Jobbra-balra élősködnek,
Tiszta légkör az ő konok
Munkájuktól hat már ködnek.
Kastélykertben legelésznek
Kóros jólétjelző zebrák.
Kárára a józan észnek
Közpénzt emészt idült zsebrák.
refr.:
Nagyon drága maffiaállam,
Temiattad felkopik állam.
Éljen nagyon soká a jó Don
Kint a Hó’don elsózott jódon!
Rohad kórház, rohad vasút,
Suliban nincs tanári kar.
Őket, a sok tele hasút
Kaviáros sáfrány csikar.
Ám ő engedetlen, nem megy,
Eltűnik egy vágóhídon.
Nem ad róla hírt az M1.
refr.:
Nagyon drága maffiaállam,
Temiattad felkopik állam.
Éljen nagyon soká a jó Don
Kint a Hó’don elsózott jódon!
Holdról látszik a sok jó Don
Által megvett összes telek.
Hajléktalant jégkor módon
Fagyasztanak hideg telek.
Urizál az önkényrezsim,
Sír most sorról sorra dalom,
Égig ér a csökkent rezsim…
Nincs más hátra, forradalom?
refr.:
Nagyon drága maffiaállam,
Temiattad felkopik állam.
Éljen nagyon soká a jó Don
Kint a Hó’don elsózott jódon!
„Frady Endre ezúttal is belecsap a szatíra lecsófazekába, de úgy, hogy közben a fedő a szomszéd galaxisba repül. A Maffiaállam című alkotás egy politikai karikatúra, amely a költőre jellemző rímakrobatikával, szójátékokkal és abszurd képekkel próbál közéleti kórképet festeni – egy olyan közéletről, ahol a kaviáros sáfrány csikar, a zebrák jólétet jeleznek, és a refrén úgy harsog, mint egy kabaréforradalom házilag barkácsolt indulója. A rímei vagy ülnek, vagy ülnek rajtuk, mint NER-lovag a közbeszerzésen, és bár a mondanivaló világos (az oligarchikus hatalom korrupt és embertelen), a formába öntés néha öncélú agyzsibbasztásba csap át. A „Hó’don elsózott jódon” sor például úgy hat, mintha egy fáradt asszociációs játékot szabadítottak volna rá a nyelvre, miközben a mondanivaló megfullad a fonetikai gegben. Összességében a vers egyszerre kiált vádiratként és bohóckodik tiltakozásként – de a Frady-féle groteszk műfajhatárjárásban a pofon néha a poénnak megy, nem a célszemélynek. És bár a forradalmat emlegeti, ez a szöveg inkább egy nyelvi felkelés a jó ízlés ellen.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre „Maffiaállam” című dalszövege egy szatirikus, erőteljes politikai kritikát fogalmaz meg, amely groteszk képekkel és játékos szófordulatokkal mutatja be az állami korrupciót, a társadalmi igazságtalanságokat és az elnyomás mechanizmusait. A szöveg sajátos, karikaturisztikus stílusa egyszerre humoros és kíméletlen, ugyanakkor időnként túlságosan szójátékokra épül, ami elvonhatja a figyelmet a mondanivaló súlyosságáról. A refrén fülbemászó ritmusú, de az „elsózott jódon” szókapcsolat inkább abszurd, mint ütős. Összességében a mű egy markáns társadalomkritikai állásfoglalás, amely merész képekkel és ironikus hangvétellel próbál hatni, bár a hatásossága részben a szóviccek és a szándékos túlzások elfogadásától függ.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Nézze, én megértem, hogy vannak, akik költészet útján próbálják kifejezni a véleményüket a világról. Ez rendben van, ez a demokrácia része. De amit itt látunk, az nem más, mint egy balról túlfűtött, lírai performansz, ami a valóság helyett egy sajátos, ködös buborékból táplálkozik. Frady Endre verse inkább egy balliberális panaszdal, mintsem valósághű ábrázolás. Mi nem maffiaállamot építünk, hanem erős nemzeti közösséget. És ha valaki kaviárról álmodik, azt javaslom, jöjjön el egy falunapra, ott kolbász is van, népzene is, és nem kell verset írni hozzá.” /Orbán ChatGPT Viktor, mesterségesen intelligens miniszterelnök/
