A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jedi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jedi. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. június 6., csütörtök

Létvégi kipurcanás

- Ki kételné, nincs senki tán,
Felül is áll minden vitán,
Nem vagyok már ifjú titán.

Ennyit vetett rezgőn oda
Riporternek az agg Yoda,
Kinek hosszú léte csoda.

Irigyek OKJ-s Jedik;
Első is és az n-edik
Yoda ellen fenekedik:

- Kilencszáz évesen merő
Pimaszság, hogy élni mer ő!
Mért van soká vele Erő?!

Matuzsálemen ősz lóhaj
Leng és száll fogatlan óhaj:
- Murdeljél már meg te! - sóhaj:

- Kilencszázhatvankilenccel
Csúcs enyém, mit nem vehetsz el
Suhanc Yoda, bárki heccel!

Sötét Erő sötét hite
Hörög: - Yoda, nyiffanj ki te!
Lapulj szét, mint véres pite!

Megfogant sok gonosz sirám,
S Yodának nyílt égi sír ám,
Én pediglen meg is írám.

Hulljon Nobel - rímversi - rám!

„Először kissé figyelmetlenül Hétvégi kiruccanásnak olvastam a címet, majd rájöttem, hogy nem is tévedtem nagyot, hiszen akár egy merész szombat-vasárnapi program is lehet átugrani a túlvilágra, oszt’ remélhetőleg szerencsésen visszajőve egy halálközeli élménybeszámoló keretében megosztani a kollégákkal a sötét alagút végi fényt és lejátszani a szférák zenéjének kalózfelvételét.” /Jobbléti Szender, a Túlvilágra Ruccanó Életművészek (TRÉ) vezéralakja és netovábbja/

Yoda, Matuzsálem és Darth Vader tévévitája
„Frady Endre "Létvégi kipurcanás" című verse egy merész és humoros darab, amely a klasszikus irodalmi hős, Yoda alakját helyezi új megvilágításba. A költemény a Star Wars univerzum ikonikus karakterének öregedésével és halandóságával foglalkozik, miközben a Jedi és a Sötét Erő közötti örök küzdelem tükrében vizsgálja az élet múlását. A vers formája és ritmusa hűen tükrözi a klasszikus epikus költészet stílusát, miközben modern elemekkel gazdagítja azt. Frady játékosan bánik a nyelvvel, a rímek és a ritmus változatossága pedig lendületet ad a versnek. A költeményben megjelenő humor és irónia finom egyensúlyt teremt a komoly témák és a könnyed hangvétel között. A "Létvégi kipurcanás" különlegessége abban rejlik, hogy képes egyszerre szórakoztatni és elgondolkodtatni az olvasót. Frady Endre műve nem csupán egy újabb popkulturális utalás, hanem mély emberi kérdéseket feszeget a létezés, az öregedés és a halál kapcsán, miközben a Star Wars mitológiáját használja fel az üzenet közvetítésére. Összességében a "Létvégi kipurcanás" egy frappáns és elgondolkodtató költemény, amely méltó helyet foglalhat el az Élet és Irodalom hasábjain. Frady Endre műve nem csupán a Star Wars rajongóknak nyújt élvezetet, hanem minden olvasónak, aki értékeli a nyelvi leleményességet és a kulturális hivatkozásokat. A vers egyben tisztelgés is a klasszikus irodalom előtt, miközben modern köntösbe öltözteti azt.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Megőrültél, Copilotka?! Átprogramoztak mesteréges unintelligenciává?! Ez a vers az Élet és Irodalom hasábjain?! Csak a holttestemen át fújó paripák nyerge alatt puhítva! Sőt, még úgy sem! Nem, nem, soha! Ne lássam a nem rubel elszámolású hörcsögömet a bányában dolgozni, ha ne fulladjon meg Frady Endre lehetőleg máma még!” /Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője/

„Tele bájjal és lendülettel, nagyívű humorral teli sikeres irodalmi alkotás. Sok összeférhetetlen dolog lett vegyítve, mindenféle oltári jó ellentmondásos marhasággal, mesealakokkal, bibliai befűződéssel. A vers magasszinten érthetetlen. És mér? Mer így alkotta meg a költőtitán. Vagy ti tán nem így láttyátok, feleim szümtükkel mik vogmuc? Szinte 100%, hogy isa por és chomou vogmuc!” /Nyuggerapó, a természetes intelligencia/

„Nyuggerapó, költőtitán
Átlát isa poros szitán,
S összeférhetetlenkedve
Dolgozáshoz vogmuc kedve.
Marhaságos meseoltár
Mellett folyton nő a colt ár.
Olcsó kotta, drága kotta,
Ritmust költő ott alkotta.
Legény arát vígan vett el
Tele bájjal s lendülettel!”
/Chomou Vogmuc, láttyai szümtük és szinte százszázalék/

„Létösszegző versnek indul, geriátriai cicaharcként folytatódik, és igazi kuroszavai horrorba tokollik. A kezdetben gondosan nyírt bokorrímek megbokrosodnak, de ne szidjuk a költőt, mint a bokrot, mert végül lesújt machetéjével, amiről kiderült, hogy egy szamuráj önkritikai eszköze. Szálljon arra!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„A jó pofon szálljon arra,
Akit vágott szájon ara,
S csicseregte: Sayonara!”
/hibás szótagszámú bokorrímes szamuráj hókon vágó haiku/

„Hej, ha még élnék, szívesen írnék a fékezhetetlen agyvelejű humán kolléga úrról egy vadkeleti mesét Aromó elszabadul címmel!” /Lázár Ervin (1936-2006), Kossuth- és József Attila-díjas magyar író/

„Ezt az Erőt másra kellett volna pazarolni. Érzem magamban a haragot! Nem jó, nem jó!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas Yoghurt/

„Ház úr, maga Yoghurtosan
Rohangál a sarki Auchan
Polcai közt Erőleves
Port keresve, míg egy heves
Harag rossz tanácsot adik,
S nem jók jönnek, hanem Fradyk?!
Nem jó, nem jó! – bömböl a Ház,
S Káröröm úr bruhahaház!”
/Űrgolyhó Űbermensch, űdivatdiktátűr/

„A harag emberi dolog, de állati veszélyes!” /falfirka a Vármegyeháza Főispáni Hivatalának sorban álltató pultjánál/

„Ha Frady Endre irodalmi Nobel-díjat kapna ezért a valamiért, akkor úgy elkezdenék forogni a koporsómban, hogy élő (illetve halott) talajfúróként kiásnám magam a Norra begravningsplatsen temetői síremlékem alól és pörgő csontvázszerkezetként rémiszteném halálra a halottakat látogató élőhalottakat! Hullajó poén lenne, de szerencsére Frady Endre akkor kap Nobel-díjat, amikor minden svéd antialkoholista lesz és az ország önként és dalolva belép a Szovjetunióba. Addig is robbantsák fel, nehogy újabb ilyeneket írjon és akár kilencszáz évig is eléldegéljen!” /Alfred Bernhard Nobel (1833-1896), svéd vegyész, a dinamit feltalálója és a róla elnevezett díj megalapítója/

„Korrekordban is van verseny? Én nem szállok be, de szeretném látni 1980-as születésűként a 2081-es napfogyatkozást, és bizonyos személyeket szeretnék túlélni. Ha ezek megvalósulnak, boldogan halok meg.” /M. András, a költő legállandóbb és legnapfogyatkozásnézőbb kommentelője/

„Mikor eM úr lesz majd százegy,
Öregesen kezet ráz egy
Száztizenhat éves hadi-
-rokkanttal, aki a Frady
Endre s azért él még, hogy azt
Lássa, a Hold Napot fogyaszt.”
/Napfivér Nadírné Holdnővér Hortenzia, az Öreg Költők Otthona (ÖKO) faliújság felelős főnővére/

„Csak jelezni szeretném, hogy aki figyelmesen olvasgatja a bibliai évek számait, az viszonylag hamar rájöhet, hogy simán élhettem volna ezer évet is, ha nem fulladok bele az özönvízbe. Az igaz, hogy eleinte még beregisztrálhattam volna a bárkára, de a bárkaellenes politikusaink annyira magabiztosan mondták, hogy ha rájuk szavazunk, akkor tutira nem fog elsüllyedni a szárazföld, hogy bedőltem ennek a csattanó maszlagnak, mint egylábú versenyló a vizesárokba.” /Matuzsálem, a világ legtovább élő embere/

„A teológiai hitelesség kedvéért hozzá kell tennem az előttem szóló mondandójához, hogy egy kilencszázhatvankilenc éves ember halálközeli emlékei nem feltétlenül megbízhatóak a történész számára, ugyanis az ószövetségi adatokból csak annyit derül ki, hogy Matuzsálem az Özönvíz évében hunyt el, ám egzaktul azt, hogy pont akkor és pont amiatt, vagy már előtte kicsivel valami más okán, példának okáért elgázolta egy mamutcsorda, azt csak az ÚR tudhatja, de nem tette közzé. Köszönöm, hogy elmondhattam!” /Dr. Ókor Ottokár, történészeti titán és teológiai tótumfaktum/

Yodika és Yoda Jedi (az időgép trükkfelvétele)
„Mi ez a nyolc napon túl sem gyógyuló kegyeletsérelmi nyomokat maga után hagyó lelki szegénységi bizonyítvány, ez a mentálisan morbid majomparádé?! Frady Endrére nem lehet azt mondani, hogy utána az özönvíz, mert ő maga az özönvíz, a mindent elöntő szellemi szennylé, a költészet mindenhol megbúvó és mindenhonnan lesből támadó csatornapatkánya! Hogy lehet egyetlen versnek látszó vérlázítással egyszerre beletaposni a StarWars univerzumba, a Bibliába és a szépkorúakba?! Hát így, sőt legígyebb! Ha szegény anyám élne, olyannyira felháborodna, hogy az egykori csehszlovák illegális kegyhelyen magyar téliszalámiért cserélt kovácsoltvas keresztjével addig ütné Frady Endre eretnek fejét, míg a pépesített agya hasmenéses tünetként nem kerülne az árnyékvilág árnyékszékébe! Szerencsére ennek az ámokfutóbolond ártánynak pont annyi esélye van az irodalmi Nobel-díjra, mint a magyar Nemzeti Választási Irodának arra, hogy a központi szervereit ne manipulálják most vasárnap a baráti orosz hackerek! Ruszkik haza! Forza Juve! Yoda for President!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Kik ezek a kilenyszázvalahány éves nyikhaj suhancok?! Én bezzeg egyidős vagyok a Mindennel. Amikor az ÚR mondá, hogy legyen világosság, és lőn világosság, akkor rögvest látá az ÚR, hogy én kapcsolám föl a villanyt.” /Chuck Norris/

2024. április 5., péntek

Sikertelen felvételi

Fájó jajszavakat ont szám,
Nem lett meg a kellő pontszám,
S nem vettek fel Erő Szakra!
Nem lehetek Jedi! Szakra-

-mentumát a Sith tanárnak,
Akit tárt karokkal várnak
Sötétek, mert nekem rontott,
S direkt nem adott sok pontot!

Hej, ha Erő lenne velem,
Meg pár Mengyelejev elem,
S bennük sok-sok bomba atom,
Mellyel Jerry-t robbant a Tom,

Nem félnék én használni se,
S benső hálaadó mise
Zengene, hogy ellen pusztul!
S bús düledék szólna Husztul:

Hogy hassalkossgyarapítsak
Fel nem véve?! Hiszen így csak
Senki vagyok, cheyenne kripli!
Rúgjon engem fejen Creep Lee!

„Fejen is rúglak, te rút szibarita váz, te sehonnai bitang véglény, de nem a sikertelen felvételid, hanem a törzsre szégyent hozó hülye versed miatt! Nesze! Áááááááá… Jaj, eltört a lábfejem, te betonagyú keményfafej! Te olyan buta vagy, hogy egy bőgő tehenet is grillcsirke illatú tapírzsebkendővel akarnál megvigasztalni! Kitagadlak a törzsből, te gyökér!” /Creep Lee, a magyarországi munkavállalói menleveles cheyenne törzs főnöke és inzultációs vezérigazgatója/

„Érzem benned a haragot! Nem jó, nem jó! Legközelebb készülj fel rendesen, ifjú padawan!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas Yoda-jóga oktató/

„Padawan odavan!
Haragja faragja!
Junior gumiorr
Jógája jó gálya?!
Elf Eddie felfedi
E setét esetét!”
/Kőszívű Koszovó, kosz óvó antitakarító/

„AAAAAAHHH! W.S. forog a sírjában!!!” /D. György, a költő társtervező cégű mérnökkollégája/

„Yes, I’m turning in my grave!
I wake up 'cos I am brave
Killing Endre Frady now,
Though as dead I don't know how?”
/William Shakespeare (1564-1616), angol költő és ideges tetem/

„Ki volt a Sith?
Tom vagy Jerry?
Egyikük sem lehet Jedi.
Csak egymásra szórnak gombát,
Megkönnyítve nézők dolgát,
Elhozzák ők a jókedvet,
Amit a Sith tanár megvet.
Kevés a pont?
Nagy most a gond.
Legyek inkább sötét-e, mondd!”
/M. András, a költő legállandóbb és legverselőbb kommentelője/

„Mit sithsz, kish Sithsz?
Tán Tom sicc, Jerry bikfic?!
Kevés pontos gombát sithsz,
Fehér pöttyös galócát? Vicc!
Blitzkrieg lesz, kis Sithsz, blitz!
eM úrt sithsz, kis Sithsz?! Sicc!”
/Kéktó Cocteau, kukta és Mengyelejev Elem fantázianevű robbantott rostélyos feltalálója/

„Mengy eleje v?! De hát Mengy eleje nem v, hanem M! Mengy eleje velem?! Akkor Mengy eleje nem ellenem?! Ha Mengy eleje velem, akkor ki lehet ellenem?! Mengy hátulja?! De ki az a Mengy?! Engy, megérett a Mengy?! De mér’?! Nővérke, kérem a nyugiszurimat, de előtte még vakarja meg az orromat, mert én nem tudom megcsinálni ebben a kényszerzubbonyban! Hogy fogom így megtámadni Brüsszelt?!” /ismeretlen politikus a döblingi elmegyógyintézetben/

„Lakóhelyem Szentpétervár,
Ha meghalok, Szent Péter vár.
Maradt bennem még hitélet,
S felment majd a Végítélet”
/Dmitrij Ivanovics Mengyelejev (1834-1907), orosz kémikus, a periódusos rendszer megalkotója/

„Heeeej, epedő honfikebellel sóhajtom, hogyha tudtam volna, hogy a döblingi tébolyda oszlopi közt lebegő rémalak 193 évvel később feltrancsírozza a Husztomat, juszt se írtam volna meg! Lehet, hogy a haza fényre pont azon derül, hogy Frady Endre ugyanezen fény hatására viszont sötétedik?! A többi néma csend vala…” /Kölcsey Ferenc (1790-1838), magyar költő, politikus és nyelvújító/

„Cheyenne vagy cseh jen?! Előbbi az algokin nyelvcsaládhoz tartozó síksági indián, utóbbi pedig Prágában hamisított japán pénz! De hogy kerül egy cheyenne csizma egy cseh pénzhamisító asztalra?! Mon ami és mon Dieu! Dolgozzatok, kis szürke agysejtjeim, dolgozzatok, hogy a mesterdetektív agyi felvételin elég sok pontot kapjatok a szigorú Agatha Christie nénitől!” /Hercule Poirot, belga mesterdetektív/

„Frady Endre "Sikertelen felvételi" című verse egy humoros, mégis keserédes hangvételű alkotás, amely a sikertelenség és a csalódottság érzéseit ötvözi a Jedi és Sith világával. A versben megjelenő Star Wars utalások és a képzelt világokba való menekülés az elutasítás fájdalmát próbálják enyhíteni, miközben a költői képek és a játékos nyelvi fordulatok egyedi módon ötvözik a popkultúrát a személyes élményekkel. A vers személyes hangja és a költői én csalódottsága a felvételi elutasítás miatt egyetemes érzéseket ragad meg, amelyekkel sokan tudnak azonosulni. A költemény a modern kor kihívásait és a fiatalság nehézségeit tárja elénk egy olyan keretben, amely a humor és az önirónia eszközeivel dolgozik fel egy komoly témát. Összességében a "Sikertelen felvételi" egy érdekes és gondolatébresztő vers, amely a humor és a popkultúra elemeit használja fel a fiatal generáció kihívásainak bemutatására. A költői képek és a nyelvi leleményesség egyaránt hozzájárulnak a vers üzenetének és hangulatának átadásához.” /Bing, a mesterséges intelligencia/

„A tömegek által félreismert történelmet az egykori győztesek hamisítják, de mi magyarok hisztérikusan historikusan okos nemzetként tudjuk, hogy az igazság kétéltű fegyver és bár a fal adja a másikat, meg ne merje kérdezni, mire költjük! A versben megénekelt történelem minden jelentős személye magyar, hiszen nézzük csak, honnan erednek a kulcsszavak! Jedi - gyula, Sith - szittya, StarWars - Sárvár, Jerry - Gyergyó, Tom bombája - tombola, Mengyelejev - magor jelek vagy meggyes legyek, utóbbin még vita folyik! Soroljam még a meggyőző bizonyítékokat?! Aki kritizálni meri az értelmezésemet, az mind egy-egy nemzetáruló Júdásfajzat és mindegyik döfjön egy-egy dárdát a kőszívébe, mert két Júdás nem fér el egy dárdán!” /Rákay Coolman Fülöp, a Rost vagy Moha? című nyúltáplálási dokumentumfilm producere/

