ez azért esik jól, mert bár dollármilliomosok vagyunk, de minket a pályafutásunk végén elfelejtenek, te viszont pont ebben az életkorodban teljesedsz ki és keresel annyit egy évben, mint mi két-három szervával annak idején!” /Ivan Lendl, Björn Borg, Chris Evert-Lloyd és Martina Navratilova/

„I must admit, that the peolpe don’t like to play tennis with me, because I always want to serve. I am the Servant of the World.” /Jesus Christ/

„Nem az a fő baj, hogy Frady Endre mások salakanyagán teniszezik, hanem, hogy nem vált cipőt, mielőtt ámokfutásba kezd a Parnasszus körül!  Ez a degenerált rímipari kémtúró az ökológiai verslábnyomával jóvátehetetlenül összebüdösíti a világirodalmat! Anyám azt készült mondani, hogy megint túlreagálom, de gyorsan másra hagyattam vele a szennyes ruhát és felvitettem vele magamat a padlásra, így most alig kap levegőt és nem jut szóhoz! Addig én ordítom, hogy VESSZEN FRADY ENDRE!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Miért nem látom kedvenc küzdőpartnerem, Chuck Norris hozzászólását? Hiszen amióta fejen rúgtam és valami helyreugrott az agyában, azóta mindig jókat szokott mondani.” /Bruce Lee/

„Tisztelt Bruce Lee úr! Az ön által említett Chuck Norris a budapesti látogatásán sajnos leszerepelt. Szomorú volt látni, ahogy szenilis tekintettel beállt a pályafutásuk végén leépült egykori sztárok – Gerard Depardieu, Steven Seagal, Dennis Rodman – sajnálatos sorába és hagyta magát kézből etetni. Ebben az állapotában jelenleg nem tartjuk se alkalmasnak, se méltónak arra, hogy a Mester művéhez hozzászólást fűzzön. Talán majd legközelebb.” /Eftécé Edömérné Zöldfehér Zinajda, a Frady Endre Költészetét Áhítattal Idealizáló Alapítvány (FEKÁLIA) sajtószóvivője/

„Na, ennek a vernyákoló civil szervezetnek az összes tagja holnap hajnali háromkor másfél hónapnyi hideg építőanyaggal bevonul a fülcsáti munkatáborunkba saját maguknak nullkomfortos fegyházat építeni! Ott majd megtanulják, hogy a zembereket etető kéz vasökölbe is tud szorulni, ha kell! Futólépés, iiiindulj!!!” /Csávás Kálmán kőagy, a Pimaszul Öntelt Civil Egyesületeket Gondos Öntevékenységgel Dagadtra Öklöző Rendészet (PÖCEGÖDÖR) ideológiai ökle/

„Te, Robikám, ez a Dennis Rodman, a Dennis Parker és a Dennis Akomisz, ezek testvérek?” /Puzsér mama/

„Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy szűkebb pátriám, Texas, a világhírű magyar elitalakulat címerállatáról, a TEK Sasról kapta a nevét. Hihihi!” /Chuck Norris, kiöregedett akciósztár nyugiszuri után/

„A verset és a kommenteket látva nagy szerencséje az emberiségnek, hogy a szivárványról mindig eszembe jut az özönvíz után Noénak tett ígéretem, miszerint nem fogom őket elpusztítani…” /az ÚR/

2018. november 27., kedd

A székrekedt kertész öröme

Befaltam pár papírost,
Meglett így a napi rost,
S nem kellenek nass hegyek,
Így is könnyen hasmegyek!

Mint kit gyomron ürü lök,
Oly sebesen ürülök,
S teljesül a vágyálom,
Kertem magam trágyálom!

(hastánc!)

„Jujjjj, ez üt. Megzavaró a címe, egy hasmenésről szóló versike székrekedés néven???” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Jaj, reál elvtárs, hát pont azért örülök annak, hogy végre megindult a hasam, mert eddig folyton csak rekedt a székem!” /Gyoma Gyomanovics Gyomov, szovjet kolhozparaszt/

„Az igen tisztelt kertész urat ezennel meghívjuk a Has Párt ünnepi felvonulására a Has Menésre, hogy velünk együtt hömpölyögjön végig az Andrássy úton! Egyúttal felkérjük vezérszónoknak, hogy az arra éhes tömeg előtt adjon ki magából mindent! Arccal a Hasunk felé!” /Vak Béla, OKJ képzett optikus és a Has Párt sajtóreferense/

„Frady Endre. Minden nap új varázslat.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Nem varázslat, humán úr, hanem korszerű táplálkozás! Ha mindenki megenné a nemzeti konzultáció borítékját az olvasatlan belső rész tüzén jól átsütve, akkor mindannyian jobban járnánk. Gyomorilag és szellemileg is.” /Józanparaszt Jenő, hamarosan kirúgandó életvezetési tanácsadó/

„Na, frissen kirúgott Józanparaszt úr, görnyessze csak rá a gyomorszáját a gumibotomra, hadd demonstráljam egy irdatlan ürülöket erejével szellemileg, hogy mi különbség nemzetileg a konzultáció és az inzultáció között! Mi, hogy maga szerint semmi?! Na, fiúk, elő nyolc napon túl se gyógyuló rozsdamentes érveket!” /Csávás Kálmán görnynagy, a Kirúgott Életvezetési Tanácsadókat Radikálisan Észheztérítők Társasága (KÉTRÉT) erődemonstrációs igazgatója/

„Ürü: a kiherélt hímnemű juh; gyapjútermelésre, főleg azonban hízlalásra használják. Húsa jobb a kos és anyajuh húsánál.” /Pallas Nagylexikon/

„Ürü: Herélt kos, melynek a húsa a juhok között a legízletesebb.” /Wikiszótár/

„Ürü: Kiherélt kos; máskép: berbecs, mely a latin vervex-ből alakult. Mongolul: irge (mouton châtré). Vámbéry szerént csagataj nyelven is űrü. Budenz J. ezen szókkal is rokonítja: lapp varjes, finnlap vares, finn oraha (nominat. oras), orasa, oro, valamennyi am. hímállat, orihi (nom. oris), ori ménló, liv vórki ártány disznó, mordvin urďs, urďs vadkan stb. Ha általán a hímállat jelentő szókkal rokonítást elfogadjuk, akkor még közelebb áll az ürű szóhoz a mongol ere (mari; le mâle, masculin), és a latin ari-es. Azonban valószinübbnek látszik, hogy e szó az ir-t, or-t szó gyökével áll viszonyban, melyben a metszés (kimetszés) fogalma rejlik. Ezen alapfogalomból értelmezi Adelung is Wachter után a német Hammel és Schöpps szókat; amazt a hammen, hammeln, angolszász hamelan (= verstümmeln, abshneiden), emezt a kappen, schneiden szóktól származtatva.” /Magyar Értelmező Szótár alias uru.szojelentese.com/

„Aki hímállatot herél, ne csodálkozzon, ha hasfalon fejelik!” /dakota közmondás/

„Inkább én menjek, mint a hasam!” /Bolygó Hollandi/

„Tombolnak bennetek rostok?
Asszem, gyakran gatyát mostok!”
/Szent Székrekesztő Szilárd szerzetes, az Anti Rost Apostolainak Nyűgmentes Ét Rendje (ARANYÉR) felekezet ideo- és teológiai nótafája/

“Irodalomtudósok mélyre hatoló kutatása kiderítette, hogy a reformkor egyik nagy magyar költője a legmélyebb ihletet mindig lakása legkisebb helyiségében kapta, ahol sokat és huzamosan tartózkodott: orvosa árnyékszék-rekedésre gondolt. Egyik reggel, amikor bevonult a kéziratpapír-csomaggal, pennával, téntával, kalamárissal és tapperrel gondosan fölszerelt ihlőhelyére, a felesége megkísérelte megtudakolni, hány percet tartózkodik majd odabe. "Huszt" - vakantott a költő, és máris rágörnyedt az alkalmatosságra. Végül önráolvasással próbálkozott beindítani a folyamatokat: "Has! Alkoss!" És csodák csodája, a dolog segített, bár a siker még nem volt teljes, ezért a költő hozzátette: "Gyarapíts!" A jól végzett munka széles mosolyával lépett aztán ki, amitől a haza fényre derült.” /Weinberger Winnetou, a DOKK irodalmi versportál tébolytani szakértője/

„A költőből kibukó bukolikus béllíra szép példája a rusztikusan naturalista rögvalóság ábrázolás gyomorforgatóan őszinte deheroizálásának. A szovjet szisztémára szekularizált széklet szimbóluma úgy vonul végig a versen, mint romlott menzaleves a közoktatásba belenyomorodott nebuló emésztőrendszerén. A művet lezáró gőzölgő diadalmámor önfeledt megkönnyebbülést jelent mind az alkotónak, mind pedig az olvasótáborának. Nagydolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a chili megy a bélben, úgy érdemes.” /Gáz Gézáné Szeles Szidónia, a Totális Rímekkel Átitatott Gyönyörűség Antológia (TRÁGYA) tördelőszerkesztője/

„Te jóságos ég, ha ebben az országban ilyen rettenetes verseket kell olvasnom, akkor inkább lemondok a menedékjogomról és térden csúszva visszakéredzkedek egy nyugalmas szkopjei börtönbe!” /Nikola Gruevszki, korrupció miatt elítélt macedóniai ex-kormányfő/

„Mi ez a bűzölgő neonácibarna trágyatenger?! Frady Endre költészete olyan, mint amikor valaki a gyanútlan tömegre borítja a telített Toi Toi mobilvécéjét! Neki állítólag ihlete van, mi meg nyakig ülünk a miazmás guanóban! Szegény anyám a teljes havi nyugdíját és az Erzsébet utalványait is mind szappanra meg vegyvédelmi felszerelésre költötte, hogy túlélje ezt a szaporabelű líragörényt! Véreim, magyarok, ne üzenjünk hadat Frady Endrének, csak simán lőjük le anélkül! Ne legyen ideje menekülőverssel megtrágyáznia a lelkünket! Össztűz!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer engem is gyomron lökött egy ürü, de piláf lett belőle. Szerintem megbánta volna, de nem volt rá ideje.” /Chuck Norris/

„Non, je ne regrette rien!” /Edith Ürü-Piláf/

2018. november 15., csütörtök

Medvedobb

A képen az önfeledt medvetánc látható. /Wikileaks fotó/
(gyerekdalocska)

Ugrabugrálgat a medve,
Telitalpa nagyot dobban,
Ettől igen tyű a kedve
S dibeg-dobog egyre jobban.

Annak, ki a földben lakik,
Szájában nincs nyugodt falat,
Mert dübörgő nagy valakik
Porrá zúznak plafont-falat.

refr.:
  Dibeg-dobog medve koma,
  Mélyre süpped lába nyoma,
  Nincs alatta víg lakoma,
  Jaaaaaaajj!!!

