Ándus és bogyó

Ándus és bogyó sétálnak az erdőben.  Ándus nagy kezdőbetűvel lépdel, bogyó viszont kicsivel, mert a nagy éppen mosásban van. Hja, kérem, a céklalé cuffogtatás gyakran hagy foltot maga után!
Találkoznak Erhard királlyal a fanyűvők fejedelmével, aki azt mondja NYí. Hökkenetükben futni kezdenek, majd másfél óra ügetés után megbotlanak egy hirtelen eléjük ugró patakpartban és beleesnek a vízbe. bogyó ezen jót kacag és önfeledten fröcskölni kezdi Ándust, aki nevetve viszonozza. Amikor elfáradnak, fölfekszenek a víz felszínére. A kis patak csobogása elálmosítja őket és rögvest szuszókálni kezdenek. Úgy horkolnak, mint két eszkimó huszártiszt és a rettenetes zaj hatására a lombkorona szintjén riadt mókusfelhők száguldoznak szanaszét, de leginkább messze el.
 Eközben az egyre szélesedő kis patak beviszi a ringatózva alukáló Ándust és bogyót a mellékfolyóba, a mellékfolyó a főfolyóba, a főfolyó  pedig a vízgyűjtő terület koronázatlan királyába, a legfőbb főfőfolyóba, végül a legfőbb főfőfolyó egyenest a tengerbe.
No, erre már Ándus és bogyó is felébrednek és azon töprengenek, hogy ez most tenger vagy óceán? Tenger! - súgok nekik én, a szerepemből tudatosan kieső mesélő – Onnan lehet tudni, hogy ti most épp egy delta torkolat tövében úszkáltok. Az óceános folyóknak tölcsértorkolatuk van.
 A tölcsérről Ándusnak és bogyónak eszébe jut, hogy szeretnének fagylaltot  is enni meg haza is jutni, úgyhogy a partra kimászva felugranak az első vasúti étkezőkocsiba. A fagyi finom, de kisvártatva észreveszik, hogy ez csupán egy kiselejtezett vagonból készült parti büfé. Nem megy sehova.
bogyó javaslatára távgyalog indulnak haza és Ándus nagyon figyel arra, hogy legalább az egyik talpuk mindig érintse a talajt, mert különben futás miatt diszvali... diszkali... divszali... szóval kizárják őket. A másfél évig tartó úton rengeteg kalandban van részük – elrabolják őket az UFO-k, de elteleportálnak; lecsendesítenek egy törzsi felkelést; véletlenül megnyernek egy nemzetközi rúdugró versenyt; megértik az amerikai futball szabályait, de elfelejtik; hit által halottakat támasztanak fel; feltalálják a koronavírus ellenszerét; nyernek a lottón, de elszegényednek; stadiont avatnak fel, de leomlik; megmagasítanak egy mélygarázst és újraélesztenek egy gepárdot – ám ezek elmesélésére most nincs idő.
 Az erdőjükbe érve  első dolguk, hogy ismét Találkoznak Erhard királlyal a fanyűvők fejedelmével, aki azt mondja NYí, de most nem rémülnek meg tőle, mint első alkalommal, mert most nem félcentiről látják és így nem tűnik olyan szörnyen nagynak. Hiszen egy fanyű picike, így a vője se lehet nagyobb pár milliméternél és pár méterről még azt is alig hallani, hogy NYít mond-e vagy kordonblőt. Na, ezen jót kacagnak és az sem szomorítja őket el, hogy bogyó nagy kezdőbetűje megszáradt ugyan, de a céklafolt nem jött ki belőle.
 - Sebaj! Mindig is szerettem volna céklavörös nagy kezdőbetűt! - rikkantja önfeledten Bogyó és Ándussal együtt olyan jó kedvük kerekedik, hogy körberöhögik az erdőt.
Hétszer.
 Ha Ándus és Bogyó az erdőt körbe nem röhögnék - hétszer - az én mesém is másról szólna. De az meg kit érdekelne?! Ugye?!
Jó éjszakát gyerekek! Aludjatok jól és még álmotokban se cuffogtassatok céklalevet!

VÉGE

(A mese ihletéséért és a vastagbetűs mondataiért köszönet Szele Szilveszternek!)