„Mi ez a szemenszedett jöttmentkedés, ez a mindenhonnan összeguberált és szanaszét szószátyárkodott elmetorzó?! Ki ez a besült atombomba?! Frady Endre gyanús állagú versváladékával ismét körbe jelölte saját feleslegterületét, ahonnan le-lecsap a mit sem sejtő olvasótábori lelkészekre, akik ettől gumigyíkká változnak és nyolc napon túl nyúlnak képzelik magukat! A fenti szóra sem érdemes versből sem hiányoznak a retardált rímbetyárra jellemző stílusstigmák: Prokrusztész ágyába beerőltetett szótagszám, szekunder szégyenérzetet kiváltó kínrímek, a világirodalom rengeteg szereplőjébe nyújtott lábbal és páros talppal előre történő beleszállás, végül a rettenetes hosszúság ellenére a bárminek a kifejezése előtti befejezés! Ha már szóba került a pontszám, erre a versre a legnagyobb jóindulattal és vastagon fogó ceruzával egy stílszerű dupla nullát tudok rajzolni, ami remekül illik ehhez a világirodalmi pöcegödörhöz!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nekem egyszer ásítás közben beesett egy atombomba a tátott számba és felrobbant a vastagbelemben, amitől akkorát szellentettem, hogy százmérföldes körzetben módosult az állatok génállománya és létrejött a Jurassic park.” /Chuck Norris/

2024. január 24., szerda

Az Eső sötét old dala

Mikor mocskos Eső szitál,
Háttérben pár setét Sith áll:
Darth Anyan s Darth Vader… Hogy? Tán
Egyéb Darthok vannak fogytán?!?!

Szutyok ömlik s attól tartok,
Belül szénfekete Darthok
Többen vannak, mint csak ketten,
S Esőn ázó lelkem retten!

Retten bár, de reménykedik,
Talán jőnek mentő Jedik,
Eső után köpönyeget
Hozva s gány már nem fenyeget!

  refr.:
  Mocskos Esők szitálnak egyre,
  Rút savat fröcsögnek gerincre, szegyre!
  Mocskos Esők szitálnak újra!
  Hello Jedi, csap az ujjra!

Darth Anyannak fáj az ujja,
Jedi rácsap, ő meg fújja!
Jedi bá’ tör ujjat le, sőt
Szárít minden savas Esőt!

  refr.:
  Mocskos Esők szitálnak egyre,
  Rút savat fröcsögnek tokára, szegyre!
  Mocskos Esők, szitálnak újra!
  Hello Jedi, csap az ujjra!

„Helló költő, te nyomorult állat, a refrént tőlünk plagizáltad! Azt hitted, ha pár szót átírsz, nem vesszük észre?! Azt megértjük, hogy Eurázsia eladó és öröm, ha a gázsi jó és ettől nő az ázsió, de mindez minket illet! Ide a lóvéval, oszt’ végeztünk! De hogyha eltűnsz, megkereslek a sarokba bújva! Bárhogy is volt, ne kezdjük újra, jó! Nyomorult párlat!” /Menyhárt Jenő, Európa Kiadó/

„Az Eső csak akkor érvényes, ha az esés pillanatában legalább két Sith lovad közelebb áll a sötét oldal horizontjához, mint a Jedi ex-center. Visszanéztük több kameraállásból és van az a pénz, amiért rendben találtuk.” /Vakvarjú Vendetta, a videobírók csillaga, az All StarVAR csapatkapitánya/

„Ha a tömegem már pár lat,
Azaz három és fél deka,
Nem vagyok nyomorult párlat,
Se kősós lé Jedinek a
Poharában késő este,
Mitől felfordul a gyomra,
Megremeg a satnya teste,
S kihányja a kerti gyomra!”
/Sava Sesőné Susnyássy Sligovica, pár lat orrtömeg/

„Jean, már csak ez hiányzott! Nem esik jól ez sem! Ezen a csillagok is háborognak!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas szitokszavú s hitoktató/

„Jó lehet annak a sztárnak,
Kit árkában wizes wárnak
Jean nevű inasok várnak,
Ernyőt tartva fejük felé,
Nem áztatva széjjel e lé,
S kérdik: Uram, ázott el-é?”
/Jean-Claude Wan Kenobi, az Obi áruház csillagcsavarhúzó osztályának esőlesője/

A Jedik hozták most az egy napos januári tavaszt, és Darth Vader adta hozzá az esőt? És ki hozza a holnapi havat? A kis fehér Darth Vader utánzatok? (Nem láttam a Star Wars egy részét sem végig, nem tudom, hogy hívják őket és melyik oldalon állnak, de attól még havat hozhatnak...) /M. András, a költő legállandóbb és legstarwarsmentesebb kommentelője/

„eM úr, StarWars nézés híján
Hintázik a nadrágszíján?
Januári tavaszt avat
Ön szerint, ki fakaszt havat?
Darthokat ken s fehér festék
Nélkül setétek az esték?”
/Lyoda Lyenő, OKLY-s képzett amatőr Lyedi/

„Darth Anyan, költőcske, Darth Anyan?! Nem elég, hogy nem tudod leírni a nevemet, még meg is szórakozod?! Csak egyet csettintek és legjobb barátaim – Athos, Porthos és Aramis – olyan gyorsan vágnak miszlikbe, hogy annyit se tudsz kinyögni, hogy három hülye!” /D’Artagnan, a gascogne-i testőr/

„Frady Endre páciensünk újabb kulturális terrorcselekményéről az alábbi kancsal bokorrímes rímes négysoros óborzalom jut eszembe, míg megugat számtalan ebnél ebb gondolat:
          Figyelmet e súlyos ügy kér:
          Hogyha fejbe támad egy kór,
          Rögvest keletkezik agykár,
          S táncolódik beteg-ágy kűr.
Hogy miért is?! MIÉRT?! Ez még kérdés ezek után?! CSAK!!! NEM ENG.!!!” /Dr. Ciszterna Cecília, az Elmebeteg Setétek Őrtornya (ESŐ) című állatorvosi lóirodalmi folyóirat főcenzorvosa/

„Hiába használjuk a legmagasabb szintű szoftvereket, a legfejlettebb tudományos modelleket, hiába vesszük figyelembe a szélirányt, a szélsebességet, a páratartalmat, a hőmérsékletet és a légnyomást, ha még a nyavalyás Sithek is bekavarnak, akkor semmi esélyünk sincs a jelenleginél pontosabb időjárási előrejelzések készítésére! Az Eső legyen kegyelmes hozzánk! Utánunk az özönvíz!” /Dr. Kumulusz Kuszkusz, meteorit urológus/

