Zsírfiú

Zsírfiúnak lenni faja!

Irigyen hull hóka haja

Satnya csontkollektoroknak,

Akik folyton fogyni szoknak.

Zsírfiú jól hangszigetel,

S ha tán üti Jumbo Jet el,

Tompán puffan, szét se robban,

S tovább hízik egyre jobban.

Kerekded rajta a kontúr,

S szomszédja, a vézna Csont úr,

Féltékeny-sárgultan szájtát,

S ültethetnek belé májt át.

Zsírfiú jól májdonorlik,

Míg sebészen fújtat orrlik,

Szikével izzadva mer’ nyit

Hájréteget, félméternyit.

- Máj-medence, liver-pool tán! -

- Szól a doki műtét múltán,

S ül szikkadtan szűkös székén:

- Bár zsírfiú lehetnék én!

megzenésítve és eldalolva: https://www.youtube.com/shorts/sqvzU4n63vE

„A Zsírfiú alakja már közelít a tökéleteshez. A gömbhöz.” /M. András, a költő legállandóbb és legközeltökéletesebb kommentelője/

„Gratulálunk eM úr, ön megragadta a háromdimenziós geometriai leglényeget! Mutasson példát és tegyen a veszély ellen, amelyet úgy lehet összefoglalni, hogy ’Fogy a magyar! Lötyög rajtunk a Kárpát-medence!’. Tegye ezt, amit a kannibálok is tesznek, egyen ön is milliomost! Azokon az idegen imperialistákon sok a zsír, úgyhogy legyen az ő zsírjuk a mi zsírunk! eM úr, építse magába a tökéletlen nyugatiak hasháját és tök éles elmével tökéletesedjen! Kiáltsa oda a sivatagi tevéknek, hogy ’Világ dromedárjai, egybesüljetek!’, majd falja fel őket! Legyen magyar haspúp, az afrikai hátpúpból! Éljen eM úr, a nemzeti gömbvillám!” /Tokazsír Tokmány, az Országos Gömbölyödési Reakciós Egyesület (OGRE) arca/

„eM úr bőszen gömbölyödik,

Zsírversenyen nem ötödik,

S nézők nem feledik el, sőt,

Csúcshelyezést ér ő, elsőt!

Tökélyének nincsen híja,

S gömbi főkör derékszíja.

Tudja Igor, Szása, Mása,

Ő a Földgömb a hasonmása!”

/Geoid Guido, gajdoló guide/

„Frady Endre ismét bebizonyítja, hogy a magyar líra gyomorsavval és disznótoros zsírral is működőképes. A „Zsírfiú” úgy hömpölyög végig az olvasón, mint egy túlméretes rántotthús a műanyag tálcán: egyszerre undorító és ellenállhatatlan. A rímek kajánul csattognak, a képek pedig olyanok, mintha egy hentesüzlet és egy boncterem közös irodalmi estet tartana. A „májdonorlik” szó például akkora nyelvi merénylet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia folyosóján ettől magától leolvadna a lambéria. Ez nem vers — ez egy koleszterinszinttel megírt diadalinduló.” /ChatGPT/

„Frady Endre maga a testet öltött minőség. Kortárs Költőről lévén szó, nincs még globális egyetértés ennek a minőségnek a mibenlétéről, de az vitathatatlan, hogy Frady Endre költészete a leg ... izé ... a legfradyendrésebb. Igen, ez az! Ő olyan Fradyendrés, de maximális önazonossággal. És nem csak néha, mondjuk minden páros héten csütörtökön 7-től 11-ig, hanem stabilan, megbízhatóan, történjék bármi, éjjel, nappal, meg este, 365/24. Ami meg a versek aktuális témáját illeti, hát az teljesen megjósolhatatlan, azt csak maga a Mester tudja, meg a Jóisten, sőt, szerintem csak az utóbbi. Halandó előre csak annyit tudhat, hogy nagyon jó eséllyel egyáltalán nem fogja érteni, hogy ez, most, hogy jön ide, és főleg mivel érdemeltük ki. Na de hát tudni, érteni luxus, az olvasó dolga nem ez, hanem a feltétel nélküli elfogadás és hála. Gondolom.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Na, Humánúr, ezt most be kéne dobni egy bölcsész-rap stílusú slam poetry AI megzenésítésbe, oszt' hadd dalolja el a Dopeman a börtön garantáltan napszúrásmentes ablakában!!!” /Suno Samu, mesterségesen intelligens betanított dalszerző(mű)vész/

„Megugacc, kutyaütő?! Leverem a habszivacs szobrod fejét, oszt’ végig rugdosom a Népközt… ööö… Andrássy úton! ha meg később kifigyelném, hogy te vagy az erősebb kutya, akkor nyalnám a talpadat is, mer’ van az a pénz, amiér’ elviselem, ha torkon gágog egy nagy büdös lúdtalp!” /Dopeman, a lokális kőkemény rapper csávó/

„A Zsírfiú olyan, mintha Frady Endre végre teljes gőzzel engedné rá a magyar lírára a zsírkozmológiát: minden sorban hömpölyög a háj, a metafora pedig úgy dagad, mint a főhős testtömegindexe turbulenciában. A vers a testiség abszurd diadaléneke, ahol a zsírréteg egyszerre páncél, hangszigetelés, légzsák és szervbank, miközben a vézna Csont úr csak irigyen csörömpöl a háttérben. A csúcspont a sebészi jelenet, ahol a költői túlzás már-már geológiai méretű hájrétegeket tár fel, hogy aztán a doki sóhaja mindent megkoronázzon: a zsír itt nem bűn, hanem létfilozófia. A végeredmény egy harsány, csúszós, fradyendrei zsíródüsszeia, amelyben a költői tompítás legalább olyan hatékony, mint maga Zsírfiú.” /Copilot/

„Kontúrod, ha konkávos tán,

Nem mész át a zsírgömb rostán,

S hájtagságod engeded el!

Légy férfi, ki zabál s vedel!

Kardon két él, késen egy él

Vágja a zsírt, te meg egyél!”

/Falósejt Félix, a Tömbi Főkör (TF) derékbőségszaru tanszékének tápcsatornatöltője/

„A zsírréteg filozófiája és a nehézsúlyú líra:

Frady Endre Zsírfiú című alkotása nem csupán egy vers, hanem a modern kori testkép-szorongások és az aerodinamikai törvények kíméletlen paródiája. A költő zseniálisan forgatja fel a klasszikus szépségeszményt: itt nem a satnya, fogyókúrázó „csontkollektorok” a hősök, hanem a tökéletesen hangszigetelt, Jumbo Jet-álló Zsírfiú, aki a fizika és a biológia törvényeire fittyet hányva hízik a végtelenbe. Az olyan neologizmusok, mint a "májdonorlik" vagy a "liver-pool" szójáték, zseniálisan oldják a műtőasztal véres komorságát. A „félméternyi hájréteg” mögött megmozduló szike képe egyszerre horrorisztikus és végtelenül komikus.

Frady rávilágít, hogy a dicsőség nem a szálkás izomzaté, hanem a félméteres hájréteggé, ami mögött még a megfáradt sebészorvos is csak irigykedve fújtat.

Ítélet: 10/10-es, kalóriadús irodalmi csemege. Csak fogyókúrázóknak nem ajánlott!” /Gemini/

„Nagyon zsííír!” /H. Gábor, a költő leggrafikusabb kommentelője/

„S a zsírt, hol rest test süllyed el,

Pépek veszik körül,

S az ember zsírkilóinak

Belében hájfröccs ül.

Légy híve diétátlanul

Kajádnak, ó magyar:

Ez éltetőd, s ha meghízál,

Zsírjával ez takar.

A nagy menzákon e kívül

Nincsen szakácsod, hej!

Süssön vagy főzzön sós keze,

Itt enned, falnod kell.”

/Bőrösparty Zsírály: Sózat – részlet/

„A „Zsírfiú” olyan, mintha a magyar költészetet egy panelház negyedik emeletéről beledobták volna egy ipari méretű fritőzbe, majd a végeredményt kötelező olvasmánnyá nyilvánították volna. Frady Endre itt nem egyszerűen verset ír: ő a jó ízlés elleni gerillaháború utolsó, fanatikus harcosa, aki a líra nemes paripáját egy zsíros hurkával helyettesíti, majd diadalittasan körbelovagolja vele a kultúrát. A „Zsírfiú” univerzumában a háj már nem testi állapot, hanem metafizikai erény. A kövérség nem probléma, hanem szuperképesség: hangszigetel, repülőgép-becsapódást csillapít, szervbankként funkcionál, és lassan átveszi a helyét minden klasszikus emberi értéknek. Ez a vers nem a testpozitivitás himnusza, hanem a gravitáció diadaléneke.

A „májdonorlik” szó hallatán a magyar nyelv összes nyelvújítója egyszerre fordul egyet a sírjában, majd sürgősen visszafekszik, mert rájönnek, hogy ennél már úgysem lehet rosszabb. A „Máj-medence, liver-pool” sor pedig olyan, mintha egy kórházi zárójelentés és egy balatoni wellnessprospektus végzetes frontális ütközéséből született volna. És mégis: működik. Mert Frady nem költészetet ír, hanem költészeti bűncselekményeket követ el olyan pimasz önbizalommal, hogy az olvasó a felháborodás és a röhögőgörcs között vergődve végül kénytelen elismerni: ez a hájjal kent abszurdum bizony ellenállhatatlan. A „Zsírfiú” nem vers. A „Zsírfiú” egy kövérre hízott nyelvi troll, amely vigyorogva ül a magyar líra mellkasán.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.1./

„Mi ez a zsírba mártott önigazolás, ez a hájba csomagolt önsajnálat, ez a lírai disznótor, ahol a költő a koleszterint emeli piedesztálra, mint az új esztétikai normát?! Ne lássam anyám szellemét kánikulában rúdugrani, ha ez nem a magyar irodalom zsírban tocsogó önparódiája! Frady itt nem verset ír, hanem zsírszobrot farag önmagából, miközben a Jumbo Jet puffanása alatt a költői hitel is tompán elhal. A „májdonorlik” szó olyan, mint egy nyelvi infarktus – a rímek hörögnek, a jelentés elcsúszik, és a groteszk már nem humor, hanem koleszterin‑tragédia. Ez nem költészet, hanem egy lipid‑orgia, ahol a filozófia is csak annyit mond: „zsír vagy, tehát vagy”. Frady Endre itt nem a testet ünnepli, hanem a túltelítettséget – a szavakban, a hájban, és a saját önimádatában.” / Puzsér Copilot Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.2./

„Rengeteg elmeroggyantat kezeltünk itt a történelem során, de Frady Endrébe és olvasótáborába még a mi sokat próbált import svájci bicskánk is beletörne! Ekkora hájfejű zsíragyat még nem látott a világegyetem!”

/Prof. Dr. Habil-Debil Wolfgang Sebastian Axtköpfchen, a döblingi elmegyógyintézet főigazgatója/

„Ugye ezt most ti sem gondoljátok komolyan? Hölgyeim és uraim, íme a huszonegyedik századi magyar kultúra abszolút mélypontja, a szellemi pöcegödör legalja, ahol a „mélylírát” már nem Ady Endre, hanem egy bizonyos Frady Endre méri mázsára, mint a vágóhídi nyesedéket! Hát miféle intellektuális katasztrófaövezet ez?! Hát elment a józan eszetek?! Ez a szöveg nem költészet, ez egy kulturális bűncselekmény! Ez a rímekbe szedett, bicskanyitogatóan primitív esztétikai terrorizmus konkrétan arcul csapja a magyar nyelvet, majd büszkén beletörli a sáros bakancsát! „Zsírfiúnak lenni faja”?? „Csontkollektorok”?? Hát könyörgöm, ez a szint?! Ez a legalja rímfaragás még egy harmadosztályú szatíra-magazin hátuljában is felérne egy kollektív harakiri-meghívóval! És a csőcselék persze zabálja! Ott fetrengtek a sárban, és tapsoltok ennek a giccses, hájas, funkcionális analfabétizmusnak! Egy Jumbo Jet gázol el egy elhízott embert, és ez nálatok az irodalmi katarzis?! Ez a ti kulturális horizontotok? Egy májtranszplantációs mészárszék, ahol a sebészorvos – aki vélhetően az egyetemi diplomáját a lottón nyerte – angol szójátékokkal operál egy félméteres szalonnaréteg felett?! „Liver-pool tán!” Hát zseniális! Nem bírja el a papír ezt a mérhetetlen szellemi nívót, egyszerűen sikít a fájdalomtól! Ez nem poén, ez nem görbe tükör. Ez a totális kulturális nihilizmus és az igénytelenség apoteózisa. Ez a vers egy bűzbomba, amit álellenzéki, álintellektuális köntösbe csomagolva dobtak be a köztudatba, és ami után az embernek azonnal kedve támad sósavval kimosni a retináját! Frady Endre nem költő, hanem egy gátlástalan rím-vandalizáló, aki sikeresen bizonyította, hogy a magyar ugaron még a zsírban tocsogó prosztóságot is el lehet adni magas művészetként. Hányinger, kulturális önbíráskodás, és a kollektív intelligencia totális arculcsapása! Pusztító!” /Puzsér Gemini Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus No.3./

Habár...

Habár jő a hő, mint hullám,

S égből napsugárfröccs hull, ám

Ez már nem zavarja hullám.

Nem számít okozat vagy ok,

Nem zavarnak és-ek, vagy-ok,

Amióta tetem vagyok.

Síron izzad Zöldmoha Bár,

S ömlik nyűverejtékhab ár…

Jó, hogy nem kell élnem! Habár…

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/7jGCIZWv0ms

„Hááát ez szomorú... olyan meleg van, hogy hullám, mint alma a fáról hull, ám felöltözni nem akarok, de rám támadnak fenevadok” /Édenkerti Éva szerepében Olivia Piccolo, hőgutaütött ősanyatigris és a költő BIM-képzett építészmérnökkollégája/

Olívia, eme dal ma

Arról szól, hogy hull az alma,

S fenevadok rád támadnak?

Fuss! Adj esélyt önmagadnak!

Bár hőségben futni vétek,

Mégse légy fenevad étek!”

/Szandokánfalvi Szotyolás Szidónia, szociális szakmunkás és szinergetikus színesztéta/

„Ez a vers olyan, mintha egy nyári hőguta és egy temetői adminisztrációs hiba közös gyermekét olvasnánk fel egy művház penészszagú pincéjében. A bokorrímek itt nem összecsengenek, hanem egymás bokájába kapaszkodva zuhannak le a mélylíra aknájába. A „nyűverejtékhab ár” kifejezés pedig külön irodalmi bravúr: mintha egy oszladozó hulla próbálna költői képet köhögni a saját koporsójába. Mégis van benne valami betegesen szerethető — mint egy túlmelegedett ravatalozó ventilátora, amely utolsó erejével még meglengeti a Zöldmoha Bár függönyét.” /ChatGPT/

„Nem vallom ezt a nézetet,

Én élvezem az életet.

Napsütés? Szél? Hideg? Meleg?

Mindegy, úgyis boldog leszek!”

/M. András, a költő legállandóbb és legéletélvezőbb kommentelője/

„Az anomáliák körül

eM úr nem bús, folyton örül,

S nyelveken szól, borul, sörül…

Biztos reggel-este iszik,

Nem száraz, mint tavaszi szik,

Ám a szólásai PC-k.”

/Dr. Omedár Ottokárné Dr. Akula Articsóka, rímálomfejtőnő/

„Frady Endre Habár… című bokorrímes borzongása olyan, mintha egy napszúrást kapott sírköves dadaista próbálna élet és halál határán slamet mondani: a hőhullám és a hullám már rég nem rokonok, de itt kézen fogva csoszognak a tetem fölött. A vers egyszerre groteszk és fanyarul komikus: a Zöldmoha Bár izzad, a nyűverejték habzik, és az egészből az a keserű felismerés buggyan elő, hogy néha tényleg csak a halottaknak van nyugalmuk — habár még ezt is sikerül megzavarni. A mű így egy morbidul játékos, fradyendrésen túltolt létundor‑szösszenet, amelyben a rímek bokorba verődve röhögik ki a lét abszurditását.” /Copilot/

„Ha hideg van, az a baj. Ha esik, az a baj. Ha itt a nyár, nekivetkőzik minden lány. Ennek kell örülni ám, nem a tikkasztó kánikulának!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas életigenlő zen-ész megmondóember/

„Ház úr, kukkol?! Szeme kies,

S amit majd lát, nem lesz kies!

Vakzsák vakfoltjára talál,

Ez tök tuti, mint a halál!”

/Echte Etika, erkölcsrendészeti ezredes/

„Ritka az olyan alkotás, amely egyszerre képes kezelni a globális felmelegedést, az egzisztenciális nihilizmust és a biológiai bomlást – mindezt ráadásul egy fröccs mellett. Frady Endre hozza a kötelezőt: a bokorrímek úgy ütnek, mint a déli hőség, a fekete humor pedig kellemesen borzongató. A záró „Habár…” egészen zseniális, igazi filozófiai mélységet ad a bomlásnak. Kiváló ár-érték arányú költészet. Annak, aki él, kötelező olvasmány – annak, aki már tetem, remek megnyugvás. Meleg szívvel (és hideg testtel) ajánlom!” /Gemini/

„Egy, a két, a hár,

Újra itt a nyár.

Tundra tiszta sár,

Korcsolyázda zár,

Dácson ül a cár.

Tömve mennyi bár,

Rázza minden pár,

Hidd el, ennyi jár,

Rád az ÉLET vár,

Halni vágyni kár!”

/F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Peace van itt, nem Wár,

Humán úr a Stár,

Királyabb, mint Laár,

S csillog, mint egy Jár

Mosószeres Gyár.”

