2014. augusztus 28., csütörtök

Fűzfapoéta

A szomorúfűz alkot /a tölgy felvétele/
Elfoglalt a szomorúfűz,
Rímbe rímet amarrú’ fűz,
Emerrű’ tán be se meri.
Ráférne már egy MRI
Az agyára, mivel tököt
Megszégyenítően lökött.

E bús fűzfapoétának
Hiába is mutatnának
Rendes verset, nézne: Mi az?
Butasága földhöz szíjaz
Gondolatot, lantot, lírát,
S ríva éjszakákat ír át.

Sajnos nagyon termékeny ő,
Őt olvassa tölgy és fenyő,
S folyik még a csapból is a
Szörnyű fűzfapoézisa.
Nem csak ír, blogot is vezet,
S nyög a Költő Szakszervezet.

„Mi van költő úr, csak nem szállta meg végre pártutasításra az önkritika, hogy szimbolikusan saját magát állítja pellengérre a szokott bűn rossz klapancista stílusában? A szándék dicséretes és ENG!, maga a vers azonban NEM ENG!” /Zajcsák Menyő, a főcenzor kényszergyógykezelése idejére megbízott ideiglenes főcenzor helyettes és rovarirtási főelőadó/

„Hogy egy fűzfának van-e agya, azt nem tudjuk, de ha van is, a lombkorona átmérője miatt semmiképpen nem fér rá egy MRI készülék. A költőnek valószínűleg nem egy orvosi diploma a legféltettebb kincse.” /Dr. Rezon M. Ágnes, a Nemzeti Szemmelversz Orvostudományi Egyetem részecskefizikusa/

„Nemcsak, hogy nyögünk, de ebéd közben még nyögve is nyelünk, mert sajnos rendre megakad a torkunkon Frady Endre. Jaj, önkéntelenül is rímeltem egyet! Na, tessék, valamit elkaphattam tőle! Azt hiszem, a duplájára fogjuk emelni a tagdíját, hátha kilép.” /Elefántcsonttornyi Barnabás, a Nemzeti Költő és Rovarirtó Szakszervezet szabadverstani titkára és rovarirtási szakmérnök/

„Einstein általános relativitáselméletét hamarabb megértem, mint azt, hogy a líraelmekórtan eme állatorvosi lova miért próbálkozik ilyen csökönyösen versírással. A túltermelési válságban szenvedő költő élő cáfolata a dialektikus materializmus azon tételének, mely szerint a mennyiség egy ponton minőségbe csap át. Frady Endre viszont önmaga az a csap, amiből saját maga folyik. Kár, hogy nem fénysebességgel, mert akkor már elhagyta volna a Tejútrendszert is!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A walesi bárdok közé ötszázegyediknek be akartam írni ezt a szerencsétlen igricet is, de a többi ötszáz nem engedte és inkább a máglyahalált választotta, a Walesi Költők Szakszervezete ugyanis nem olyan pipogya, mint a magyar. Így Frady Endrét jobb híján a költészetéhez hasonló kegyetlenségű Edwárd királyként szerepeltettem.” /Arany János/

„Jaj-jaj, hát hogyne olvasnánk, amikor rajta vagyunk az email címlistáján és folyamatosan küldi az irományait! Muszáj belenézni, mert időnként rákérdez és sosincs leiratkozás gomb!” /a tölgy és a fenyő/

„Egyszer küldene valaki egy ilyen verses emailt, biztos, hogy a neten keresztül lerúgnám a fejét!” /Chuck Norris/

2014. augusztus 27., szerda

Mákony

Erdőbe, ha mákony zúdul,
Királytigris gágog lúdul,
Ékszerteknős medvét rugdal,
Nyúlzugokból zúg a zugdal,
Éti csiga kerget pumát,
Csőgilisztán folyik rum át,
Lombok fölött vadkan köröz,
Tigrist fal fel csont és bőr őz,
Tölgyön fagyal nő, nem magyal,
Rinocéroszt mókus agyal,
Csalánban víg cápa gurul,
Szöcske tápja acélturul,
Fákon délen nő a moha,
Méhnek kockás a potroha,
Gólyapárt ver béka ifi,
Bőregeret ráz a wifi,
Ürgelyukból sör tör elő,
Orvvadászt két lepke lelő,
Nyájas jeti köszön: Szia!,
Nem szemetel senki fia…

S stadion nő gomba helyén?!
Tyű, mán józanodok, sej én?!