Vakond járat omlik-bomlik,
Ahogy rajta mackó tapos,
Nem marad, csupán egy rom lik,
S menekül, ki nem lett lapos.

refr.:
  Dibeg-dobog medve koma,
  Mélyre süpped lába nyoma,
  Nincs alatta víg lakoma!
  Jaaaaaaajj!!!

Látja bár, hogy mázsás tánca
Messze kerget nyestet, nyulat,
Mégse mélyül homlokránca,
Medvénk legyint s tovább mulat.

refr.:
  Dibeg-dobog medve koma,
  Mélyre süpped lába nyoma,
  Talpa alatt híg lakoma,
  Pfúúúúúújj!!!

„Pfúúúúúújj!!! Ez gusztustalan!!! Laposra taposott nyestek és fröcsögő vakondvér?! Meneküljön, ki merre nem lát?! Jaaaaaaajj!!!” /Vak Ond, honvesztő kondavezér/

„Örök polgárpukkasztó rokker lévén szívesen megzenésíteném ezt az agyatlan rettenetet, csak annyira gusztustalan, hogy attól félek, hogy a közönség visszasírja majd a fiatalkori, színpadon előadott csirkedarálós produkciómat!” /Nagy Feró, a nemzet csótánya/

„Endrénk új ifjúsági slágere remekül illeszkedik a Fiatalokat a Zéletre Nevelő Versikék évszázadokra visszatekintő zsánerébe. Ha nem tolod, összetöröm házadat, sós kútba tesznek, onnan is kivesznek, meg is hal egy kisbogár, menekül ki nem lett lapos. Merjük idejekorán megmondani a kölöknek a tuttit, mielőtt ő kezdi megmondani nekünk a frankót!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„2050. (A Felcsúti terror 30. évfordulója.) Kriminológiai záró vizsga kérdés:  Utalások és segélykiáltások címmel elemzést kérünk, a hírhedtté vált F. Endre terrorista (A "Felcsúti pusztító") lelkületéről, tudatmódosító szerek hatásáról.  Mi vezethette a költőt a radikalizáció felé?” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Jaj, reál úr, ha én ezt a kommentjét közzéteszem, akkor mindkettőnket elvisznek! Én tényleg szívesen lövöldöznék 2020-ban Felcsúton, de csak kapura a Pancho Arénában! Mindent eldöntő tizenegyest akarok rúgni az Újbudai Medvék csapatában a Csúti Csigák ellen!” /Frady Endre, költőgigász és achilles gyulladt amatőr futballista/

„Na, maguk ketten, a reál meg a firkász, holnap hajnali háromkor háromezerhatszázötven napi hideg élelemmel jelentkeznek rendészetünk antarktiszi közmunkatáborában pingvintrágya lapátolói munkakörbe! A jegesmedvéket etetni kötelező és életveszélyes! Futólépés! Dobbanjanak azok a satnya lúdtalpak!” /Csávás Kálmán fagynagy, a Liberálbolsevista Ótvar Nyikhajokat Átnevelő Láger (LÓNYÁL) táborparancsnoka/

„Jaj, ha ez az ugráló fenevad átszakítja a fölöttem felhalmozott talajrétegeket, akkor meg fogják találni az aranykoporsómat! Rá fognak jönni, hogy hun vagyok!” /Attila, a hun/

„A költő gyermeki lénye ismét előtört és bugyborékoló áradatként mossa el a begyöpösödve elfelnőttesedett társadalom eldologiasodott gátjait. Az a szabály, hogy nincs szabály, és azt is meg kell szegni! – sugallja az önnön babalétét újranyáladzó költőfenomén. A vérben tocsogás bája keveredik az önfeledt haláltánclírával. Frady Endre ismét mélyen önmaga fölé nőtt és meghaladta saját magát. Már novemberben megszületet a karácsonyi vásár irodalmi nyest zellere!” /Subidubi Sotokánné Tilláromhaj Titanilla, a Rész-rész gyermekláncfűrész c. meseportál nóta- és kutyafája/

„Mi ez a fertelmes idecsinálmány, amibe már megint beleléptem?! Mintha az agyamba talpalt volna egy eszeveszetten lambadázó medvecsorda! E vers olvastán haladéktalanul felvettem a kapcsolatot a Magyar Űrhajózási Társaság Univerzumba Rohamléptekkel Hiperűrugró Alapítványa (MŰTURHA) illetékeseivel, hogy amint felfedeznek egy lakható bolygót, anyámmal a legelsők között kaphassunk rajta irodalmi menedékjogot! Vagy legyen inkább börtönbolygó és száműzzék oda Frady Endrét! Visszamenő hatállyal!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer Texasban az erdőben aludtam, amikor véletlenül a fejemre szambázott egy másfél tonnás grizzly medve. Szegénynek szilánkosan tört a lábfeje és a lúdtalpát kénytelen volt eladni 1000 darabos puzzle-ként a mexikói bolhapiacon.” /Chuck Norris/

2018. november 9., péntek

A kis skót

Folyón kel a kis skót át
Rágcsálva egy piskótát.
Torkán akad piskóta,
S fuldoklik a kis skót: Aaaaa…

Arra úszik hat inka,
Meg a Hosszú Katinka,
Hátba verik kis skótot
S kiköpi a piskótot.

Messze köpi a piskót,
Megmenekül a kis skót,
S folyót szelve kis skót át
Nem rág többé piskótát.

