A következő címkéjű bejegyzések mutatása: partjelző. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: partjelző. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 21., csütörtök

Téli Jenő valóditlansága

Nyomozzák a haveromat;
Kisül, nem is Téli Jenő,
S nincsen rajta ujjlenyomat,
Mivel sajnos alien ő!

Barátkozni idegennel?!
Szívemet a bánat nyűvi,
Mert ő nem néz, csupán szkennel,
S minden érzelme csak művi.

Földönkívüli mindenit!
Ver, mint partjelzőt a VAR át!
Jobb a nadír, mint a zenit,
Nem kell többé égi barát!

(földtánc!)

„Milyen sok minden is kell hozzá, látjátok gyerekek, hogy egy valami vers legyen! Nem elég ám, hogy minden sor nagybetűvel kezdődik, a sorok szépen egymás alá vannak írva, és a végükön vannak rímek! Sőt még az is kevés, ha a felhasznált betűk legalább egy nyelven összefüggő szavakat, a szavak meg magasabb szintaktikai egységeket alkotnak. Nem, nem gyerekek, a sok erőfeszítés még mindig nem ér fabatkát sem, hacsak a szöveg egésze nem hordoz valamilyen érdemleges tanulságot, valami katartikus újdonságot az olvasók számára. Jól figyeljetek, gyerekek, mert Endre bácsi csak egyszer mutatja meg... majd legközelebb.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Mi van, humán úr, beviszketett a bőr alá beültetett ELTE chip?!” /F. Endre, költőgigász/

„No comment, kifejtve: inkább törjön ki a mellkasomból az alien, mint ezt újra olvasni...” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Muszáj leszek kitörni a mellkasából, reál úr, mert ezt el kell olvasnom! Odakint az űrben nekem el sem hiszik, hogy létezhet ilyen agypusztító fegyver, mint ez a vers!” /Alien Májuselseje, mellkasonbelüli földönkívüli/

„Szeretem az alieneket! Amikor a kör közepén állok, mindig körbevesznek.” /Pataky Attila, mulatós rocker/

„Nekünk a VAR nem ellenségünk, hanem jó barátunk! Persze legszívesebben pofán vágnánk, amikor felülbírál és emiatt rajtunk röhög mind a hetvenezer néző, de hát egy jó barát nem csak ígér, de be is tart! A VAR nem rés, hanem erős bástya! Mondjuk igaz, hogy kb. ugyanolyan gyors is, de hát ki látott már sprintelő bástyát lesen?! Na ugye!” /Vak II Béla, partjelző és lesipuskás vadorzó/

„A nemrég kapott nyugiszurim hatására nem gondolom feltétlenül, hogy Frady Endrét sötét középkori indulatokat felkorbácsolva okvetlenül kerékbe kéne törni, esetleg kibelezni vagy máglyán elégetni, de a békés megszüntetésére irányuló bármilyen petíciót rögvest aláíratok anyámmal. Természetesen az én nevemben is, mert én a kényszerzubbonyban jelenleg akadályoztatva vagyok.” /Puzsér Róbert, posztkritikus állapotú kritikus/

„Amennyiben Téli Jenő nem Téli Jenő, akkor lehet, hogy más sem más? Azaz ha Téli Jenő más, akkor nem más, tehát mégis Téli Jenő? Lehet, hogy én sem vagyok én, hanem valaki más? Vagy én mégis én vagyok, csak a név más? Egy nagyon határozatlan névmás? Ki tudhatná ezt megmondani?! A jövő heti elemzésemben tovább kételkedem, tehát vagyok? De ki?!” /Török Gábor, politikai elemző és a Heurisztikusan Enervált Hezitációs Egyetem (HEHE) rektor potroha/

„Ha - és mindazonáltal ez a helyzet - Téli Jenő alien, úgy nyilvánvalóan immúnis a koronavírusra, így gond nélkül alkalmazhatjuk ápolónak az Örök Nyugalom idős otthonban. Megfizetni ugyan nem áll módunkban, de nyilván kárpótolja őt a nénik és bácsik neki szóló esti tapsa, ami után összeszedheti és felviheti nekik az ablakok alatti virágágyásból a kiesett műfogsorokat és járókereteket.” /Dr. Sóher Sejbán, az Országos Vírusbonyolító Intézet (OVI) orvhorgászból OKJ-sen átképzett gazdasági igazgatója/

„Egyszer - körülbelül hétszáznyolcvanezer évvel ezelőtt - úgy lefejeltem egy fémvázas alien csordát, hogy helyet cserélt a Föld északi és déli mágneses pólusa. Így van ez ma is.” /Chuck Norris/

