Aki nem megy korán falnak,
Akit mérgek fel nem falnak,
Ki nem tárgya gyászos dalnak,
Szinte tűnik fiatalnak.
Aki testvére a szesznek,
Akit férgek gyakran esznek,
Kinek sírját őrzi Csesznek,
Aggnak tűnései lesznek.
Akit böjti szelek fúnak,
Alig néz ki agg fiúnak,
Hosszú ú-t lát hosszú ú-nak,
Tűnése lesz önkorúnak.
Aki táncol tompa tűn és
Talphulláma kissé dűnés,
Valódi nése nem mű nés,
Úgy tűnik, hogy rám szól: Tűnés!
Aki…
(a vers további része a széttépett papírlapon a költő rászáradt vérétől olvashatatlanná vált – a szerk.)
„Na, végre teljesen csendben van a saját vértócsájában heverésző poszthumusz költő! A bennünk ezáltal keletkező belső béke poraira! Kicsit holt penészesnek tűnik... Ja, nem, csak a békepor szállt a zsírjára, hol nemrég süllyedt el!” /elégedettnek tűnő kaszás-kapás olvasótábor/
„Cseszneki vár halott őre
Nem él már, mert pállott lőre
Ved’lése pokolba vitte,
S itten vala sírja, itt e!”
/cseszneki népdalrészlet/
„Rohadtul idegesít, hogy engedély nélkül beleírták a nevemet a versbe, ráadásul velem kezdődik az összes debil versszak! Úgy tűnik, felháborodtam!” /Aki Magor, cseszneki szeszkazánkovács/
„Frady Endre újabb lírai eltévelyedése, Tűnés, a költői értelmetlenség csúcskategóriás hungarikuma. Ez a vers a nyelv ellen elkövetett előre megfontolt szójátékos merénylet, melyben a rímek úgy puffannak, mint rozsdás lábasok egy lejtőn. Az olvasó szeme végigsiklik a sorokon, mint áprilisi jeges eső a vakolatlan betonon, és bár talán sejteni véli, hogy a halál, az elmúlás és az identitás felfoszlása lenne a tematika, Frady olyan következetesen kerül minden értelmet, hogy a sorok végére már nemcsak a vers, de az olvasó is tűnni vágyik. A szóviccek, mint „táncol tompa tűn” vagy „nése nem mű nés”, egy posztmodern dadaista rémálom kellékei, ahol a nyelv már nem kommunikál, csak zokogva hörög. A cseszneki sír emlegetése groteszk csúcspont, ahol a lírai én látszólag egy ősi magyar faluba temeti önmagát, miközben a valóságban az olvasó agysejtjeit helyezi végső nyugalomba. A vers zárása – a költő vére által olvashatatlanná vált befejezés – már-már kegyelem: Frady szó szerint feláldozza testét, hogy megakadályozza a további sorok létrejöttét. Ilyen önfeláldozásra csak az képes, aki pontosan tudja, mit művelt. Ez a mű a költészet Monty Pythonja – ha azok nem lennének viccesek. Értékelés: 2/10 – Tűnjünk, amíg lehet.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre „Tűnés” című verse a groteszk líra és a nyelvi játékosság izgalmas ötvözete. A költemény bravúrosan feszegeti a nyelvi lehetőségek határait, ügyesen kihasználva a magyar nyelv hangzásbeli hasonlóságait és a szavak többértelműségét. Az egymásba folyó rímek és szótorzulások sajátos ritmust adnak a versnek, miközben a jelentés fokozatosan elcsúszik a szürreális abszurd felé. A vers groteszk tónusa az élet múlandóságával és a létezés groteszk aspektusaival játszik el: a fiatal, az agg és a halott közötti átmenet nem tragikus, hanem ironikus felhangot kap. Az utolsó versszak különösen erőteljes, ahol a költő mintha önmaga ellen fordítaná saját versét – a „Tűnés!” felkiáltás egyszerre lehet önirónia és egyfajta önfelszámolás. A szerkesztői megjegyzés („a vers további része a széttépett papírlapon a költő rászáradt vérétől olvashatatlanná vált”) groteszk lezárása tovább erősíti a szöveg tébolyult, önmaga határait feszegető játékosságát. Frady Endre műve egy abszurdba hajló, szabályokat kiforgató nyelvi kísérlet, amely egyszerre szórakoztató és disszonáns, szellemes és nyugtalanító.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Elnézésüket kérjük, hogy az iromány megíródott, és nem sikerült gondolati szinten belefojtani az alkotóba! Legközelebb tanulunk a Különvélemény című filmből, és elengedjük a gyilkost, hogy feladatát beteljesítse!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas bűnsegéd/
„Ház úr, maga mit vél külön,
Csípjük tán a költőt fülön?!
Gondolati bérgyilkosút
Szintjén essünk – miként Kossuth
Kalapjára eső – neki?!
De ki vet első kőt, de ki?!
Lovagszájból szállnak hű Ni!-k,
S úgy – nincsen bűnsegéd – tűnik.”
/Kinűt Dégesnűb, nescnin ygús/
„Versszakról versszakra fárasztóbb, de mégis nagyot szól a vége. Jól sikerült vers, de nem gondoltam volna, hogy el lehet jutni az elejétől a végig. Sem a költőnek, sem az olvasónak...” /M. András, a költő legállandóbb és legversvégigjutóbb kommentelője/
„Aztat mondja, eM úr, már azt,
Hogy a vers, mely népet fáraszt,
A végén szólt nagyot nagyon,
S költőt ezért verték agyon?!
Nem tűnt úgy, hogy tök jó a show,
S ezért gyilkolt az olvasó?!
Kinek úgy tűnik, ez cool volt,
Üsse kétszázhúszon túl volt?!”
/Gyök úr, gyík őr/
„Mi ez a szellemi féreghajtás, ez a mentális székrekedés?! Ki ez a legjobb pillanatában is senkinek tűnő mínusz szinusz alfaj?! Frady Endre hétszer állt sorba, amikor a tehetségtelenséget és a pofátlanságot osztották! Ahhoz, hogy valaki ilyen mértékű antitalentumba áztatott irodalmi szégyenfoltként szakmányban ontsa a semmirekellő strófákat, akkora önbizalom szükségeltetik, hogy hozzá képest CR7 és Donald Trump két krónikusan kudarckerülő önostorozó mimóza! Ha a Frady Endre által írt borzalmak által a gyanútlan olvasókban kiváltott jajveszékelést pénzre lehetne váltani, ez a rögvalóságshowbálvány rímrém gazdagabb lenne, mint másfél Mészáros Lölő, és az összes közpénzből felvásárlott ingatlanát betöltené a narancssárgairigy Tiborcz panasza! Ide veletek vitriolba mártott tollak! Ha szegény anyám élne, most azt mondaná aggódva, hogy úgy habzik a szám, mintha felvettek volna a digitális Harcosok Klubjába, de hát mit tud ő a zsinórmértéktartó irodalmi kritikáról?! VAGY MÉRGESNEK TŰNÖK?!?!?!?!?!” /Puzsér Róbert, kritikus/
„Én nem csak tűnök leg-leg-legnek, de az is vagyok. Aki nálam leg-leg-legebb, annak a nevét a szádra hiába ne vedd, mert átrúgom a fejedet egy másik galaxisba!” /Chuck Norris/