(piskótánc!)

„Atya ég, erre nincsenek szavak. Jajjj. Többet nem eszem piskótát sem.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

Piskóta szavunk, mint az közismert, a latin bis coctum-ból származó olasz biscotto (= kétszersült) átvételéből származik bajor-osztrák nyelvjárási közvetítéssel. Ez a versike csak a skótokra hivatkozik, akik max biscuit-et rágnak, nem csoda, hogy teljes sületlenség.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Mint az közismert, humán úr, mint az közismert?! De hát mit is jelent ismerni és ki is az a köz?! És vajon kétszer sült, ki gyorsan sült?! He?!” /Frady Endre, értetlen költőgigász/

„Kiköpi a piskót?! Ez az! Szeretem az egyszerű tárgyeset!” /Sötét Sönt, ragdíler/

„Tegyük át a cselekményt Itália síkságára és hajazzunk rá egy kis kelta alkoholizmust! Emígy:
Partról néz ír O'Hara
S zuhan viszkis pohara.
Skót hajra hull pohár és
Látjuk, hogy a Pó hárés.”
/Ed’Hair Allan Pó, alanyi fodrászköltő és tárgyi tévedés/

„Dúdolgatja inka, maja,
Katinka, Katinka maja!”
/Igor Hosszúvics Teotihuacán, a Maja-Szovjet Baráti Társaság úszómestere/

„Hosszú Katka s Rövid Inka
Poharában kövidinka.”
/Szergej Rövidovics Tawantinsuyu, az Inka-Magyar Baráti Társaság iszómestere/

„Szakmailag szeretném megjegyezni, hogy vízben történő fuldoklás esetén az ’Aaaaaaa’ hangsornak élettanilag nincsen semmilyen realitása, ugyanis ennek torokból történő intonálásához levegőre van szükség, ami adott helyzetben a fuldoklás definíciója alapján teljesen kizárt. Kérném a költő urat, hogy legközelebbi művében csak olyan szereplőt fuldokoltasson, aki ért is hozzá! Köszönöm, hogy elmondhattam!” /Dr. Tüdő Tádé, a Hitvány Úszók Haláltusája Alapítvány (HÚHA) légzéstechnológiai főorvosa/

„Ki merészel gúnyt űzni a skótokból?! A kardélére hányok! Ha Edward király, angol király nem végeztetett volna ki, akkor most ötszáz walesi bárddal felnégyelném ezt a fattyú fűzfapoétát! Máglyára, ki ellenszegül! Skoxit from Frady Endre! Szabadsááááág!” /William Wallace, a rettenthetetlen skót szabadságharcos/

„Ne hőzöngj, Willi! A költőnek igaza van. Régi definíciós tényállás, hogy a skótok azok az írek, akik nem tudtak úszni!” /Sir Sean-Conor O’Klahoma, ír úr/

„Építenék mézeskalács viskót,
De a csúcsdíszt ellopta egy kis skót!”
/vasorrú bába/

„Fulladjál meg ragyaarcú bába,
Öntse el a házadat a Rába!”
/Jancsi és Juliska/

„Mi ez a szellemi szemétégetés?! Mi ez az irodalmi közveszélyes hulladék?! Anyám szerint a vers és a hozzá íródott kommentek jól mutatják a hazai és a nemzetközi közoktatás totális csődjét. Szerintem meg túl finoman fogalmaz! Belőlem az ilyen megveszekedett borzadalmak olvastán előtör a nem túl mélyen szunnyadó vadállat és legszívesebben belelövetnék az első szembejövő tömegbe! Főleg, ha az nyomokban Frady Endrét is tartalmaz! Omoljatok rám véres piskótahegyek és temessetek magatok alá!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Jé, egy perccel ezelőtt még nem volt itt ez a véres piskótahegy! Ezek szerint annak a habzó szájjal ordibáló szakállas figurának mégis lehetett egy mustármagnyi hite! Csoda történt! Énekeljünk!” /Böjti Bojtorján, az utolsó előtti napok mindszentjeinek hetedhetedik napjára rácsodálkozó gyülekezet lelkipásztora/

„Egy jószolgálati tevékenység keretében hamarosan ellátogatok Magyarországra. Többen jelezték, hogy azzal tenném a legnagyobb jószolgálatot, ha lerúgnám Frady Endre fejét. A verseit olvasva nem vagyok benne biztos, hogy van-e egyáltalán feje. Lehet, hogy egyszer már lerúgtam, csak nem emlékszem rá?” /Chuck Norris/

„Az nem lehet, mert Chuck Norris mindenre emlékszik. Mindenre IS!” /Durung Dezső, a Tizenéves Óbudai Csákk Norrisz Imádók (TÓCSNI) klubjának kőbalta felelőse/

2018. október 26., péntek

Achilles gyulladás

Bal sarkamon dudor púplik
s gyulladt, mint egy égő paplak.
Mindig csak a baj van velem,
kéne csinálni már valam-

-it e folyton fájó lábbal,
melynek párja nem tud löbböl-
-ni labdát így kapus felett,
ki tőlem már nem is fél ott!

Kenem én fekete nadály-
-tővel, ám te soha ne dőlj
be ennek a sztárolt szernek,
mire népek sok pénzt szórnak!

Egy gyógymód van: pihentetés,
miközben csak öreg tatás
mozgásokat csinálhatok…
s foci nélkül telnek hetek!

