Fenyőfanyű

Midőn rátámad a fanyű,
Elkorhad az öreg fenyő,
El is halálhörgi: „Te jó
Ég, meghalok!” s hull a tűje.

Fatetemről málló kéreg
Körül karcos kánont károg
Néhány éhenkórász varjú,
Míg a fanyű falkát várja.

Főfanyű szól: „Minő modor
Az, hogy ránk támad pár madár?!
Maradjunk a kéreg alatt,
Akkor nem kaphatnak el itt!”

Harkály jő, a csőre hegyes,
Fanyű gatya rögvest hugyos,
S vetíti Animal Channel:
Címhős maga alá csinál.

Éles e meccs, nem ám bunda,
S fanyűt nyel el harkály bendő.
Harkályt sas, sast farkas fal fel...
Vadjai ti földnek, föl-föl!

„Föl-föl, ti vadjai a földnek, föl-föl, te éhes dromedár...” /Thürmer nyula, internacionalista rágcsáló/

„Miért pont az Internazionalét éneklik meg, miért nem a mi pirotechnikánkat? Ácsi!” /Füst Milán, AC Milan szurkoló költő/

„Lehet a tápláléklánc ellen zúgolódni, de minek?” /Vastag (Tolsztoj) Leó, író oroszlán/

„Fenyőfanyű, mi?! Egy bűn gyenge szóvicc miatt megírni öt versszaknyi kancsalrímhalmazt?! Na, erre csak a tehetségtelenséget szorgalommal súlyosbító szellemi kútmérgező Frady Endre képes! Anyámnak kivételesen inkább megengedtem, hogy megnézze a közpénztévé folyton bakizó időjárásfeljelentőit, minthogy Fradyt olvasson. Kiderült ugyanis, hogy szereti! Ki mégsem tagadhatom, hiszen az anyám, de alaposan lepontozom a főztjét!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Engem nem zavar a tápláléklánc, amíg én vagyok a csúcsragadozó. Egyszer akart csak felfalni egy krokodil, de úgy széttéptem a száját, hogy a farka végéig felhasadt. Azóta védetté nyilvánítottak a vadak. Nagy szerencséjük!” /Chuck Norris/

„A mű a szabad versenyes vadkapitalizmus anti-apoteózisa, ahol ember embernek farkasa, illetve, hogy ne sértsük meg a vadállatokat, farkas farkasnak embere. A tápláléklánc kegyetlensége okozta sokk jellemtorzító tükrét jól reprezentálja a kancsalrímek tobzódó kavalkádja. A könyörtelen Természet természetes rendjébe beletörődni nem tudó költő versvégi uszító jajkiáltása még sokáig visszhangzik a vers naturalizmusa elől a szomszéd italboltba menekülő keményen dolgozó kisemberek lassan elködösülő agytekervényeiben. Igazi jövőféltő nihillíra!” /Dr. Tézis Antalné Antitézis Szintália, alternatív kultúrbölcsész és a szobatudományok doktora, másodállásban italbolti mosogató/

„Mi ez a ránc, fiatalok? Talán redő? Nem? Talán táska? Nem? Talán tályog? Nem? Hát akkor micsoda? Nyű?! Kitört a testi fanyű láz?! Jaj, viszketek!!!” /Fenyő Miklós, agg rocker/

Fűzfapoéta

A szomorúfűz alkot /a tölgy felvétele/

Elfoglalt a szomorúfűz,
Rímbe rímet amarrú’ fűz,
Emerrű’ tán be se meri.
Ráférne már egy MRI
Az agyára, mivel tököt
Megszégyenítően lökött.

E bús fűzfapoétának
Hiába is mutatnának
Rendes verset, nézne: Mi az?
Butasága földhöz szíjaz
Gondolatot, lantot, lírát,
S ríva éjszakákat ír át.

Sajnos nagyon termékeny ő,
Őt olvassa tölgy és fenyő,
S folyik még a csapból is a
Szörnyű fűzfapoézisa.
Nem csak ír, blogot is vezet,
S nyög a Költő Szakszervezet.

„Mi van költő úr, csak nem szállta meg végre pártutasításra az önkritika, hogy szimbolikusan saját magát állítja pellengérre a szokott bűn rossz klapancista stílusában? A szándék dicséretes és ENG!, maga a vers azonban NEM ENG!” /Zajcsák Menyő, a főcenzor kényszergyógykezelése idejére megbízott ideiglenes főcenzor helyettes és rovarirtási főelőadó/

„Hogy egy fűzfának van-e agya, azt nem tudjuk, de ha van is, a lombkorona átmérője miatt semmiképpen nem fér rá egy MRI készülék. A költőnek valószínűleg nem egy orvosi diploma a legféltettebb kincse.” /Dr. Rezon M. Ágnes, a Nemzeti Szemmelversz Orvostudományi Egyetem részecskefizikusa/

„Nemcsak, hogy nyögünk, de ebéd közben még nyögve is nyelünk, mert sajnos rendre megakad a torkunkon Frady Endre. Jaj, önkéntelenül is rímeltem egyet! Na, tessék, valamit elkaphattam tőle! Azt hiszem, a duplájára fogjuk emelni a tagdíját, hátha kilép.” /Elefántcsonttornyi Barnabás, a Nemzeti Költő és Rovarirtó Szakszervezet szabadverstani titkára és rovarirtási szakmérnök/

„Einstein általános relativitáselméletét hamarabb megértem, mint azt, hogy a líraelmekórtan eme állatorvosi lova miért próbálkozik ilyen csökönyösen versírással. A túltermelési válságban szenvedő költő élő cáfolata a dialektikus materializmus azon tételének, mely szerint a mennyiség egy ponton minőségbe csap át. Frady Endre viszont önmaga az a csap, amiből saját maga folyik. Kár, hogy nem fénysebességgel, mert akkor már elhagyta volna a Tejútrendszert is!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A walesi bárdok közé ötszázegyediknek be akartam írni ezt a szerencsétlen igricet is, de a többi ötszáz nem engedte és inkább a máglyahalált választotta, a Walesi Költők Szakszervezete ugyanis nem olyan pipogya, mint a magyar. Így Frady Endrét jobb híján a költészetéhez hasonló kegyetlenségű Edwárd királyként szerepeltettem.” /Arany János/

„Jaj-jaj, hát hogyne olvasnánk, amikor rajta vagyunk az email címlistáján és folyamatosan küldi az irományait! Muszáj belenézni, mert időnként rákérdez és sosincs leiratkozás gomb!” /a tölgy és a fenyő/

„Egyszer küldene valaki egy ilyen verses emailt, biztos, hogy a neten keresztül lerúgnám a fejét!” /Chuck Norris/

Lebukta

Az esemény /egy túlfújt zsírgiliszta felvétele/

Három ittas anakonda
Nekimegy a fenyőfának.
Rendőr jön, kezében szonda:
- Nos, uraim, fújhatnának!

- Fújnánk mi, de fejünk rezeg,
Nekünk jött e részeg fenyő!
Nem szondáztatják őt bezzeg!
Biztos rokon! Csak nem meny ő?!

Fenyő retten s álrendőr is,
Járja őket buktagond át,
Majd a főtörzs-maszkos kőris
Köp és mond egy nagyon rondát:

- A Chuck Norris csomózzon össze titeket, ti túlfújt zsírgiliszták!!!

* * * * * * *

„Elnézést, kiszaladt a számon!” /Kőris Fabó, kőrisfa és álfőtörzsőrmester/

„Jaj, ipam, hányszor mondtam, hogy ne vigyük túlzásba ezt a saját zsebbe való büntetgetősdit, mert lebukunk! Most vagy becsuknak minket egy javító-nevelő faiskolába, vagy bitófát ácsolnak belőlünk! Miért is nem lettem politikus, akkor fapofával ennek a sokszorosát nyúlhatnám le büntetlenül! Hukk!” /Fenyő Fatime, fenyőfa és ittas tettestárs/

„Segítség, valami vörös borostás alak úgy összecsomózott minket, hogy Gordiuszig csúszhatunk, mire megoldódik a problémánk! Hukk!” /Ana Kond, Ana Kund és Ana Kend, a három ittas anakonda/

„Nem kell csúsznotok, ti túlfújt zsírgiliszták, odahajítalak én benneteket!” /Chuck Norris/

„Mi, anabolikus szteroidokkal túlfújt zsírgiliszták a leghatározottabban tiltakozunk, hogy holmi szakadt gyógyhüllőket hozzánk hasonlítsanak! Jé… ööö… te voltál az, Chuck?! Nem, nem szóltunk semmit, csak az ebéd utáni böffenet lebegtette a szánkat! Gyorsan lefújjuk a Kossuth térre tervezett kétmilliós tömegdemonstrációnkat is! Elég ennyi, Chuck, vagy fejeljük is le magunkat?” /Zsírgil Isztián és Zsírgil Iszta, a túlfújt zsírgiliszták erődemonstrátorai/

„Kísérleteink alapján megállapítottuk, hogy a zsírgilisztákat nem lehet túlfújni, mert felrobbannak. Jelenleg is a zsírt takarítjuk le a laboratórium falairól.” /brit tudósok/

„Az erősen kadarkamámoros költő ismét egy jó nagyot rúgott abba a valamibe, amit az ő színre lépése előtti boldog békeidőkben költészetnek hívtunk. Ez a bárdolatlan tekintetű bloggerceleb mindent elkövet, hogy ő verhesse be az utolsó pár tucat szöget a magyar irodalom koporsójába. Legszívesebben befelé sírnék, de nem teszem, mert akkor a sósvíznyomástól túlfújt zsírgilisztaként robbanna szét a fejem, és szegény anyám kapirgálhatná lefelé az arcomat a kedvenc ’vérszagra gyűl az éji vad’ mintás függönyömről!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Veszélyes dolog ittasan vezetni! Én egyszer vezettem tajtrészegen áramot. Megrázó élmény volt.” /Ív Iván, villanyszerelő és az I. Taktahornyáci Sör-Virsli Bajnokság bronzérmese/

„Százados úrnak jelentem, a zéró telo… toli… torel… tolerancia jegyében az összes illuminált élőlényt előállítottam!” /ifj. Csávás Kálmán, rendőr őrmester/

„Kálmán, Kálmán, üss a szádra! Élőlényt előállítani egyedül én vagyok képes! Egyedül Én Vagyok!” /a Teremtő/

„Kedves Teremtő! A szülinapomra csinálj nekem egy robbanásmentesen túlfújható zsírgilisztát lécci-lécci!” /Slagovác Ödönke, 1.c. osztályos tanuló/

Bundaszag

Bundaszagú 1:1-ek
Bűzét elit kommandó
Szerűn Puff! elnyomandó,
Lekváros fenyőt egyek?!

Jó, eszek s be dzsem borít,
Számban érzem illatát,
Mit fenyőtűs villa tát.
Utálom e dzsemborit!

Torkomban már áll a gát,
Garat szól: Itt be nem jutsz!,
S mállik a lekváros lúc.
Nem bírom az állagát!

Vajúdnak a nagy hegyek.
Kár a szülési sebér’,
Úgysem lesz, csak kisegér,
S maradnak az 1:1-ek.