Borsodi Söröstyén és Sörsödi Borostyán a két jó barát egy nap valamin úgy összevesztek, de úgy, hogy már éppen önmagukat anyagi okokból hőkövető rakéta dílerekké átképzett pályaelhagyó pedagógusokat kezdtek keresni a neten, amikor egy csapásra hirtelen kibékültek. Sajnos ez az egy csapás véletlenül a hatodik emeleten lakó Cugehőr néni Mócsing nevű csivaváját érte, aki ettől jobblétre szenderült és fisztulás fejhangú ugatásával immár az égi vadászmezőkön megy az örök nyugalomra vágyó csúcsragadozók idegeire, miközben a rendszeres templomjáró mamikából bosszúálló fúriává változott Cugehőr néni véres kötőtűkkel döfködi az ismeretlen tettesek viaszbábúit.
- Ó, hogy a ló lambadázzon a stadionméreteket szabványosító mérnökök fülei között! – kiáltotta Söröstyén és Borostyán, majd elkezdték begépelni a Google-ba terepszínű harci eszközök kifejezést, amikor váratlanul megjelent a terepszint szó. Mint amikor a vaksötét semmit váratlanul bevilágítja egy épp arrafelé keletkező ősrobbanás, úgy gyúlt világosság Söröstyén és Borostyán elméjében:
- Nem a terepszintem kell megépíteni a stadiont, mert az nem ér az égig, hanem már eleve az égben, vagy csak pont egy stadionmagasságnyival az ég alatt, hogy pont felérjen az égig! – kiáltotta egyszerre a két barát.
- Á, az csak hírlapi kacsa, hogy egy stadion az égig érhet! – legyintett az NDK benzinmotoros hallókészüléknek köszönhetően focistaköpésnyi hallótávolság peremén üldögélő Cugehőr anyó, majd nagyot döfött a viaszbábúiba.
- Egyrészt, jaj! – nyögött fejenként 3,5-3,5-rét görnyedve Söröstyén és Borostyán – másrészt, heuréka! – üvöltötték váratlanul, mire Cugehőr anyó olyan lendülettel nyelte le a műfogsorát, hogy kisvártatva elharapta a saját hintaszéke ülőkéjét és maga alá zuhant, ám főhőseinkben addigra már kijegecesedett a kacsalábon forgó stadion víziója.
- Kacsalábat tessék! Akciós a kacsaláb! Négy kacsalábat egy százasért! – kiáltozott egy arrafelé kószáló kacsalábárus, de a jó barátok csak legyintettek:
- Négy kacsalábon nem lehet forogni, hacsak nem illuminált sziámi kacsaiker az ember! Nem négy kis kacsaláb kell, hanem egy nagy, ami égig ér!
Miután az ötlet megszületett Söröstyénnek és Borostyánnak már nem volt más dolga, mint rábízni a dolgot a mindennek a megoldására specializálódott Mindenmegoldó Menyhértre, akit még egy korábbi közös kalandjukból ismertek, amelyben a trópusi esőerdőben fehérre festettek egy rájuk támadó egyenlítői barnamedvét, aki ettől azt hitte, hogy jegesmedve és pszichoszomatikus hőgutát kapott, mielőtt még felfalhatta volna őket.
- Hej, azok a régi szép idők és közös emlékek, amikbe most nincs idő részletesen belemenni! – köpött egyet Mindenmegoldó Menyhért és keresett egy égig érő kacsát és levágta az egyik lábát. Emiatt azonban még az állatvédők sem tiltakoztak, mivel köztudott, hogy az égig érő kacsa annyira böhöm nagy állat, hogy olyan lassan terjed benne a fájdalom, hogy előbb kihal, minthogy megérezné, hogy levágták a lábát.
Az égig érő kacsalábat néhány ezer magmáig érő cölöppel lealapozni és a stadiont a kacsaláb tetejére helyezni egy pillanat műve volt. Illetve csak lett volna, ám a még a két jó barát nyugdíjas korában is tartó hatósági engedélyezési eljárás félidejének folyamán UFO-k szétlőtték a Földet és Cugehőr néni bosszúja beteljesedett.
Hiába, gyors munkához idő kell!
(a buszmegállói novellapályázaton elvérzett művek egyike... - a szerző megjegyzése)