„És a verslábaidnak milyen szer nem használt? Meg kell próbálni valami unortodoxot, mint Gyuri a nemzeti kamatlábakra. Frady Endre utolérhetetlen, mint Sánta Klausz!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Tisztelt költő úr! Ezennel megkérjük önt, engedje meg, hogy az e témában oktatási céllal épp most készülő ortopédiai szakkönyvünkbe a verséhez mellékelt forradalmian formabontó illusztrációját NE tegyük bele! Előre is köszönjük!” /Dr. Sánta Klausz, a Szemmelversz Sportorvosi Egyetem Térdtől Lefelé Tanszékének ügyvezető docense/

„Ne rinyáljon, költőfattyú! Ahogy itt a seregben mondjuk, a katona nem fáj, csak úgy érzi! Na, ugorjon bele a surranójába és sovány sertés vágtában induljon el portalanítani a gyakorlóteret! Még mindig itt van?! FUTÁÁÁÁÁÁS!!!” /Csávás Kálmán őrnagyonnagy, a Magyarság Ellenes Gaz Dilettáns Öntörvényű Görényeket Lefenyítő Elit Szakasz (MEGDÖGLESZ) teljhatalmú ura/

„Micsoda, meg meri sérteni a jó híremet azzal, hogy leszólja a rólam elnevezett csodakrémet?! Ezért még megüti a bokáját, oszt’ kenegetheti Voltarennel! Az olyan, mint halottnak a csók!” /Fekete Nadály, tőkeerős krémgyáros/

„A halottaknak adott esetben igenis használ a csók! Főleg a királyficsók! Mi csak tudjuk!” /Hófehérke és Csipkerózsika/

„Belilult az achilles ín?
Nagyon tetszik nekem e szín!”
/Újpesti Barnabás, kortárs költő és lila majom/

„Égő paplak, költő úr, égő paplak?! Mondja, nem fél a klerikális reakciótól?! Legyen maga eretnek, kit a papok veretnek?! Azt akarja, hogy önből készült máglyarakás legyen az üzemi étkezdében?! Meneküljön, iszkiri! (…) Hé, inkvizítor úr, arra futott! Én láttam!” /Bujtogató Béla, tömbházmester és amatőr feljelentő/

„Hétvégén jöttem rá erre,
Szép tájék a Cinque Terre.
Bejártam ezt én, a sánta,
S ezt is achillesem bánta.”
/Frady Endre, a jóban-rosszban sántikáló költőgigász/

„Minek mászkál egy sík vidékhez, egy műfüves futballpályához szokott ember a sziklás hegyen, ráadásul fájós lábbal?! Nem véletlenül írtam egykoron, hogy ’Mit nekem te zordon Appeninnek fenyvesekkel vadregényes tája! Tán csodállak, ámde nem szeretlek, s lúdtalpam hegyvölgyedet nem járja.’ Én ehhez tartottam magam, és akár a fiatalkori segesvári, akár az időskori barguzni tetememet nézi meg, a sarokcsontom mindkettőn hibátlan! Ép talpra ép magyar!” /Petőfi Sándor, néhai költőkolléga/

„Újból csúcsra járatott csimborasszót ülnek a kancsalrímek! A költő a fájdalmában kiizzadt ritmusos igazgyöngyét veti partra, ahol előbb halhatatlan halként haldokolva heroizálódik, majd fölénk löbbölődve taglóz. Az élet nagy kérdései: Lehet-e sántán futballozni? Lehet-e műveletlenül műélvezkedni? És egyáltalán lehet-e e bármit vagy akármit, sőt mindent vagy semmit? A válaszok még váratnak magunkra…” /Lojális Lejla, a Rímeket Ontó Nihilista Csordaszellem (RONCS) c. költészeti katarzisblog mondathányója/

„Mi ez az ideizélt hogyishívják?! Ki ez a valakinek még csak nem is látszó sánta senki?! Ha olcsó rímekben akarnám magam kifejezni, akkor azt mondanám, hogy ’se emelkedő, se lejtő, csupán egy sík selejt ő’, de nem akarom! Főpolgármesterré választásom esetén két programom lesz: a sétáló és a Frady Endre mentes Budapest! Így már talán nem csak a belvárosban a járókeretét szabadon használni vágyó anyám szavaz majd rám, hanem az irodalomkedvelők milliói is!” /Puzsér Róbert, kritikus és főpolgármester önjelölt/

„Texasban folyami úszkálás közben egyszer megharapta az achillesemet egy krokodil, de a szétrobbanó fogsora miatt szegénynek kiloccsant az agya.” /Chuck Norris/

2018. október 4., csütörtök

Tériszony

"Nem néz le"
Tetőn mászva Tóbiás
Nem néz le, mert fóbiás.


* * * * * * *

„Kellően tömör. Egész jó. Ennél nem is kéne hosszabbakat alkotni, mert mint láttuk oly sokszor, abból csak a baj volt...” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Hogy kerül a tejesember a hegedűs mellé? Másodállás, vagy együttállás, esetleg ellenállás? És hol voltak mindeközben az ürgebőrbe varrt békaemberek?!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Meg vagyok döbbenve, hogy egy közismerten baloldali érzelmű hírneves költő egy nemes lelkű szocialista politikus nevéből gúnyt űz! Nem tudom, legközelebb Gőgös Zoltán következik? Aztán meg Hiszékeny Dezső? Hova jutunk így elvtársak?” /Udvarias Eduárd, a Ki tud többet a Szovjetunióról vetélkedő 1975. évi arany oklevelese/

