A következő címkéjű bejegyzések mutatása: muszáj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: muszáj. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. december 5., hétfő

A paraszt és a nyúl

Földjén nyulat lát a paraszt,
Köp egy nagyot, kilenc araszt.
Kőkeményen száll a csula,
Elalél a célzott nyula.

Alél a nyúl, zörög haraszt,
Költőt tetthelyszínen maraszt,
Parasztról, mert írni muszáj:
Rákövül nyál alakú száj.

Vállat von, oszt’ elvisz nyulat,
Nyúz-főz, esz’-isz’, ő így mulat,
Ám nyúlhústól fúl ma fia!
Bosszút állt a nyúlmaffia!

„Kilenc arasz közelítőleg két méter. Ez nem akkora távolság, amit egy paraszt ne tudna könnyedén átköpni, ugyanakkor kellően rövid ahhoz, hogy a köpetnek még megmaradjon az átütőereje. A vers tehát természettudományos szempontból teljesen hiteles, ami Dr. Nehézkedéssy Nándor: Fejlett fizika faiskolásoknak c. tankönyvének átrágói számára nyilvánvalóbb, mint a mókus fenn a fán. Verstanilag azonban ellentmond mindannak, amit Dr. Literátor Lamantin: A verstan története az ókortól a show-korig c. könyvében e témáról olvashat bárki, aki hajlandó végigrágni magát mind a hatszázhatvanhat köteten. A kőkemény fedelek miatt eddig egyedül vagyok ezzel a teljesítménnyel, de nekem beépített gyémántprotézisem van.” /Könyvmoly Kösztöny, könyvmoly és rágóideggyógyász/

„… ám nyúl hústól hal ma lánya,
Hitt apjában a maflája!”
/részlet az elrontott jelenetekből a’la D. György, a költő társtervező cégű mérnökkollégája/

„Karácsony beköszöntének közeledtével, időszerű a mezőgazdasági dolgozó által leköpött húsvéti nyúl tragédiáját megénekelni. Sajnálatos, hogy ebbe az eclogába mér nincs beleírva, hogy a csak elalélt, tehát nem kinyírt nyúllal, (akit népes családja epedőn hazavárt), hogyan bánt a főhős. A keresztény európai, sőt népnemzeti ember, még ha ennyire alsópolcos is, tudja, hogy ha megnyúzza a nyulat és megfőzi, utána fájdalomcsillapítót kell az állatnak beadni. Ez nem történt meg! Das ist skandal! Mondaná a sváb szomszéd. Felmerül még egy kérdés: A megfőzés még csak elmegy, de mér kellett a nyulat leköpni?” /Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és legnyúlbarátabb kommentelője/

„Tisztelt Nyuggerapó úr! Az ön által felvetett problémák valósak ugyan, de megválaszolhatóak. A nyúl oly mértékben elalélt a túladagolt kábító lövedékként funkcionáló bombaerős köpettől, hogy mire magához tért, már meg is halt. Holt volt. Hulla, mint az elsárgult levél. A hullamerevség okozta szájzár okán a kanalas fájdalomcsillapító beadása egyrészt lehetetlen volt, másrészt okafogyott is. Hogy a nyúl népes családja eközben mit művelt epedőn, arról a rendőrségi jegyzőkönyvek tesznek tragikus tanúbizonyságot feketén-fehéren. Ahogy a véresszájú Tepsifüles Taplonc elsőrendű vádlott írta:
          Suttyó paraszt kend ett a
          Tesómból s gyütt vendetta!
Ezt a rettenetes kétsorost tekinthetjük előre megfontolatlan szándékú, gondatlanságból elkövetett beismerő vallomásnak is. Az ítélet liszt, tojás és zsemlemorzsa általi bepanírozás és ársapkás forró olajban történő kirántás, majd rósejbnivel tálalás! Jó étvágyat!” /Dr. Rántottpisztoly Rigli, rendőrségi orvos szakértő és bográcsgulyáságyúgolyóállófogadásszervező/

„A nyúl kinyúl, majd bosszúhoz nyúl...” /M. András, a költő legállandóbb és nyúlbosszúsabb kommentelője/

