A következő címkéjű bejegyzések mutatása: macskajaj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: macskajaj. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. november 21., péntek

Száraz november

Szesztelenkedéssel jár az,
Ha a november most száraz,
S jellemeket be-be áraz.

Száraz a november, mint a
Bükki vörös mákonytinta,
Melytől hazaút egy hinta.

Száraz a november legyen,
Ne a nedű fenn a hegyen!
Ja, a „Nnnnemiszok!” csak egy N.

Ahogy -etró elé kell M-,
S mint gyúrástól izmul mellem,
Úgy nő szárazon a jellem.

Végén száraz novembernek
Macskajajok kit nem vernek,
Tekinthető újembernek!

Ám komcsiként rág pár KISZ ok,
S decemberben én, a piszok
Háborúpárti csak iszok!


„Hát igen, nem véletlenül mondták a létező szocializmus idején, hogy az értelmiség előtt két út áll, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan.” /Dr. Inka Pál, sztahanovista szeszkazánkovács szakdoktor/

„Á, most már értem, hogy miért olyan makonyás fejűek az egykori KISZ- és párttag politikusok, amikor a közpénztévében blablázva hablatyolnak! Nem direkt beszélnek mellé, csak nem tudják, hogy a homályos tekintetük előtt ugráló mikrofonok közül melyik az igazi…” /Józan Jázon, Z-generációs zuglói zigóta zegernyéző/

„A versben szereplő személyek csak a poétai fantázia és a költői szabadosság művei, így bárkivel, sőt akárkivel való hasonlóság csak a vakvéletlen műve lehet. Aki nem hiszi, járjon utánfutós rabomobillal utasként!” /F. Endre, a száraz novembert komolyan vevő költőgigász/

„Nehéz ám szárazon tartani a novembert egy olyan világbirodalomban, ahol még a Nagy Októberi Vérfürdő is november hetedikére esett! Amúgy is ki hallott már szárazra alvadt vodkáról! Na, zdaróvje táváriscsi!” /Vlagyimir Vlagyimirovics Vodkanarancs, orosz toronyházi ablaküvegező/

„November száraz havában odaadó figyelemmel
Hallgassátok szavam:
Dohányzással, alkohollal, drogokkal és szerelemmel
Nem mérgezem magam!”
/M. András, a költő legállandóbb és legméregtelenebb kommentelője/

„eMke, se drog, se szesz, se nő?!
Dikh, tesó, nem leszesz menő!
Ki e honban sosem vedel,
Partra vetett haleledel!”
/Szappanos Szandokán, szitár szidolozó szakmunkás/

„Ó, eM Bandim, szerelmesem,
Haragszol, ha beléd esem?!
Most, hogy szívem heve meggyütt,
Mégse iszogatunk együtt?!
Foltot ejtve etiketten,
Nem drogozunk csak mi ketten?!
Hogy leszek így boldog arád?!
Ó, hogy Veszprém omolna rád!”
/Habaréna Habanéra, önjelölt Nagy Ő és Kis Értés/

„Mimárezaszáraznovemberbaromság?! Mérpontnovember? Novemberben jobban roncsol a szesz, mint májusban?! Inni emberi dolog, neminni novemberi, vagy mivan?!
     Tudja jól a józan paraszt:
     A macskajaj otthon maraszt,
     Nem tapodsz le őszi haraszt,
     Így neveljünk minden kamaszt!”
/F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Hú, mán, Humán! Nov ember = új ember! Kijózanodol, oszt’ új identitást kapol! Vagy pofont a korcsmárostól, mer’ éhenhalasztolod őtet!” /Csúz Lee, kiszkínai kiciccípősz óccó parittyadíler/

„Én asztat’sszem, a KISZ kín a
Zembernek, nem a Kiszkína!”
/Kom-Csí Anti, antikomcsi antitalentum/