„Súlyos anakronizmus, sőt téridőzavar, költő úr! A Tóbiás név héber eredetű, a fóbia viszont görög! Hogyan lehetne egy ószövetségi embernek az ő idejében még fel sem talált újszövetségi betegsége?! Ráadásul már Mózes is megparancsolta, hogy a háztetőkre leesés elleni védőkorlátot kell építeni, tehát egy vérbeli óhébernek semmi oka sem volt a félelemre a magasban. Ezt benézte, költőkém, úgyhogy NEM ENG.!” /Kákacsomóssy Kösztöny, lektor/

„Igaza van lektor úr, szó szerint ezt parancsoltam a tetőépítőknek az ötödik könyvem huszonkettedik fejezetének nyolcadik versében: כאשר אתה בונה בית חדש, לעשות מעקה סביב הגג שלך, כך שאתה לא יכול להביא את אשמה של שפיכות דמים על הבית שלך אם מישהו נופל מהגג.” /Mózes, a próféta/

„Vak nagybátyám, agg Pető Jób
Tök erősen háztetőfób,
Pedig van a tetőn korlát,
Ám azt ő csak semmikor lát.”
/Pető Pál, az Ejráérünkarramég Tetőkorlátjavító Lassúszervíz Kft ügyvezető igazgatója és amatőr kortárs költő/

„Bátor leány Szonja,
Nincsen tériszonyja!”
/Ugor Dunakavics Kamazov, a Moszkvai Állami Slágergyár (MÁS) betanított dalszövegírója/

„Eme mű oly tömör,
Mint egy hónalj tumor.
Olvastad-e te már?”
/Tájjellegű Tomor, kertépítész és hobbi sírásó/

„Sajnos nem csak tér-, de vériszonyom is van, ami miatt a rólam szóló filmek címszerepét saját magam helyett mindig valamilyen színésznek kell eljátszania, mert én ebben a formámban sose léteztem!” /Batman, a Vampire State Building vérnemissza kidobó- és denevérembere/

„Nem találok kifejezést arra, akit lefejezéssel már rég be kellett volna fejezni! Fradyfóbiám nem művi férciszony, hanem egy magaslatokon szárnyaló művelt elme természetes irtózása az irodalom legmélyebb pöcegödrétől! Anyámat mindenesetre hermetikusan elzártam és jelszóval levédettem, nehogy hozzáférjen és beszennyezze ez a pusztítóan primitív poézispenetráció! Arccal a fradymentes jövő felé!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Végre egy vers, amit a rövidsége miatt kívülről meg tudok tanulni! Bárcsak ezt húznám a magyar érettségin! Azt hiszem, le kell fizetnem az elnököt!” /Lusta Lajos, az Őrgyilkos Sámuel Közpénzlopással Államcsődöt Okozó Szakközépiskola (ŐSKÁOSZ) negyedikes tanulója/

„Itt Texasban nem nekem van tériszonyom, hanem a térnek van éniszonya.” /Chuck Norris/

2018. október 2., kedd

Hentergő hős

Lacikonyhán Herkules
Szája széle hurkalés
S dől belőle horkolás.

Segédnek szól Lacika:
- Ez a nyálzó ló ciki,
Rugdald már ki léccike!

- No, mögállj csak Höraklész,
Nyakadon most hurok lösz!
Look boss I öm how röckless*#…

Kutyát tépve felébred:
- Hulljon e két fél eb rád,
S széttörsz, mint egy falábrúd!

Így lett e hely tatami,
Hol a segéd teteme
Herkulesi tuti mű.

*röckless = vakmörő

# „szolgálati közlemény = Lacika, Höraklész és képzeletbeli barátaik egy heti hidegélelemmel felszerelkezve fáradjanak be a nyelvtannáci tanszékre egy kis korrepetálásra:

Balámbökö big a fún
Bálömböki bag ú fan
Bölömbika búg a fán /Lázár Ervin/

Emígyen bőg Aromo,
S hogy kancsalít a ríme,
Mind elszívja erőm, ááááá!!!”
/F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Nem csoda, ha jóllakottan elfáradtam, mert előtte meg kellett mérkőznöm a nagyöklű Badszpenszerrel és nagyétkű Terenszhillel sör-virsli versenyben! Mivel csak harmadik lettem, érthető, hogy idegessé váltam, amikor az a szögedi akcentussal angolul vartyogó konyhasegéd elkezdett fojtogatni. Muszáj voltam agyonverni egy széttépett kutyával, mert ki nem állhatom a rétotürk nyelvekben az anglicizmusokat!” /Herkules, a hentergő hős/

„Ez a Herkules teljesen kiütötte magát. Kár érte, kiváló hurkaügynök volt!” /Badszpenszer & Terenszhill/

„Segédem oly hurka,
Hősnyakra font hurka
Nem ért kellő hatást,
Sőt ő dobott hátast!”
/Konyhás Laci, lacikonyhás és betanított állítmányi költő/