„Merjünk nagyot álmodni, kedves barátaim! A költő polgártárs, bár mély nemzeti álomba merült, mégsem álomvilágban él, amikor stadionokat vizionál kinőni a realitás talajából. A szél ugyan keletről fúj, de nyugat felé tart. Ha nem hunyászkodunk meg előtte, akkor a nemzet vitorlájába fogva odajutunk, ahová tartozunk és ahol már nagyon várnak minket, a megmentőket. Mi vagyunk a legyengült immunrendszerű Európa C vitaminja! Remélhetőleg bevesznek! Éljenek a mákonyos légvárak! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!” /Orbán Viktor, miniszterelnök/

„ Szia?! Miii?!  Hrrrr!!! Grrrr!!! Nyam-nyam!!! Böff!!!” /a mákonymámorból kijózanodott jeti/

„Sokat gondolkodtam, hogyha egy bombatalálatot kapott pöcegödör verset írna, az milyen lenne. Anyám szerint a fentinél valamivel jobb, de ő nem mérvadó, mert nekik mindig is angolvécéjük volt. Szerintem az olvasó pont ugyanilyen mértékben kapná a fekália fröccsöt. Köszönöm, hogy megtudhattam! Nulla pont!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Na, mi van költő úr?! Orbitális ópium mámorában nekiment annak a fának, amitől meglátta az erdőt?  Ez a vers olyan, mintha belehányt volna a cipőjébe, igazi csuka fogta róka. NEM ENG.!” /Totyak Tumorcz, nyugalmazott sintér és a János Kórházi Vigyorgó harmadik emeleti főcenzorainak vezéralakja/

„Király a buli! Őrület ez a dallamvilág! Imádom az ultrarövidhullámot! Éljen DJ Wifi!” /Batman, a denevérember/

„Mit szed, költő úr! Ha elmulasztja az éhségérzetet, én is kérek belőle egy nagyobb adagot, plusz repetát!” /Ínség Imola, középiskolai jógatanár/

„Nincs annyi mákony a világon, hogy én ne szemeteljek!” /senki fia/

„Még egy eldobott galacsin, és úgy lefejellek, hogy az agyad dugaszolja el a vastagbeledet!” /Chuck Norris/

2014. augusztus 26., kedd

Franzstadt

Magáról félút-kort vedlik
le, ki még Nyílok s Ebedlik
játékát bámulva ámult,
ám ez sajnos mára má’ múlt.

Nem ez jellemzi a jelent,
foci szó is tök mást jelent:
pénzt kap, ki labdát csak ugat,
s rajtunk röhög Kelet, Nyugat.

Mivel párszáz Fradi ultra
hajaz sokak szerint cultra,
s uralkodik mindenen NER,
hódíthat a vénaszkenner.

Groupama Aréna VIP-i
űrje könnyes szemem csípi,
zöld sas nyalogatja sebét,
s nem lát se közepet, se B-t.

„Nem tudom, miért félnek a szurkolók ennyire a regisztrációtól és a vénaszkennertől?! Hát úgy ismernek engem, mint aki visszaélek az adataikkal?! Ha valaha is történt volna ilyen, az már rég pletykaszinten terjedne! Vagy hallott már valaki is Kubatov listáról?!” /Kubatov Gábor, az FTC elnöke és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) ideológiai ökle/

„Igen tisztelt Költő Úr! Tudom, hogy az Önhöz hasonló költőóriások nem alkotnak megrendelésre, de a hétvégén volt szerencsém megtekinteni a Ferencváros - Nyíregyháza mérkőzést és a múltba révedtem. Eszembe jutott két óbudai gyerek, akik ész nélkül rohangáltak a Fradi-pálya gyepén miután a csapat megnyerte az 1980-81-es bajnokságot és boldogan utaztak haza az 55-ös buszon. Kíváncsi lennék, mit gondol Szerzőséged a vénaszkennerről, Vip-páholyról meg a Pénzverde felé rúgott gólokról. Egy kis múltidéző: http://www.tempofradi.hu/wp-content/uploads/2009/06/csapatkep_1980-81_0501.jpg . Maradok őszinte tisztelője!” /Gy.Ákos, a Költő egykori gimnáziumi osztálytársa és fejjátéka révén Óbuda Liftje/