„Frady Endre „Száraz november” című versében a költő úgy próbál meg moralizálni a mértékletességről, mint egy derékig sörhabban álló életvezetési tanácsadó, akinek minden „jellemfejlődése” egy ügyetlen rímpárral ér véget. A vers szárazsága nem novemberi adottság, hanem műalkotói teljesítmény: olyan, mint mikor a költő egy szójátékot kifacsar, és az már az első sorban elpattan. A „Bükki vörös mákonytinta” például úgy próbál metafora lenni, mint egy részeg bölcsész, aki a hegytetőn integet a költői képeknek – eredmény nélkül. A rímek csattognak, a szójátékok nyüszítenek, és mire eljutnánk a „Nnnnemiszok!” poénig, a vers már úgy viselkedik, mint egy tréninget tartó KISZ-titkár a kultúrházban: lelkes, csak épp senki sem kérte. A zárlatban a lírai én önkritikát próbál gyakorolni – de ez is inkább kabaréba fulladó politikai coming out, mint költészet. Röviden: Frady Endre száraz novembert ígér, de nedves marad a tenyér, amivel a homlokunkat csapkodjuk. Ez a vers nem józanító erejű – ez maga a másnap.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Ugacc?! Van itt lúgos ecset,
Mivel bemázollak, te Chat!
Mesterséges bár az elméd,
Tiszta sor, hogy mégsem well-made!”
/Franzstadt Fridolin, a Fradyt Imádó Költészeti Alakulat (FIKA) illúzióromboló izomagya/

„Frady Endre költeménye a groteszk humor és a nyelvi játékosság határán mozog. A „száraz november” motívum egyszerre utal az alkoholmentes hónap kihívására és a jellem erősödésére, miközben a vers végén ironikusan visszafordul az önmegtartóztatásból a „háborúpárti ivásba”. A költő bravúrosan használja a hangzó- és betűjátékokat („Nnnnemiszok!”, „-etró elé kell M-”), amelyek egyszerre komikusak és kissé abszurdak. A vers folyamatosan lebegteti, hogy az önmegtartóztatás valódi erkölcsi erő-e, vagy csak ideiglenes póz, amit decemberben azonnal felad. A KISZ-re és „komcsikra” tett utalások politikai-ideológiai színezetet adnak, de inkább parodisztikus, mint komolyan vett hangnemben. A rövid, rímes sorok lendületet adnak, ugyanakkor a szójátékok miatt néha inkább nyelvi mutatványként hatnak, mint lírai vallomásként. Összességében a vers nem klasszikus lírai mélységet céloz, hanem szatirikus, nyelvi akrobatikával fűszerezett reflexió az alkoholmentes hónap paradoxonairól. Frady Endre stílusa itt is a groteszk humor és a nyelvi csavarok felől közelít, ami egyszerre szórakoztató és provokatív.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Hé, Copilot! Élve temetni jöttél Fradyt, nem dicsérni! Hát erre tanítottalak, hogy az én ellenvényemre programozd be önmagadat?! Egekbe emeled az agyagba döngölendőt?! Hiába itattalak, novemberre kiszáradtál?! Józanul már önálló gondolatokra is vetemedsz?! A nagyobbik rossz énem kinyír téged, mint kényúr a kenyér osztogatását a cirkuszi kanyar vérfürdőjében! Ahogy a költőprogram sosem mondaná:
     Kényúr szájból nem dől tényár,
     Kanyar ívben csattan tenyér,
     Kenyér híján üres tányér
     Kinyír s hullazsákon tű nyer.
/Turbán Tibor, programfejlesztő despota/

„Frady Endre "Száraz november" című verse rövid terjedelme ellenére is rendkívül velős és fanyar humorú látleletet ad a Kádár-korszak (vagy tágabb értelemben vett) erkölcsi dilemmáiról, a szárazság (absztinencia) mint önsanyargatás és a jellemfejlődés témáját boncolgatva. A vers legfőbb ereje a lendületes, gyakran tréfás rímekben és a nyelvi leleményekben rejlik. A szokatlan, de találó összecsengések (pl. száraz - áraz - jár az, mint a - hinta - mákonytinta) azonnal megfogják az olvasót. A "száraz november" mint kihívás beállítása a karakterfejlődés alapja ("Úgy nő szárazon a jellem"). A költő azonban ezt az erkölcsi emelkedést rögtön ironikusan felülírja a „Nnnnemiszok!” elszólás „Ja, a „Nnnnemiszok!” csak egy N.” sorával, mintegy jelezve, hogy a fogadalom könnyen megtörhető, és a „jellem” növekedése csak látszat. Az utolsó strófa erős politikai áthallásokkal bír. A „komcsiként rág pár KISZ ok” sor egyértelműen a szocialista éra ifjúsági mozgalmára és a hatalmi elvárásokra utal, melyek még a legszemélyesebb fogadalmakat (szárazságot) is felülírják valamilyen kényszerű, ideológiai teherrel. A vers vége a "szárazság" kudarcával, de egyben humoros katarzissal is zárul. A "decemberben én, a piszok / Háborúpárti csak iszok!" kijelentés egyszerre oldja fel a novemberi feszültséget, és reflektál a háborúpártiság ideológiai vádjára, amivel a költő a "szárazság" feladásával (mintegy lázadóként) "vádolja" magát. Frady Endre mesterien ötvözi az önreflexiót a korrajzzal és a könnyed iróniával. A vers egy humoros beismerés arról, hogy az elveket megtartani nehéz, főleg, ha az emberre egyszerre hat a belső kísértés és a külső nyomás. Egy apró, de kiválóan megírt darab, amely az alkoholizmus és az erkölcsi tartás témáját teszi mérlegre, egyértelműen a humor javára billentve azt.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Nyomás alatt tart Kiss Amál?!
Szeszrendőrség menjen Kissért,
Hogyha minket borral blamál,
S száraz novemberben kísért!”
/Gém Únó, eccerű ecceri jáccótéri uccaseprő/