„És Obiwan megremegett, lerogyott a földre.
Luke: -minden rendben mester?
- vmi nagyon rossz dolog történt, mintha milliók kiáltottak volna fel egyszerre és utána néma csend.
- De mit sikítottak mester?
- "De miért F. Endre??? Miért????"”
/P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Kedves Költő Úr!
Hentergő hős című époszában rengeteg értéket találtam, míg... el nem olvastam kérem! Hát mi az kérem, hogy Lacikonyhán Herkules? Kérem, Herkules nevét a lesésre célozva emlegetni? Ez kérem kellemetlen. Sőt mi több történelemromboló: Nimbuszromboló. Doromboló... bocs, az mást jelent! Hööööhöööhöööö, az elébb csak viccelődtem Önnel kedves Mester! Nakéremszépen! Rátérve mostmár a vers konkrétumaira: ez egy remekmű! Rímei megrezegtetik rekeszizmaimat úgy, hogy lassan izomlázam lesz kérem! De ha az lesz, én Önt beperelem könnyű testi sértésért! Na jó, elég lesz kárpótlásul, ha abba a bizonyos Lacikonyhába meghív egy véres, egy májashurkára, egy fokhagymás kolbászra, egy szelet tarjára, mindehhez friss fehérkenyeret kérek majd, meg kovászos uborkát! Ja, csapolt sört is kérek, hejjnekem az is a kedvencem!
S ha így lekenyerezett, azt sem fogom bánni, ha egy szegedi kannibállal találkozunk! Ismeri a klasszikus viccet ugye, kedves Költő úr! Nem? Elmondom!
- Te gyerök, hol van az anyád? - kérdezi a kannibál apa a fiát.
- Mögöttem. - válaszolja a gyerek.
- Mögötteeeeed? - mondja az apa, s jól képen vágja a srácot.
Nem ismerte? Höhhh, sokat kell még Önnek tanulnia Költő úr!”
/egy magát megnevezni nem kívánó ismeretlen lektor/

„Ez a vers oly rímtelen,
nem bírom el rumtalan,
idős korom rém-telén,
elmebajt hoz rám talán.”
/D. György, a költő reál végzettségű kollégája/

„DÉLIDŐRE
Harangszót nyel el a lápotok,
de hallga’ csak; büszke lópaták!
megérkezett a hős lovas,
s kérdezi, kész-e a húsleves.”
/Hepp Béla, kortárs dokker/

„A kancsal bokorrímek fékezetlen habzású cárja, az önfeledt szócsűrés-ragcsavarás és fonémacséplés alfája és ómegája, sőt bétája, kappája és nűje is – a herkulesi deltát és a kört teljessé tévő pít már meg sem említve – szóval ez a korszaktalan zseni ismét a retinánkra vetítette poétai névjegyének kicsinyített fordított képét, amelyet a többi kortárs költő által meggyötört agyunk visszafordít és a helyére tesz, miközben a szépre szomjazó lelkünkben felbugyog a katarzis kispatakja, azaz a kulináris koleszterint kínáló lírai hurkalé. Hiperszupertunkosszaftcunami!  Óbegyönyörűelalélok!” /Überalles Üledékné Achtungachtung Aranka, a Jajanyámmiértszültélilyenelvontnak?! című letargialírai pablog pikk asszója/

„Aúúú!!! - jajgatnám, ha a spanyol inkvizíció kínozna, de nem lennék ennyire visszafogott, ha ennek szellemi guanónak a felolvasásával tenné! Akkor ugyanis anyám szerint is azt üvölteném, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Ez a Herkules gyerek erős jóindulattal megfelelő padavanom lehetett volna, ám sajnos csupán félisten a fiúka, így alkalmatlan!” /Chuck Norris/

2018. szeptember 13., csütörtök

Esőcsinálós

Templom felett felhőpaplant
Hidegen hagy lenti pap lant,
Mert bár ügyes a pap alant,
Nem elég hangos a falant.

Ám egy elektromos gitár
Zaja égi kaput kitár,
Felleg el is sírja magát
S tónál átszakad a fagát.

Reverendát, sötét papit,
Zápor mosóronggyá lapít,
S úszik mormon, Krisnás, amis…
Ez van, ha a zene hamis!

„Miért csak a mormonok, a Krisnások és az amisok szerepelnek az úszójelenetben?! Hol pancsol a többi felekezet?! Ez ökomenikus diszkrimináció!” /Gyüli Gyula, hites könyvvizsgáló és amatőr könnyűbúvár/

„Megragadva az alkalmat, gyermekeim, engedjétek meg, hogy ismertessem veletek az ökomenikus hitélet egyszerű alapegyenletét:
   Háromság – kétség = egység
Ámen! Köszönöm, hogy elmondhattam! Most pedig álljunk fel és énekeljünk! Daaa aquaaa, Dooomineee…!” /Matteo Logia, itáliai fejszámoló lelkipásztor és nótafa/

„Ordít az égre Eminem, a pap
Add már, Uram, az esőt!
Hangszere a vokál, műfaja a rap
Add már, Uram, az esőt!
Hozd el a csúnya időt!
Add már, Uram, az esőt!”
/F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Lantos van a versben, Buzánszky és Lóránt meg nincs?! Hogy védjek ilyen foghíjas védelem mögött?!” /Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa/

„Az imazene eget-földet megrengető spiritualitása és a vallási köntösű költészet szakrális mibenlehetetlensége kovászként keleszti Frady Endre szellemileg pákosztosan pátoszos kézzelfoghatatlanságát. Hová még, meddig már, miért igen? Igazi halál közeli életigenlés dalban elbeszélve! Holnapra mindenki kívül-belülről!” /Teknő Türkné Dagasztó Dália, középiskolai magyartanár és maszek pékinas/

