2019. július 30., kedd

Férfinátha

- Jaj, drágám, nem tudod, hol lehet a lázmérő? – hörgöm kínzó fájdalomtól átjárt testtel, a halál küszöbén.
- Hova tetted? – kérdez vissza bűbáj feleségem a vele született pedagógusi hanglejtéssel. Az ilyentől szokták a nebulók még azt is elfelejteni, amit esetleg véletlenül megtanultak.
- Ha tudnám, így fél lábbal a sírban, hogy hová tettem, akkor sem lenne ott, mert te valahová máshová pakoltad volna. – nyögöm a végrendeletemen gondolkodva.
- A HELYÉRE! Az a valahol máshol a HELYE, ahol tartjuk! – esküszöm, így mondja, csupa nagybetűvel, majd a hónom alá szúrja a műszert.
- Áááá, muszály volt kegyelemdöfést adnod a haldokló férjednek?! – könnyezem neki verbálisan.
- Nem muszály, hanem muszáj! Hallottam ám, hogy direkt elipszilonnal mondtad, csak hogy bosszants!
- Na, ne már, ezt nem hallhatod! – éled fel bennem a kíváncsisággal kevert dac – Utolsó kívánságom, hogy áruld el, hogyan csinálod!
- Ha néha figyelnél rám, te hipochonder, akkor tudhatnád, hogy abszolút hallásom van! Még azt is meghallom, amikor nem hasonulsz teljesen. Amúgy, ha időnként pontos j-vel is beszélsz, a szíved mélyén akkor is elipszilonnal gondolkodsz, te nyelvtanterrorista! – kicsit gúnyosnak tűnik a mosolya.
- Hát én ezt nem értem… - motyogok.
- Háttal nem kezdünk mondatot, hacsak nem hátfájásról van szó. Mint például Csasztuska Szilveszter klapanciájában: „Hátamban a konyhakésem, vér meg ömlik ki a résen.” – oktat ki. Kellett nekem egy bölcsészt elvennem?!
- Mi bajod van neked a bölcsészekkel, te reál szakbarbár?! – olvas a gondolataimban. Épp azon kezdenék töprengeni élet és halál között lebegve, hogy már gondolkodnom sem biztonságos, amikor hirtelen letelik a lázmérési idő. Megfogja a tűzforró lázmérőt, ránéz, felkacag, majd szavalni kezd:
          „Szervezeted lázad,
           Azért van most… hőemelkedésed!”
- Micsoda?! Csak hőemelkedés?! Agonizálok, sajog minden porcikám, folyik az orrom és emésztő tüzek égnek bennem, te meg kínrímekkel viccelődsz?! Legalább ötven fok van bennem, árnyékban! – háborodok fel utolsó leheletemmel.
- Harminchét kettő. Amúgy pedig nem az orrod folyik, hanem a taknyod az orrodból. Esetleg kifújhatnád. – fölényeskedik.
- Mindenbe belekötsz, mint a friss beton! Hát neked már a majdnem néhai férjed se szent?! – bőgöm.
- A temetésed után szóljak a gyóntatópapodnak, hogy indítsa el a boldoggá avatásodat? Azok alapján, amiket tud rólad, mennyiért hajlandó szólni az érdekedben? Isten malmai lassan és drágán őrölnek.
- Na, mi van, apa már megint szimulál és ágynak dől egy kis náthától? – lép be a lányom. – Nem akarsz nekem venni egy szimulátort, amin gyakorolhatok, amíg nem szerezhetek jogosítványt?
- Nem!!! – mérgesedek fel – Majd hagyok rád annyit a végrendeletemben, hogy vegyél magadnak! Ha még lesz erőm megírni…
- Anya, nem értelek! Nem volt senki más, akihez hozzámehettél volna?! – szemtelenkedik az elsőszülöttem, miközben az anyja befelé mosolyog.
- Muszály… - mondanám.
- Már megint kezded?! – csattan fel az oldalbordám.
- Muszáj volt találnia egy kőgazdag mérnököt, mert a tanári fizetése mellett maszekolhatott volna a cirkuszban éhezőművészként. – oktatom ki a lányt.
- Ezek szerint nem talált és csak te jutottál neki? Ha nincs ló, jó a szamár is? – röhög.
Erőtlenül visszahanyatlok a párnámra és forogni kezd körülöttem a szoba…
- Ne forgasd már a szemedet! Ijesztő vagy! Inkább kelj fel és járj! – parancsol a nejem.
- Ez az, anya! Látom, rájöttél, hogy csodatévő erőket kell mozgósítanod, hogy apát kirobbantsd a betegágyából! – kuncog a lányom.
- Mindjárt halálos ágy lesz! – horgadok fel – De jól szórakoztok! Gondolom, a temetésemet is vidámra tervezitek majd és egy standup-ost kértek fel a gyászbeszéd elmondására! Lányom, nincs valami sürgős dolgod valahol máshol?! Készen van a matekleckéd?!
- Tudod, apa – komolyodik el – elhatároztam, hogy megpróbállak szeretni, de nem könnyíted meg a helyzetemet! – csapja be maga mögött az ajtót.
- Ne röhögj ezen! – dörrenek a feleségemre – Nektek már meghalnom sem érdemes!
Úgyhogy inkább boldogan élek, míg meg nem bánom…