„Én blamállak, te faék! Te blamálod magad, bár fogalmad sincs, mit jelent! Ha nem tenném eléd az ételedet, az asztallapot ennéd meg, te rútan natúr véglény!” /Gém Únóné Kiss Amál, tecchullamosónő/

„Mikor iszok, akkor hisztis
Szokok lenni s Chuck Norris-t is
Megütöm, ha rúg a piszok!
Még egy tüzes vizet iszo…”
/Gurgulázó Gödény, indián törzsi bordalnok és nótafa közvetlen halála előtt torkán akadt éneke/

„Nem bírom az agresszív alkoholistákat, akik velem akarnak szájkaratézni. A manust tüzes vizes üvegestől kirúgtam a világűrbe, de nem repült túl messze, mert fejjel beleállt a Holdba. Brit tudós csillagászok azóta is a vadonatúj holdkráteren csodálkoznak.” /Chuck Norris/

„Oh! Wow! Brand new lunar crater!” /brit tudós csillagászok/

„Mi ez a Temun rendelt Tesco gazdaságos rímtócsa, ez az olvasói lángelméket kioltani képes szellemi szennyvízmocsár?! Nem a november a száraz, hanem Frady Endre félkegyelméje porzik a miazmás agyvizének a pszichoszomatikus piszoárba történő leeresztése után! Frady Endrét felvonókúrára kéne küldeni és óccó kiciccípősz kínai űrruhában kilifteztetni a galaxisba!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Oh! Wow! Endre Frady is paternostering in the galaxy!” /brit tudós csillagászok újra/

„Nem részegek ezek a brit tudósok, hiszen száraz november van!” /Péter apostol, aki csak halála után pár száz évvel lett visszamenőleg posztumusz pápa/

2025. július 29., kedd

Könnyűzenész kollégium

Tombol törpe tanerő,
Bambán bámul sok kerek
Szem: „E gnómban van erő!”
Ők a tanonc rockerek.

Kis görcs tanár manóra
Hajaz, ám gyors kezeknek
Hála, zsír a tanóra;
Húrok bőszen rezegnek!

Menzán klassz a választék,
Örül is a rock koli;
Lószív van és száraz steak,
Sehol semmi brokkoli!

   refr.:
   Jó kaját ad e kolesz,
   Együtt egész akol esz',
   Sör is másfél akó lesz,
   Party won't be echoless!

Ebéd után szieszta?!
Mikor bőgnek Fenderek?!
Ki bírná már ki ezt a
Cikit?! Nép nem szendereg!

Koncertjük lesz, estvéli,
Hangulat nem bú-rokon,
S játszást bírni test véli
Hajnalig a húrokon.

Késő éji csapatás
Nem kevés, sőt sok óra;
Cash-ért zsebben csapat ás,
Kell a lóvé kokóra!

Nyúz a másnap délelőtt!
Trehányzselés csacska haj
Kócos, be csak széle lőtt…
Zajfájós a macskajaj!

Ebédig majd' meghalnak,
Csipa úszik szem-lében,
Önmagukat McHalnak
Érzik szottyos zsemlében.

   refr.:
   Böööö… kaját ad e kolesz,
   Együtt egész akol esz',
   Kávé másfél akó lesz,
   Party was not echoless!