„A babakori pelenkámnak ütősebb tartalma volt, mint ennek a rímes elmekórtani esettanulmánynak! Anyám szerint könnyedén, minden erőlködés nélkül produkáltam a tartalmakat, aminek oka a rostdús anyatejben keresendő. Ahogy a kedvemért akkoriban sok rostot fogyasztó anyám egy kétsorosában büszkén megfogalmazta:
   Robi kakil hamarost,
   Segíti a mama rost.
Szerencsére ő több verset nem írt, balszerencsére Frady Endre viszont igen! Szakmányban! Szakadjon rá a fagát!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Jaj, Robikám, muszáj volt fölelevenítened a fiatalkori irodalmi tévelygéseimet?! Nem tehetek róla, hogy versikéket írtam, hiszen muszáj volt valamivel elterelnem a figyelmemet rólad, mert már babaként is úgy üvöltöttél, mint manapság felnőttként a tévében és a rádióban!” /Puzsér mama/

„Kedves gyerekek, a mai kísérletben megpróbálunk esőt csinálni elektromos gitárral, ami nagyon veszélyes lehet, mert az esetleges rövidzárlati szikrázástól szénné éghet a zenekar és az ott felejtett falant!” /Öveges professzor/

Egyszer egy texasi vihar szupercellájában elektromos falantoltam, amikor belém vágott egy villám. Menten szörnyet is halt.” /Chuck Norris/

2018. szeptember 12., szerda

Mózes Lévi

Vörös nevű tengerparton
Öregember botot emel.
Bot nem új már, nincs rajt’ karton,
S monogram van benne: M.L.

Tűznél, melynek nem volt üszke,
E két betűt maga véste,
S eme tettre máig büszke.
Írtam róla verset. És te?

„És te?! Ki az a te?! Talán én?! Nekem csobogsz, kispatak?! You talk to me?! Szóltál, vagy csak a szél lebegtette a szádat?! Örülj neki, hogy írtál verset, más úgysem örül neki! Legyél büszke a leégésed üszkére! Na, húzzál innen biocsíra, mert lezúzlak, mint repülő malomkő a munkavédelmi sisak nélkül szájtátó szép magyar vitézt és aranyos leventét! Juszt sem írok verset! Idióta!” /Toldi Tivald, kortárs költő és betanított tánc- és illemtanár/

„Ha benne van az M.L. monogram, akkor az a bot az enyém! A bot is! Ahogy minden más is! Minden az enyém, illetve majdnem minden! Még, még, még, ennyi nem elég!” /Mészáros Lőrinc, multimilliárdos víz-gáz szerelő/

„"Héber írás megtévesztő!"
szól, tarol, hisz' sosem veszt ő:
"Jobbról balra M.L.: L.M.,
Ezért ezt mind elemelem!"”
/F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Hú, mán, tyű, ez a kófic mérnökizé rájött, hogy elszúrtam! Fordítva véstem a monogramomat! Talán az egyiptomi neveltetésem keverte meg bennem az ó-héber nyelvtant! A fáraó monnyonle! Ja, már nem tud, mert vízbe fúlt! Na, ennek annyi, mehetünk a pusztába kirándulni! Nóta, indulj: manna manna tutturu tuttu, manna manna tutturu tuu…” /II. Mózes, lévita próféta/

„Hát, ha az életben maradás ennek az ó-héber kornyikálásnak a hallgatását jelentette volna, akkor nem is bánom, hogy a seregemmel együtt belefulladtam a Vörös-tengerbe!” /valahányadik Ramszesz, néhai fáraó/

„Mi se! Mi se!” /a fúlt sereg/

„Mise? Türelem, mindjárt kezdjük, csak előbb még átváltoztatjuk a kannás vizet kannás borrá. Lajtos atya, hol a tabletta?!” /Ostya atya, szárazvörösvári bíboros/

„Manna mia! Micsoda tápláló müzli hull az égből! Egy-két-háromra megpróbálunk minél többet összegyűjteni! The winner takes it all! Sose hagyjuk abba!” /ABBA/

„Igric úr, mi ez a liberálsorosista klapancia, ami csak a tudjukkiknek íródott, he?! Vagyok olyan éber, mint egy héber! Vigyázzon magára, mert visszakézből lesz itt akkora córesz, hogy ajvé! Na, tűnés a stadionba közmunkában focit nézni! Eddig verseket költött, mostantól meccsjegyre fog!” /Csávás Kálmán kőagy, a Közvagyonból Összeharácsolt Pénzen Ősrégi Csellengő Értelmiségieket Szekírozó Egylet (KÖPŐCSÉSZE) zenitje és nadírja/

„Íme, itt a cáfolata annak, hogy Mózes írástudatlan lett volna! Ezzel bizonyítást nyert, hogy igenis önmaga írhatta mind az öt saját könyvét! Költő úr, a történeti teológia örökké hálás lesz önnek! Apropó, nincs valami hiteles verse Józsué jerikói falfirkáiról?” /Dr. Késztény Kösztöny, a világegyetem Hagyjuk Istent Teremteni (HIT) tanszékének adjunktusa/

„Mi ez a totális tehetségtelenség szűrőjén átpasszírozott ószövetség massza?! Ha én rendezhetnék egy Mózesről szóló filmet, biztosan Frady Endével játszatnám el azt a sivatagi sziklát, amelyből Mózes erőteljes botütésekkel fakaszt vizet, és ezt a jelenetet legalább százszor újraforgatnám! Anyám szerint a fizikai erőszak a sehovába vezet, de én pont azt akarom, hogy Frady Endre a seholban legyen! MOST!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Én is száraz lábbal szoktam átkelni a Vörös-tengeren, mert a víz sosem mer hozzám érni.” /Chuck Norris/