2019. július 18., csütörtök

Tetves líra

Zöld mélyföldön kéklett ír tó,
Abban lakozott egy irtó
Rettenetes tekintetű
Ősi mutáns tavi tetű.

Parton legelt ír jak konda,
Odasiklott ez a ronda
Lény, mindvégig azt tettetve,
Nem is ő a tónak tetve.

Éppen arra járt a menő
Fegyverzetű Vadász Jenő,
S álcázásul kicsit tett-vett,
Aztán lelőtte a tetvet.

Mégse úszta meg a konda,
Mert egy migráns anakonda
Tó mélyéből rájuk lesett
S vérfürdőzött förtelmeset.

Oszt’ fel Vadász Jenőt falta,
Aki hősi halált halt a
Fogsorán s a tőle vett vér
Bosszút jelentett a tetvér’.

„Végre egy igazi gyerekvers, ami nem a cukormázzal leöntött művi mesevilágot, hanem a valódi természetes táplálékláncot ábrázolja a maga naturalista rögvalójában! A figyelmesen olvasó gyermekek – miután kigyógyultak az éjszakai rémálmokból izzadt párnaharapdálással ébredésükből – azt is megtudhatják, hogy az anakonda Írországban nem őshonos, így e vers kedvéért egészen a kies Dél-Amerikából kellett odamigrálnia. Emellett a vers embertelen emberszereplője sem ott született, hiszen akkor Eugene O’Hunter lenne a neve, így azonban csak egy rossz helyen kalandozó magyar volt. Béka poraira és jó éjszakát gyerekek!” /Tyűha Tyimofejné Zsiger Zsanett, az Autentikus Gyermek Meséket Országszerte Sorozatban Ontó Díjnyertes Alapítvány (AGYMOSODA) korhatár besorolási főelőadója/

„Szerettem Magyarországon élni, de muszáj voltam kivándorolni, mert csak így volt esélyem a tömegtermelés helyett unikálisan ritka fajok kiirtására.” /néhai id. Vadász Jenő, nyugalmazott orvvadász és agancsdíler/

„Írországba kőne mönni,
Anakondát kőne lőni,
Megállj kígyó, egész éjjel
Üldözlek és lőlek széjjel!

Anakonda hű de hosszú,
Nem egyszerű így a bosszú,
Ha megvan is egyik fele,
A másik szökik elfele!”