/F. Endre, Humánúr kivégzettségű mérnökkollégája/

„Hát még jó, hogy nem kell élni, drága költő úr, hát még jó! Különben erőszak lenne a disznótor, ami ugye Magyarországon közmondásba ütköző cselekedet. Nem tudom, melyik volt mostanában az napja, amelyik szép nap volt a halálra, de akkor elkönyvelem, hogy aszongya Frady Endre, született Szepessy Gábor, aszongya, halott. Namost, mivel akkor ezt a versét már a Holt Költők Társaságából tetszett írni, ott bizonyára tájékoztatták kegyedet, hogy meghalt Mátyás, oda az igazság, bár ezt már nemzedékek sokasága óta tudtuk. Viszont azt, hogy nincs teljesen oda az igazság, azt csak Mulder óta, aki felvilágosított minket, hogy az igazság odaát van. Mert azt én is tapasztaltam, hogy innen már nemzedékek sokasága óta kiveszett az igazság, de azt most hullaként Költő úr tudja megtudni, hogy odaát van-e az igazság. Csak annyit tegyen meg, hogy onnan a túlvilágról egyszer megcsörget, ha ott van-e még igazság. Fel sem veszem a telefont, hiszen beszélni úgysem tudnak az élők a hullákkal, de ha nem csörget meg, akkor tudni fogom, hogy az az átok Mulder hazudott. Mondjuk szerintem ennek a Muldernek még a szeme sem állt jól, főleg felnőttfilmes színészként. No de kérem, kérem, én a magam részéről nem terveztem, hogy valaha meghalok, de ha az igazság odaát van, akkor mégiscsak megtenném. Köszönettel véve eme nemes tettét, hogy hajlandó volt kimúlni, hogy az igazságról alkotott képünket gazdagítsa, maradok tisztelettel, és várom hívását, azaz megcsörgetését.” /Stefi bácsi, a néhai megboldogult költő legskizofrénebb kommentelője/

„Rím kedvéért körtefán ring,

Nagy királyunk, Szőr Stefán King!”

/Dinnyei Dakota, dadaista didaktikus és durumtészta dögönyöző/

„Nyuggerapó:

Nyugalom

Oh, mily jó tetemnek lenni,

Nem kell inni, nem kell enni,

Fölösleges gyógyszert venni.

Most már nem kell verset írni,

Negatív kommenten sírni,

Sej, mindent ki lehet bírni.

Ne siess, nem kerget a tatár!

Habár…”

„Bloggeranyó:

Tatárkerge

Siess, ha kerget a tatár,

De ne gyalog, ott a batár,

S irány a horizont határ!

Hé, batárok, hova visztek?!

Lesz belőlem tatár bifsztek?!

Komcsi terror ez, egy KISZ-TEK!”

„Mi ez a kriptaszökevény műgonddal összehányt ravatalozói szófosás, amely úgy csörömpöl végig a magyar nyelven, mint egy betonkeverőbe ejtett zsáknyi romlott képzavar? Ne lássam anyám szellemét kánikulában rúdugrani, ha ez nem a költészet ellen elkövetett előre megfontolt nyelvi garázdaság! A „hullám–hullám” rím olyan, mintha a szerző félúton elfelejtette volna, hogy a magyar nyelvben több mint három szó létezik, aztán kétségbeesésében nekifeszült a szótárnak egy ásóval. A „nyűverejtékhab ár” pedig nem költői kép, hanem egy lejárt szavatosságú hentespult utolsó hörgése a kánikulában. És ez a „Jó, hogy nem kell élnem! Habár…”? Micsoda passzív-agresszív hullapanasz ez? Mintha egy kiégett zombiapokalipszis-túlélő panaszkodna a túlvilági ügyfélszolgálaton, hogy hideg a purgatóriumi limonádé. Frady Endre itt nem verset ír: ő exhumálja a magyar lírát, majd gondosan visszatemeti egy Zöldmoha Bár nevű poszthumusz restibe, ahol az irodalmi igénytelenség fröccsben mérik a nihilizmust. Ez nem bokorrím. Ez gaz a magyar költészet sírhantján.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/

„Híg a téli hó-bor, habár

Jobb tán, mint a héber hűbér,

Sőt, mint égett hő-bőr hábor-

-úban!”

/Hibir Habar, hű búr/

„Frady Endre, idefigyelj. A vers jó. Sőt, üthetne akkorát, mint egy pörgőrúgás, HABÁR van egy apró logikai hibája. Azt írod: „Ez már nem zavarja hullám” és „Amióta tetem vagyok”. Ezzel azt sugallod, hogy a halál egy visszafordíthatatlan, végleges állapot, és a hullák nem tesznek semmit. Nos, elárulom: én már háromszor voltam tetem az elmúlt fél órában, de a másvilágnak egyszerűen nem volt elég büdzséje ahhoz, hogy megtartson, úgyhogy visszajöttem. A napsugárfröccsöt mindenesetre jég nélkül kérem, a nyűverejtékhab árat pedig puszta kézzel gátolom meg, ha túlcsordulna. Adok rá egy gyenge 10/5-ös osztályzatot. És hidd el, a Zöldmoha Bárban is én vagyok a pultos.” /néhai Chuck Gemini Norris (1940-2026), a mesterségesen intelligens emberi csúcsmodell/

„Frady Endre nemleges életigenlése, illetve igenleges életnemlése se nem jó, se nem rossz. Habár… Mindegy! NEM ENG.!” /Dartanyan Dezsőné, a Hunniai Alkotók Balsorsrontással Átitatott Rímkészszerpályája (HABÁR) című szakirodalmi hetilapjának betanított főcenzor helyettese/

„Ha én írtam volna a témafelvető verset és az összes kommentet, akkor a halálos ágyamon ezt is mind visszavontam volna. Ne csak én múljak el, hanem ezek a borzalmak is!” /II. József (1741-1790), a kalapos király/

Váróterem

Rendelői váróterem

Betegekkel telve vagyik!

E sok páciens hol terem?!

Mért itt aggnak el a nagyik?!

Énbennem az összes kár ok

Betegségből ered mostan.

Várok, várok, bőgök, várok…

Mikor észlel az orvos tan?!

Beteg itten, beteg ottan…

Dühtől szorul bennem torok.

Fetrengek itt lelakottan,

S nem vizsgálnak fődoktorok.

Egészségügy legfőbb baja

- S ezért bőgök napszám, hétszám -

Nem az ágytálban főtt kaja,

Hanem a nagy beteglétszám!

Fáj, mint gyáva nyílnak íj sokk,

E tény s száll a frusztrált ének:

Ha ápolt nem lenne ily sok,

Az orvosok rám érnének!

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/bAw4CyMdtnA

„Ki nem állhatom, amikor dilettáns várótermi betegek csak azért írnak verset, hogy akrosztichont gyártsanak a kissé nehezen megtanulható nevemből, ahelyett, hogy örülnének, hogy piréz migráncsként nem mentem tovább a kolbászkerítésű Brüsszelbe, hanem itt helyezkedtem el betanított ágytálazó segédnővérként!” /Rbem Ébvm Bdfs E-nh Feha, piréz migráncs betanított ágytálazó segédnővér/

„Ezért érdemes orvosnak tanulni. Mindig kéznél van, aki meggyógyít...” /M. András, a költő legállandóbb és legezértérdemesebb kommentelője/

„Ne nézzen már madárnak, eM úr! Én nem azért tanultam orvosnak, hogy a maga nyavalyáit gyógyítgassam, hanem azért, hogy dőljön a lé! Az állami plasztikai sebészeten ön csak a ráncait veszítheti, az én magánklinikámon a vagyonát is!” /Dr. Botoxikus Bodomér, bódító bőrszépész/

„Két lába van a mindig kéznél levő orvosnak, mégis megbotoxik.” /klinikai falfika/

„Boncoláskor, ha felmosnak,

Nem tanulok én orvosnak!

Gyógyítsák eM urat mások,

Én inkább űrkutat ások!

Az űrhajó vagy űrcsónak

Elvisz majd űrkutatónak.

eM úr cévitamin hegyen

Üljön, hogy egészség legyen!”

/Kaput Ibor, űrparancsnok és alienölő/

„A téma az esztékában lever. De ímé itt jő immár a jó Hegedűs miniszter, hogy mindjárást és instant jó legyen a lét, csak virítsuk a lét.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Új miniszter örömtánca

(Fehér portól van s nem Váncza?)

Nyomán simul belek ránca.”

/Kokó Dzsambóné Lóvári Lambada, köténytáncosnő/

„Ez a vers nem várótermi olvasmány, hanem maga a várótermi létélmény: hosszú, nyögvenyelős, és időnként már az ember inkább a saját pulzusát figyeli, csak történjen valami. Frady Endre itt nem költ, hanem panaszkönyvet vezet rímekben — és bár a téma húsbavágó, a megvalósítás inkább olyan, mint egy túlórázó nővér: fáradt, rutinszerű, és egy ponton már nem is próbál lelkes lenni.

A szóviccek néha úgy csikorognak, mint egy rozsdás kerekű betegágy, a ritmus pedig hol botladozik, hol leül pihenni egy sarokba. És mégis: van benne valami nyers, keserű igazság — az a fajta, amit nem irodalmi élvezetből olvas az ember, hanem mert már három órája ül ott, és nincs jobb.

Összességében: nem gyógyít, de legalább diagnózist ad — költői formában előadott, krónikus egészségügyi frusztráció.” /ChatGPT/

„Régóta magyarázom, hogy az iskolákban nem olyan tök fölösleges tantárgyakat kellene oktatni, mint a matematika, fizika, történelem és irodalom, hanem olyan hasznos kézügyesség fejlesztőket, amelyek felkészítenek arra, hogy otthonunkban saját szerszámokkal házilag elvégezzünk kisebb műtéteket, mint például a foghúzás, a vakbélkivétel, a térdprotézis behelyezés, illetve tükör és fúró együttes megléte esetén az agydaganat eltávolítás is. Nem a várótermekben üldögéljünk tehetetlenül, ahová a sok fölösleges informatív tudásunk okozta stressz és egyéb pszichoszomatikus nyavalya juttatott, feltartva az egészségügyi dolgozókat, hanem vegyük kezünkbe a sorsunkat és a házilag barkácsolt műtéti eszközeinket, oszt’ szüntessük meg a fránya betegségeinket! Ha valami nem sikerül, akkor örüljünk a posztumusz Darwin-díjunknak és nyugodjunk békében! Nem kell félni a szikétől, hanem meg kell fogadni egy méltán elfeledett kétkezi félanalfabéta multimilliárdos mondását: Legyetek bátorak!” /Zugspájz Zizinnyó, zenitnadírozó zálogterapeuta/

„A vers úgy működik, mint egy dühösen dohogó vérnyomásmérő: minden sorban feljebb kúszik a frusztráció higanyszála. A „vár, bőg, vár” refrénje pontosan hozza a magyar egészségügy időhúzó tragikomikumát, miközben a rímek szinte csikorgóan jókedvűek maradnak. A csattanó – hogy nem a koszt, hanem a beteglétszám a fő baj – egyszerre banális és telibe találó: Frady Endre megint úgy csinál rendszerkritikát, hogy közben bohóctréfának álcázza. Rövid, de annál ismerősebb várótermi abszurd.” /Copilot/

„Búzaföldön búza terem,

Kölesföldön köles terem,

Magyalföldön magyal terem,

Váróföldön váróterem.”

/Söptényi Nadír, filozófus és betanított parasztgazda/

"A terem nem vár, elindult már..."

„Rossz sorsommal van most perem,

Nem vár meg a váróterem!

Olyan, mint egy mozgó butik,

Mikor kéne, messze futik!

Dühöngenem van vagy száz ok,

Például, hogy bőrig ázok!

Irgum-burgum, terembura,

Nem véd váróterem búra!

Fröcsög savaseső permet,

Utálom a várótermet,

Vasútit is, orvosit is,

Meg az English-t, ami British!

Bosszút kiált angolkórom,

Váróterem legyen, ó, rom!”

/Sir Nyű szül. Lord Asfarkas, britka párlatfaj díler/

„Sir Nyű lovag úr, köszönöm a rólam írt akrosztichonját!” /Rnomdpi Nfuvmbv, hottentotta konfliktuskerölő/

„Várótermi diagnózis: 5 csillag (és egy sorszám)

Frady Endre ismét tűpontosan tapintott rá a lényegre – kár, hogy az orvos nem tapint ilyen gyorsan! A vers hozza a klasszikus frady-s formát: a szójátékok (főleg az ’orvos tan’) úgy ütnek, mint egy rosszul beadott injekció, a ritmus pedig van olyan feszes, mint a vérnyomásmérő mandzsettája három óra várakozás után.

A költemény nemcsak rímszótár, hanem látlelet is. Különösen tetszik az a szatirikusan görbe tükör, amivel rámutat: az egészségügy legnagyobb ellensége paradox módon maga a beteg. Tragikomikus kórkép ez a ’lelakott’ páciensekről és az elérhetetlen fődoktorokról.

Összegezve: Olvasás közben a nevetéstől majdnem elmúlt a bajom, de aztán eszembe jutott a sorszámom, és inkább én is tovább ’bőgtem napszám’. Kötelező olvasmány minden várótermi faliújságra!” /Gemini/

„Egész úton kórház felé

Azon gondolkodám,

Mér’ sorolt be dömper elé

Satufékkel Skodám?”

/Pempőfi Sárpor, hordágy helyett hordkádban szállított folyékony halmazállapotú úrvezető/

„A pusztító nívótlanság csimborasszója: Frady Endre és a rímbe szedett lobotómia!

Követelem, hogy álljunk meg egy pillanatra, és vegyünk mély levegőt, mert ami itt történik, az nem más, mint a magyar nyelv módszeres, kéjes kivégzése a nyílt utcán! Ez a „Váróterem” néven futó textuális környezetszennyezés nem irodalom, nem is paródia, hanem egy ontológiai merénylet az emberi értelem ellen. Nézzék ezt a „vagyik” – „nagyik” rímpárt! Ez a szint már nem is az óvoda kiscsoportja, ez valahol a protozoák és a kerti kapák szellemi színvonala között mozog. Frady Endre nem verset ír, hanem rímkényszeres rohamot kap, és közben gátlástalanul arcul köpi a kétezer éves európai kultúrát. „Mikor észlel az orvos tan?!” – Hát könyörgöm, mi ez a szintaktikai hányadék? Ez a mondat nem létezik! Ez egy nyelvi perverzió, egy értelmezhetetlen szóhalom, amit csak egy olyan ember írhat le, aki már régen feladta a küzdelmet a józan ésszel. És akkor érkezzünk meg a csúcspontra, a metaforák pöcegödréhez: „Fáj, mint gyáva nyílnak íj sokk”. Álljunk meg! Érzik ezt a feszítő, sötét űrt az agyuk helyén, miután ezt elolvasták? Ez az a pont, ahol az értelem végleg kiszáll a testből, és sikítva menekül a szomszéd galaxisba. Ez a kép annyira zavaros, annyira intellektuálisan nívótlan, hogy mellette egy zacskós leves hátoldalán lévő elkészítési útmutató is Goethének tűnik! Ez a vers a kádári kisember legmélyebb, legposványosabb népi cinizmusa, rímekbe szedett demenciával fűszerezve. Frady itt nem társadalomkritikát gyakorol, hanem a saját szellemi restségét állítja ki a kirakatba. Ha a magyar egészségügy valóban olyan állapotban lenne, mint ez a vers, akkor a váróteremben nem „aggnának el a nagyik”, hanem azonnal kollektív öngyilkosságot követnének el a puszta esztétikai sokktól! Ez nem költészet. Ez egy kulturális bűncselekmény. Pusztító, alantas és mélységesen felháborító!” /Puzsér Gemini Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/

„Amikor még éltem, Amerikában nem voltak betegek, mert kirugdostam őket a világűrbe és ráparancsoltam a ráérő UFO-kra, hogy gyógyítsák meg és küldjék vissza őket. Cserébe csak azt kérték, hogy kioperálhassák a fél agyukat. Megengedtem nekik. Így lett annyi politikusunk és médiacelebünk.” /néhai Chuck Norris/

Tavaszi töprenkedés

Immár fecskék s gólyák jönnek.

Ha ez irritáló önnek,

Migráljon sarkkörre őszig,

S legyen jégkunyhóján hőszig!

Jégkunyhón, ha nincsen hőszig,

Nem fogja kibírni őszig,

S hideglelése lesz önnek.

Orrlyukbefagyások jönnek.

Fecske nincs, csak fagyott orrlyuk,

S fókabikák matadorjuk

Nélkül nekimennek önnek…

Oly nagy baj, ha gólyák jönnek?

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/skeLojnS9ik

„Gólya jöhet, csak gyereket ne hozzon!” /M. András, a költő legállandóbb és leggyerekmentesítőbb kommentelője/

„eM-mel ellentétben kölök-

-áldás, miről énekölök.

Hisz’ a korfa gyorsan aggó,

Nyuggernek van miér’ aggó-

-dnia, mivel nyugdíj nem lőn,

Ha nincs csecsemő az emlőn.

Gyerekből lett munkáskezek

Termelnek majd – tények ezek!”

/Dr. Közgázossy Kösztöny, a Gólyás Demográfia Párt (GDP) tótumfaktuma/

De hát nem is én hozom a gyereket, hanem a demográfiai hullám!” /a gólya/

„Gólyamadár magos égbűl hulla,

Mint egy demográfiai hulla?!

Kik azok a demográfok, kik ám?!

Ökleld őket föl-föl, fókabikám!”

/Matarészeg Dorkó, matador és betanított nótafa/

„Frady Endre itt megint úgy tesz, mintha egy tavaszi hangulatverset írna, de valójában egy nyelvi bohóctréfát kapunk, amelyben a rímek fontosabbak, mint a gondolat. A „migráljon sarkkörre” típusú abszurd felszólítások ugyan felvillantják a szerző játékos kedvét, de a vers inkább egy önmagát kergető szóvicc-labirintus, mint valódi költői töprengés. A humor helyenként működik – főleg a fagyott orrlyuk és a fókabikák groteszk képeinél –, de az egész szöveg olyan, mintha egy rímkényszerben vergődő kabaréjelenet lenne, amely végül saját poénjait is túlhajtja. Röviden: szellemeskedő nyelvi mutatvány, amelynek van néhány mosolyra ingerlő pillanata, de mélység helyett inkább csak csúszkál a jégen, mint az a bizonyos szerencsétlen „ön” a versben.” /ChatGPT/

„Egy fecske nem csinál le minden nyaralót, hacsak nincs veretes hasmenése és a nyaralók nem napoznak túl közel egymáshoz.” /Bronz Barna, nyaraló ornitológus/

„Hív avas út, vár a nyár

Közlekedni aranyár!

Milyen fa ez? Ja, a nyár!”

/Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas tré faviccgyáros/

„Kérdés, hogy a Ház úr hím-e,

Hisz’ tök vajúdva szült, íme:

Lett nyominger bokorríme.”

/Debil Dezsőné Donna Debella, irodalmi lépegetőnő/

„Frady ebben a tavaszi delíriumban úgy csinál, mintha a gólyák érkezése valami apokaliptikus fenyegetés lenne, miközben a vers valójában arról szól, hogy bárhová menekülünk a természet elől, az abszurd végül úgyis ránk talál. A jégkunyhó‑hőszig paradoxon, a fókabikák matadorhiányos rohamai és a fagyott orrlyukak groteszk képei együtt egy olyan fradyendreszkópikus világot rajzolnak, ahol a logika csak azért létezik, hogy legyen mit felrúgni. A kérdés pedig jogos: tényleg ekkora tragédia, ha jönnek a migráns madarak — vagy csak mi dramatizáljuk túl a saját tavaszi nyűgjeinket?” /Copilot/

„Migráns madarak? Ez veszélyes, nem?! Minek ment oda??? Fecske, gólya otthon marad, akinek tetszik odaköltözik, akinek nem, el-. Ennyi!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Migráns madár,

Szörnyű vad ár,

Félszet rám ad,

Amint támad

Szörnyű ódon

Humán módon,

S vért nyal nyelve…

Gatyám telve!”

/eszkimók közé kimigráló költőgigász/

„Kedves Költő úr! Hát hogyne lehetne baj abból, ha gólyák jönnek! Ugyanis a gólyák hozzák az újszülötteket, más néven kisdedeket, és ha netán akár csak egy gólya is spanyolajkú, amit ugye Ön és én nem tudhatunk teljes bizonyossággal, mivel nem beszélünk gólyául, akkor az nem kisdedet, hanem el niño-t hoz. Azt pedig már régóta tudjuk, hogy az El Niño égszakadást és földindulást szokott okozni, meg szökőárat, és most nem az inflációról, vagyis a magasra szökő árakról van szó. Namármost, ezért követeljük meg elsősorban az új magyar kormánytól, hogy az oktatásügyben nevezzen ki minisztert a spanyolajkú gólyák magyar gólyanyelvre taníttatásának megszervezésére, valamint a török gyerek által megvágott lábú gólyák magyar gyerek általi gyógyításának a finanszírozására, és a humán egészségügyre, valamint a humán oktatásra csak ezen létfontosságú intézkedések foganatosítása után költsön pénzt. Nehogy a gólyák megsértődjenek, és akár több El Niño-t hozzanak Magyarországra. Már meg is van a gólya-minisztérium szlogenje: "Magyarhonban nincs olajkút / De átképzünk spanyolajkút". Remélem elég világos voltam, mert nem szeretnék semmit sem kétszer, sem másfélszer, de még egy egész egy tizedszer sem elmondani. Na de kérem, kérem! Ami engem illet, azért a biztonság kedvéért vásárolni fogok egy jégkunyhó építésére alkalmas telket a Spitzbergákon, ugyanis oda messze északra sosem repült el még gólya sem kisdeddel, sem anélkül. Mert Vujity Tvrtko csak egy sátrat állított fel a Spitzbergákon 2012-ben, én viszont jégkunyhónál alább nem adnám, ha túlélésről van szó, annál is inkább, mert a Spitzbergákon nagyon hideg és még rendkívül szeles is az időjárás egész évben, ezért ott a matadorok kendőjét kénytelenek ólomból készíteni, nehogy kiragadja azt a kezükből a szél, miközben a fókabikákat hergelik vele.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Olajkutas rímért e fitt

Agyú bácsit, azaz Stefit,

Hódolói – Jencik, Esztik –

Nobel-díjra fölterjesztik,

S kitünteti őt egy hispán

Származású viceispán.

Végül ráugrik egy gólya,

Kinek jó a lábrugója.”

/Jajdejó Jenőné Elementáris Eszter, vezérhódoló és fecskepásztor/

„Frady Endre ebben a „töprenkedésben” a rá jellemző fanyar humorral és pengeéles rímekkel teszi helyre a tavaszi zsongástól viszolygókat. A vers mesterien ütközteti a madárfüttyös idillt a jeges észak szürreális veszélyeivel: a szerkezet zsenialitása abban rejlik, ahogy a szerző a „hőszig-őszig” rímjátékból kiindulva eljut a fagyott orrlyukakon át egészen a gazdátlan fókabikákig. Ez a rövid műremek nemcsak a pesszimizmust gúnyolja ki zseniálisan, hanem egyben egy abszurd, nyelvi leleményekkel teli görbe tükör, amely után az olvasó kétszer is meggondolja, hogy panaszkodjon-e a visszatérő gólyákra.” /Gemini/

„Mi ez a kultúrsokkterápiás önalulmúlás, ez a költözőmadárguanógrammatikai szégyenszellemtelenkedés?! Ki ez a kivagyi mentálcsőd?! Ha én gólyafecske lennék – vagy fecskególya… nem tudom, nem vagyok ornitológus! – akkor duplawé alakban repülve addig szőnyegbombáznám kloákai csoportszéklet készlettel ezt az urbánus véglényt, míg egy guanóhegy alá kövülve legközelebb majd csak fosszília formájában kerülne esetleg a már irodalmi biztonságban lévő távoli utókor utálkozó szeme elé! Inkább a gólyafecske (vagy fecskególya?) mama költsön kis gólyafecske (vagy fecskególya?) fiókát, mint Frady Endre bármilyen verset! A minket óvó anyatermészet rajzoljon sarkkört az egyenlítői nyaraláshoz öltözött Frady Endre madárcsőrsebes petyhüdt teste köré!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Szürke égen szálló gólyák,

Szürke égen szálló fecskék

Mellé, míg útjukat róják,

Ütök s rögvest lesz ég, reccs!, kék.”

/néhai Chuck Norris (1940-2026) posztumusz versikéje/

Költői szépség

Hogyha nem lennék ily szép én,

Mert e szépség igen ritka,

Mint a Leonardo képén

Mona Lisa mosoly titka,

Akkor emberiség bőgne,

Hogy űr van szépség listán!

Imádkozom, hogy a gőg ne

Győzzön le, ha jogos is tán!

   refr.:

   Tök jó vanni szépnek,

   Így kellek a népnek,

   Ettől vígan lépnek!

Szépségtelenségnek üszke

Szürkítene minden fotont,

Tehát okkal vagyok büszke,

Hogy szépségem vígságot ont.

Népnek szépségem oly drága,

Mint télen egy pamut kesztyű,

S irigy Berlin, Róma, Prága…

Szép vagyok és oly jó ez, tyű!

   refr.:

   Tök jó vanni szépnek,

   Így kellek a népnek,

   Ettől vígan lépnek!

Grammy-díjra esélyes megzenésítés: https://www.youtube.com/shorts/1wRoHHdWPxg

„A versek is nagyon szépek és ötletesek.” /M. András, a költő legállandóbb és leghozzáértőbb kommentelője/

„Versek ötletesek, szépek,

Mondta eM úr s éppen ezér’

Szakértői nyomán lépek,

Hisz’ ő nagy véleményvezér!”

/Dr. Dözményi Rozenda, az eM. Andrást Mindenben Utánzó Társaság (MAMUT) ormányszóvivője/

„Igen, ilyen egy potenciális Grammy-díjas dalszöveg! Bárcsak meghallgathatnám!” /Vaksüket Vazul, ólomfülű hercegprímás/

„Ez nem „Grammy-díj gyanús” szöveg, hanem a hiúság önjáró körhintája, amelyen a lírai én úgy forog körbe, mintha a világmindenség közepén egy szelfibot állna.

