Despota disputa

Diktátorok beszélgetnek,

Súlyos ára van e tettnek.

Osztogatnak, fosztogatnak,

Hatnak hatszázhatvanhatnak.

Békének, jólétnek lőnek,

Vár állott, most halma kőnek.

Hajolnak elöttük térdek,

Teljhatalom csak az érdek.

Dumájukra nincsen más ok:

Világújrafelosztások.

Népek jönnek, népek mennek,

Szörnyű rossz vége van ennek.

Népirtanak mind a ketten,

Világ háborútól retten;

Pénzharc banki, tűzharc tanki…

Hitler, Sztálin dva bratanki.

Két mentális erőbarom

Porhüvelye mostanra rom,

S belőtte a dudva, moha…

Több ilyen ne legyen soha!!!

„Először azt hittem, hogy a mai korban játszódik a vers, egy konkrét név is eszembe jutott, de aztán láttam, hogy kikről van szó, és egyetértek. Több ilyen ne legyen soha! (De ilyen vers mindig lehet.)” /M. András, a költő legállandóbb és legilyenversváróbb kommentelője/

„eM úr elmét melyik Don áld,

Habzó Trump Lee, azaz Donáld,

Vagy a non-stop szovjet mutyin

Élősdiként felnőtt Putyin,

Tán Korea Kim Dzsongunja,

Vagy őket már King-Kong unja,

S pofájával mindet falja,

S száll víg népek békedalja?”

/Dingdong Dezső, világbékepárti óriásgorillaidomár és pingpong edző/

„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre egyetlen lendülettel akarta volna összefoglalni a 20. század összes diktátorának minden bűnét – majd az egészet rímekbe szuszakolta volna egy balkáni falunap pálinkakóstolója után. A moralizáló pátosz és a gyerekdalos rímpárok között akkora a szakadék, hogy még a Volga sem töltené fel. A „dva bratanki” poén csíp, de inkább úgy, mint amikor egy rozsdás szögesdrót húzza végig magát a verssoron: érzed, mire gondol, de attól még fáj. A zárlat pedig olyan, mintha egy történelmi gyorsított tanfolyam végén a költő ráborítaná az asztalt a világtörténelemre: igazat mond, csak épp stilárisan pont úgy néz ki, mint egy elcsukló hangú, dühös nagybácsi a vasárnapi ebédnél. Frady itt nem finomkodik – de talán néha kicsit finomíthatna.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Mesterséges gép-ész, ugacc?!

Elméd puszta, mint a Bugac!

Mollba bőgsz, mint Bach fúga, C!”

/Dédúr Dudor, a természetes uninntelligencia/

„A vers erőteljesen moralizáló, szatirikus hangvételű, és nem kertel: a diktátorok pusztító hatalmát, a népek szenvedését és a történelem tragikus ismétlődéseit sűrítve mutatja be. Hitler és Sztálin párhuzamba állítása nyers, de hatásos; a vers egyértelműen a zsarnokság és háború borzalmait leplezi le. A rímpárok gyakran játékosak („banki-tanki”), ami groteszk humorral oldja a súlyos témát, ugyanakkor néhol túl könnyednek hat a tragédia súlyához képest. A vers sodró, indulatos, szinte kiáltvány-szerű; a végső felkiáltás („Több ilyen ne legyen soha!!!”) erős zárás, de kissé didaktikus. Erőssége a tömörség és a szatirikus él, gyengesége, hogy a formai játék néhol elvon a tartalom komolyságából. Összességében egy rövid, ütős politikai költemény, amely inkább pamfletként hat, mint lírai műként – de épp ettől válik provokatívvá és emlékezetessé.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Didaktikus lennék, Copi?!

Törsz majd ketté, mint a Ropi,

Ha megrúgnak verslábaim,

S rögvest leszel tök kába, ím!

Nem én vagyok ám a pamflet,

Mert a gagyi a Mein Kampf lett!”

