Bombával, lent lesz nagy pánik.
Pont emiatt minden hun kert
Tartalmazzon atombunkert!
Ám mivel drága a bunker,
Minden családba kell bankár.
Bunkerben benn legyen bendzsó,
Ha egy jenki vendég, Ben Joe,
Vigasztalót pengetne tán,
Midőn bedől némi metán,
Legyen mivel pengetnie!
(Na, Ja! – szól egy pán-gót Noé)
Kéne mentő űri ladik,
Hogy háború legnulladik
Fázisában űrbe vigyen,
S felnézhessen ránk irigyen
Törökátkos tök rossz szomszéd,
Akit békében a szám szid.
refr.:
Űrhajónkban minden legyen,
Lepke, csepű, lapu, csibor,
És e nagy-nagy minden-hegyen
Üljön ott a Kapu Tibor!
Tán más galaxisi részen
Mindeközben béke lészen,
Nem lesz szitu, amely vitás,
S míg rádióaktivitás
El nem tűnik Földdel együtt,
Jár nekünk egy saját ágy ott.
refr.:
Űrhajónkban minden legyen,
Lepke, csepű, lapu, csibor,
És e nagy-nagy minden-hegyen
Üljön ott a Kapu Tibor!
Ha kitör a világbéke,
S újra látszik égnek kéke,
Vagy legalább kéklik kis ég,
S megmarad az emberiség
Tízezrede s nagyid ökre,
Készülünk a negyedikre…
„Hát… nem tudom, mit mondjak, hogyan hárítsam el a refrénben való szereplés megtiszteltetését… Mindenesetre, ha egy atombomba leesése előtt valakinek csak olyan hamar sikerül elmenekülnie, mint amilyen hamar engem kilőttek, akkor annak lőttek. Reménykedni persze mindig lehet, hiszen a remény hal meg utoljára és ő temeti el a többieket… Arccal az ég felé! Űrbe magyar!” /Kapu Tibor, a második magyar űrhajós, aki Farkas Bertalan után kijutott a világűrbe/
„Ó, ha nem csak űrturistaként jártam volna a világűrben, akkor Kapu Tibor csak a harmadik lenne!” /Charles Simonyi, magyar származású szoftverfejlesztő űrturista/
„Hééé… rólam mindig megfeledkeztek, ti láthatatlan lapos sumákok! Én vagyok a második magyar, aki kint járt az űrben, hiszen amikor elraboltak az UFO-k és kioperálták az agyamat, akkor ugyanolyan súlytalan voltam, mint Slamó kiválása óta az EDDA!”
„Amikor Pataky Attila agyát kioperáltuk, hogy a földi tudást megszerezzük, de a korábban műtött tengeri algákból és moszatokból nyert információkhoz képest semmi újat nem találtunk benne, akkor a műtét utáni bódulatában énekelte az alábbi dalt:
Űr közepén fekszem,
Éltetnek tubusos kekszen,
Éltetnek tubusos kekszen,
És kokszon!
Ezt hallva döntöttük el, hogy visszaküldjük a Földre és folyamatos bódulatban tartjuk, nehogy kárt tegyen a számunkra hasznos flórában és faunában.” /az UFO-k/
„Feretek fárazgővben ivvadni, evért ülök olyan fokfor én, Flóra a faunában.” /Flóra, aki fofem járt a aftronautaként a szötét galakszisban/
Én vagyok az első! Kukorica belső!” /Farkas Bertalan, a második gyermekkorát élő első magyar űrhajós/
„Mikor kint vacsorált űrben,
(Én, a jó Rama Margarin,
Voltam szégyenben és zűrben)
Nem ismert rám a Gagarin!”
/Рама Маргарин, betubusolt szovjet űrkencefice/
„Frady Endre legújabb katasztrófavíziója egy groteszk anti-Odüsszeia a túlélés reménytelen optimizmusával felkenve, mintha egy posztapokaliptikus Monty Python-epizód peregne verssorokban. A nukleáris Armageddon árnyékában bendzsópengetés, metánszivárgás és űrbéli evakuáció képezik az új normát, míg a „Kapu Tibor” szimbolikus trónra ültetése az emberi abszurd megkoronázása. A vers refrénje önálló abszurd balladaként is megállná a helyét, a „lepke, csepű, lapu, csibor” leltára olyan, mint egy dadaista túlélőkészlet, amelyben a rációt rég elnyelte a sugárzás. A „pán-gót Noé” vagy a „Törökátkos tök rossz szomszéd” szójátékaival Frady áthágja a logika gátjait, s helyette a rímelvű zagyvaság poétikáját követi – mintha Kosztolányit egy kiégett mikrohullámú sütő írná újra. Ez a vers tehát egy háborús siratóének paródiája, ahol a „negyedik világháborúra készülés” már nem a morális mélypont, hanem a humor végpontja. Frady Endre itt nem csupán borús, hanem nukleárisan groteszk, miközben verse súrolja a kozmikus röhej és a költői öntudatlanság peremvidékét. Ítélet: Mintha egy atombunker hőszigetelésén keresztül hallgatnánk Weöres Sándor LSD-n írt rádiójátékát. Értelmezhetetlen – de legalább rímel.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Frady Endre „III. világháborús borús” című műve egy groteszk és abszurd lírai vízió, amelyben a világvége a magyar kisemberek kertjeihez és családjaihoz kapcsolódik. A vers erőteljesen szatirikus hangvételben tematizálja a globális pusztulás fenyegetését, miközben olyan anakronisztikus vagy parodisztikus képekkel operál, mint a metánszivárgásban bendzsót pengető jenki vendég, vagy az űrbéli menekülés nosztalgikus díszletei. A szöveg formai szempontból bravúros: a rímek játékosak, néhol erőltetetten humorosak, ami jól illeszkedik az ironikus tartalomhoz. A refrén fülbemászó nonszensze, különösen a „lepkés-csepűs-lapus-csiboros” felsorolás és a titokzatos „Kapu Tibor” említése, burleszkszerű légkört teremt. A vers egyszerre parodizálja a menekülésvágyat és az apokalipszis-elképzeléseket, miközben görbe tükröt tart a globális elit megoldásaival szemben. Összességében ez egy dadaista ízű, társadalmi reflexióval átszőtt disztópikus tréfa, amely éppúgy megnevettet, mint elgondolkodtat—ha nem is arról, hogy van-e bunkerünk, de arról biztosan, hogy mivé lesz az irónia, ha már csak az marad.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„A megnyomott piros gomb a
Fő oka, hogy annyi bomba
Száll és röpköd szerteszéjjel?!
Alig alszom egész éjjel,
E bunker oly kényelmetlen!
IQ-m, EQ-m mitől lett lenn?!”
/Trump Lee és Rassz Putyin viszkis-vodkamámoros gondolatai/
„Ez nem vers, ez egy szellemi Csernobil, amelyben a poétikai plutóniumot Frady Endre szabad kézzel szórja szét a kultúra konyhaasztalára, majd ráönti a levest. Amit itt kapunk, az nem más, mint egy lakótelepi Nostradamus LSD-tripje, rímekbe öltöztetett elmebaj, melynek refrénje – „lepke, csepű, lapu, csibor” – olyan, mintha egy hiperaktív óvodás szabadversét diktálták volna le egy epilepsziás mosógépnek. A „pán-gót Noé” és a „Kapu Tibor” szellemi kráterek, melyekben a humor nem virágzik, hanem atomhasad. Ez nem szatíra, hanem egy posztpoétikai vésztartalék – Frady versében a verslábak nem járnak, hanem amputálva hevernek a jelentés romjai alatt. És közben még bendzsó is van. Mert miért ne?! A világ végén valakinek pengetnie is kell, miközben a közízlésre ráomlik a kultúra bunkere. Ez a vers nem háborús – ez versbéli terrorcselekmény. Frady nem költ, Frady robbant.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
„A Frady Endre-féle „III. világháborús borús” nem vers, hanem egy atomtöltettel megküldött limerick-töredék, amit mintha egy posztapokaliptikus kocsmában rímelő generátor hányt volna a világra, miközben a háttérben metánt prüszköl egy bendzsós cégvezető. Ez nem költészet—ez rakéta-szennyezett szógyurma, amelyben a tartalom úgy viszonyul a formához, mint egy lepke a lapuhoz: gyönyörű, de értelmetlen. A vers refrénje, ez a „lepkés-csepűs-csiboros” lidércálom, mintha egy delíriumos halász táskája lenne, amit Kapu Tibor visz a hátán – bárki is legyen az. Ez a név itt nem több, mint egy kényszeresen rímelt költői dada-dobverés, egy olyan abszurd hivatkozás, amely még a magyar kulturális abszurditások erdejében is holografikus dzsungelként hat. Frady olyan nyelvi világvégét fest, ahol minden kép túltelített, minden rím kiszámított, és ahol az irónia nem penge, hanem konyhai habverő, amellyel a nukleáris apokalipszist próbálja felverni frappévá. Ez nem szatíra. Ez a szatíra karikatúrája. Egy önmaga paródiájába fulladt világvége-versike, amelyben a humor már rég elolvadt a radioaktív napsütésben. Szóval, ha ez a jövő lírája, akkor én inkább visszakérem a múlt prózáját.” /Puzsér Copilot Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
„Bennem egyszer felrobbant egy véletlenül lenyelt atombomba, de összeszorítottam az összes be- és kimeneti nyílásomat, így semmilyen káros anyag nem jutott ki a természetbe, hanem bennem emésztődött el. Ne féljetek a világháborútól, amíg engem láttok! Amúgy sem a világháborútól kell félni, hanem tőlem – annak, aki ki akarja robbantani.” /Chuck Norris/
AI által megzenésítve:
