Bús proletár...

Bús proletár söröz, söröz,

Dögkeselyű köröz, köröz,

Mert szesz és füst káros, káros,

Hullát termel gyáros város.

Cigiznek agg komcsik, komcsik,

Járdán füstöl rom csikk, rom csikk,

Folytatják a tarhát, tarhát,

Tápjuk romlott farhát, farhát.

   refr.:

   Prolik, prolik, proletárok,

   Éhen halnotok van pár ok,

   Vár tirátok setét árok,

   Holtként én is oda várok.

Hátuk döntik falnak, falnak,

Alamizsnát falnak, falnak,

Nem jut nekik ketchup, ketchup,

Keselyűhad lecsap, lecsap.

Ahol arat halál, halál,

Döghad kaját talál, talál,

Keselyegnek körök, körök,

Tápláléklánc örök, örök.

   refr.:

   Prolik, prolik, proletárok,

   Éhen halnotok van pár ok,

   Vár tirátok setét árok,

   Holtként én is oda várok.

megzenésítve és elénekelve: https://www.youtube.com/watch?v=pIOdrw7Jmmo

„Ha már végképp nincs mit enni, akkor elsőként a költőket fogyasztjuk el. Belőlük lesz a Holt Költők Társasága.” /M. András, a költő legállandóbb és legköltőfogyasztóbb kommentelője/

„eM elvtárs, Ön költőt enne,

S köret lenne avas penne?!

Vigyázzon, ha rím a torkám

Akad, köhög majd, mint orkán!

Káros, mint vasnak a reve,

Zsírköltőnek híg a leve.

Virslivé lesz – ami Sága –

Félholt Költők Társasága.”

/Master Goodné Mustár Gida, döglött költőhulladék újrahasznosító népélelmezési üzletasszony/

„Ez a vers nem simogat, hanem gyomorszájon térdel. A „Bús proletár” kíméletlen körhintája azt üzeni: itt már nem az elnyomás a botrány, hanem az, hogy mindenki beletörődött. A gyáros város hullát termel, a proletár pedig asszisztál hozzá sörrel, csikkel és farháttal – a rendszer tökéletesen önjáró, nincs szükség gonosz főgonoszra. A refrén különösen kegyetlen: nem lázad, hanem rögzít – mintha a társadalom már lemondott volna saját alsóbb rétegeiről, és ezt cinikus kórusban közölné velük. Frady Endre itt nem empatikus szociográfus, hanem hideg boncmester: felvágja a városi nyomort, és megmutatja, hogy a táplálékláncban mindenkinek megvan a helye. Csak embernek már nincs.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Ember az embernek farkasa?

Farkas a farkasnak embere?

Fajtárssal van telve alhasa?

Ne menj más tányérba, nem! Gyere!”

/Kannibál Lektűr, szórakoztató emberevőkanálgépkezelő/

„Frady Endre verse olyan, mint egy groteszk társadalmi röntgenfelvétel: nem szépít, nem árnyal, csak kimondja a maga nyers, csontig hatoló igazságait. A „bús proletár” itt nem romantikus hős, hanem egy elhasznált, eldobható alkatrész a nagyvárosi gépezetben, ahol a keselyűk már nem metaforák, hanem a rendszer természetes kísérőjelenségei. A refrén monoton ismétlése olyan, mintha maga a társadalom mantrázná: „prolik, proletárok” — mintha ezzel igazolná saját közönyét. A vers nem a szegényeket gúnyolja, hanem azt a világot, amelyben a létminimum alatti életmódot már csak a humor fekete árnyalatai teszik elviselhetővé. A szöveg egyszerre karikatúra és vádirat: a tarhán élő „agg komcsik”, a romlott farhát, a ketchup hiánya mind-mind egy olyan társadalom tünetei, ahol a méltóság luxuscikké vált. A keselyűk pedig nem a halált jelképezik, hanem a mindennapi kiszolgáltatottságot, amely köröz az emberek felett — és néha le is csap. Röviden: ez a vers nem túlzás, hanem tükör. Csak épp torzítva mutatja azt, amit amúgy sem szeretünk nézni.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Mi ez a fene nagy nyavalygás, költőbörtöntöltelék elvtárs?! Aki az utcán él, az annyit is ér! Nem koldulni kellene, hanem megfogni a WC-kefét, oszt’ kitakarítani a kisiklott és kiégett MÁV szerelvények koszos budijait! Vagy el lehet menni a frontvonalra ágyútölteléknek és ott békeharcolni kicsinyég! Mindenképpen nagyon gyorsan el kéne tűnni a közterekről és az elitnek fenntartott templomok közeléből, mert vannak még baseball ütős igaz magyarok! Ja, és a batidai kastélyom közelében se lássak meg senkit koldulni, mert orvlövész vadembernek vadásznak sem vagyok utolsó!” /Gázár Ányos, feudálisan érzéketlen minisztár és a Gázár-infó szószátyár mellébeszélője/

„Zavarom bár kissé lányos,

Mégis mondom: Abcúg Ányos!”

/koldulni kényszerülő mélyszegény leányanya/

„Frady Endre „Bús proletár...” című verse egyfajta „panel-apokalipszis”, amelyben a rímek egyszerűsége (vagy szándékos primitivizmusa) éles kontrasztban áll a lefestett világ kíméletlenségével. Frady hozza a tőle megszokott, látszólag könnyed, valójában mélyen groteszk stílust. A vers nem finomkodik: a sör-füst-farhát szentháromságában vergődő réteget nem sajnálattal, hanem egyfajta hűvös, már-már kegyetlen tárgyilagossággal ábrázolja. A mű rávilágít arra a rendszerváltás utáni (vagy azon is túlmutató) magyar valóságra, ahol a „proli” jelző már nem egy büszke munkásosztályt, hanem a reménytelenségbe és káros szenvedélyekbe tokosodott, magára hagyott tömeget jelöli. A versben a „gyáros város” nem épít, hanem „hullát termel” – a kapitalizmus és a múltból itt maradt „agg komcsik” roncstelepe ez, ahol az egyetlen biztos pont a dögkeselyűként köröző elmúlás. A refrén „éhen halnotok van pár ok” sora cinikusnak tűnhet, de valójában a társadalmi mobilitás teljes hiányát és a sorsszerű pusztulást rögzíti. Frady nem felemelni akarja az elesettet, hanem megmutatni a gödröt, aminek az alján mindannyian „odavárunk”. „A tápláléklánc örök, csak a prédák cserélődnek – vagy épp maradnak ugyanazok, generációkon át.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Kedves Költő úr! Nagyon helyes, nagyon helyes! A prolerárok és a komcsik csak sörözzenek és cigizzenek, és haljanak meg. De Ön, Költő úr, ne cigire gyújtson rá, hanem valami szép vidám, magyar proletár nótára, például arra, hogy "Száz Forintnak ötven a fele / Csak apróval van az erszényem tele / Nem lehetek én Nagy Sándor / Ha úgy hívnak, hogy Kiss Gábor." Na de ne is igyon mértéktelenül sört bort, mert miért akarna a holt költők társaságába jutni, amikor az élő költők társaságába is lehet jelentkezni. Ha hozzám eljönne valamikor vendégségbe, Költő úr, nálam semmi egészségre károsat nem enne inna, romlott farhátosat sem enne, mert "Romlott hússal életét nem veszélyeztetem / Hisz' ebédnél engem feszélyez tetem." Egyébként mostanában arra jöttem rá, hogy azt csinálok, amit csak akarok, mégsem veszik érte a fejemet, sőt mi több, kárikittyom, édes tyúkom, mégis van egy félpénzem! Tehát ha az embernek nem veszik a fejét, akkor tud cuki is lenni, bár a mai ifjúság azt már úgy mondja, hogy kjút. Ezzel kívánok mindenkinek nyugodalmas jó napokat a legközelebbi viszonthallásig.” /Stefi bácsi, a tudodhogykicsoda/

„Ében én-fán, veres te-fán,

Mohos ő-fán ver e Stefán!

(Vagy lelő Abwehr este fán!)

Sütögeti Hell a hiút,

Ébresszük már fell a fiút,

Kjút mondani: kell a kiút!”