„Túlnanról nyúl a nyúl vissza,
S gyilkosának vérét issza,
Mint dúlt DNS-ű dinnye?!
eM úr, ebben hisz ön, hinnye?!”
/Bames Jond, dépnal énekes és hétszeresen duplanullás ügynök/

- Már késő!
- Miért?
- Itt van!
- Hol?
- Ott!
- A nyúlon túl?
- Nem, a nyúl az!
(Gyalog galopp, A nyúlon túl - részlet)
Namármost, ha a történelem ismétli magát, akkor a paraszt akkora paraszt volt, hogy az alap dolgokkal sem volt tisztában! Tudhatta volna, hogy a vérnyúl nem közönséges nyúl! A nem tudás nem mentesít a következményektől. Béke poraira!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas nyúlnyál specialista/

„Ház úr, maga érzéketlen,
Mint talp alatt papucs lett lenn,
Aki, bár járólap hideg,
Mégse fáz’, mer’ nincs benn ideg!”
/Lapos Lajos, fotelharcos és fapapucsférj/

„Ez a nyúlnyál vers sokkal gyengébb, mint az én nyúlnyál versem, amiért Karinthy-gyűrűt is kaptam, amit azonban oda kellett adnom a Galla Miklósnak, akinek ugyan több a nyála, mint a nyula, mégse akkora paraszt, hogy beköpjön a nyúlmaffiának, amiért beleköpök a parasztlevesükbe egy féllitereset!” /Laár András, Karinthy-gyűrűs magyar humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap, a L’art pour l’art Társulat és a KFT együttes alapító tagja./

„Paraszt lehet inkább gyalog,
Hogyha sakkverset tol Balogh
Benediktné Bödön Bella,
Népi sulyokvetőst el, la!
A nyúl pedig lehet futó,
Kinek kezelése utó,
Ám kipurcan mégis sajna,
Mint bármi, mi Made in China.”
/Tibeti Tábita, szakramentálhigiénés szentimentalista/

„Nemrégiben közzétettem annak a száz művésznek a listáját, akikre felnézek, akikre nem tudok negatív kritikát mondani. Frady Endre nem volt köztük. A Föld lakossága nyolcmilliárd ember. Ha közzétenném annak a tízmilliárd művésznek a listáját, akikre képtelen lennék rosszat mondani, Frady Endre még azon a listán sem szerepelne. Még tartalék póttagként sem! Sőt, a százmilliárd legkevésbé ostoba nyúlköpő paraszt közé sincs esélye beférni! Ugyanakkor a világegyetemről legsürgősebben kitiltandó genetikai selejtek versenyében övé lenne a dobogó összes foka! Minek él az ilyen?! Kik a felelősök?! Neveket akarok!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Én a Föld túloldalán helytelenkedő vérnyúlnak is lyukat tudok köpni a hasába, csak arra kell figyelnem, hogy visszafogjam a nyálamat, nehogy a hangrobbanást követően elhagyva a légteret, a világűrbe kikerülve jégtömbként szét ne hasítsa az egy teliholdat két félholdra.” /Chuck Norris/

2019. július 30., kedd

Férfinátha

- Jaj, drágám, nem tudod, hol lehet a lázmérő? – hörgöm kínzó fájdalomtól átjárt testtel, a halál küszöbén.
- Hova tetted? – kérdez vissza bűbáj feleségem a vele született pedagógusi hanglejtéssel. Az ilyentől szokták a nebulók még azt is elfelejteni, amit esetleg véletlenül megtanultak.
- Ha tudnám, így fél lábbal a sírban, hogy hová tettem, akkor sem lenne ott, mert te valahová máshová pakoltad volna. – nyögöm a végrendeletemen gondolkodva.
- A HELYÉRE! Az a valahol máshol a HELYE, ahol tartjuk! – esküszöm, így mondja, csupa nagybetűvel, majd a hónom alá szúrja a műszert.
- Áááá, muszály volt kegyelemdöfést adnod a haldokló férjednek?! – könnyezem neki verbálisan.
- Nem muszály, hanem muszáj! Hallottam ám, hogy direkt elipszilonnal mondtad, csak hogy bosszants!
- Na, ne már, ezt nem hallhatod! – éled fel bennem a kíváncsisággal kevert dac – Utolsó kívánságom, hogy áruld el, hogyan csinálod!
- Ha néha figyelnél rám, te hipochonder, akkor tudhatnád, hogy abszolút hallásom van! Még azt is meghallom, amikor nem hasonulsz teljesen. Amúgy, ha időnként pontos j-vel is beszélsz, a szíved mélyén akkor is elipszilonnal gondolkodsz, te nyelvtanterrorista! – kicsit gúnyosnak tűnik a mosolya.
- Hát én ezt nem értem… - motyogok.
- Háttal nem kezdünk mondatot, hacsak nem hátfájásról van szó. Mint például Csasztuska Szilveszter klapanciájában: „Hátamban a konyhakésem, vér meg ömlik ki a résen.” – oktat ki. Kellett nekem egy bölcsészt elvennem?!
- Mi bajod van neked a bölcsészekkel, te reál szakbarbár?! – olvas a gondolataimban. Épp azon kezdenék töprengeni élet és halál között lebegve, hogy már gondolkodnom sem biztonságos, amikor hirtelen letelik a lázmérési idő. Megfogja a tűzforró lázmérőt, ránéz, felkacag, majd szavalni kezd:
          „Szervezeted lázad,
           Azért van most… hőemelkedésed!”
- Micsoda?! Csak hőemelkedés?! Agonizálok, sajog minden porcikám, folyik az orrom és emésztő tüzek égnek bennem, te meg kínrímekkel viccelődsz?! Legalább ötven fok van bennem, árnyékban! – háborodok fel utolsó leheletemmel.
- Harminchét kettő. Amúgy pedig nem az orrod folyik, hanem a taknyod az orrodból. Esetleg kifújhatnád. – fölényeskedik.
- Mindenbe belekötsz, mint a friss beton! Hát neked már a majdnem néhai férjed se szent?! – bőgöm.
- A temetésed után szóljak a gyóntatópapodnak, hogy indítsa el a boldoggá avatásodat? Azok alapján, amiket tud rólad, mennyiért hajlandó szólni az érdekedben? Isten malmai lassan és drágán őrölnek.
- Na, mi van, apa már megint szimulál és ágynak dől egy kis náthától? – lép be a lányom. – Nem akarsz nekem venni egy szimulátort, amin gyakorolhatok, amíg nem szerezhetek jogosítványt?
- Nem!!! – mérgesedek fel – Majd hagyok rád annyit a végrendeletemben, hogy vegyél magadnak! Ha még lesz erőm megírni…
- Anya, nem értelek! Nem volt senki más, akihez hozzámehettél volna?! – szemtelenkedik az elsőszülöttem, miközben az anyja befelé mosolyog.
- Muszály… - mondanám.
- Már megint kezded?! – csattan fel az oldalbordám.
- Muszáj volt találnia egy kőgazdag mérnököt, mert a tanári fizetése mellett maszekolhatott volna a cirkuszban éhezőművészként. – oktatom ki a lányt.
- Ezek szerint nem talált és csak te jutottál neki? Ha nincs ló, jó a szamár is? – röhög.
Erőtlenül visszahanyatlok a párnámra és forogni kezd körülöttem a szoba…
- Ne forgasd már a szemedet! Ijesztő vagy! Inkább kelj fel és járj! – parancsol a nejem.
- Ez az, anya! Látom, rájöttél, hogy csodatévő erőket kell mozgósítanod, hogy apát kirobbantsd a betegágyából! – kuncog a lányom.
- Mindjárt halálos ágy lesz! – horgadok fel – De jól szórakoztok! Gondolom, a temetésemet is vidámra tervezitek majd és egy standup-ost kértek fel a gyászbeszéd elmondására! Lányom, nincs valami sürgős dolgod valahol máshol?! Készen van a matekleckéd?!
- Tudod, apa – komolyodik el – elhatároztam, hogy megpróbállak szeretni, de nem könnyíted meg a helyzetemet! – csapja be maga mögött az ajtót.
- Ne röhögj ezen! – dörrenek a feleségemre – Nektek már meghalnom sem érdemes!
Úgyhogy inkább boldogan élek, míg meg nem bánom…