/ifj. Vadász Jenő, OKJ képzett orvvadász és amatőr vőfély/

„Ifj. Vadász Jenő, el a kezekkel az anakondától! A bosszú a mi dolgunk, ugyanis a vízi tetű nem is vízi tetű volt, hanem csak egy vízi tetűnek álcázott tóalattjárónk, az anakonda pedig az ellenség gépesített búvárharanggörbéje, amit fel fogunk robbantani!” /James O’Bloody & John O’Blooda, hazafias terroristák/

„Zs kategóriás horror filmeknek néha rosszabb a sztorijuk, úgyhogy egész jó lett. Lehetne belőle film: "Mutáns tetű vs Vér anakonda"” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Zs, mint zsigerlős, reál polgártárs?! Patakvér és agykocsonya?! Béltócsa velőkocsányon?! Csak 118 éven felülieknek?! De hát azok már vagy sehallselátnak, vagy már nem is élnek! Hogy lenne így ebből kasszasiker?! Na, tűnés a filmiparból, amíg nem tépetem szét egy izombival!” /Szélesvásznú Szörény, filmproducer és kasszasikerkovács/

„ÉN A VÍZITETVEKKEL VAGYOK! Színes szélesvásznú olasz-ír-magyar film. Főszerepben: Bud Spencer (Bujtor István) és Terence Hill (Ujréti László); zeneszerző: Guido és Maurizio de Angelis; produkciós vezető: Szélesvásznú Szörény; rendezte: Giovanni Pidocchio. Coming Soon!” /filmplakát/

„Ízig-vérig Frady Endre! Tartalmilag utánozhatatlan, nyelvileg zsonglőrisztikus. De ezúttal, a véletlenek különös összjátéka folytán, a sztenderd "homloklebenyemet-egy-rímért" érzésen túl (Nagy Zoárd ettől tutira eldobná a tobozait) egy sodró lendületű vérpatakos ballanzsdával is gazdagabb lett a mit sem sejtő olvasótábor. A mai nappal vitathatatlanul új korszak kezdődött a legendás hírű újbudai mérnökirodalom szürrealisztika szakosztályában. Igyunk valami erőset!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Ez az, humán úr, igyunk! Ha igazán erőset akar, akkor a Homoki Hasbarúgót javaslom, mer’ az nem csak mar, mint a vipera, de cudarul börzöngeti az emberfia nyelvit is!” /Okádó Ottó, nagyalföldi szesztestvér/

„Hej, a parton áll egy halom
Kondába gyűrt népi ír jak,
Ámde kizárt, kisangyalom,
Hogy én erről verset írjak!”
/Alexander Petrovics, barguzini migráns költő/

„Mi ez az akut költőbűnözés?! Mi ez a hernyótalpas rímtiprás?! Mintha egy irodalmi pöcegödörbe engedett szippantó cső másik végén kifröcsögő végtermék lenne a pofánkba passzírozva! Anyám a nyugdíját ijedtében észak-koreai menekültvízumra költötte, mert úgy érzi, hogy csak egy erőskezű uralkodó tudja őt megvédeni Frady Endre féktelen ámokfutásaitól! Kéne már egy Frady irtó hadi ír tó! Jaj, ne, már én is rímelek! Még a végén főpolgármesterdalnok leszek! Ááááá!!!” /Puzsér Róbert, kritikus és főpolgármester jelölt/

„Egyszer beleharaptam egy ír tájba, de nem ízlett a tetves jakszőr, így anakondástól visszaköptem az egészet a harapásnyomomba. Na, így keletkezett a versbéli tó.” /Chuck Norris/