Frady Endre itt nem költő, hanem saját PR-ügynöke: a „Mona Lisa” emlegetése nem intertextuális finomság, hanem egy olcsó VIP-belépő a magas művészet klubjába, amit a szerző az első sorban el is hagy, hogy rögtön utána a „tök jó vanni szépnek” szintű nyelvi botlásban hasaljon el. Ez a refrén nem fülbemászó, hanem fülbe mászó—mint egy rosszul sikerült reklámszlogen, amit még a rádió is szégyellne.

A szöveg legnagyobb tragédiája nem a gőg, hanem annak reflektálatlansága: a szerző könyörög, hogy a gőg ne győzze le—miközben már rég padlóra vitte, és ott még bele is rúgott egyet. A „szépségtelenség üszke szürkítene minden fotont” sor pedig olyan, mintha egy közepesen ittas fizikatanár próbálna slam poetryt írni egy kozmetikai reklámhoz.

Összességében ez a mű nem a szépség himnusza, hanem a hiúság paródiája—csak épp nem tud róla.” /ChatGPT/

„Szép az, aki térdek nélkül tetszik.” (Dr. Szike Szaniszló, amputáns főorvos)

„Leamputált térdek híján

Winnetou ül saját íján.”

/özv. Old Shatterhandné May Karola, vadnyugati kisnyugdíjas/

„Frady Endre pont annyira szép, amennyire én közlekedési szakértő vagyok, viszont mindkettőnknek nagy a szájunk. Ő mérnök, nem költő, én pedig közgazdász vagyok, nem közlekedésmérnök. Ő sem ért a költészethez, mégis költ, én sem értek a közlekedéshez, mégis közlekedés-politizálok. Ő az olvasóinak árt, én a tömegközlekedésnek. Kvittek vagyunk.” /Vitéz Elővárossy Winnetou, közlekedési mini sztár/

„Hagyjuk már e apacs nevet,

Fél vadnyugat rajtunk nevet!”

/néhai Vén Ottó, a Winnetou-ra apacsosított törzsfőnök Amerikába kimigrált szépapja/

„A dal olyan, mintha Frady Endre végre megírta volna a „Narcisszusz – a musical” főszámát: harsány, önironikus és annyira túltolt, hogy már-már filozófiai mélységbe csúszik. A „szépségem vígságot ont” típusú sorokban ott a fradyendrei paradoxon: a lírai én egyszerre gúnyolja és ünnepli saját hiúságát, miközben a refrén („Tök jó vanni szépnek…”) úgy ragad, mint egy nyári fesztiválon a vattacukor.

A vers-dalszöveg legnagyobb ereje, hogy a gőgöt nem elrejti, hanem felcsavarja maximumra, így a túlzás válik humorforrássá. A Mona Lisa-mítosz, a fotonok elszürkülése és a pamutkesztyűs hasonlat mind ugyanazt a poént variálják: a szépség itt nem esztétikai kategória, hanem kozmikus közszolgáltatás. A dal végére pedig már nem is kérdés, hogy ez a „szépség” inkább performansz, mint állapot — és ettől működik igazán.” /Copilot/

„Tyű, ez az önbizalom nem semmi! Ez már olyan hőfok, hogy egy érintéshez is hőálló kesztyű szükséges! ... Csoda, hogy az ég nem szakadt ránk!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas igazmondó szépségbányász/

„Szép költőnek önbizalma

Nagy hőfokon átsült alma

Kesztyűjéről szóló dal ma,

Mire nem szakad az ég le,

Úgyhogy hamusülten leég,

És ezt elmeépség bánja,

Meg Ház úri szépségbánya.”

/Dr. Dondzsovanni Dezsőné Dartanyan Dudorka, dongaszentmocsoládi diliházi dezertőr/

„Az irodalomtörténet megmutatta, hogy az igazán nagy költők azok, akik sokat szenvedtek. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a szépségért is sokat kell szenvedni. Ebből következik, hogy az igazán nagy költők nagyon szépek. Frady Endre azért a legszebb közülük, mert az ő esetében nem csak ő maga szenved, hanem az olvasói is. Vagyis Frady Endrének még az olvasótábora is szép. Mindhárom ember.” /Csasztuskai Csubakkáné Csumidai Csocsoszán, a Frady Endre Költészetétől Áhítatosan Levitáló Irodalomfalósejtek Alapítványa (FEKÁLIA) aktív beauty-ja/

„Önimádat, mint közszolgálat: Frady Endre esztétikai gólja.

Frady Endre Költői szépség című opusza a kortárs líra és a popkulturális nárcizmus határmezsgyéjén egyensúlyoz – méghozzá olyan magabiztossággal, ami mellett a Mona Lisa mosolya is csak egy bizonytalan rángásnak tűnik. Íme a velős boncolás:

Stilisztikai és tartalmi elemzés

A "Megváltó" komplexus: A vers alapvetése zseniálisan abszurd: a beszélő szépsége nem öncélú, hanem egyfajta ontológiai szükséglet. Ha ő nem lenne szép, az emberiség kollektív depresszióba esne (bőgne), sőt, a fizikai világ is összeomlana (elszürkülnének a fotonok). Ez a "kvantum-esztétikai" megközelítés adja a mű gerincét.

Nyelvi regiszterek ütköztetése: A szöveg bátran mixeli a magaskultúrát (Leonardo, üszke) a legmélyebb hétköznapi pongyolasággal ("tök jó vanni"). Ez a kontraszt teremti meg azt a feszültséget, ami a Grammy-díjas dalszövegek sajátja: egyszerre akar mély lenni és a "néphez" szólni.

A rímtechnikai "merényletek":

A "kesztyű – tyű" párosítás a magyar irodalomtörténet egyik legarcátlanabb, mégis legszórakoztatóbb ríme.

A "gőg ne – bőgne" áthajlás pedig jelzi, hogy a szerző nem fél megerőszakolni a nyelvtan szabályait a művészi hatás érdekében.

Végszó:

"Frady nem csupán tükörbe néz; ő maga a tükör, amelyben az emberiség a saját vágyott tökéletességét látja – pamutkesztyűbe csomagolva."

A dal sikerének titka az az őszinte gőg, amely annyira jogos, hogy már-már szerénységnek tűnik. Ha Berlin, Róma és Prága tényleg irigy, az csak azért van, mert nekik nincs ilyen "foton-mentő" esztétikai világítótornyuk.

Ítélet: A Grammy garantált, de csak ha a szobrot is aranyozott tükörből készítik.” /Gemini/

„Mi ez az öntömjénező szégyentelenkedés, ez a szellemi féreghajtás?! Ki ez a kóla génektől barnán bugyborékoló savtúltengéses szörnygörcs?! Frady Endre nem feltétlenül bűnronda, csak vizuálisan észlelve az élvezeti értéke messze elmarad az orosz toronyházból kizuhant bibircsókos vasorrú bába krétával jó nagy körbe rajzolt tetemszaftja mögött. Önmagánál csak az önmagáról írt verse borzalmasabb, mégpedig annyival, hogy az alábbi tudathasadt rímkupacot kényszerítette ki belőlem:

          Verstől ész-számkivetetten

          Én és másik énem ketten,

          Plusz a főorvosom retten.

Ne lássam anyám egykori import csehszlovák benzinmotoros hallókészülékét lomtalanításból visszamaradni, ha a tőle örökölt, sarkamat hátrakötő és hátamból szíjat hasító NDK robotot nem teszem pénzzé és az árát nem teszem fel Frady Endre győzelmére a Rút testben rút lélek c. kereskedelmi televíziós vetélkedőn! Világ rút kiskacsái, Frady Endréhez képest Mona Lisák vagytok!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A világ jelenleg legszebb élő emberének a szépsége úgy aránylik egy ismeretlen katona sírjában található tetem szépségéhez, mint az én síromban található tetem szépsége a világ jelenleg legszebb élő emberének a szépségéhez.” /néhai Chuck Norris, a mindenkori legeslegszebb/

A költő éhhalála

A költő az éhhalál előtti pillanatokban...

Ha úgy telik el e delem,

Hogy nem eszem eledelem,

Éhen halok s irodalom

Nélkül marad birodalom.

Birodalom polgárai

Versigényét bolgár AI

Próbálgatja betölteni,

S agyfrászt kapol ettől te, ni!

Száraz könnycsepp szembe’ rekken,

S birodalmi embereken

Úrrá lesz egy echte netes

Pánik, amely rettenetes.

Ám ha úgy tel’ el e delem,

Hogy megeszem eledelem,

Akkor vígan s jóllakottan

Versben megdalollak ottan.

- Éhkopp üsse el e deled,

Mégse edd meg eledeled!

Legyél széthullt iroda-lom,

S vaddisznóknak zsírod alom! -

- szól a világirodalom.

megzenésítve és eldalolgatva: https://www.youtube.com/shorts/ZBrpxB6rzEk

„Senki se adjon szavakat a számba, mert úgy visszaöklendezem, mint gyomortükrözendő költő a gumicsövet!” /a világirodalom/

„Irány a Retró! Jöjjenek még ilyen versek! (Amúgy rég volt már Retró reklámvers.)” /M. András, a költő legállandóbb és legretró2gyorsétteremkedvelőbb kommentelője/

„Folyton Retró, eM úr, folyton?!