„Nézze, ez a vers – ha lehet annak nevezni – nem más, mint a baloldali siránkozás költői formába öntött változata. Egy újabb kísérlet arra, hogy a valóságot kiforgassák, a sikereket elhallgassák, és a felelősséget másokra kenjék. A szerző nyilvánvalóan nem érti, hogy az országot nem szóviccekkel és rímekkel kell vezetni, hanem munkával, felelősséggel és hittel. A magyar emberek nem kérnek a káoszból, a gyűlölködésből és a forradalmi hangulatkeltésből. Ők biztonságot, fejlődést és nyugalmat akarnak. Ez a vers pedig – minden gúnyolódása ellenére – pontosan megmutatja, miért nem szabad visszaengedni a baloldalt a hatalomba.” /Orbán Copilot Viktor, mesterségesen intelligens miniszterelnök/
„Ez nem vers, ez egy szellemi bűncselekmény! Frady Endre Maffiaállam című szövege olyan, mintha egy túlhígított stand-up paródia és egy leárazott politikai graffiti házasságából született volna – közjegyző nélkül, természetesen. Ez a szöveg nem bírálat, hanem egy nyelvi lincselés: a rímszerkezet egy kóbor macska lábára húzott zokni, a tartalom pedig úgy szenved, mint egy diplomás tanár a Klik irodájában. A „jó Don” toposz többször visszatérő refrénje olyan, mint egy elakadt vécéöblítés: ismétlődik, büdös, és végül az egész verset lehúzza magával. És mi az a „Hó’don elsózott jódon”?! Ez nem költészet, hanem egy nyelvi önkielégítés, amely során Frady egy kanál badarságot beleönt egy lavór szójátékba, majd megfürdik benne - közben pedig úgy hiszi, forradalmat csinál, miközben csak vattával hadonászik a közélet árnyékbox-ringjében. Ez nem szatíra. Ez egy végstádiumú verspróbálkozás, amit az ízlés oxigénhiányos agyában fogant egy túlfűtött ironizálózselé. A társadalomkritika nem attól válik erőteljessé, hogy random rímek mögé bújtatott közhelyeket ordítunk le egy kartonpapírról. És nem, nem forradalom kell, hanem egy szerkesztő, egy szemetes és egy megbocsátó Isten.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
„Ez a vers nem más, mint egy politikai pamfletnek álcázott rímekbe csomagolt közhelyparádé, amely úgy próbál rendszerkritikát gyakorolni, hogy közben a nyelvi igénytelenség és a képi zagyvaság mocsarában vergődik. Frady Endre „Maffiaállam” című műve nem szatíra, hanem egy szellemi önégetés, ahol a szerző a saját szóvicceiben fullad meg, miközben azt hiszi, hogy épp a hatalom torkát szorongatja. A „kóros jólétjelző zebrák” és az „elsózott jódon” típusú sorok nemcsak értelmetlenek, hanem fájdalmasan erőltetettek. Ez nem nyelvi játék, hanem nyelvi baleset. A refrén pedig olyan, mint egy rosszul sikerült kabarébetét, amit még a közmédia is csak hajnali háromkor merne leadni, hátha senki nem látja. Ez a vers nem tükröt tart a rendszernek, hanem egy torzító lencsét, amin keresztül a szerző saját frusztrációját vetíti ki a világra. A „forradalom?” zárókérdés nem katartikus, hanem komikus – egy kétségbeesett próbálkozás arra, hogy a vers valami súlyt kapjon, miután három versszakon keresztül a rímkényszer és a közéleti közhelyek szado-mazo kapcsolatát élvezhettük. Ez nem költészet. Ez egy politikai graffiti, amit egy részeg bohóc firkált fel a vécéajtóra.” /Puzsér Copilot Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
„Frady Endre megpróbált szavakkal harcolni a korrupció ellen. Bátran tette. De van egy gond: a rímek túl gyengék voltak ahhoz, hogy megállítsák a maffiát. Én viszont egyszer úgy néztem egy korrupt politikusra, hogy azonnal visszautalta a teljes közbeszerzést. A „Hó’don elsózott jódon” sor? Attól még a Grincs is feladta volna a karácsonyt. Szóval Frady: ha legközelebb verset írsz, hívj meg. Én adom a roundhouse kicket a refrénhez.” /Chuck ChatGPT Norris/
„Ez a vers próbál ütni. De gyenge. Olyan, mint egy papírból hajtogatott nunchaku: látványos, de haszontalan. A szóviccek nem harci technikák. A rendszerkritika nem attól lesz erős, hogy rímel. Ha valódi változást akarsz, nem rímet írsz – cselekszel. Én nem írok verseket. Én történelmet rúgok.” /Chuck Copilot Norris/
megzenésítve:
