Messze elkerül a jólét.
Hobbim lett a semmit evés,
S nem reggelizek, csak hólét.
Ebédre mit ettem? Havat.
Volt benne egy fagyott retek,
S népünk stadiont, míg avat,
Utcasarkon kéregetek.
Rendőr bámul, szeme sanda,
Téltől s tőle remeg kezem.
Ha igaz a propaganda,
Én, a szegény, nem létezem.
E honban a magamfajta
Januárt tán túl sem éli.
Elitünk csak átlép rajta,
S jöhet új nap. Az is téli.
„Na, költő polgártárs, akkor én most megütöm magát jobb felől, aztán tartsa ide a másik orcáját is, miután magához tért! Uszítgatunk?! Hergeljük az egyre jobban teljesítő ország boldog népét?! Itt az ideje, hogy megtisztítsuk a közéletet az idegenszívű migráncssimogató bérrettegőktől! Most maga a soros!” /Csávás Kálmán marhanagy, a Stabil Ország Rendes Ország Sportegylet (SOROS) erőnléti edzője/
„Első két versszakig erősen szorítottam, hogy jó lesz ez. De a 3. versszak mindig egy kemény forduló pont. Költőnk ismét elvérzett ezen a ponton, ’Kár érte, kiváló ügynök VOLT.’” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/
„Heroikus kísérletnek lehetünk szemtanúi: Endrebá egy újabb verspályázat rengeteglumenes rivaldafényében a szociális hálóból kipottyanó néprétegeket próbálja elkapni világhálóval. Tanulhatunk Tőle, Akinek Van Hálószobája!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/
„A vers maga egész jó lett,
Kár, hogy nincsen benne sólet!”
/Kispesti Kösztöny, a Konzervgyári Újdonságok Tárháza (KÚT) c. vállalati újság állítmányi költője/
„Gyere csóri hajléktalankám! Amim van, azt szívesen megosztom veled! Ne félj, amíg nekem nincs, addig neked se lesz! Csak a pap bá’ észre ne vegyen!” /a templom egere/
„A mi templomunkban senki sem éhezik, mert a jóságos állam bőven támogat bennünket. Aki itt kér, az kap, aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyittatik, bár a csengőt hamarabb meghalljuk. Arról nem tehetünk, hogy a néma egérnek az atya se érti a szavát!” /Ájtatos Manó, sekrestyés/
Ájtatos manó?! Ez az eszement egyházfi fölvette a művésznevemet?! Nehogy letépjem a fejét!” /egy imádkozó sáska (mantis religiosa)/
„Aluljáró mélyén alant
Zaklatnak sok hajléktalant.”
/Éhkopp Ézsaiás, a Fedél Nélkül c. utcai lap házi verselője/
„Mi nem zaklatjuk a hajléktalanokat az aluljáróban, csupán be akarjuk tartatni a vadkapitálpolitikai rendeletet, mely szerint a hajléktalanok ne a közterületen aludjanak, hanem otthon!” /Sötét Simon, az Emberellenes Minisztérium függetlenített párttitkára/
„Ha a fedél nélkül élőket beköltöztethetnénk újgazdag elitünk közpénzből összelapátolt palotáinak sosem használt szobáiba, minden rászorulót hajlékhoz juttathatnánk.” /Igazságos Igorné Hómlessz Hedvig, a Hajlékot A Hajléktalanoknak Alapítvány (HAHA) szóvivője/
„Persze, majd pont hajléktalanokkal pakoljuk tele a cselédszárnyat! Mi lesz itt, kommunizmus?! Netán proletárdiktatúra?! Vesszen a csőcselék!” /Dr. Semmilyen Solt, az Úri Jellemű Keresztényeket Gazdagító Bizottmány (ÚJ KGB) főideológusa/
„Akiről megtudom, hogy hajléktalanokat zaklat, annak átütöm a szívét a nyálammal.” /Chuck Norris/
„Újgazdag és szegény között
Egyre nő a szörnyű árok.
Azt hiszi a tőke, győzött?
Üssünk oda, proletárok!”
/Csasztuska Szilveszter, a Híd Alatt Lakó Szociális Aktivisták Gárdája (HALSZAG) munkamorál felelőse/
„Nem lehet szó nélkül elmenni a mű valódisága mellett, de szavakba sem könnyű önteni a vers szuggesztív szavakba önthetetlenségét. A télbe dermedt társadalmi igazságtalanságra történő kognitív rácsodálkozás torokszorító traumája telepermetezi a lelkünket és a pszichénket, majd felforgatja az irodalmi hormonháztartásunkat is. A rögvalóság és a karvalytőkés irracionalitás keresztezését keresztrímekbe foglaló költő identitásvektora egyértelműen mutatja, hogy Frady Endre ebben a művében is egyre Frady Endrébb.” /Lumpenproletár Lajosné Eccehomo Etelka, az Elbagatellizált Halálsikoly c. versportál webszerkesztőnője/
„Mi ez a szociodepresszív ízlésficam?! Mi ez a kivagyi közízlésrombolás?! Az dicséretes ugyan, hogy Frady Endre ezúttal végre nem a köldökét nézi, hanem a külvilágot, ám ebből sem a külvilágnak, sem a szerencsétlen olvasónak sincs semmi haszna, sőt! A költészettel köszönőviszonyban sem lévő költőpótlék ezúttal is szellemi kínpadra vonta az idejében el nem menekülő áldozatait! Anyám, ha véletlenül megnyílik a közeledben egy Frady fércmű, ne húzd az időt a járókereted keresgélésével, csak fuss!” /Puzsér Róbert, kritikus/