„Ákosom! A hozzám hasonlóak nem is alkotnak megrendelésre, de én igen. Így biztos lehetek abban, hogy legalább egyvalaki elolvassa, amit írok.” /Frady Endre, költőgigász/

„Párszáz Fradi ultra, költő úr, párszáz?! Párezer! Sokezer! Tízezer! Százezer! Ha mi egyszer rázendítünk, akkor ott rá van zendítve! Ha mi egyszer megrohamozzuk a TV székházat, akkor ott büfé nem marad kifosztatlan! Ha mi egyszer kint maradunk, akkor ott mindenki kint lesz maradva! Mindent vissza! Monnyonle! Fraaaadi!!! Fraaaadi!!!” /Groupama „Kőfej” Jenő, ferencvárosi vezérszurkoló és biztosítási hentes/

„Magyar foci nulla, Frady Endre nulla! Gól nélküli döntetlen! Te jó ég, hosszabbítás is lesz?! Nem lehet, hogy mindkettő kiessen? Mondjuk például nagyon-nagyon magasról? Hajrá gravitáció!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Most, hogy nincsenek zajos bőrfejűek, szívesen kivinném a kisunokámat a meccsre, ha kifizetetlen sárga csekkek felmutatásával is beengednének, de nem teszik, úgyhogy inkább elmegyünk CBA kirakatokat nézegetni.” /özv. Éhkopp Gyuláné, nyugdíjas középiskolai tanár/

„Engem egyszer akart letapogatni egy vénaszkenner, de meghajlítottam körülötte a téridőt és rozsdaszafttá facsartam. Hajrá Fradi!” /Chuck Norris/

2014. augusztus 15., péntek

Szeretem az esőt

- Szeretem az esőt! – hazudta a Csomoládi Falunapok fő attrakciójának megnyitóján a köztiszteletben álló Zagy anyó szügyig sárosan.
Zagy anyó utoljára iskolás korában, még leánykori nevén, Csúz Leaként mondott igazat, amikor bevallotta, hogy ő tette az enyhén elkábított lódarazsakat Fuszekli Lajos tornatanár sonkás szendvicsébe. A tornatanárt elszállító rohammentőstől, az igazgatónőtől és apjától, a bivalyerős Csúz Lee-től kapott pofonok, valamint az iskolából történő kirúgása beláttatta vele, hogy az igazmondás fáj és nagyon lassan gyógyul. Eszes gyerek lévén azonnal megtanult füllenteni.
Új iskolájában már azt mesélte, hogy Greenpeace aktivistaként meg akarta akadályozni, hogy a szadista tornatanára fogadásból kettéharapjon egy élő lódarazsat, és ezzel kivívta a vele titokban együtt élő igazgatónő haragját, aki élettársával együtt elgyepálta, majd kirúgta az iskolából. Az esetet felkapta előbb a bulvársajtó, majd az orrát mindenbe beleütő Dr. Döglégyi Konrád karrierista zugügyvéd, és egy nagy port felvert per nyomán Fuszekli Lajos a kórházból kijőve egyenest a börtönbe költözhetett. Immakuláta Donatella igazgatónőt elbocsájtották és csak postai bélyegnyálazóként folytathatta pályafutását.
- A jog ismét csapást mért az igazságra! – röhögött magában Dr. Döglégyi Konrád és rögvest lépett pár fokot fölfelé a szamárlétrán.
- Hazudni jó! – gondolta Csúz Lea és életét ebben a szellemben folytatta tovább. Miután örök hűséget, jóban-rosszbant, egészségben-gyengeségbent és ásó-kapa-nagyharangot füllentett a dúsgazdag Zagy Vazul fegyver- és gázkészülék gyárosnak, a Has Párt főtitkárának, léte kiteljesedett. Férje révén hamarosan vezérszónoka lett a Has Párt nagy felvonulásainak, a Nemzeti Has Menéseknek. A nép imádta és egetverő lódításait harsány „Zagyné! Zagyné!” skandálással jutalmazta.
Folyton utazott és élvezte a csillogást, meg az ezzel együtt járó médiafigyelmet. Útját szemrebbenés nélkül végighantázott sajtótájékoztatók, ünnepélyes alapkőletételek, első kapavágások, felavatott szoborcsoportok, határidő előtt átadott sajtreszelő összeszerelő üzemek és lelkesen integető emberek szegényezték.
Amikor a váratlan gombamérgezésben elhunyt férje halálának tízedik évfordulóján az unokákkal körülvéve felavatni készült Csomoládon a nagy Zagy Arénát, hirtelen felhőszakadás zúdult a falura.
- Szeretem az esőt! – kiáltotta, majd az őrjöngő tömeg ünneplése közepette váratlanul rájött, hogy tényleg szereti. Ezek szerint gyerekkora óta most először igazat mondott! Megijedt magától. Érezte, hogy valami megtört benne, valami jóvátehetetlenül megváltozott.
- Zagyné! Zagyné!
- Te jó ég, ezentúl nem fogom tudni orránál fogva vezetni ezt a bamba tömeget! – gondolta rémülten, majd a szívéhez kapott és lezuhant az emelvényről.
Szép temetése volt. Végig esett.