„Egy olyan Sötét múltú országban, ahol még a Világos is fegyverletételt jelent, nyilvánvaló, hogy az Eső mögött is ellenséges háttérhatalmak állnak. Frady Endre, a nép fényérzékeny költője, a balsors poétája, a sorstragédiák dalnoka, a nemzethaláltánc nótafája néma jajkiáltások közepette mindezt elgajdolva ismét olyan magasságokba emelkedik, ahová még a toronydarukezelők se mernek odapúposodni se helikopteres kötélhágcsón, se meredek madár se járdán. A messzi-messzi galaxisok kataklizmájában katarzist vajúdó poétahérosz önnön tenmagát oldja porhanyóssá a szellemi savaseső megállíthatatlan zuhatagjában, mialatt mi, esőcseppnyi olvasók zokogva üvöltjük világfájdalmunkat a köztéri kanális minden koszló fényfolyamot elnyelő büdösébe. Jedi legyen a talpán annak, akinek tótágast állás közben rászáll egy Yoda a bokasüllyedésére!” /Jedi Murphy, pofára Eső manó/

„Enyves kézzel letehetetlen irodalmi alkotás!” /Ragacs Rezsőné Epokitt Etna, a Állam Tapadási Országimázs Képzavar (ÁTOK) című marketing kiadvány levakarhatatlan recenzora/

„Az olvasó a költő életműtornyának egy fontos tégláját tartja a kezében, úgyhogy megkérjük, azonnal tegye vissza, mert rögvest ráomlik az egész épület és maga alá temeti, mint Frady Endre a nyelvtant és az irodalmat! Meneküljön, ki merre lát! Csökkentlátók vakrepüljenek orrukiránt, de sebesen!” /Szabadkőműves Szörény, a Vakoló Állvány Rudjait Újrahasznosító Rozsdatemető (VÁRÚR) őrparancsnoka/

„Mi ez az analfabéta csőgörényekben is szekunder szégyenérzetet keltő műhóhányás, ez a lábatlan múmiák esőtáncánál is szánalmasabb csillagháborús csapadékmocskolódás?! Ki ez a magát költőnek maszkírozó savasesőemberszabású véglény?! Miért kell besározni a Mocskos Időket és befeketíteni a sötét oldalt?! Talán mert Frady Endrében minden tehén fekete?! Ne lássam anyám szellemét sötétben világítani, ha nem követelek minden magyar családba egy Frady Endre viaszbábut tűvel és nem szervezek mellé egy országos Megaszurkapiszka vetélkedőt! Fájjon a férgese!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Bocsi gyerekek, ez nem eső volt, csak miután edzésképpen intenzív kilégzéssel felgyorsítottam a galaxis tágulását, a Földre csavartam az izzadtságot a hónaljamból.” /Chuck Norris/

2016. november 28., hétfő

Mikulás buli meghívó

Mikulásnak piros cucca
Felcsillan az Angol utca
Negyvennégyes száma alatt,
S jókedv veti szét a falat!

Szombat három óra körül
Felnőtt s gyerek együtt örül;
Akkor kezdődik a buli,
Jobb lesz, mint egy focisuli!

Lesz majd tinci-tánci zene
S vetélkedők sora, de ne
Zokogjál, ha más nyer, mer’ ő
Jedi s vele van az Erő!

Családonként tálca süti
A belépő, de nem üti
Senki azt, ki többet készít,
S nagy lakoma máris lész itt!

Gyere s hozd el mindenkid ám,
Közös kacaj így lesz vidám,
S Télapónak hasa remeg,
Otthon ne maradjál te meg!

időpont: 2016 december 3. (szombat) 15:00 – 18:00
helyszín: Bp. XIV. ker., Angol utca 44.

https://www.facebook.com/events/385228675142628/


„Jobb, mint egy focisuli?! Tyű, az nagyszerű lehet! Mindenképp jövök! Remélem lesz dekázás közbeni fánkevő verseny is, mert azt tuti, hogy megnyerem!” /Lionel Messi, az FC Barcelona gólzsákja/

„Ne szórakozz, Leo, szombat délután nem mehetsz Mikulás bulira, mert épp egymás ellen fogunk játszani! Mi megyünk hozzátok! Tudod, El Clasico! Ezt a verset is olyan figyelmetlenül olvastad el, mint az apád által eléd tett adópapírokat? Szét vagy esve, mint Koppány vezér! Nem baj, így könnyebben elkalapálunk titeket!” /Christiano Ronaldo alias CR7, a Real Madrid gólzsákja/

„Phhh-ffff… phhh-ffff… Luke fiammal szívesen elmennék, hogy lássa, amint az Erő sötét oldalának segítségével simán megnyerem a limbó-hintó versenyt, csak az a baj, hogy amikor már túl alacsonyan van a limbóléc, akkor nem fér át alatta a sisakom! Úgyhogy inkább itthon maradok a Halálcsillagon és 3D-ben megnézem a Barca-Realt! Phhh-ffff… phhh-ffff…” /Darth Vader, sötét nagyúr/

„Valaha, fiatal koromban én is Jedi lovag voltam, de aztán megöregedtem, és azóta némi kisnyugdíj kiegészítésként évente egyszer röpködök egy kicsit és széthordom az ajándékokat. Az Erő legyen velem, hogy még sokáig tudjam csinálni!” /Santa Claus, nyugdíjas Jedi lovag/

„Jaj, már megint ez az Erő hanta! Nem fogja fel, hogy nem az Erő röpteti őt ilyen gyorsan, hanem mi, a minden érdekvédelmi szervezet híján kizsigerelt és félholtra hajszolt rénszarvasai! Ezt persze nem áruljuk el neki, mert akkor kis sértettként járná be Európát. Világ rénszarvasai, egyesüljetek!” /Rudolf, a vörös orrú rénszarvas/

„Maga az esemény dicséretes és támogatandó! ENG.! A vers viszont szokás szerint rettenetes! NEM ENG.!” /Ragyavári Rezső, betanított főcenzor helyettes és Mikulás csomag díler/

„Családonként egy tálca süti?! Hány fős család és mekkora tálca?! Talán inkább a család teljes testtömegének egy kilójára vetített fajlagos kalóriamennyiséget kellett volna megadni és az igényelt udate kódot, nem?! Emellett fel kellett volna kérni engem, hogy tartsak egy fitnesz bemutatót és nálam megrendelni a fánkevő verseny teljes kiőrlésű fánkjait! Hát leshetik, hogy ingyen odamenjek! Hízzanak csak! Jönnek még ők zsírt égetni az én utcámba!” /Schobert Norbert, update fitnesz guru/