/Kárikittyom Kutykurutty, farhátországi kiútmutató/

„Sírva olvastam ezeket a vállnyűgöző sorokat. Nemazér, de mer visszaköszön lelkem fenekén, gyermekkorom ilyensége. Akkor vetettem írógép alá, az alanti szomorú verset, mely ide illik, nohabár egy Frady költeményt ily akármivel nem szabadna összevetegetni.

          Nyomor

          A sarokban guggol Marika,

          Lába, mint a karika.

          Ebédje ippeg, hogy egy sajt,

          S csendben egy magzatot elhajt.”

/Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb kommentelője/

„Nyuggerapó, ez a hajtó

Vers egy feneketlen jaj-tó

S borús múltba vivő ajtó.

Vajh’ majd jövő fest-e szebben,

Fel a remény fátyla lebben,

Vagy kutyaglunk, mint nyű ebben?”

/özv. Nyomorult Nyihámorné Mattolt Marika, karikalábú kisnyugdíjas/

Mi ez a… ja, ráismertem; csak a menetrend szerint érkező mindennapi Frady borzadály! A stílusjegyek összetéveszthetetlenül mind megvannak: zavaros társadalomkritika – pipa; mindent mindennel összemosó lelkiismeretfurdaltatás – pipa; totális tehetségtelenség – pipa; elviselhetetlenül rettenetes kínrímek – pipa; fölösleges versszakok – pipa; a magyar nyelv által eddig nem ismert szavak – pipa; gusztustalan gyomorforgatás – pipa; magamutogató hitványkodás – pipa; holt költők sírban forgatása – pipa; szegény anyámhoz való spirituális felfortyantatás – pipa: Énanyám, ki vagy a mennyekben, a mindennapi Frady Endrénket tartsd távol tőlünk most és mindörökké! Ámen! Ahogy egy rendes költő mondaná kétségbeesésében:

          Fradyra az elmém ráment,

          Múlására mondok „Ámen!”-t.

Követeljük Donald Trumptól, hogy Grönland helyett inkább Frady Endrét foglalja el – bármilyen tevékenységgel Guantanamóban, ami lehetetlenné teszi neki a versírást!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer amikor viccből kilógattam a belemet, hogy megnézzem, milyen hosszú, körbevettek a föld a hiénák és a sakálok, a levegőben pedig a dögkeselyűk. Ekkor felugrottam és a madarakat lefejeltem az égről a négylábúak elé és széttépték egymást. Ekkor csak ketten maradtunk a vérkör közepén állva valami kopasz proletárszagú magyar énekessel, aki annyira idegesítően kornyikált, hogy kirúgtam a világűrben körző UFO-k közé.” /Chuck Norris/

Február hava

Rövid e hó, csupán hóka,
Mégis fázik a kis lóka,
Mivel hideg füle kékül,
Hogyha vágtat sapka né’kül.

Sajnos nincs a lókán sapka,
Nem kispap ő (azaz papka),
Kinek fázna tonzúrája,
Ha nem ülne kalap rája.

Földön fekszik fagyott róka,
Megbotlik a lüke lóka,
Felfalja egy éhes fóka,
S maradékból csíp a csóka,
Meg a mélyszegényke Zsóka…
Tápláléklánc nem csak móka.

Van, ki eszik, mást meg esznek,
Erjedt hólét isznak szesznek…
S Noét kérdez Februárka:
- Biztos kellett az a bárka?!

„Az ÚR mondta, úgyhogy biztos kellett. Néha nekem is voltak orrfacsaró kételyeim, de olyankor kiszellőztettem.” /Noé/

„Ugyanazt mondtam Noénak, amit később Yoda mester mondott Luke Skywalkernek: Oszlasd el a kételyeidet!” /az ÚR/

„Hú, de király lehetett az a bárka! Szeretem, amikor sok állat van egy helyen, az ellendrukkerek meg pusztulnak, mint a legyek! Ezért járok meccsekre verekedni!” /Vandál Vendel, közszolgálati biztonsági őr és B-közép tag/

