Zagy anyó utoljára iskolás korában, még leánykori nevén, Csúz Leaként mondott igazat, amikor bevallotta, hogy ő tette az enyhén elkábított lódarazsakat Fuszekli Lajos tornatanár sonkás szendvicsébe. A tornatanárt elszállító rohammentőstől, az igazgatónőtől és apjától, a bivalyerős Csúz Lee-től kapott pofonok, valamint az iskolából történő kirúgása beláttatta vele, hogy az igazmondás fáj és nagyon lassan gyógyul. Eszes gyerek lévén azonnal megtanult füllenteni.
Új iskolájában már azt mesélte, hogy Greenpeace aktivistaként meg akarta akadályozni, hogy a szadista tornatanára fogadásból kettéharapjon egy élő lódarazsat, és ezzel kivívta a vele titokban együtt élő igazgatónő haragját, aki élettársával együtt elgyepálta, majd kirúgta az iskolából. Az esetet felkapta előbb a bulvársajtó, majd az orrát mindenbe beleütő Dr. Döglégyi Konrád karrierista zugügyvéd, és egy nagy port felvert per nyomán Fuszekli Lajos a kórházból kijőve egyenest a börtönbe költözhetett. Immakuláta Donatella igazgatónőt elbocsájtották és csak postai bélyegnyálazóként folytathatta pályafutását.
- A jog ismét csapást mért az igazságra! – röhögött magában Dr. Döglégyi Konrád és rögvest lépett pár fokot fölfelé a szamárlétrán.
- Hazudni jó! – gondolta Csúz Lea és életét ebben a szellemben folytatta tovább. Miután örök hűséget, jóban-rosszbant, egészségben-gyengeségbent és ásó-kapa-nagyharangot füllentett a dúsgazdag Zagy Vazul fegyver- és gázkészülék gyárosnak, a Has Párt főtitkárának, léte kiteljesedett. Férje révén hamarosan vezérszónoka lett a Has Párt nagy felvonulásainak, a Nemzeti Has Menéseknek. A nép imádta és egetverő lódításait harsány „Zagyné! Zagyné!” skandálással jutalmazta.
Folyton utazott és élvezte a csillogást, meg az ezzel együtt járó médiafigyelmet. Útját szemrebbenés nélkül végighantázott sajtótájékoztatók, ünnepélyes alapkőletételek, első kapavágások, felavatott szoborcsoportok, határidő előtt átadott sajtreszelő összeszerelő üzemek és lelkesen integető emberek szegényezték.
Amikor a váratlan gombamérgezésben elhunyt férje halálának tízedik évfordulóján az unokákkal körülvéve felavatni készült Csomoládon a nagy Zagy Arénát, hirtelen felhőszakadás zúdult a falura.
- Szeretem az esőt! – kiáltotta, majd az őrjöngő tömeg ünneplése közepette váratlanul rájött, hogy tényleg szereti. Ezek szerint gyerekkora óta most először igazat mondott! Megijedt magától. Érezte, hogy valami megtört benne, valami jóvátehetetlenül megváltozott.
- Zagyné! Zagyné!
- Te jó ég, ezentúl nem fogom tudni orránál fogva vezetni ezt a bamba tömeget! – gondolta rémülten, majd a szívéhez kapott és lezuhant az emelvényről.
Szép temetése volt. Végig esett.