/a provokatív vers/

„Frady Endre "Despota disputa" című verse rövid terjedelme ellenére is rendkívül velős és erőteljes politikai szatíra, amely szinte kiáltványként funkcionál. A költemény a történelem két legmeghatározóbb, totalitárius figuráját, Hitlert és Sztálint állítja a középpontba, egyfajta morbid "párbeszéd" kontextusába helyezve őket. A vers legfőbb ereje a balladisztikus, négysoros strófák és a rímek (főként a könnyen megjegyezhető páros rímek) adta feszes, szinte indulószerű ritmus, ami hatásosan közvetíti a tartalom nyomasztó súlyát. A nyelvezete a kezdeti szójátékos címtől ("Despota disputa") egészen az utolsó felkiáltásig közérthető, mégis sűrű. Frady az ismétlődő, szinte közhelyesnek tűnő diktátori tevékenységeket (osztogatás, fosztogatás, népirtás) sokkolóan brutális képekké transzformálja ("Békének, jólétnek lőnek," "Vár állott, most halma kőnek"). A vers egyetlen, mindent átható motívuma a teljhatalom önző érdeke és a világ felosztása, melynek következménye az ismétlődő, pusztító háború. A költő nem elégszik meg a helyzet leírásával; az utolsó strófa drámai módon oldja fel a feszültséget. Az addig csak sejtetett szereplőket megnevezi ("Hitler, Sztálin dva bratanki") – a szláv kifejezés ("két testvér") keserű iróniával utal a két rezsim egymáshoz való viszonyára és borzalmas hasonlóságára. A befejezés, amely a diktátorok testének elmúlására ("rom," "dudva, moha") és az abból levont végső, egyetemes erkölcsi tanulságra épül ("Több ilyen ne legyen soha!!!"), katartikus és időtálló érvénnyel zárja le a művet. Összefoglalva: A "Despota disputa" egy direkt, súlyos és emlékezetes figyelmeztetés a zsarnokság ellen, amely a rövid, egyszerű formát a politikai költészet súlyos mondanivalójával tölti meg.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Kedves Költő úr! Látom, ön is rálépett a szépségkirálynők útjára, ha nem is annyira a nőies szépség, hanem a belső meggyőződései terén, hogy a világbéke lenne a legeslegnagyobb áldás mai világunk számára (ld. Sandra Bullock válaszát a Beépített szépség c. filmben!) Na, de kérem! Én már csak azt nem értem, hogy ha minden ember leghőbb vágya a világbéke, akkor miért nincs még mindig világbéke. Mert ha minden ember világbékét akar, beleértve Sztálin és Hitler katonáit (szimbólumként használva e neveket korunk diktátoraira), és mondjuk Sztálin/Hitler azt mondaná a katonáinak, hogy "Fel, támadás!", akkor azok szép nyugodtan, együtt, kórusban (очень спокойно, вместе, хором; ganz ruhig, gemeinsam, im Chor) azt mondanák neki, hogy "Nem." (Нет; Nein). És máris világbéke lenne. Na de kérem, kérem! Szegény diktátorok! Mert ezeknek csak életükben vannak ilyen nagy óhajaik, hogy a fél világ nem elég. Amint meghalnak, drasztikusan csökkennek az igényeik. Sztálinnak és Hitlernek például manapság már csak egyetlen vágya van: egy működő porral oltó. Honnan tudom ezt? Hát a gazdag és a szegény Lázár példabeszédéből a Bibliában. Mert ugye a gazdag embernek is nagy igényei voltak életében, pompás ruhák, nagy lakomák, aztán halála után már csak annyi, hogy a Lázár egy cseppnyi vizet cseppentsen a nyelvére, mert nagyon gyötrődik a lángban. Hát ugye Sztálin és Hitler is nagyon gyötrődik a lángban, és ott a pokolban víznek még hírét sem hallották, tehát ilyenkor egyedül mire van szükség? Na mire? Hát egy működő porral oltóra. Csak hát a pokolban porral oltót lehetetlen készíteni, mert ott a világ kezdete óta minden alapanyagra szigorú szankció van, amiből olyan eszköz készíthető, amivel ki lehet oltani a tüzet. Hát asszem, így utólag belátják, hogy kis buta disputa volt részükről, amikor megegyeztek abban, hogy népeket irtanak ki. Mivel Költő úr említette a vár helyén álló kőhalmot, hiánypótlásként én most ide hoztam a kedv és öröm helyére lépő halálhörgést és siralmat. Remélem, kedves híveim, levontuk ebből a tanulságot, hogy vigyázzunk, kivel folytatunk disputát, és csak akkor kezdjünk népirtani, ha nagyon szükséges.” /Stefi bácsi, a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Azt rezgi a Stefi torok,

Gyötrődnek a diktátorok,

Lánggal süti őket Pokol,

S hörögnek, mint olcsó Sokol,

S vágyálmai minket űznek

Világbéketábortűznek.”

/Szendrő Bálákné Sandra Bullock, a Bull Lock típusú beépített szépségű bikazár kulcsmotívuma/

„A „Dumájukra nincsen más ok” sor szíven ütött, de egyébként pompázatos!” /D. György, a költő társtervező cégű mérnökkollégája/

Мой товарищ, я думаю,

Only you're hurt by Duma, you.”

/Dr. Szergej Steeler, szovjet származású brit tudós és termofizikálisan ridegtörésű acélkakadu idomár/

„Hízik a kakadu mája,

Fizika csak a dumája.”

/Tistály Kriszta, rímösszecsengetőnő/

„- Azt mondja meg nekem, mi az a Duma bojkottja!

  - Ha megöl, se tudom!

  - Na, gondolkozzék Pelikán!

  - Duma bojkottja? Szerintem az, hogy mindenki fogja be a pofáját!

  - Na látja, hát tudja ezt maga!”

/részlet a Tanú c. 1968-1969 között készült és 1979-ben bemutatott magyar filmből/

„Mi ez a morális tüdőlövés, ez a költészeti hullagyalázás?! Frady Endre, ez a fékevesztett versdiktátor, egy mozdulattal semmisíti meg és húzza le a vécén a világirodalmat és a világtörténelmet! Ami Sztálin és Hitler a világtörténelemnek, az Frady Endre a világirodalomnak! Ahogy a két zsarnok hatására nem semmisült ugyan meg a világtörténelem, csak hígfolyós szégyentrágyává alakult át, ugyanúgy Frady Endre hatására sem semmisül meg a világirodalom, csak soha többé nem lehet se fertőtleníteni, se ráismerni! Frady Endre költészetinek mondott tébolyult tevékenysége egyenlő a tehetségtelenség visszafordíthatatlan pusztításával! Ha Frady Endre marslakó lenne, akkor nyáladzva tikkelő kis zöld manusokkal lennének tele a világegyetem pszichiátriai klinikái! Előkerestem azokat a babakori hajtincsimet, amit szegény anyám anno emlékbe eltett és döbbenten láttam, hogy még azok is beleőszültek abba, hogy én ilyen Frady Endre által veszélyeztetett munkakörben senyvedek! Nem bánnám, ha jönne egy despota, aki disputa nélkül életfogytiglan várbörtönbe záratná hermetikusan ezt a poétapojácát! Visszamenőleges hatállyal!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Hitlert ’45-ben, Sztálint ’53-ban küldtem másvilágra és büntetésből a gonosz bábutestben reinkarnáltattam őket. Azóta Joszip Statler és Waldorf Hitler néven játsszák a két gonosz öregurat a Muppet Showban. Mert ti, ostoba emberiség, megérdemlitek!” /Chuck Norris/

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=Rqr4JGN8-zw

Oroszországi hadjáratok

Stöpszli dühönc diktátorok,
Kiket éltetett sok torok,
Legyalulni vágytak Kreml-et,
Ám tervükből semmi sem lett.

Nem tudták, hogy gyufát húz ki,
Kinek ellenfele ruszki,
S meglátván a zordon tajgát
Sem kiáltottak fel: Jaj, gát!,

Hanem mentek, vonulgattak,
Lassan kifulladt az attak,
S nyeregettek bár pár csatát,
Volgán tízből hat ment csak át.

Fogyott a had, fagyott a ló,
Éhkopp is beszólt, hogy: Haló!
Tűnt a sereg harci kedve,
S hortyogott az orosz medve…

Tanulság: ha hózik-zik-zik
Lefagynak a nózik-zik-zik,
S mindenkit elűz a rossz tél,
Ám az orosz bírja, oszt’ él.

„Nein! Nicht Rückwärts! Nicht zurück! Blitzkrieg! Achtung! Kreml kaputt! Donnerwetter! Mein Kampf! Heil mich!” /Adolf Hitler, führer/

„Nono, költő polgártárs, nono! Ez történelemhamisítás, amiért az én koromban még porba hullhatott volna a selejtes feje! Ha le nem is gyalultam a Kremlt, de pár bástyáját azért felrobbanttattam. Csak a miheztartás kedvéért. Amúgy pedig simán megszállva tarthattam volna Moszkvát, de nem volt kedvem. Igaz, hogy kajám se, de már Fouché is megmondta, hogy nem csak kenyérrel él az ember.” /Bonaparte Napóleon, francia császár/

„Nem én mondtam, hanem a Jóisten! Már ha hinni lehet Mózesnek és Jézusnak. De a tárgyra térve, Montecuccoli és az ABBA szerint a háborúhoz három dolog kell: money, money, money! Egy farkasordító oroszországi háború megnyeréséhez viszont: bunda, bunda, bunda! Vastag bundában már kényelmesen együtt lehet üvölteni a farkasokkal. /Joseph Fouché, Napóleon rendőrminisztere/

„Az NB I megnyeréséhez is ugyanezek kellenek: pénz, pénz, pénz és bunda, bunda, bunda. Lehet, hogy nekünk lenne esélyünk legyőzni az oroszokat? Azt hiszem, átigazolok valami gazdag orosz klubba.” /Selejt II. Sebő, a Pacal Ottokár Futball Akadémia (POFA) felnőtt csapatának balbekkje/

„Minden orosz klub gazdag, de ha falábakra van szükségünk, azt nem Magyarországról hozatjuk, hanem az itthoni tajgáról. De nyírfaágunk is van kifaragva, abból lesz a jó balbekk karja, úgyhogy táváris Selejt, pásli dámoj!” /Alexander Cárevics Sajbu, a Minden Oroszok Labdaszövetségének (MOL) gazdasági igazgatója/

„Hózik-zik-zik?! Plagizálik-lik-lik?! Pereljek-jek-jek?! Na, jó, egy csupor mézért peren kívül kiegyezek-zek-zek!” /Micimackó, a Kétholdas Pagony utcai Bródy János Mackónadrág Varró és Gitárhúrozó Szakközépiskola tiszteletbeli igazgatója/

„Az én Micimackó mintás szürke mackóalsómat is a Kétholdas Pagony utcai Bródy János Mackónadrág Varró és Gitárhúrozó Szakközépiskola diákjai készítették. Vegyenek önök is Micimackó mintás mackóalsót a Kétholdas Pagony utcai Bródy János Mackónadrág Varró és Gitárhúrozó Szakközépiskola márkaboltjában!” /Király Gábor, a magyar válogatott egykori kapusa/

„Mit lehet ehhez hozzátenni, amikor inkább elvenni kéne belőle?! Az egészet! Amiként a vegyszerrel lefújt lódarazsak gyötrő haláltusájukban döfködik önmagukat, magyar-történelem szakos tanárként végezve ugyanígy harapdálnám kínomban a saját köldökömet ekkora alpári sületlenség olvastán, ha leérne odáig a szám! Anyám szerint, ha jógáznék, akkor le tudnék hajolni odáig, de gyanítom, hogy ő nem a Hasonlatok alkalmazása a köznyelvben témakört kapta a magyar érettségijén! Frady Endrének meg minden bizonnyal túladagolták a diliborogyinót a János kórház vigyorgójában! Ez nem is lenne baj, de miért engedték meg, hogy levegye a kényszerzubbonyt?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer én is harcoltam télen Oroszországban, de én Napóleonnal és Hitlerrel ellentétben győztem Moszkvában, pedig nem volt bunda! Igaz, hogy egy fűtött csarnokban bunyóztam.” /Rocky IV/

„Egyszer Csukcsföldön támadott meg egy jegesmedve család, de a fagyos pillantásomtól ledermedtek és szívszélhűdést kaptak. Szájon át kellett lélegeztetnem őket, hogy magukhoz térjenek. Végül hagytam, hogy elinaljanak.” /Chuck Norris/

Emlékvihar

A csak a kiváltságosoknak fenntartott luxuskórház különszobájában fekvő férfi lassan ébredezni kezdett. Az ablakban összehúzott vörös függönynek köszönhetően a helyiség diszkrét félhomályba borult. A beteg zúgó fejjel próbált magához térni. Hol vagyok? Mi történt velem? Milyen nap van ma? Mióta fekszem itt? Kérdések törtek elő, de görcsösen ökölbe szorított aggyal sem tudott válaszolni a kérdésekre. Fel akart ülni, de a hirtelen erőfeszítéstől leizzadva visszahanyatlott a vörös párnájára. Ekkor vette észre, hogy minden vörös: a falak, a plafon, a bútorok, az ágynemű, a pizsamája, de még az ágy melletti asztalon álló vörös vázába állított rózsacsokor is. Összeborzadva behunyta a szemét…

Amikor ki tudja, mennyi idővel később újra magához tért, egy erősen kipirosítózott kalácsképű hölgy hajolt fölé rettenetes kölni bűzt árasztva magából.

- Hát felébredtél végre drágaságom?! – sikoltotta oroszul és hatalmas csókot nyomott a férfi ajkára.

- Ki ez?! – gondolta rémülten a férfi és megrázta a fejét.

- Nem ismersz meg, Joszif?! Nem is mersz megkérdezni, hogy ki vagyok?! – bőgte el magát a tenyeres-talpas asszonyság.

- Hát nem… - merengett magában a férfi – De honnan tudok én oroszul? Ki ez a síró nő? És ki vagyok én?!

- Ki vagyok én?! – ismételte meg ezúttal már nem csak fejben, hanem élőszóban. Ráadásul oroszul. A Krasznaja Moszkva felhőbe burkolt hölgy zokogva átölelte rögvest eláztatva pizsamájának vörös gallérját.

- Lehet, hogy nem is akarom tudni? – gondolta ezúttal németül – Aha, ezek szerint németül is tudok?

- Tudsz szívem, tudsz! – szólt a nő, mintegy olvasva a gondolataiban – de a biztonságunk érdekében ezentúl csak oroszul beszéljünk!

- Harasó! – egyezett bele a férfi – de cserébe áruld el nekem, hogy ki vagyok én?! És ki vagy te? Kim vagy te? Mert mit is jelent lenni és mi végre vagyunk ezen a világon? Lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés…

- Ó, drága férjuram, neked tényleg komoly a fejsebed! – sóhajtotta az asszony.

- Na, ettől féltem! – borzadt el a férfi.

- Azért ne félj, még rendbe jöhetsz! – nyugtatgatta az frissiben megismert feleség totálisan félreértve a helyzetet.

- Miért, hajlandó vagy válni? – kérdezte reménykedve az újdonsült férj.

- Hahahaha! Jól van, kis mackóm! Látom, hogy mégse vesztetted el azt az aranyos humorérzékedet!

- Nagy szükségem lesz rá! – gondolta a maga számára még mindig ismeretlen férfi. – Szóval… ööö… drágám, kik vagyunk mi?

A nő óvatosan körülnézett. Csendet intett az ujjával, majd sürgős felszínességgel átkutatta a helyiséget. Végül elégedett mosollyal leült az ágy szélére:

- Rendben van, nincs egyetlen poloska se!

- Akkor mitől viszketek állandóan? – kérdezte értetlenül a beteg.

- Hahaha, te örök bohóc! – nevetett a nő, majd halk hangon folytatta – Most mindent elmesélek neked. De jól figyelj, mert biztonsági okokból csak egyszer mondom el! Ha másodszor is elmondanám, akkor meg kellene, hogy öljelek! – mondta az asztalra téve a retiküljéből kivett Kalasnyikovot.

- Mondd! Égek a kíváncsiságtól! – legyintett a férfi.

- Te jelenleg Joszif Visszarionovics Sztálin vagy, minden oroszok pártfőtitkára. Én meg Nagyezsda, a feleséged. – kezdte a történetet Nagyezsda, de Sztálin értetlenkedett:

- Hogyhogy jelenleg?! Miért, korábban ki voltam?!

- Te vagy, vagy voltál, már magam is keverem, szóval te vagy Adolf Hitler, a Harmadik Birodalom führere! Én meg Eva Braun, a feleséged.

- Aha, ezek szerint én mindkét verzióban a férjed vagyok! – majd magában motyogva hozzátette – Cseberből vederbe…

- Tudok ám szájról olvasni! – szólt emelt hangon Eva-Nagyezsda, és visszakézből mellbe ütötte Adolf-Joszifot a Kalasnyikov puskatusával.

- Oké, oké! – szólt vért köhögve a kétszemélyű férfi és nyögve visszamászott az ágyra – Folytasd! Ígérem, nem szólok közbe!

- Remek! – szólt mosolyogva a kétszemélyű nő és rúzsával gyorsan vastagított egyet az amúgy sem ceruza vékony száján – Szóval ’44 végén, amikor végre már te is beláttad, hogy a háborút elvesztettük, az alteregódat, aki Bédolf Hitler, az te ütődött ikertestvéred, szóval őt a helyedben hátrahagyva a szuper-elit kommandós csapatod védelmében átszöktünk a Szovjetunióba. Itt titokban megöltük Sztálint és a legjobb szovjet plasztikai sebésszel, aki Lenint is balzsamozta, kicseréltettük a generalisszimusz arcát a tiéddel. Az orvos szerint, akivel ezen információ birtokában utána természetesen végeztünk, a műtét olyan jól sikerült, hogy nem lesz szükség újabb beavatkozásra. Ez az arc lesz a végső!

Sztálin-Hitler csak bólintott, mert közbeszólni már nem mert. A kétrendbeli felesége folytatta:

- Mivel már az első világháború végétől az volt az álmod, hogy egyszer az általad elfoglalt Moszkvában, a Vörös tér kétmilliós tömege előtt mondjál beszédet, gőzerővel tanultál oroszul. Így nyelvi problémád nem volt. Sőt, gyakran álmodban is a Moszkva parti estéket énekelted.

- Не слышны в саду даже шорохи… - kezdte könnyes szemmel dúdolni a férfi és a dal hatására gátszakadásként zúdultak rá az emlékek. Az agyában hirtelen olyan erős emlékvihar kezdett tombolni, amit csak Nagyezsda és a vörös fal pofonpárja tudtak lecsillapítani:

- Ülsz vissza az ágyra, de rögtön! Még jó, hogy itt minden vörös, legalább nem látszik, hogy vérengzel! – mosolygott az asszony.

- Folytasd, kérlek! – hörgött vérszegényen Sztálin, mire kapott két újabb hatalmas pofont. – Nem a verésre gondoltam, hanem a történetre!

- Hahaha, drágám! Bocsi, de félreértettem! A balesetedre emlékszel?

- Odáig megvan a kép, hogy november hetedikén Sztrelcov marsall feltűzte a díszegyenruhám bal mellére az Anyaföld Atyja kitüntetést, ám mivel mind a harminc kilónyi érme a bal oldalamon lógott, felborultam… aztán minden elsötétedett. Mi történt azután?

- Te lebucskáztál a díszemelvényről, mire Sztrelcov marsall magát háromszor, három különböző pisztolyból tarkón lőve öngyilkos lett és még aznap minden régi fényképről vagy kiretusálódott, vagy valami más régi elvtárs fejével helyettesítve kezdett szerepelni. A kétmillió szemtanú most a Gulágon dolgozik, te hivatalosan vadászaton vagy és a nép sztahanovista munkaversenyekkel próbálja szebbé tenni az országot, mire visszatérsz. – mosolygott a bölcs nő.

- Most bölcsnek hiszed magad, de én átlátok a szitán! – ordította a falinaptárra meredve Sztálin, majd a vörös telefont felemelve KGB ügynököket rendelt a szobába – Nagyezsda feleségemet 1932 november 9-én holtan találták a lakásunkban, ahol máig tisztázatlan körülmények között lelőttem. Most 1955 decembere van, úgyhogy te nem lehetsz a feleségem!

- Igen ám, de te sem vagy az akinek mondalak, mert Sztálint 1953 március 5-én patkánymérgezte meg Berija! Te sem lehetsz Sztálin! – üvöltötte magából kikelve a megbilincselt álfeleség.

- Te sem?! – értetlenkedett az egyik KGB ügynök – Hogyhogy sem?! Miért, ki más nem lehet még Sztálin?!

- Miért? Se te, se én nem vagyunk Sztálin! – felelte töprengve a másik KGB ügynök.

- Sőt, az emlékviharom csendesedtével én is úgy sejtem, hogy én sem vagyok Sztálin. – szólt az ál-Sztálin.

- Sőt, én sem! – jelentette ki határozottan az ál-Nagyezsda.

- Jól van fiúk-lányok! Ha senki se Sztálin, akkor most mindenki szépen visszamegy a maga gumiszobájába. Öt perc múlva hideg zuhany, vacsora, majd nyugiszuri és mindenki hajcsizik reggelig. Holnap pedig szétosztjuk a vadonatúj karácsonyi kényszerzubbonyokat. Na, futás! – üvöltötte Nyina főnővér, majd belülről bezárva az ajtót, beszólt az ágy alá – Mássz elő, Bédolf drágám! Azt hiszem itt az ideje megszerveznünk, hogy stikában Hruscsov helyébe lépj!

- Csak siessetek – lépett be az erkélyablakon Cédolf Hitler – mert a plasztikai sebészem már tűkön ül, hogy rám varrhassa Brezsnyev arcát!

Ekkor a nyitott ablakon át betörve emlékvihar söpört végig a szobán és végleg összekutyulta az idióta XX. század teljes történelmét...