Békamese

- Izzadt lábnak híg a leve! – kurjantotta Gombás őrvezető és egy önfeledt mozdulattal kiöntötte a focizásban átizzadt surranója tartalmát a harmadik emeleti körlet ablakán. A miazmás lé egyenest ráfröccsent az épület árnyékában éppen egy szőke herceggel csókolózó királylányra, aki ettől azon nyomban békává változott.
- Valami baj lehet velem! – gondolta a döbbent herceg – Mostanában a nők a szerelmem hatására valahogy megváltoznak és többnyire nem előnyükre. Itt az ideje felkeresnem az udvari pszichológusunkat!
- Brek-brek! – könnyezte békául a pórul járt királylány, miközben alig tudott elugrani a fejvesztve menekülő királyfi lovának patái elől.
- Mi senkit nem hagyunk az út szélén! – jelentette ki egy arra kószáló dakota törzsfőnök és külső rüszttel becsavarta a békalányt az út menti árokba.
- Ach, nein! – kiáltotta az út menti árokból egy máig harcoló német alakulat utolsó életben maradt tagja, az öreg Wasserkopf Zugführer, majd rálőtt a békára, de a puskája szerencsére csütörtököt mondott. Ekkor elővette az egyetlen megmaradt kézigránátját, de a pont akkor a helyszínen táborozó állatvédő hiperaktivisták kicsavarták a kezéből. Kicsit túl is csavarták, úgyhogy a felkarja elvált az alkarjától, de hát egy száznégy éves aggastyánnak a sok nyavalyája között már fel sem tűnik az ilyen apróság. A seregben különben is azt tanulta, hogy „A katona nem fáj, csak úgy érzi!”.
- Hány éves maga, öregapám, hogy még ennyi ereje van vérengzeni? – kérdezte az egyik hiperaktivista.
- Szerencséd, hogy öregapádnak szólítottál, így elárulom neked, hogy én már olyan öreg vagyok, hogyha megbetegszem, akkor nem orvost hívnak hozzám, hanem régészt. – sóhajtotta a harmadik birodalom utolsó mohikánja és végelgyengült.
- Jaj, meghalt! Ezt fel kell dolgoznom! – gondolta egyszerre a hiperaktivista és a békává vált királylány, úgyhogy együtt indultak el közös körzeti pszichológusuk, Dr. Torony iránt.
- A doktor úr jelenleg nem fogad senkit, mert Londonban rendel. – mondta egy unott asszisztensnő, majd sietve visszatemetkezett a „Könnyen, gyorsan angolul” című gyorstalpaló nyelvkönyvébe.
- És mikor jön vissza? – kérdezte a már egyáltalán nem hiper aktivista a békalány nevében is.
- Talán majd a következő életében. – vetette oda unottan a hölgy – De okvetlenül megkérdezem tőle, amint én is kiérek. Hová küldjem a választ? – kérdezte a jól ismert „ne felelj, mert sikítok!” hangsúllyal.
- Most mi legyen? – kérdezte a békától a passzivistává züllött fiatalember, ám mire az belekezdett volna a „Csókolj meg!” elmutogatásába, már el is indult az országban maradt egyetlen jól megfizetett pszichológusnak, az udvarinak a rendelője felé. Mire odaértek, már hosszú sorokban kígyóztak a szerelmi bánatú királyfik, a magukat túl komolyan vevő udvari bolondok, a sörhasú fitneszguruk, a visszadobott kéziratú elsőkönyves szerzők, a rivaldafényből kiesett celebek, a napvilágra került cölibek, a kápók és a kópék, a Batmanek és a bitmanók, sivárak és a sóvárok, Hófehérke és a hét törpe, Ali baba és a negyven rabló, valamint két ember kivételével mindenki más.
Ez a két ember, Gombás őrvezető és a dakota törzsfőnök, a pszichológiai kataklizma idején gondtalanul lábteniszeztek a laktanya gyakorlóterén.
- Elég, nem bírom látni ezt a szenvedő embertömeget! – sikoltotta az udvari pszichológus, majd kivetette magát a palota szuterénablakán és elgurult világgá.
- Na, ezzel is csak kevesebben vagyunk! – töprengett a kétéltű királylány és kiugrált a lábtenisz pályára, ahol az izzadó lábú hadfi 6-4, 2-6, 6-3 után 2-1-re vezetett és ő adogatott. Labdája a dakota törzsfőnök ólábai között védhetetlenül vágódott az alapvonalra.
- GÓÓÓÓL! – ordította az őrvezető nyakába ugorva a békalyány és megcsókolta a potenciális megmentőjét.
- GÓÓÓÓL! – ordította az őrvezető is és visszacsókolta…
…a következő pillanatban két béka csókolózott a porban. Egy majdnem bájos és egy szörnyen büdös lábú.
- Na, ugye, hogy én nyertem! – lopta el a labdát a dakota törzsfőnök és hazaugrott enni.
Aznap békapörkölt volt vacsorára…