2013. december 10., kedd

Asszisztens

Savanya II. (balra) és Küsztics
A bombaként meglőtt labda a menteni igyekvő Savanya II. lábáról a hosszabbítás utolsó percében 2:2-es állásnál (gólok: Savanya II. 11-esből az 1. percben, Savanya II. öngól a 2. percben, Savanya II. 11-esből a 88. percben és Savanya II. öngól a 89. percben) a felső lécről majdnem függőlegesen vágódott le, majd a berobbanó Savanya II. kivágta a lelátóra. A stadion egy emberként hördült fel. Gól, vagy nem gól?
Az erős takarásban álló Vasznyák Vendel játékvezető kétségbeesetten nézett ki a szögletzászlónál remekül helyezkedő Sobrányi Konrád asszisztensre, aki azonban a pályának háttal állva épp egy csinos szőke hölgynézővel flörtölt.
- Mióta a megszokott partjelző helyett ezt az idióta asszisztens titulust aggatták rá, valahogy nem tudja komolyan venni a feladatát! – sóhajtotta Vasznyák Vendel, majd a sípjába fújva megadta a gólt. Abban a pillanatban elszabadult a pokol. A három testvér, Savanya I., Savanya II. és Savanya III. rárohantak a szerencsétlen sípmesterre és üvöltve ütlegelni kezdték. A gyepen és a lelátón egyaránt tömegverekedés tört ki. A pályára özönlő lovas rendőrök kurjongatva biztatták egymást és önfeledten kardlapozták a fiai mellett a bevásárlószatyrával hadakozó Savanya nénit, meg akit értek. A nézőtérre zúduló kommandósokat felszaggatott ülések zápora fogadta. Mindenhol dúlt a küzdelem, mindenki belevetette magát a harcba. Illetve csak majdnem mindenki…
Sobrányi Konrád asszisztens ugyanis a csinos szőke hölggyel kéz a kézben andalgott a stadion főbejárata felé. A másik kezében diadalmasan foszforeszkált a sárga zászló.
Sobrányi Konrád és Savanya Katinka (mert, mint kiderült, így hívták a csinos szőke hölgyet, aki csupán névrokona volt az ötgólos Savanya II.-nek) hamarosan összeházasodtak és néhai Vasznyák Vendel játékvezető mártíromságának első évfordulóján megszülettek szerelemikreik, Sobrányi Samu és Sobrányi Saci.
Az asszisztens és családja azóta is boldogan élnek, ha nem csak szimulálják.

2013. május 22., szerda

Vadászles

- Lesállás! – hörögte a lelátó népe, amikor Vadász II. kapásból a léc alá vágta Taplonczy Pocak parádés indítását. A kapu összeomlott a bődült lövés erejétől, a partjelző magasra emelt zászlaját pedig vadul lengette a hetvenezer néző sóhaja.

- Nem voltam lesen, csak túl gyors vagyok, és mindig átlépem a hangsebességet! Nem hallották a hangrobbanást?! – ordította Vadász II. és dühében a földhöz vágta a játékvezetőt. A gyepen mély lyuk keletkezett, amiből csak egy piros lapot tartó kézfej állt ki.
- Hagyjatok békén! – kérte a játékvezető védelmére siető partjelzőket és a feje felett megpörgetve áthajította őket egy másik dimenzióba, majd vállat vonva lekocogott a pályáról. Hangrobbanás hallatszott és Vadász II. egy szempillantás alatt eltűnt az öltözőben. Ekkor ugrott elé a Vadász II. lesben álló Trendy Shayna amerikai filmproducer és kis göcsört sztárocskája, Bruce Lee.
- Hagyd a fenébe ezt a nevetséges foci cirkuszt! Gyere inkább Hollywoodba filmsztárnak! – mondta a producer és meglengetett egy köteg ezerdollárost.
- Épp verekedőpartnert keresek. – szólalt meg Bruce Lee is.
- Te kis görcs, te tudsz magyarul? – csodálkozott rá Vadász II. a pattogó ugrabugrára.
- Én is magyar vagyok! Bruszlai Jenőként láttam meg a napvilágot Balmazújváros kínai negyedében. Neked is fel kéne venned valami jó művésznevet! – pattogott tovább. Vadász II. ötvenet dekázott vele, majd az öltözőablakon át kibombázta az utcára.
- Ejha! – jegyezte meg Trendy Shayna – Ugrott az egyik főhős!
- A bátyám sajnos már óriásplakátként virít a szemben lévő tűzfalon, de helyette akár én is lehetnék az a Bruce Lee, nem? – pattogott be az ablakon Bruszlai Géza.
- Remek! Egy gonddal kevesebb! – csapta össze a tenyerét Trendy Shayna – Már csak Vadász II. barátunknak kellene valami remek művésznév!
- Vadász III.? – kérdezte Vadász II.
- Marha! – röhögött fel az új Bruce Lee, de Vadász II. gyors pofonja nyomán végül a legfiatalabb Bruszlai testvér, a Lajos kapta meg a szerepet.
- Mi lenne, ha Nuck Chorris lennék? – kérdezte Vadász II. rövid töprengés után.
- Mi lenne, ha nem? – sóhajtott fel Trendy Shayna.
- Hanem? – kérdezte a sarokban meghúzódó sokadik Bruce Lee félénken.
- Chuck Norris! – kiáltotta elégedetten az amerikai filmproducer.
- Szuper! Mától én vagyok Chuck Norris! – köpött a földre Vadász II., majd elégedetten kis galacsinná gyúrta a stadiont és hozzávágta a világűrhöz.
Hát így keletkezett a legelső fekete lyuk.