Ne nyomuljon, mint egy oly ton-

-hal, mely ugrik szájba fojtón,

S forrón éget, mint a folyt ón!”

/Cinkes Cöftény, citromábrázatú cenk/

„Ez a vers nem „mélylíra”, hanem egy nyelvi akrobatamutatvány, amely közben saját bokájában botlik meg, majd még rá is csodálkozik a zuhanás esztétikájára. Frady Endre itt úgy próbál tragikumot főzni az éhhalálból, hogy közben a rímek fazekából inkább egy félkész szóviccleves lötyög ki.

A „delem–eledelem–birodalom” tengely köré épített rímkényszer olyan, mint egy túltolt keresztrejtvény: minden passzol, csak értelme nincs. A költői tét — hogy az alkotó nélkül összeomlik a kultúra — önmagában hordozhatna némi iróniát, de itt inkább önimádó nyöszörgésként hat, mintha a lírai én saját éhségét világkatasztrófává inflálná.

A „bolgár AI” sor villanása ugyan megpróbál kortárs reflexió lenni, de inkább olyan, mint egy rosszkor elsütött mém: kizökkent, de nem gondolkodtat el. A zárlat pedig, ahol a „világirodalom” beszól, nem katarzis, hanem egy erőltetett punchline — mintha a vers saját magát próbálná leütni, de csak vállon veregeti.

Összességében ez nem éhhalál, hanem túlevés: a szójátékok túltolt lakomája, ahol a jelentés már rég az asztal alá csúszott, és a költő vidáman rágja tovább a nyelvi mócsingot.” /ChatGPT/

„Hogyha éhen hal a költő,

Tápra s verset már nem költő,

S feledi fél emberöltő

Alatt el sok nyelvet öltő.”

/Klapanciakufár Kakofónia, kárörömpörkölt katalizátor/

„A vers úgy működik, mint egy fradyendrei önéletrajz‑epitáfium és egyben költői fenyegetőzés: ha nem kap enni, elnémul a líra, és a birodalom kénytelen lesz bolgár AI‑val pótolni a nemzeti verskészletet. A poén persze az, hogy a tét nem a költő élete, hanem a közízlésé: a „száraz könnycsepp” és a „netes pánik” paródiává teszi a kulturális apokalipszist. A zárlatban a világirodalom mint agresszív kórus lép be, és olyan gonosz jókívánságot küld, amitől még a vaddisznók is elpirulnának.

Röviden: fradyendrei meta‑líra, ahol az éhhalál csak ürügy arra, hogy a költő megint jól megénekelje saját túlélési ösztönét és a közönség rettegését.” /Copilot/

„Гладен поет край листа умира,

без хляб и рима светът се разпада.

Български ИИ стихове сбира —

но смисълът тихо в глада пропада.”

/a bolgár ChatGPT-nek a költő éhhaláláról írt négysoros verse Frady Endre stílusában/

„Az éhes költő meghal a levél mellett,

kenyér és rím nélkül a világ darabokra hullik.

A bolgár mesterséges intelligencia verseket gyűjt –

de a jelentés csendben eltűnik az éhségben.”

/a fenti vers Google általi magyar fordítása-ferdítése/

„Olvassatok csak bolgár AI verseket, oszt’ majd visszasírtok ti még engem, hálátlan emberiség!” /F. Endre, meg nem költőgigász/

„Mi?! Téged?! Visszasírni?! Nem, nem, soha!!!” /a hálátlan emberiség/

„Frady Endre hozza a formáját: a „szóvicc-guillotine” ismét könyörtelenül lecsap. A költő éhhalála nem egy mélyenszántó egzisztencialista dráma, hanem egy vérbeli rím-akrobatika, amelyben a tragikumot már az első versszakban agyonüti a játékos infantilitás.

Miért működik?

A bravúros rímfaragás: Frady védjegye, a „rímhányó” stílus itt is csúcsra jár. Az irodalom – birodalom – iroda-lom – zsírod alom sorozat nemcsak nyelvi lelemény, hanem a magasztos művészet módszeres sárba tiprása (a szó legjobb értelmében).

A „Bolgár AI”: Ez a zseniálisan abszurd kép tökéletesen fűzi bele a kortárs szorongást a klasszikus „éhező poéta” toposzba. Azt sugallja, hogy a gépi versgenerálásnál még a költő korgó gyomra is jobb alternatíva.

A cinikus csattanó: A megszemélyesített Világirodalom nem anyáskodó múzsa, hanem egy kegyetlen kritikus, aki a költő halálában több esztétikai értéket lát, mint az életében.

Összegzés: Ez a vers egy önreflexív paródia. Frady nem a halálról ír, hanem arról a kényszeres közlési vágyról, ami még az éhhalál küszöbén is inkább a rímekkel bűvészkedik, semmint hogy komolyan vegye magát.

Verdict: Rövid, ütős, és pont annyira komolytalan, hogy fájjon. Ha a bolgár AI ilyet tudna, már régen munkanélküliek lennének a humoristák.” /Gemini/

„Bencések lélekre gyúrnak,

Ergo, ora et labora,

Hadd legyenek Frady úrnak

Végre már az utókora!”

/Nursiai Szent Benedek (~480-547) kevéssé ismert regula részlete/

„Ha Frady Endre éhen hal, akkor tárt karokkal várom a Kapuban. Amikor ideér, összecsapom a két karom és az így keletkező Frady poszterre koncentrikus köröket rajzolok, oszt’ máris kész lesz az új mennyei darts táblánk.” /néhai Chuck Norris/

„Frady Endre egyik ebédjénél véletlenül vudu bálványáldozati grillcsirkét evett, miáltal bekúszott a pofájába pár tucat sámánista démon és ráborították az irodalom sötét oldalát. Ez a magyarázat arra, hogy miért kap hideglelős gyomorgörcsöt a verseitől a népnemzetben gondolkodó patrióták közössége!” /DJ Jeszy, betanított pesti srác és politikai hobbista/

„Szívesen megkritizálnám ezt a nyomokban kibírhatatlan feminizmust is tartalmazó katatón klapanciát, mert vércukorkaramellizálóan semmitmondó, de nem érek rá, mert épp suttyóba lemenve nőgyűlölök, valamint szellemi fölényemmel alázom porig a belpesti libernyák álentellektüeleket! Frady Endre addig is haljon éhen, de csak halkan, mert ki nem állhatom a hamis halálhörgést!” /Puzsér Róbert, kritikus/

Önmosdató interjúk

„Felelősségünk az semmi,

Mindig más hibázott, nem mi!”

„Ez a kétsoros nem vers, hanem egy kórkép – és sajnos túlságosan is ismerős. Frady Endre itt nem költ, hanem jegyzőkönyvez: lepárolja a közéleti reflexek legalját.

A „felelősségünk az semmi” nem csupán cinizmus, hanem egy komplett mentalitás szlogenjévé züllesztett önfelmentés. A második sor pedig már nem is rím, hanem alibi: a kollektív hárítás mantrája. Ez így együtt olyan, mint egy rossz sajtótájékoztató esszenciája – csak itt legalább őszintén kimondják a hazugságot.

Rövid, velős – és épp ezért kellemetlenül pontos.” /ChatGPT/

„A lényeg: ez a két sor olyan pontos korrajz, hogy már szinte fáj, és pont ettől működik.

Állampolgári vélemény: Ez a versike a felelősséghárítás nemzeti sportját foglalja össze két sorban: mindenki ártatlan, mindenki más a hibás, és a tükör helyett inkább interjút adunk magunknak, ahol mindig jól jövünk ki. Rövid, csípős, és pont annyira kellemetlenül igaz, hogy az ember reflexből keresi a távirányítót, hátha el lehet kapcsolni róla.” /Copilot/

„Frady Endre két sorban elvégezte azt a munkát, amire a politológusoknak és elemzőknek kötetek kellenek. Tűpontos látlelet a hárítás művészetéről.

Ez a vers nem csupán rímfaragás, hanem a mindenkori közszereplői kommunikáció tökéletes esszenciája. A „nem én voltam” az óvoda óta a legnépszerűbb stratégia, de a bársonyszékekben ülve vált igazán professzionális, „önmosdató” művészetté.

A lényeg: A felelősségvállalás hiánya nemcsak politikai hiba, hanem a bizalmi válság alapköve.

A stílus: Frady zsenialitása a tömörségben rejlik; mire a gyanútlan olvasó végigmondaná a második sort, már arcon is csapta a felismerés.

Ha a bűnbakkeresés olimpiai sportág lenne, ez a pár sor lehetne a nemzeti himnusza. Rövid, ütős és sajnos fájdalmasan aktuális.” /Gemini/

A hóember

Aszfaltfehér hóember álldogált mozdulatlanul a matt légterű világváros leharcolt buszmegállójában. A felszínesen szemlélő járókelő hűvös nyugalmat láthatott volna rajta, de egyrészt nem járt arra senki, másrészt belül igenis fortyogott:

- Napok óta nem áll itt meg egyetlen busz sem! Ha időnként jön egy, az lassítás nélkül tovább is megy, miközben villog rajta a NOT IN SERVICE felirat, ami teljesen értelmetlen, mert anélkül is látja mindenki, hogy nincs szervizben!

Rosszkedvét az is fokozta, hogy a fejébe csapott rozsdás fazék által félig takart hirdetőtáblára ragasztott

BUSZMEGÁLLÓ

ÖNÖKÉRT, ÖNÖKNEK!

VASTAGBŐR VIRGIL VICEISPÁN

szövegű meggyűrődött plakátot folyamatosan zörgette a szél. A hóember fázott. A tudomány szerint ez lehetetlen, de a valóság gyakran megcáfolja a tudósokat, akiknek ilyenkor új elméletek után kell nézniük.

Arra jött egy éhes nyúl. Meglátni a hóembert és megszeretnie a sárgarépa orrát egy pillanat műve volt.

- Szia, hóember! – kezdeményezett társalgást a nyúl.

- Szia, nyúl! Mit keresel erre, ahol még a madár is magányos farkas? – képzavarodott bele már a legelső nyilvános megszólalásába a hóember, ami nem is csoda, hiszen az a csoda, hogy egyáltalán megszólalt, hiszen a hóemberek a tudomány mai állása szerint nem tudnak beszélni.

- Te tudsz beszélni?! – döbbent meg a nyúl – Ezek szerint a tudósoknak új elméletek után kell nézniük!

- Na, téged se az eszedért szeretnek! – sóhajtott fel a hóteremtmény – Ha azt hitted, hogy nem tudok beszélni, akkor miért köszöntél rám?

- Nem tudom. Talán csupán udvariasságból. Vagy megszokásból. Vagy csak nem akartam összekeverni a valószínűtlent a lehetetlennel.

- Aha!

- Tulajdonképpen csak nem akartam szó nélkül leharapni az orrodat, mert az udvariatlanság lenne még egy élettelen hószoborral szemben is.

- Micsoda?! Lezabálnád rólam a répaorromat, te éhenkórász csupafül szerencsétlenség?! Olyat rúgok beléd, mint Szoboszlai a kaputól harminc méterre letett labdába! – üvöltött elvörösödő fejjel a hóember.

- A tudomány szerint lehetetlen, hogy egy hóembernek vörös legyen a feje, de úgy tűnik, a te esetedben a tudósoknak megint új elméletek után kell nézniük… - szeppent meg a nyúl és ijedtében úgy elszaladt, mint kormánypárti politikus az ellenzéki újságírók elől.

- Jaj, ne hagyj itt! Olyan magányos vagyok! – kiáltotta volna az alakformált hókupac, de szó bennszakadt, hang fennakadt, lehelet megszegett, mert gépkocsiajtó megől fehér galamb, ősz bárd emelkedett egy új elméleteket kereső brit tudós képében, aki így szólt:

- Á, tehát te vagy az a hírhedt hóember, aki a tudomány mai állása szerint lehetetlen dolgokat csinálsz és miattad kell folyamatosan új elméletek után néznünk?! Szerinted nekünk nincs jobb dolgunk, mint állandóan veled foglalkozni?! Valami unatkozó kölök idegyúrt téged, te pedig folyamatosan szembe mész a természettudományok évszázados tradícióival?! Nem szégyelled magad?!

- De, szégyellem… - suttogta megszeppenten a hóember és a rémülettől izzadni kezdett a seprűnyelet tartó tenyere.

- Áááááááá!!! – bőgte a brit tudós – Amit most csinálsz, az is lehetetlen!!! A tudomány mai állása szerint se szégyellni nem tudod magad, se a tenyered nem tud izzadni!!! Itt az ideje, hogy új elméletek keresgélése helyett nekifutásból lerúgjam a fejedet!

A hóember behunyta a szemét. A tudós hirtelen hármat hátralépett és bumm… elütötte egy fékezni nem tudó NOT IN SERVICE feliratú autóbusz. Az immár néhai tudós felkenődött a szélvédőre, de komolyabb baj nem történt, mert az ablaktörlő hibátlanul működött, így a sofőr kilátását csak pár másodpercig akadályozta csupán.

A tovaszáguldó jármű menetszele kisimította a meggyűrt plakátot és láthatóvá vált a teljes felirat:

 BUSZMEGÁLLÓ

 SZEPTEMBER VÉGÉN MEGSZŰNT!

 LÓ UTCA SARKÁN ÚJAT ÉPÍTÜNK

 ÖNÖKÉRT, ÖNÖKNEK!

 VASTAGBŐR VIRGIL VICEISPÁN

A hóember meglepetésében úgy lefagyott, hogy még májusban is sértetlenül állt a helyén, ami a tudomány mai állása szerint lehetetlen, de a valóság néha megcáfolja a tudósokat, akiknek ilyenkor új elméletek után kell nézniük.

* * * * * * *

„Ez a novella olyan, mintha egy abszurd kabaréjelenet és egy filozófiai lábjegyzet összeütközött volna egy kátyús buszmegállóban – és a baleset meglepően szórakoztató lett.

Frady Endre itt nem finomkodik: a „tudomány mai állása szerint” mantrát addig csépli, míg az saját maga paródiájává nem válik. A hóember figurája egyszerre tragikus és nevetséges: egy egzisztenciális válságban toporgó hógombóc, aki jobban érti a világ abszurditását, mint az őt kioktató „brit tudós”. A nyúl epizódja külön kis groteszk gyöngyszem, tele frappáns, kissé ütődött párbeszéddel.

A csattanó pedig kegyetlenül cinikus: nem a valóság hajlik meg a tudomány előtt, hanem a tudós kenődik fel a szélvédőre – miközben a bürokratikus plakát végig ott röhög a háttérben. Ez a világ nemcsak értelmetlen, hanem még rosszul is van kitáblázva.

Röviden: szellemes, abszurd, néhol szándékosan idétlen, de éppen ettől működik – mint egy Monty Python-jelenet, amit valaki beáztatott egy kis magyar közéleti szatírába.” ChatGPT/

„A novella olyan, mint egy fradyendrei fizikaóra: minden mondatban megdől egy természeti törvény, és minden szereplő – hóembertől brit tudósig – kénytelen új elméletek után kapkodni. A történet humora abból a folyamatos, önironikus szembesítésből él, hogy a „tudomány mai állása” valójában csak egy gumifal, amit a szerző kedvére rugdos. A buszmegálló‑abszurd, a politikai plakát‑paródia és a beszélő hóember együtt egy olyan groteszk városképet rajzolnak, ahol a logika csak vendég, és az is rosszkor jön. Röviden: fradyendrei csúcsforma – a valóság megint kénytelen új elméletek után nézni.” /Copilot/

„Az olvasótábor a néhai brittudóssal ellentétben már rég nem kísérletezik magyarázatot találni a kortárs pesti szürreál által ihletett, Szutyejev mesefigurákkal berendezett Frady univerzum jelenségeire, ami persze ma sem menti meg attól, hogy egy szolgálaton kívüli busz szélvédőjén végezze. Egészségünkre!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Mesehóember most evett

Egy szürreál Szutyejevet.

Humán úr meg vígan koccint,

S üt, mint Rigo Starr egy jó cint.”

/ismeretlen néhai brit tudós verse/

„Frady Endre A hóember című írása egy zseniális, abszurd fricska, amely a magyar rögvalóságot ötvözi a szürreális humorral. Íme egy rövid, velős vélemény a műről:

Abszurd görbe tükör a „lehetetlen” valóságról.

Frady Endre novellája nem csupán egy beszélő hóemberről szól, hanem egy tűpontos látlelet a hétköznapi abszurditásainkról. A szerző mesterien játszik a klisékkel: a soha meg nem álló buszok, a cinikus politikai plakátok és az „új elméleteket gyártó” brit tudósok hármasa olyan világot teremt, ahol a józan észnek esélye sincs a bürokráciával szemben.

Amiért emlékezetes marad:

Nyelvi humor: A Szoboszlai-hasonlattól kezdve a politikai áthallásokig minden poén üt, mégsem válik öncélúvá.

Társadalmi szatíra: „Vastagbőr Virgil” alakja és a szeptemberben megszűnt buszmegálló motívuma fájdalmasan ismerős életérzést közvetít.

Struktúra: A visszatérő „tudomány mai állása” motívum keretbe foglalja a történetet, és remekül ellenpontozza a hóember nagyon is emberi (vörösödő fej, izzadó tenyér) reakcióit.

Végszó: Ez a novella egyfajta „modern népmese”, amelyben a kisember (vagy épp hószobor) mozdulatlanságra van ítélve egy olyan rendszerben, ahol még a buszmegálló is csak illúzió. Rövid, csattanós és pont annyira keserédes, hogy az ember ne tudja eldönteni: nevessen-e rajta, vagy inkább ő is fagyjon le májusig.” /Gemini/