2014. augusztus 13., szerda

Idegnyugtató szonett

Vízben mozdulatlan horog,
Sehol senki nem mocorog,
Pulzusszámunk negyven alatt,
Máma nem láttunk még halat.

Árnyékban egy béka ásít,
Nem mulattat senki Fásyt,
S összehordván hetet-havat
Stadiont senki sem avat.

Terroristát TEK itt nem lő,
Nem nő senkin három emlő,
S kétfejű lovat se szülnek…

Csak a csend zenél a fülnek,
S lustán elhever a semmi…
Más lesz stressztől beteg, nem mi.


„Ugyan már, mit tudhatja egy városbéli puhány, nyavalyás költőcske, hogy micsoda kőkemény kaland a horgászat?! Százötvenre pörög a szív és hangos zubogással jön az adrenalin fröccs, amikor a képzavarosra kihegyezett idegszálaink árgus szeme láttára végre megrezzen az úszó! Ilyenkor úgy megfagy a vérünk, mintha hirtelen belepett volna minket a nagy ho-ho-ho-hóóóóó!!!” /A nagy ho-ho-horgász/

„Nehogy már elhiggye bárki is, hogy a pecások keszegezés közben a fejhallgatójukban nem az én Zsülike lányomat hallgatják mp3-ban?! Így mulat egy magyar horgász!” /Fásy Ádám, mulató tulajdonos/

„Szonett?! Ez?! Ha mi annak idején az iskolában ilyen szonetteket írtunk volna, az irodalomtanárunk olyan vérfürdőt rendezett volna az osztályban, mint én a későbbi fénykoromban gyártott királydrámáimban!” /William Shakespeare/

„A főhős a médiavilág zajától a csendes vízpartra vonuló kispolgár archetípusa. A szenzációhajhász hírektől távol, a sportnak álcázott tétlen semmittevés közepette a spirituális salakanyagtól szabaduló lélek ráhangolódik az egyetemes világbéke szellemi rezgéstartományára, majd befelé zümmög. A szonett külcsín alatt igazi nihil belbecs lakozik. A termékeny költő ezzel a versével ismét alaposan megtrágyázta a világirodalom gyümölcsöskertjét.” /Péti Nitrogénia, a Vágyódó Vegyszeregy c. irodalmi hetilap főszerkesztője/

„Biztosíthatom a költő urat, hogy egy stadionavatón papírból monotonul felolvasott megnyitóbeszéd is lehet a horgászással egyenértékűen jótékony álomba ringató hatású, ha nem fütyüli szét az ember.” /Franzstadt Béláné Groupama Szeréna, biztosítási ügynök/

„Miért ne dolgozhatnánk vízparton sziesztaidőben is?! A terrorelhárító ott lövi a terroristát, ahol éri! Nálunk nem lesz terrorista paradicsom, legfeljebb terrorista fasírt, höhöhö!” /Csávás Kálmán, terrorelhárítási vezérőrnagy/

„Ma reggel, amikor médiacápa horgászás közben valamibe halkan beleléptem, nagy szerencsém volt, hogy ezzel a szonettnek látszó tárgyat tartalmazó A4-es lappal letörölhettem a talpamat. A megfelelő papírminőségű Frady Endre nyomatok kritikus helyzetekben még akár jól is jöhetnek. A holnapi celebkilövésre is viszek egy tekercset.” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Horgászás közben mindig megnyugtat a tudat, hogy a víz alatt egyetlen félköríves mozdulattal úgy tudok fejbe rúgni egy egész tőkehalrajt, hogy a filézett szeletek egyenesen a parton felállított bográcsba repüljenek.” /Chuck Norris/

2014. augusztus 12., kedd

Szerelem mindenáron

„Itt a Tavasz, szép szerelem,
Ki nem hiszi, beperelem!” – dúdolgatta Dr. Duhajcsoki Rögénc válóperes ügyvéd és elégedetten számolgatta a legutóbbi sikeres ügy zokogó nyertesétől kapott honoráriumát.
- Mondja csak kedveském – fordult a dekoltázsig könnyes ex-Csományiné született Dinnyei Franciskához – hozzám jönne feleségül?
- Mi?
- Igen mi. Mi ketten szép pár lennénk.
- De maga ronda!
- Ezért kell maga ezt kiegyenlítendő. Maga csodaszép!
- Na ne már! Pont most kéri meg a kezemet, amikor éppen elváltam?!
- A legjobbkor, nem? Most biztos, hogy nincs férjnél. Ki tudja, ha legközelebb összefutunk, talán már újra házas lesz.
- És akkor ön mit tenne?
- Hogyhogy mit? Elválasztanám magukat. Én ebből élek és nem is rosszul. Szóval hozzám jön?
- Hát…
- Nézze, én lehoznám magácskának a csillagokat is az égből!
- Az lehetetlen. A legközelebbi csillag a Nap, de azt még megközelíteni se lehet, mert folyékony szénné olvad az űrhajó is.
- Ja, akkor nem. Viszlát!
- Viszlát!

(három évvel később Dr. Duhajcsoki Rögénc irodájában)

- Jó napot kívánok ügyvéd úr!
- Á, kezeit csókolom! Öööö… Fruzsina, ugye?
- Franciska. Ugarnyáki Jenőné Dinnyei Franciska.
- Már megint férjnél van?
- Igen, azóta már negyedszer, de válnánk.
- És mi van az előző hárommal?
- A svéd misszionáriust megették Új-Zélandon a kannibálok, az új-zélandit pedig az eszkimók. Az eszkimó pedig agyvérzést kapott az Egyenlítőnél.
- Értem. Részvétem!
- Köszönöm!
- És ki ez az Ugarnyáki Jenő?
- Egyenlítői magyar. Amikor találkoztunk, a feketéket tanította székely rovásírásra.
- Sikeresen?
- Hát… végül is megmenekültünk…
- Szerelem volt első látásra?
- Ó igen!
- És mi történt?
- Hát, a másodikra már nem. Menekülés közben leesett a parókája és elvesztette a műfogsorát.
- Aha… Ha elválasztom, hozzám jön?
- Igen.
- Igen?
- Igen.
- Hogyhogy?
- Nézze, én nem erőltetem a szerelmet mindenáron, de ügyvédné még sosem voltam. Pár hónapig kibírom…
- Aztán válunk?
- Válunk. Vagy maga váratlanul meghal.
- Az is lehet. És akkor maga meggyászolna engem mint özv. Duhajcsokiné?
- Persze. Krokodilkönnyeket ejtenék a sírjánál. Megmutassam? Valahogy így… - zokogott üvöltve a nő.
- Hej, de titokzatos dolog ez a szerelem! Csoda-e, hogy ezt hajszoljuk mindenáron?