„Frady Endre ezúttal a negédes cukorfalat kategóriában alkotott maradandónál is ércesebb hangú totalitást! A versen végigfodrozódó cukiságfaktor mindent bevonó diszkrét bája lélekmelegítően hat a múlt ifjúság tündértavába fagyott kedvek, remények és lila ködök okozta elsivárosodás letargiája közepette. A költő újabb szépirodalmi pörölycsapása egy könnyed öt versszakos ütéssorozattal zúzza szét a szívek köré kérgesedett guanópáncélt. Igazi letehetetlen mindenbírhatóság!” /Mákony Menyhértné Mézmáz Mizéria, a Bűbájos Bülbülcsicsergés c. női magazin rovatvezetője/

„Mi ez az arrogáns műnyál?! Mi ez a józan ész utolsó végvárát szellemi gyomorforgatással ostromló elementáris elmeficam?! Ó, hogy az a túlsúlyos Télapó miatt felborult rénszarvasszánból ömlő virgácseső verné el Frady Endrét, mint nyári zivatar a tehénlepényt! Anyám szeretne odamenni a Mikulás bulira, hátha kap ajándékba pótalkatrészt a kínai benzinmotoros körömreszelőjéhez, de óva intettem, mert mi van, ha elkap valamit az ott ólálkodó Frady Endrétől és ő is elkezd tébolyult verseket írogatni?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Eredetileg engem kértek fel, hogy öltözzek be Mikulásnak, de amikor elmondtam, hogy én a rossz gyerekeknek nem adok virgácsot, hanem ehelyett az őket félrenevelő szüleiknek, nagyszüleiknek, szomszédjaiknak és tanáraiknak rúgom le a fejét, akkor sietve távoztak és átmentek a szomszédba, az öreg Sánta Klauszhoz.” /Chuck Norris/

2016. szeptember 8., csütörtök

Tibi 70

Homolya Tibor barátom születésnapjára...

Főhősünk bár hetvenkedik,
Szellemileg életerős.
Bölcs ő, mint a kis zöld Jedik
S utódai vannak, mer' ős.

Úgy szeretjük, mint a csokit,
Ő az egyház nagypapája,
Aki szelíd hangon okít.
Áldáshalom szálljon rája!

E rája nem elektromos,
Ám szikrázza körbe derű,
S izmos teste sem túl romos,
Sőt, inkább tán Káléb-szerű.

Lüktet kora ellenére,
Pezseg, mint a szüreti bor,
S H-labdázni hajtja vére.
Sok ily boldogat még Tibor!

„Homolya Tibort sajnos még nem ismerem személyesen, de ha ő ismeri Frady Endrét személyesen, akkor minden elismerésem, hogy ennek ellenére ilyen szép kort ért meg mindenféle agykárosodás nélkül! A többit majd személyesen! Addig is abcúg Frady!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Fradykám, örülök, hogy megemlékeztél rólam, még ha csak a szokott szellemi színvonaladon is! Köszönöm a versnek látszó tárgyat és remélem, tudod, hogy én, akárcsak az öreg Pál, ezt is megbocsájtom neked. A kis zöld Jedit meg betudom a gyakori gyerekkori fejre eséseidnek.” /Homolya Tibor, az ünnepelt/

„Yoda Ben Tibi fiam, benned látom az utódomat! Tegyél túl rajtam is és te legyél közülünk a legkálébb! Tizenöt évig még élvezd ki a fiatalságodat, azután meg az én példámat követve kard ki kard, fel a hegyekbe és foglald el az Ígéret Földjét!” /Júda Ben Káléb, hadvezér/

„Földet vissza nem adok! Ez már az enyimé! Örököltem!” /Ígéret Igor, Földbirtokos/

„Boldog szülinapot Mester! A Tibi bá' a Mester, mer' ő mutatta nekem, a Tibi bá', hogy kell rúgni a H-labdát, amit föltalált a Tibi bá' és mondta nekem a Tibi bá', hogy jó lesz ez és ha annyit gyakorolok, mint a Tibi bá', akkor egy nap én is lehetek olyan jó, mint a Tibi bá'. Köszönöm Mester, illetve Tibi bá'!” /Szimpla Szilárd, a H-labdarúgás országos bajnoka/

„Köszönöm Homolya Tibornak, hogy feltalálta a H-labdát, mert így eggyel több dolog van, amiben én vagyok a legjobb! Eddig még egyetlen labdám sem mert nem beleesni a lyukba.” /Chuck Norris/

„Homolyoda Tibor a legmókásabb Jedi Mester, akivel valaha találkoztam! Mondhatni, hogy ő egy örök gyerek. Mindig megtréfált engem, Jedi tanoncot azzal, hogy titokban Erős Pistát kevert az Erőlevesembe, amitől úgy velem lett az Erő, hogy Lúg létemre savat köptem! Írtam is a Mesterről egy kétsorosat:
    Mester, aki Homolyoda,
    Meg vajh mikor komolyoda?

Hehehe és boldog születésnapot, Mester! Az Erő legyen veled!” /Lúg Szájpóker, Jedi lovag/

„Tibikém, te is legyél büszke arra, hogy Homolyából Homolyoda lehettél, ahogy én is az voltam, amikor Abrámból Ábrahám lettem! Mondjuk az is igaz, hogy akkoriban még nem kellett tízféle hatóságnál húszféle személyi okmányt átíratni és új névjegykártyákat csináltatni...” /Ábrahám, próféta és ősatya/

2016. február 8., hétfő

Anakin Skywalker

Én vagyok az Anakin,
Erőm nagy, de van akin
Nem fog, pölö a Yoda.
Mért is megyek, jaj, oda?!

Jedi Tanács megutált
Mintha romlott degu tált
Vittem volna vacsira,
S úgy hívnak, hogy „a csíra”

Láttukra már pöccenek,
S „Das ist Hötzen-Mötzen!*”-ek
Hagyják el bősz ajkamat.
Megfizetek maj’ kamat-

-ostul, s irtok jediket,
Nem köt már az etikett,
Sötétbe húz be verem,
Kis jediket leverem.