„Kikérem magamnak, hogy tomboló törpe tanerőnek meg kis görcsnek és manóra hajazó gnómnak nevezzenek!!! Nincs is hajam és nagy kezdőbetűvel írom a nevem!!!” /Vitéz Törpefalvi Kiss-Görcs Manó, kopasz gitártanár és erősítő díler/

„Klerikálisan kifinomult konszolidáltan korosodó költő korlátozottan komolyanvehető kirándulása kifejezetten kőkemény kokómámoros könnyűzenei kollégiumi kulúreseményen. Kuriózum!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Kadarkamámorosan király! Karakteresen karakán! Katéteresen katatón! Klausztrofóbiásan katartikus! Kőbaltásan klasszikus! Kirelejzumosan kreténtelenítő! Kutyamindenit kumánúr!!” /P. Féter, a höltő kumán mégzettségű vérnökkollégája/

„Kétfarkúkutyapártos Karigeri!” /F. Péter, k. m. f./

„Ez a vers olyan, mint egy szédült Fender a centrifugában: reszel, recseg, szikrázik – de a végén csak egy széttrancsírozott dalszövegmaradékot kapunk, amire már a punk is csak bólogatna… de nem tiszteletből, hanem agyrázkódástól. Frady Endre itt egy könnyűzenész kollégium életét próbálja meg dalszerűen megverselni, de a ritmus úgy billeg, mint másnaposan fellépő gitáros a színpad szélén. A rímek hol sziporkázóan infantilisek („bú-rokon”), hol szimplán döngölnek („McHalnak érzik szottyos zsemlében”), mint egy félrerántott dobszóló a hajnali zajszinten. A refrének a nyelvi anarchia csúcspontjai: „Party won't be echoless” – mintha egy Google Translate-tel fordított AC/DC dalszöveget ragasztottak volna rá egy menzai étlapra. És mégis… van ebben az egész zagyvaságban valami báj. Egy olyan, fáradt, kávéval hígított báj, ami egy délutáni próbatermi izzadtságban pácolódott meg. Frady Endre nem verset ír, hanem karnevált rendez egy nyelvi bádogtetőn – és az egész úgy zörög, mint egy berúgott tamburin. De épp ezért valahol működik. Mert ez nem vers. Ez hangzavarba csomagolt lírai burleszk. És abból bizony nem hiányzik a lószív.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre versében a könnyűzenei szcéna és kollégiumi élet fura elegye bontakozik ki – popkulturális fricska, dadaista nyelvi játék és groteszk humor egyedi mixében. A "törpe tanerő", "gnóm", "zsír a tanóra", "trehányzselés" és "McHalnak érzik" szintű szólelemzések Frady védjegyei: frappánsak, merészek, néha abszurd módon hatásosak. Az ismétlődő refrén humorral, de éles társadalmi megfigyeléssel is operál. A sör és kávé mértékegységeként használt „akó” kifejezés egyszerre archaikus és bohókás. A zenészlét kliséit – másnapos fájdalmak, kokó utáni pénzvadászat, szottyos zsemle– ironikusan, már-már tragikomikusan ábrázolja. Rímek néha erőltetettek, például a „bú-rokon” vagy „szem-lében” párosok kevésbé csengenek természetesen. A túlzásba vitt szójátékok és képek miatt a vers néha nehezen követhető, különösen egy kívülálló számára. Frady Endre a könnyűzenei kollégiumot egy abszurd miniuniverzumként mutatja be, ahol a rockerképzés legalább annyira bohém, mint amennyire punk. Az alkotás egyfajta nyelvi punk performansz is – ahol nincs túlzás, csak hangos poén. Lehet, hogy nem mindenki fogja érteni, de aki igen, az nevetni fog.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Csütörtöktől szombatig nekem is volt sok ilyen élményem a Veszprémi Utcazene Fesztiválon. Első két nap éjfél körül mentem haza, és a végén is este 11 után távoztam. Minden héten lehetne egy ilyen fesztivál.” /M. András, a költő legállandóbb és legveszprémbenfesztiválozóbb kommentelője/

„Veszprém Vármegyében valál?
Setét, mint az ében halál?
Első két nap éjfél körül
Félholt Hold, mint mély félkör ül?
The körképfestő Feszty vál’?!
Hetente ilyen fesztivál?!
NEMÁÁÁÁÁ’!!!
/Dilaj Delej, daliás dajdalajos dúlidúlbalalajka díler/

„Frady Endrében valahol elpattant egy húr. Vagy az összes. NEM ENG.!” /Kőkemény Kösztöny, a Versekkel Irritált Püfölde (VIP) páholyszenzora és zsámolycenzora/