2014. augusztus 11., hétfő

Kocsikázás

Autópályán kettőszáznál
Hideg télen, hogyha fáznál,
S arcodba hófúvás, ha mar,
Szélvédőt tetess be hamar!

Szélvédőt, ha nem tetetel
Be te, menet közben Etel,
S kamionról száll egy sor pad,
Szemgolyód konkávvá horpad!


„Jaj, ne legyünk már puhányok! A szélvédő nélküli száguldás nagyon extrém-sportosan kalandos és még az orromat is tisztíccsa!” /Taplóffy Tományné Pohárb Etel, kőbaltaarcú taxisofőrnő/

„Konkáv-é?! Pápaválasztás is lesz?!” /Bugsy, magyar hangja Csurka László/

„Bunkó vagy Bugsy!” /Nynfus, magyar hangja Gáti Oszkár/

„Tisztelt költő úr! Ön a költészet mellett szemlátomást a fizikához sem ért. Egy kamionról lehulló padsorba kétszázzal beleszáguldó személygépkocsi esetében ugyanis a szélvédő megléte csak annyit jelent, mint horpadt szemű halottnak a csókálló rúzs. Ezt már az ókori fizikusok is tudták, amire utal az ilyen típusú balesetek helyszínelői által használt ’más szeméből kivenni a gerendát’ kifejezés is.” /Dr. Szálkaszemű Szattyán, az Vakrepülés Tanszék adjunktusa és a félszeműek közötti félszemi kontakt feltalálója/

„A versbe fondorlatosan beszervesült ’közben Etel’ kifejezés az etelközi vérszerződésre utal, melynek keretében őseink esküvel fogadták meg, hogy autópályán az akadálymentesített visszafelé nyilazhatóság érdekében csak hátsó szélvédő nélkül fognak száguldozni. Ennek a megállapodásnak a későbbi megszegése vezetett végzetes ősmagyarságtudathasadásunkhoz, melynek nyomai a mai napig érezhetőek pl. a népies - urbánus, Fradi - Újpest, Coca - Pepsi, Beatles - Rolling Stones, liberális - illiberális és a Barátok Közt - Jóban Rosszban ellentétben. A költő mindezt a számára még biztonságos kettőszázzal kocsikázva ábrázolja, tudván, hogy kétszázhúsz felett észre sem venné és elhagyná a valóságot.” /Ton Neóné Neoton Lujza, középiskolai magyar-történelem szakos tanár és dalszövegírónő/

„Nem, nem és nem! Továbbra sem tudom eldönteni, hogyha kannibál lennék, akkor vajon Frady Endre költészetét, vagy magát Frady Endrét venné-e be nehezebben a gyomrom. Anyám szerint mindkettő helyett diétáznom kellene, úgyhogy jelenleg sós vízben főtt krumplit eszem és a háztartási keksz zacskóján lévő feliratokat olvasgatom. Szavatossági idő: 2014. október 24. Jé, pont aznap leszek 40 éves! Az biztos, hogy a születésnapom nyomokban sem tartalmazhat majd Frady Endrét!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„No, költő úr, csúszós autópályán kettőszázzal kicsi-kocsikázunk?! Drága mulatság lesz ez! No, akkor most szépen elővesszük ezt a szondát! Hé, fújni kell bele, nem hányni!!! Ne szólítson rendőrnő úrnak! Le van tartóztatva!!!” /Csávás Kálmánné, rendőr főtörzsőrmesternő/

„Ki nem állhatom, amikor kétszázzal kell cammognom, mert az a gagyi safety car nem tud gyorsabban menni!” /Lewis Hamilton, a Forma 1 egyszeres világbajnoka/

„Ha nálunk Texasban valami idióta kétszázzal száguldozik, akkor karba tett kézzel kiállok elé az útra és amikor a karosszéria szétkenődik a mellkasomon, a berobbanó légzsák leszakítja a baromarcú manus fejét.” /Chuck Norris/

„Akinek nincs golyóálló szélvédője és lézerblokkolója, az annyit is ér!” /Lázár János, főminiszter/