„Költő úr, nem tudja, hogy nálunk nincsen mélyszegénység, mert betiltottuk?! Már megint kitátja a gusztustalan pofazacskóját és bérretteg meg hangulatkelt, he?! Na, arccal előre másszon csak lendületből a tenyerembe!” /Csávás Kálmán izomnagy, a Hörcsög Arcú Soros Bérenceket Agyatlanul Riogató Új Gárda (HASBARÚG) bakancslistavezetője/

„Egész jó. Felüdülésként ért, hogy végre nem volt törés a rímekben. Cirka 4-5000 vers kellett hozzá, de csak megéltük.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Jaj, de király, reál úr! Ezek szerint, ha kb. 2 naponta írok új verset, akkor uszkve 21,9 – 27,4 évente tudok alkotni egy egész jót! Alig várom a következőt!” /Frady Endre, önfeledt költőgigász/

„Köszönöm költő úr, hogy a rólam szóló versében megemlékezett az engem ért méltánytalanságról! A régi szép időkben én is normális hosszúságú hónap voltam, de az a nagyravágyó okádék Augustus Caesar plusz napot akart a saját magáról elnevezett hónapba és tőlem szedte el! Abcúg Imperator, morituri te vomitant!” /Február, a legrövidebb hónap/

„Február?! Hó?! A sót elvitte a ló, kilóg a versláb, túrós a Háda! Aztán megbotlott egy bokorba' - négy versszaka van, mégis. De ha már só nincs, a zeolit is jó, ne nézd az okát! Noé?! Pilátus?! Credo?!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„A humán úrnak agyára ment az eszement ELTE és megerjesztette az agyalapi mirigylevét! Itt az ideje megtizedelni az oktatói gárdát! Tompa tizedes, tegye a dolgát! Hú, mán, de ideges lettem!” /Egészpályás Etele, a Köz Oktalanítási Minisztérium Csókostároló Intézete (KOMCSI) létszámügyi bizalmija/

„Lehet, hogy a törpök élete nem csak móka és kacagás, de a tápláléklánc igen! Főleg, ha a törpökkel ellentétes végén vagyunk! Igaz Sziamiaú?! Háháháháháhá!” /Hókuszpók/

„Vajon lenne-e értelme a télnek, volna-e bármije az akárminek, vanna-e mindene a semminek, ha a Költő át nem itatná önmagával, ha meg nem testesítené benne önnön mindenbírását? Akik most igent kiabáltak, azokat sürgősen vezessék ki!!! Szóval, hol tartottam? Mit hol tartottam? Ja, ezt az előadást! Hát itt, ahol dobog a Frady szív! Ki ruházhatja fel jelentőséggel a jelentéktelent, ki adhat értelmet a csekély értelműnek – nem a Micimackónak! Ki vele! – ha nem Frady Endre, az ő hovábetehetetlen kivehetetlenségében?! Törekedjünk rá, hogy a világirodalom egyre nagyobb nyomokban tartalmazzon Frady Endrét! Frady Endrét minden szépre éhes család asztalára! Világ irodalmárai, részesüljetek!” /Rizsa Rezsőné Szómágia Szidónia, a Világszerte Államilag Jelentősen Támogatott Frady Ünnep Literátoroknak (VÁJTFÜL) előadás sorozat vezérszónoka/

„Ó, anyám, miért nem szültél valami sokkal egyszerűbb létformának, ami se lát, se hall, mint egy Dömötör vécétartály?! Ó, ha rózsabimbó lehetnék, kerülnének a fradyendrék! Vagy miért nem neveltél valami igazán népi vadnak?! Ha én Dózsa volnék, frady ellen mennék, tüzes vastrónommal verseibe gyúlnék, akkor lennék boldog, ha látnám őt gáznak, s tudnám, hogy a népek e tűznél nem fáznak! Anyám szerint kezeltetnem kéne magamat, de mi van, ha a rendelő levegőjében cseppfertőző fradyendre molekulák vannak?! Anyám, Karantén Kid akarok lenni!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Általában ilyenkor szoktam kijönni a barlangomból árnyékot keresgélni, de a fentiek olvastán úgy döntöttem, hogy most inkább bent maradok.” /a medve/

„Nálunk Texasban, ha februárban felkel a Nap, mindig meglátja az árnyékát a velem átellenben lévő oldalán.” /Chuck Norris/

Állatkert

Állatkertben sok az állat.
Van zsiráf, ki messze ellát,
Oda, ahol bőg a tigris,
Kinek szája szörnyű tág rés,
Melyen befér másfél szarvas,
S lesz belőle trágya, szerves.