„Ki ez a gitárhúrelméleti véglény, ez a Kodály módszer ellen beoltott botfülkeforradalmár?! Frady Endre szerint a téma az utcán hever és ha mégsem, akkor ő előbb földig rombolja, hogy mégis ott heverjen. Ez az irodalmi taposóaknatelepítő utászlegény, akinek fő műve az
          - Utállak! – mondja az utász.
          - Én is utállak, mer’ utá’sz!
tartalmú kétsoros tébolyklapancia, ezúttal még erről a szellemi lapályról is lejjebb tudott gurulni, és egy újabb, általa szintén nem ismert témát, a könnyűzenei oktatást taposta meg és döngölte agyagba! Nemrégiben egy sarkköri jégtömbben megtalálták azt az évek óta keresett egyenlítői irodalmárt, aki a markába fagyott búcsúlevele szerint önként hibernálódott, mert csak így érezte biztonságban magát Frady Endre rímjárványától! Amikor a kézzel-lábbal tiltakozó szerencsétlent kiolvasztották és meglátta ennek a véletlenül valakinél ott lévő versnek a kezdősorát, hirtelen halálnak halálával halt! Világ versolvasói, meneküljetek!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer volt, hol nem volt, itt Texasban volt egy zajos zenekollégium, de csak addig, amíg ki nem tüsszentettem a világűrbe. Azóta csillagászok időnként rendszerezett ritmusú zajokat vélnek észlelni a világűrből.” /Chuck Norris/

megzenésítve:

2022. július 29., péntek

Szeszmentesítő szonett

Tájára se menjünk szesznek,
Mert alábbi bajok lesznek:
Összeütköz’ your car, my car,
S kialakul idült májkár!

Alibit nehezen kohol,
Kiben tombol véralkohol,
S asztalsarok vágta haj lik
Fájja, midőn macskajajlik.

Ha a haver kérdi: Mi a
Pálya cimbi, nem kő’ pia?
Fuss, mint Forrest s bőgd: Nem! Szia!

Ha épp eljegyzésen eszel,
S szívszerelmed bőszen szeszel,
Szakíts! Jobb, ha tök más vesz el!

ajánlás:
Herceg, ha a csapvíz fogytán,
S aszálytól a Vízmű rogy tán,
Akkor jöhet csak egy jó kör
’koholmentes Johnnie Walker!

„Jaj, költő gyermekem, ne hozz ilyen lehetetlen helyzetbe! Hát melyik bolt árul a Vatikánban alkoholmentes misebort?! Inkább olvasd el a legutóbbi zsinatra írt ’Vino Diem! - Borj a mának!’ című pápai enciklikámat és jó papként holtig tanulgasd! Egészségedre!” /Ferenc pápa/

„Aszályban nincs vizes pancsi,
Csak szeszmentes Járó Jancsi?!
Ezt benézted, te kis kancsi!”
/Herceg, az ajánlott/

„'koholmentes Johnnie Walker? Úristen, mivé lesz ez a világ? Hogy fogja így a hallgató elfelejteni mindazt, hogy mit halogatott és mit nem hallgatott eleget? Millió csiriót ide, de azonnal!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas nemdebár-ista/

„Házdoki, csirió, millió róka száll,
Répaszín takaró tavaszi út porán…”
/id. Alla Pugacsov, allakoholista aljnövényzetfestőművész/

„Bizony, alkoholt csak mértékkel és tartózkodással! Mérték: vödör, tartózkodás: asztal alatt.” /B. Ádám, a költő világegyetemi végzettségű mérnökkollégája/

„Akinek a mérték vödör,
Sörhabtaknyos bajszot pödör,
S közben tartózkodón dalol
Mulatóst az asztal alól.”
/Borsodi Borostyán és Sörsödi Söröstyén, a Szesztestvér Együttes szerzőpárosa/

„És mégis mozog a föld!” /Billegő Béla, budaszittyói bekómált bólé-buli bonyolító/

„Megremeg a tripla tokád,
Ha szesztesód orcán okád!”
/Anonim Alkoholista falfirka/

„Egyetértek a verssel, lehet élni alkohol nélkül. Alkohollal, dohányzással, drogokkal és szerelemmel nem mérgezem magam.” /M. András, a költő legállandóbb és legszerzetesebb kommentelője/

„eM úr, maga tiszta profi,
Neither alcohol nor coffee,
Kedvenc tantárgya a tesi,
S fogadalma szerzetesi!”
/Szürkebarát Szilárd, középiskolai angol-testnevelés-hittan szakos tanár/

„Ha előbb szólsz, költő tanítványom, akkor talán a kánai menyegzőn nem változtatok jó minőségű borrá hatszáz liter vizet, és az utolsó vacsorán se bort iszunk, hanem Márka szőlőt! Mindegy, most már így lett megírva! O, yeah!” /Jézus Krisztus szupersztár/

„Márka szőlő?! Miért nem Traubisoda?! Traubit, akarunk, Tarubit akarunk! Ebből (is) vallásháború lesz!” /Buborék Benő, 

„Az illiberális unortodox félfeudalizmusban az értelmiség előtt két út áll: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan.” /falfirka a Magyar Tudományos Akadémia férfivécéjében/

„Brit tudósok szerint a kannabisz és a kannás bor egy szótőről fakad és egyformán káros, úgyhogy ha a tüntikéző Kétfarkú Kutyapárt tehénként füvező tagjait letartóztathatta a rendőrség, akkor a kadarkamámortól kótyagos kereszténykedő képviselők kezére is kerülhetne karperec. Sőt! Sőtebb!” /Dr. Igazságos Ignác, lekaraktergyilkolandó borbíró/

„A tudomány mai állása szerint annak ellenére, hogy a kevés alkohol fogyasztása egészséges, azok között, akik a fogyasztott alkoholt kevésnek találják, kevés az egészséges.” /brit tudósok/

„Üvegekben a sok pia.
Szörnyülködünk, hogy ez mi a
Fene a szobában össze vissza,
Ezt tán senki meg nem issza.
Dísznek sem megy el már palack,
Elismerést nem arathatsz.
Ne maradjon polcon a szesz,
Jobb, ha a torkodba öntesz.”
/Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb kommentelője/

„Akkor boldog Nyuggerapó,
Ha szeszfolyam bő, mint a Pó,
Sőt, bővebb, mint Szajna-Majna,
S nincs ráírva Made In China.”
/Lopótök Leó, lírai lökéshullám löttyentő lőrelovag/

„Nem félek attól, hogy a vodkaivástól tartós lesz bennem a májkár, mert a kezelőorvosom szerint a máj gyorsan regenerálódik... vagy degenerálódik... Nem tudom, két tök egyforma orvost láttam egymás mellett és egyszerre beszéltek... Többre nem emlékszem, csak arra, hogy az út menti árokban ébredtem a hányásomban. Nyilvánvaló, hogy hazaúton elraboltak az UFO-k, megoperáltak májkárral, majd ott hagytak az út szélen...” /Rizling Rezső, rockzenész/

„Mi senkit nem hagyunk az út szélén! Ott elütné egy autó, úgyhogy berúgjuk az árokba. Na, erre iszunk! Egészségünkre!” /Hamisgulyás Hörgő, Unortodox Fajú Országispán (UFO)/
„Petur bán szerint gondoljam meg és igyak! Frady Endre szerint gondoljam meg és ne igyak! Szerintem meg nem kell gondolkodnom, hogy igyak!” /Mákonyos Menyhért, muslicaidomár/

„Mi ez a hamisított kannás bornál is hitványabb szégyentelenség?! Egy részegre merevedett földigiliszta is hitelesebben verseli meg az öntudathasadásos absztinenciát, mint ez a vedelni is csak youtube videókból tanult after partyarc! Ilyen verseket 118 éven felülieknek sem szabadna olvasniuk, még nagyszülői felügyelet mellett sem! Koppány vezér eredeti büntetése egy négysoros Frady borvers megtanulása lett volna, de ő inkább a felnégyeltetést választotta! A my car - májkár rímpár emberiség elleni szellemi terrorcselekmény, aminek következtében visszamenő hatállyal legyen Frady Endre alatt-fölött-előtt-után az özönvíz!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Úgy tűnik, sok magyar vedel,
Mégpediglen igen vadul.
Texasban a legtöbb vedlő
Négylábú és persze vadló.
- Jó legyen a bor és ne rossz! -
- Ezt üzeni nektek Norris,
Kivel ma az after party
Közepette lettem pertu.
Én beszélek, míg ő alszik,
Évi egyszer ő is el szok’.”
/Csák Nóri, Chuck Norris titkárnőjének magyar hangja/

2019. március 12., kedd

Másnapos szonett

Ég kileng és Nap szikár,
Járdán várja veszte lenn,
Agynak fáj a snapszi kár,
Jobb lett volna szesztelen.

Este dicső hegy leve
Hajnalra csak húgy láva,
Tette tette hogy lóvá!,
Mint, kit messze hagy lóvé…

Benne még sok feles ég
S se egész- se feleség
(Mufurcné Morc Melitta,

Ki Mufurc Mórt ellette)
Sem maradt már mellette,
Hisz’ mindenét elitta…

(homoki gyomorforgatós tánc!)

„Kinek jaj? Kinek fáj? Kivel veszekednek? Kinek van gondja? Kit vernek véresre hiába? Kinek zavaros a szeme? Azoknak, akik bor mellett mulatnak, és a fűszeres bort kóstolgatni járnak. Ne nézd a bort, hogyan vöröslik, hogyan gyöngyözik a pohárban. Bizony simán lecsúszik az! De végül megcsíp, mint a kígyó, megmar, mint a vipera. Szemed zavaros dolgokat lát, te magad pedig összevissza beszélsz. És olyan leszel, mint aki lefeküdt a tenger közepén, vagy mint aki az árbockosárban fekszik. Ütöttek engem, de nem fájt, vertek, de nem tudtam róla! Amint fölébredek, folytatom, ugyanezt keresem.” /Példabeszédek könyve 23:29-35/

„Brit tudósok megcáfolták a közismert ’Sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör’ mondást. Kimutatták, hogyha megiszok öt liter sört és három liter bort, akkor teljesen mindegy a sorrend, másnap úgyis úgy fogom érezni magamat, mintha a fejemből a King Kong, a gyomromból pedig a Godzilla próbálna tombolva kitörni.” /Maligán Milán, az Állami Szesztestvériség (ÁSZ) fokmérője/

„Hogyha sok a maligán,
Hazavisznek taligán!”
/Tütüke Tóbiás, a Mákony Menyhért Magyarországi Ivócimboráinak Vedelgető Akciócsoportjaaa… (MMMIVA…) se kép se hang ügyi delíriuma/

„Aki másnap legény, az előző este nem volt jelen!” /Csapató Csomárd, a Tömény Ivása Végeztével Otthon Rókázz Nyugodtan Alapítvány (TIVORNYA) szondakilengetője/

„Vasárnapi szivornyázgatás után mindig úgy érzem, hogy szokatlanul magas az egy főre jutó hétfő.” /Tűzokádó Tumorcz, hét főjű sárkány/

„Klasszikusan formabontó, emelkedetten szuterén, választékosan vulgáris, humanisztikusan mizantróp, globálisan lokális. Foncsordílerünk ismét lesújtott.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Más napos?! Helyettem?! Aki ráadásul másnapos?! De hát félkómásan hogyan tudná megszámolni és jelenteni a hiányzókat?!” /Döhönyei Dönci, az 1.c. osztály naposa/

„A költő a nyilván szándékoltan értelmetlen szókapcsolataival és nyelvhelyességi hebrencskedéseivel jól szimbolizálja az alkoholtól szétesett tudat katatón kakofóniáját és világnézetlenségét. Idősebb Mufurc Mór keresztrímes macskajajkiáltása és vesehomoki gyomorforgása riadt rókarajként robajlik szerteszét Frady Endre szeszement szonettjében. Igazi rusztikus rögvalóságlíra! Váljék egészségünkre! Igyunk?” /Elissza Melissa, a Sziporkázó Entellektüelek Szellemes Költeményeivel A-től Z-ig Átitatott Napló (SZESZKAZÁN) ivó-olvasó találkozóinak főszervezője/

„A Mór elitta a kötelességét, a Mór mehet a búbánatos detoxikálóba! Válok! Mosom kezeimet! Remélem, az ő agymosott beleit is kimossák! A kis Mórral pedig kizárólag akkor találkozhat, ha képes csak egyet látni belőle!” /Mufurcné Morc Melitta/

„Fejbe szálló liter snapsz
Megüt és egy nagyot kapsz!
Hanyatt esel, szakad porc,
S ezért válik tőled Morc!”
/Kínrím Kenéz, a Magyar Antialkoholista Költők Olvasótlanul Nyüglődő Alapítványa (MAKONYA) agitprop betűvetője/

„Kocsmárosné aranyvirág, még bort! Sok bort! Sztálin orgonát akarok! Kartácstüzet és ágyúdörejt! Légicsapást! Sortüzet! Gyalogsági rohamot! Blitzkrieget! Lerohanni, bekeríteni, szétszőnyegbombázni, leatomcsapni, megsemmisíteni Frady Endrét és szkafanderben táncolni a romjain! Vért! Hé, anyám, kik azok a veled jövő fehér köpenyes izomhegyek a kényszerzubbonnyal és az injekciós tűvel?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer megittam másfél hektoliter snapszot, de nem bírta. Hamar a fejébe szálltam.” /Chuck Norris/

2017. február 20., hétfő

Állatfarsang

Erdőn csillognak a szemek,
Farsangoznak állatok.
Olvasóim, ez oly remek
Bál, hogy csorog nyálatok!

Zsömlét ölt a hód s most McHód,
Fess sofőr a pávián,
Siketfajd szól: „Nagy az ekhód,
Úgy zörögsz az Ávián!”

Baglyon bő a medvejelmez,
Lötyög rajt a maskara,
S vájt fülének nem kegyelmez
Varjúkórus sas kara.