„Hááát… nagy az én állatkertem!” /az Úr/

2019. július 1., hétfő

Békamese

- Izzadt lábnak híg a leve! – kurjantotta Gombás őrvezető és egy önfeledt mozdulattal kiöntötte a focizásban átizzadt surranója tartalmát a harmadik emeleti körlet ablakán. A miazmás lé egyenest ráfröccsent az épület árnyékában éppen egy szőke herceggel csókolózó királylányra, aki ettől azon nyomban békává változott.
- Valami baj lehet velem! – gondolta a döbbent herceg – Mostanában a nők a szerelmem hatására valahogy megváltoznak és többnyire nem előnyükre. Itt az ideje felkeresnem az udvari pszichológusunkat!
- Brek-brek! – könnyezte békául a pórul járt királylány, miközben alig tudott elugrani a fejvesztve menekülő királyfi lovának patái elől.
- Mi senkit nem hagyunk az út szélén! – jelentette ki egy arra kószáló dakota törzsfőnök és külső rüszttel becsavarta a békalányt az út menti árokba.
- Ach, nein! – kiáltotta az út menti árokból egy máig harcoló német alakulat utolsó életben maradt tagja, az öreg Wasserkopf Zugführer, majd rálőtt a békára, de a puskája szerencsére csütörtököt mondott. Ekkor elővette az egyetlen megmaradt kézigránátját, de a pont akkor a helyszínen táborozó állatvédő hiperaktivisták kicsavarták a kezéből. Kicsit túl is csavarták, úgyhogy a felkarja elvált az alkarjától, de hát egy száznégy éves aggastyánnak a sok nyavalyája között már fel sem tűnik az ilyen apróság. A seregben különben is azt tanulta, hogy „A katona nem fáj, csak úgy érzi!”.
- Hány éves maga, öregapám, hogy még ennyi ereje van vérengzeni? – kérdezte az egyik hiperaktivista.
- Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál, így elárulom neked, hogy én már olyan öreg vagyok, hogyha megbetegszem, akkor nem orvost hívnak hozzám, hanem régészt. – sóhajtotta a harmadik birodalom utolsó mohikánja és végelgyengült.
- Jaj, meghalt! Ezt fel kell dolgoznom! – gondolta egyszerre a hiperaktivista és a békává vált királylány, úgyhogy együtt indultak el közös körzeti pszichológusuk, Dr. Torony iránt.
- A doktor úr jelenleg nem fogad senkit, mert Londonban rendel. – mondta egy unott asszisztensnő, majd sietve visszatemetkezett a „Könnyen, gyorsan angolul” című gyorstalpaló nyelvkönyvébe.
- És mikor jön vissza? – kérdezte a már egyáltalán nem hiper aktivista a békalány nevében is.
- Talán majd a következő életében. – vetette oda unottan a hölgy – De okvetlenül megkérdezem tőle, amint én is kiérek. Hová küldjem a választ? – kérdezte a jól ismert „ne felelj, mert sikítok!” hangsúllyal.
- Most mi legyen? – kérdezte a békától a passzivistává züllött fiatalember, ám mire az belekezdett volna a „Csókolj meg!” elmutogatásába, már el is indult az országban maradt egyetlen jól megfizetett pszichológusnak, az udvarinak a rendelője felé. Mire odaértek, már hosszú sorokban kígyóztak a szerelmi bánatú királyfik, a magukat túl komolyan vevő udvari bolondok, a sörhasú fitneszguruk, a visszadobott kéziratú elsőkönyves szerzők, a rivaldafényből kiesett celebek, a napvilágra került cölibek, a kápók és a kópék, a Batmanek és a bitmanók, sivárak és a sóvárok, Hófehérke és a hét törpe, Ali baba és a negyven rabló, valamint két ember kivételével mindenki más.
Ez a két ember, Gombás őrvezető és a dakota törzsfőnök, a pszichológiai kataklizma idején gondtalanul lábteniszeztek a laktanya gyakorlóterén.
- Elég, nem bírom látni ezt a szenvedő embertömeget! – sikoltotta az udvari pszichológus, majd kivetette magát a palota szuterénablakán és elgurult világgá.
- Na, ezzel is csak kevesebben vagyunk! – töprengett a kétéltű királylány és kiugrált a lábtenisz pályára, ahol az izzadó lábú hadfi 6-4, 2-6, 6-3 után 2-1-re vezetett és ő adogatott. Labdája a dakota törzsfőnök ólábai között védhetetlenül vágódott az alapvonalra.
- GÓÓÓÓL! – ordította az őrvezető nyakába ugorva a békalyány és megcsókolta a potenciális megmentőjét.
- GÓÓÓÓL! – ordította az őrvezető is és visszacsókolta…
…a következő pillanatban két béka csókolózott a porban. Egy majdnem bájos és egy szörnyen büdös lábú.
- Na, ugye, hogy én nyertem! – lopta el a labdát a dakota törzsfőnök és hazaugrott enni.
Aznap békapörkölt volt vacsorára…