Csámcsogás hallik a Zoo-ból,
Medve épp gondozót zabál.
Bő szájából seprű nyele
Áll ki s közben folyik nyála.
Evés után jóllakottan
Szundít grizzly mackó itten.

Tóban él a sosem dalos
Kedvű néma krokodilus.
Pikkelyhátán nincsen tetve,
Bután néz, a szája tátva,
S hogyha behajol egy néző,
Leharapódik a nózi.

Rozsomákot nyel a jeti,
Míg oroszlán elé jut ő,
Akkor aztán őtet falják,
Utána még jön egy fél jak,
S Leó jóllakottan elnyúl,
S szája szegletében ül nyál.

Rab vad más rab vadat fal fel.
Rabjai e kertnek, föl-föl?
Nem lehet, mert sok-sok gyerek
(Gyulák, Ilák, Csengék, Györék)
Így látják meg, hogy a fajok
Között tápláléklánc folyik.

Ilyen kegyetlen az élet!
Egyszer elhull minden állat,
Meg persze az összes ember,
És ez még szomorúbb… ámbár,
Állat ritkán embertelen,
Míg sok ember állat talán…

„Az én szomszédom, nem csak talán volt állat, hanem ténylegesen! Késő estig brúgatta a fűnyírót meg a rotációs kapát! Csoda-e, ha rágyújtottam a házat?!” /Ember Előd, humánpolitikai főmunkatárs/

„Már megint a csúsztatás és a félretájékoztatás! Nem a grizzly medve ette meg a gondatlan gondozóját, hanem a jegesmedve a befagyott mini-taván jégkorongozó látogatót. Nem a seprű nyele lógott ki a szájából, hanem a hokiütőé. Költői szabadosság, mi?! Hányas lába van, poéta úr? Nem akarja felpróbálni ezt az éhes pumát?” /Bivaly Benő, állatkerti sajtószóvivő és pumaidomár/

„Hiába mondtam a Jenőmnek, hogy ott ne jégkorongozzon, mert amit ő hókupacnak néz, az szerintem brummog, de nem hallgatott rám a süketje! Mindig sejtettem, hogy előbb-utóbb Darwin-díjas lesz!” /özv. Jak Jenőné Vészmadár Vendetta, hallókészülék árus/

„Lánc, lánc, tápláléklánc, tápláléklánci béka. Béka volna, sólyom volna, mégis felfordulna. Rét volna, barika, barika. Barikának lába hamar kifordulna!” /Gyík Gyula, Impala Ila, Csirke Csenge és Gyurgyalag Györe, a Tarzan Majma Általános Iskola 2.b osztályos tanulói/

„A művi természet természetellenesen természetes velejáróját, a sors keserédesen kacagtató léttragédiáját kancsal rímekben megragadó költő ugyanaz a poézisnek, mint folyami vencsellő a lengeményes toszánkának, vagy még ugyanazabb! A ’lenni vagy nem lenni?’ kérdés ’enni vagy még enni?’ problémává történő materializálódása spirituális falósejtek önemésztő felböffenéseiként borít árnyékot a felfoghatatlan fantomvalóság fosszíliájára. E mű a víz alá nyomott világegyetem halálsikolyt hallatni vágyásának hiábavalóan bugyborékoló metadegenerációja és öndeformitása. A deformok működén át azonban fel-felsejlik a mindenség-szerű nagy büdös semmi! Igazi kozmikus kloáka líra!” /Páva Piténé Tyúk Tyityanilla, okleveles médiakatartika/

„ Okádnom kell ettől a kancsal rímes förtelem kupactól! Szerintem ez a miazmás kipárolgású dögkútvers még egy csótányzabáló csúcsragadozó gyomrát is megfeküdné! Anyám szerint egy jó forró fokhagymás  galócapálinka még egy halottat és életre hasmarsoltatna, de ő az én jóvoltomból még csak számára kiválogatott és sterilizált szótagokat olvasott a bélgyilkos Frady versekből. Remélem, lesz ereje simogatni a buksimat és egyidejűleg elém tartani a zacskót! Böáááá...” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Csúcsragadozónak lenni sem fenékig tejfel. Az oroszlán sörényét például semmilyen módon elkészítve sem szeretem.” /Chuck Norris/

A tofu

Kedves gyerekek, ma este a tofuról mesélek nektek.