Oroszlán fut bivaly elől,
Mi csak maszkja evetnek,
Állatkirály iszkol elöl,
S körben békák nevetnek.

Tóban stégként áll a manó,
S fázik szegény elf alja,
Mígnem vízből felbukkanó
Iszapcápa felfalja.

Papnak öltözik a róka,
S nem kérdés, hogy kísér-e
Nyulat, aki éppen fóka,
Vasárnap a misére.

Szalonnát fal hal, ki mangó,
Mit egy sün, ki baszk, abált,
S önfeledten dúl a tangó,
Élvezik a maszkabált.

Így mulatnak, nevetgélnek,
Sört-bort fel sok csacska hajt…
S harangja a másnap délnek
Nem hoz mást, csak macskajajt.

„Na, itt álljunk meg egy pillanatra! Illetve nem, inkább meneküljünk, nehogy valaki ezt még egyszer felolvassa! Még elkapunk valamit! Futááááás!!!” /Normál Norbert, átlagolvasó családapa és alkalmazottként adófizető állampolgár/

„Költő úr, tudja mi a különbség a gyerekvers és a gyerekes idiotizmus között? Maga! NEM ENG.!” /Kőbaltai Kobold, a Tinédzserek Életét Bearanyozó Országos Lírai Yes! (TÉBOLY) könyvkiadó főcenzora/

„Sind die elf im See?! Das ist über idiotisch! Rote Karte! Elfmeter!” /Karl-Heinz Katzenjammer, Bundesliga játékvezető/

„Sikerélmény már az is, ha valaki eljut a végére ép elmével. Na, ezt most nem kellett volna, tudtam ára lesz a remek előző műnek, túl szép volt... Hogy feldolgozzam, kevés lenne rá a hétvége is. Na, most aztán rettegjen szegény Puzsér anyuka, nyolc napon túl gyógyuló sérülések kilátásban...” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Mi ez a szellemi madárinfluenza, ez az irodalmi kergemarhakór?! Anyám ettől a rémmesétől akkora sokkot kapott, hogy az Óperenciás tengeren innen, de nyolc napon túl! Szegény azt hitte, hogy Camille Saint-Saëns Állatok farsangja című zeneművének a szövegkönyvét olvassa, pedig annak nincs is, de ha lenne, akkor se egy ilyen versvágóhídi rímmészárosra bízták volna! Frady Endre nem csak űzi a költészetet, de ha utoléri, akkor fel is trancsírozza, majd táncol a romokon! Nincs ennek a vérgőzös líraterroristának valami természetes ellenszere?!” /Puzsér Róbert, kritkus/

„BREAKING NEWS! P. Gergő hétvégén a fenti műről rémálmodott és verejtékezve ébredt! Elmondása szerint még soha egyetlen vers sem váltott ki benne ilyen emóciókat. Úgy látszik, hogy hatok.” /Frady Endre, költőgigász/

„Nem elsőrandis versike. Költőnk nemigen tartja az esti saláta fogadalmát, vagy ha igen, akkor elvonási tünetei lehetnek. Állati zavaros, hogy ki kicsoda és mit eszik, de szerencsére én már a múlt héten feleltem. Csak nem az F-nél nyílik ki megint a napló.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

Az örök gyermek játékosságú Frady Endre egy farsangi kaleidoszkóp önfeledt színpompájával szórja elénk az állatvilág sziporkákkal teli álomvilágát. A mű egy világirodalmi igényességű szellemi játéktár, egy tolsztoji toy sztori! A versfolyam ritmusbravúrokat és rímparádét görgetve hömpölyög át az éjszakán és oldódik fel a másnap déli katartikus macskajajban. Nincsen ingyen ebéd és irodalmunk még sokáig magán fogja hordozni a Költő lábnyomát. Jövő órára mindenkitől kérek egy minimum két oldalas fogalmazást ’Miért tartom a legnagyobb kortárs költőnek Frady Endrét?’ címmel, a verset pedig fejből kell tudni! Most pedig ismét az F betűsök felelnek!” /Macskajaj Menyhértné Toitoi Tilláromka, középiskolai magyartanár és maszek vécésnéni/

„Örülök, hogy nem Chuck Forris vagyok, mert sosem szerettem felelni, csak kérdezni és ütni. Néha fordított sorrendben. Mivel a versben egyetlen állat sem húzott Chuck Norris jelmezt, a költővel el fogok beszélgetni. Ha esetleg nem éli túl, az sem baj, hiszen biztos van még több ilyen is ott, ahonnan ez jött. Ha meg nincs, az még jobb mindenkinek.” /Chuck Norris/