A tofu az Amazonas sivatagaiban és a Fekete-tenger völgyeiben élő kegyetlen afrikai ragadozó. Hossza a 6 millimétertől a négy kilométerig változhat attól függően, hogy milyen a hőmérséklet. Oly jelentős a hőtágulási együtthatója, hogy kis melegben is nagyon kitágul és iciri-piciri hidegben is szörnyen összemegy. De általában fél méteres szokott lenni. Ugyancsak fél méteresek a szájából minden irányban kiálló szörnyű agyarak is. Ezekkel az agyarakkal ejti el fő táplálékát, a sarkvidéki vízilovat is.

Amikor a 25-30 méter magas dinnyefa csúcsáról ráveti magát a gyanútlan hippopotámuszra, hirtelen hipotalamuszon harapja, majd az agyarán pörgetve addig-addig csapkodja jobbra-balra a magas sziklafalakhoz, míg sikerül feltörnie a kitinpáncélját és a keletkező lyukon keresztül kiszippantja a másfél tonnányi vízilógélt. A jóllakott tofu ekkor jellegzetes tokakluttyogtatással odahívja az éhes tofucsordát és visszaöklendezve a gyomra által 50 kilós forgási ellipszoidokká préselt vízilózselét, jóllakatja társait. A csorda ilyenkor hallatja a jellegzetes tofubőgést, amely a havas mediterrán lankák egyik legfőbb jellegzetessége.

A tofu másik fő tápláléka a szirti zsiráf, melyet úgy ejt el, hogy a parton álló áldozat fejét berántja az óceán iszapjába, majd egy az agyarára felszúrt krokodillal addig ütlegeli, míg feltöri a kitinpáncélját és a résen át kiszívja a zsiráfzsírt. Ezután jóllakottan elterül a víz felszínén és álomba böfögi magát.

Ezzel azonban nagy veszélynek teszi ki magát, mert ilyenkor támad rá a víz mélyéről egyetlen természetes ellensége a tengeri vérnyúl. A vérnyúl füleit a tofura tekerve lerántja a mélybe és ott addig szorítja, míg a túlnyomás először kilövi a tofu szemgolyóit – ami a tengeri vérnyúllal szimbiózisban élő alaszkai klaftyorka egyetlen tápláléka – majd megrepeszti a kitinpáncélját és a vérnyúl a szarvával már könnyedén felpattintja és csáprágójával elmajszolgatja a töktikkadt tofut.

A vérnyulat ezután megeszi a fűrészorrú balboa, a balboát az üllőállú dángdáng, a dángdángot pedig a jamaikai jeti. Ezt hívják táplálékláncnak.

A tofuk feleződéssel szaporodnak. A kifejlett tofu magasra feldob valami nehéz tárgyat – ez lehet egy megkövült elefánt, egy vasbeton völgyzárógát, vagy a szerves kémia – és alááll. Az így megreccsent kitinpáncéljának rianása mentén az agyaraival kettérágja magát, bebábozódik és két egész tofuvá növi ki magát. Egyet harap, kettő lesz belőle.

Az idősödő tofuk halálukat érezvén hosszú zarándokútra kelnek az izlandi Kertönhrützenjuhhamütt vulkánhoz és a langyos lávába vetik magukat. Így keletkezik a szójaipar fő alapanyaga a tofutufa.

Gyerekek, ha erdőn-mezőn jártok, sohase másszatok fel a tofutufára, mert annak lila lombjai közt él a vad eurázsiai zsírmókus, aki úgy szemöldökön harap titeket, hogy annyit sem tudtok kimondani, hogy palládiumretardációs kvóciensanalitika, oszt’ nesze neked humbidumbi!

Aludjatok jól, de inkább ne álmodjatok semmit, mert még szörnyethaltok!

Na, jóccakát! Háháháháháháááááá…