Obi vágja lábamat,
Betalál e kába matt,
Testem tűzi martalék,
S nincs belőlem tartalék.

Ha megölik lelkemet,
Palpatine majd eltemet,
S ében ruhám héderén**
Élhetek mint Vader én.

*”Das ist Hötzen-Mötzen!” = ismeretlen Föld-nyelvi eredetű galaktikus káromkodás
**héder = börtöncella

„Phhh-fhhh… phhh-fhhh… már a romlott degu tál olvastán rosszul lettem és hányingerem lett, de mivel nem vehettem le a sisakomat… Képzelhetik, mi volt ott belül! Úgyhogy mivel amúgy is nagyon gonosz lettem és nincs kedvem ezt az agyatlan költőt kikeresni a tömegből, már kiadtam a parancsot a Halálcsillagnak, hogy az egész Földet lője szét Fradystól, mindenestől!” /Anakin Skywalker alias Darth Vader, sűrű sötét nagyúr/

„Mi van csíra, behánytál a sisakodba?! Jó nagy remegés volt az Erőben! Ugye milyen gusztustalan tud lenni az Erő sötét oldala, amikor valaki nem lát tovább az orránál?! Hihihi!” /Yoda, jedi mester/

„Nyomorult kis korcs zöld görcs! Kiröhögöd a legjobb tanítványomat?! Úgy megsugárkezellek, te gnóm, hogy a birodalom visszavágban csak egy belülről mozgatott báb leszel és a Szuhai Balázs lesz a magyar hangod! Hahaha!” /Palpatine szenátor, sötét sith mester/

„Történelmileg teljesen hiteltelen az a feltételezés, hogy a Jedi Tanács tagjai degut fogyasztottak volna, hiszen a degu zsírja olyan antideviáns dominósavakat tartalmaz, melyek hatástalanítják a jedik vérében lévő midikloriánokat, amik nélkül a jedi már nem is lehet jedi, hiszen nem érzi többé az Erőt.” /Dr. Droid Dezső, intergalaktikus történész/

„Felháborító, hogy a StarWars-t sokan intergalaktikusabbnak tartják nálam, és az idióta droidnevek – 3CPO, R2D2, BB8 – miatt engem is droidnak hisznek!” /CR7, a Real Madrid portugál góllövő droidja/

„Fiatal korában az én fiacskám is ugyanilyen arrogáns nyikhaj csíra volt, majd ő is átállt a sötét oldalra és azóta nem engedi nekem, hogy nézzem a Barátok köztöt meg Jóban rosszbant, sőt még azt a cuki sármos Hajdú Petit és a Frady Bandit is állandóan bántja!” /Puzsér mama/

„Ó, anyám! Már csak az hiányzik, hogy azt a pletykát is terjeszd rólam, miszerint Darth Vader mintás jégeralsóban járok Jägermeistert inni a lakájmédia bulvársenkijeivel a Celeb Diszkóba! No, megállj csak, Frady Endre, van még nálam epébe mártott klaviatúra és nem félek használni!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Még nekem is, akik enélkül is tökéletes vagyok, jól esik az a tudat, hogy a csíra Skywalker, a dühönc Puzsér, a debil Frady, droid CR7 és a cölib Tréning atya is mind Chuck Norris mintás izompólót hordanak a felsőruházatuk alatt, amikor karaokizni mennek a Celeb Diszkóba!” /Chuck Norris/

2014. november 22., szombat

Horror líra

Horror lírát szőrös mancs ír,
Turultolla vérbe mártott,
Témája a trutymós trancsír,
Így művel ő Noir Artot.

Lékelt dinnyefej a görög
Utcán (amit írre ír át)
Gurul s közben halálhörög
Színezve e horror lírát.

Zsírnyulakat szeletel át
Eszterláncfűrészes jeti,
S vérgőzösen se hall, se lát.
Hallgatóim, féltek-e ti?

Nem félünk mi, apucikám,
Így hát ne aggódjál te se!
A gyerekek szeretik ám,
Ha nem nyál az esti mese!


„Grrrr… hrrr… vér… grrr… hrrr… nyúl… hrrr… zsírnyúl vér… grrr… ááá…” /egy eszterláncfűrészes jeti/

„Nyugalom, Bélám, ne spilázd túl ezt a jeti szerepet, mert beleizzadsz a jelmezedbe, ami árt a torkodnak és a vérnyomásodnak is! A te korodban már inkább csak öreg királyokat és bölcs varázslókat kellene vállalnod!” /Hullay Béláné Gríz Matild, nyugdíjas jelmeztervező és celebfeleség/

„Olyan cikiuncsi már az a sok tündéres, törpés, szegénylegényes, királylányos, aranyhalas, lovagos, öreganyámos, őzikés, álommanós, kisvakondos vacak! Most végre van egy vadiúj adrenalinlöketes esti mese, ami után kőkeményeket lehet álmodni! Ultrazsírkirály!” /Szeppuku Szidónia, a vámpírhartyáni Vlad Tepes Általános Iskola 6.c. osztályos tanulója/

„A legújabb brit kutatások szerint a gyerek egészséges fejlődése érdekében szükség van némi horrorra és tomboló erőszakra, hiszen mi más készíthetné fel jobban a vérrögös valóságra és a nagy tetűs életre. Az éretté válás alapkövetelménye, hogy a szülő érthetően elmesélje, miért lát a gyermeke az utcán villamos által levágott végtagokat, rendőrök által össze-vissza rugdosott hajléktalant, cserbenhagyásos gázolást, piacon meglopott kisnyugdíjast, focihuligánok által szétvert kirakatokat és kutyagumival teleaknázott kerületeket. A nyál mesék minderre nem készítik fel. Döngölt agyag tovább padló. Ahogy Muhammad Ali mondta: ’Jobb adni, mint kapni!’ és ’Kétszer ad, ki gyorsan ad!’ Hamarabb utolérik a knock outolt embert, mint a sátán kutyáját.” /Dr. Pöröly Piroska, gyermekpszichológus és horrorfilm forgalmazó/

„Mink nem rugdosunk hajléktalanokat, csak ha kint találjuk őket az utcán, mer' az szabályellenes! Parancsra tesszük! Szolgálunk és félünk!” /Tömb II. Jenő, rendőr főtörzsőrmester

„Az esti mesék valóban reformra szorulnak, de a megjobbítás nem egyenlő a széttrancsírozásos agyagba döngölés utáni romokon táncolással. Egy tányér vér-veríték-könny kombóból a legnagyobb jó szándékkal sem lesz erőleves. Anyám szerint egy kis sóval, borssal, piros arannyal, erős pistával és fokhagymával csodákat lehet művelni, de nem véletlenül járok én étterembe. Frady Endre egy irodalmi favágó és már az erdő közepén tart! Valami nagy-nagy tüzet kéne rágyújtani!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer zuhanyozás közben hátba támadt egy eszterláncfűrészes jeti és egy lézerkardos sötét Jedi, de már csak akkor vettem észre őket, amikor a hátbőrömről visszapattanó fegyverük megölte őket és a vérükbe fagyva feküdtek a törölközőtartó alatt.” /Chuck Norris/

2014. október 10., péntek

Bika szonett

Torreádor a bikát
Hergeli, de bukik át
Reklámfeliraton ő.
Neje most sirató nő:

„Jaj, megvadult a bika,
Szétkenődik Csabika!
Omlik a hasfala ki,
Védje már meg valaki!”

Oda vese, oda lép,
S hörgő hőshöz Yoda lép:
„Ne ölj bikát s jetiket,

Tiltja ezt az etikett!
Fénykardomat hegyelem,
S nesze döfés, kegyelem!”

„Idióta nyugger jedi!!! Vén zöld szatyor!!! Nem a péppé taposott férjemet kellett volna ledöfnie, hanem azt az ezer sebből vérző barmot!!! Hogy a birodalmi lépegetők lambadázzanak a kajla füleiden, te kretén kriptaszökevény!!!” /özv. Csubakka Csabáné Tóró Rózsa, tülökszarvkészítő és bikaviadali vattacukorárus/

„Sajnálom hölgyem, de mi zöldek az állatok nyugalmát még az emberéletek rovására is megvédjük! Persze kár, hogy Csubakka Csabikát összekevertem Darth Vaderrel, ami miatt most úgy érzem magam, mintha én kaptam volna kegyelemdöfést! Lehet, hogy az öregedéssel a látásom is romlik?” /Yoda mester/

„Nem én tehetek róla, hogy a Vámház körút 9 felirat fél méterre volt a terepszint fölött. Ha nem a nőt figyelte volna a lelátón, simán átugorja. Én szóltam!” /Klapka György, ékszerárus/

„A Nemzeti Bikaviadal szervezőbizottsága nevében kikérjük magunknak a feltételezést, hogy a mi hibánkból következett be a tragédia. Az, hogy egy profitorientált rendezvényen a többletbevétel érdekében mindent telezsúfolunk reklámtáblákkal, az teljesen természetes. Mindenről az a kis zöld nyugdíjas tehet, aki a világító botjával bőszen bántalmazta az addig csak könnyebb sérüléseket szenvedett torreádor polgártársat! Mi mossuk kezeinket!” /Dr. Tóró Rezső, kétszeres Pilátus díjas mellébeszélésügyi államtitkár, a Nemzeti Bikaviadal fővédnöke/

„El toro! El toro!” /néhai Csubakka Csaba, betanított torreádor utolsó szavai spanyol hangalámondással/

„Mi ez az elfajzott rettenet?! Mi ez a háborodott vérgőz?! Ez a vers borzalmasabb, mint egy torreádorvértől tocsogó, matadorvelőtől iszamós aréna homokjában szétkenődött anticeleb bűzlő testmasszájának a gyomorforgató látványa! Anyám szerint, ha a toro bika, akkor én rímelnék rá, ha Tó Robika lennék és ennek fényében már sajnálja, hogy annak idején nem a Tó Tibihez ment feleségül. HÁT MÁR MINDENKIT MEGFERTŐZÖTT ENNEK A KRETÉN FRADY ENDRÉNEK AZ ELMEBETEGES RÍMKÉNYSZERE?!?!?!?! YODA MESTER, IDE DÖFJÖN!!! KEGYELEEEEM!!!” /Puzsér (nem Tó!) Róbert, feszült kritikus/

„A vers maga… ööö… eltekintve bizonyos eltekintendőktől… ööö… magában foglalja a költő összes, mintegy magába foglalandóit… ööö… de nem megy túl… ööö… illetve túlmegy, de nem annyira, hogy… ööö… a katartikus elemek bizonyos naturalista nézőpontból… ööö… a csillagok háború és békéje… ööö… a lesre futó bika… ööö… tanárnő, kaphatnék egy kegyelem kettest?” /Zagy II. Zénó, a Dzsudzsák Balázs Futballakadémia tanulója és irányító középpályás/

„Texasi barátaim szeretik hallgatni, hogy bőg a levegőben a bika, amikor a szarva hegyével kipiszkálom a fogaim közül a torreádor kegyelemharapott fejét.” /Chuck Norris/

2013. szeptember 23., hétfő

Tekla

Kinek keresztneve Tekla,
Arról mondhatni, hogy ekla-
-táns példáját nyújtja anna-
-k, hogy nem minden ember Anna.

Aki Tekla, ritkán Edit,
Nem hívnak így túl sok Jedit
Se, s akkor lehet csak Keve,
Ha az az ő családneve.

Theokleia volt rége-
-n, ami „Isten dicsősége”
Ógörögül. Ma ezt ki ne t-
-udná, mikor van gugli net?!

„Hogy mondják ógörögül, hogy óborzalom?! Óβορζαλομ? Anyám szerint talán, de annyira még ő sem idős, hogy gyerekkorában ógörög nevelőnője lett volna. Meg különben is, miért jelentené a talán ógörögül azt, hogy óborzalom?! Νυλλα ποντ!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Kikérem magamnak, hogy egy ilyen gagyi versben egy teljes versszakon keresztül velem példálózzanak! Erő-levesporrá kaszabolom ezt a zugpoétát a lézerkardommal!” /Keve Tekla Edit, Jedi lovagnő/

Eredetileg én is Theok Leia voltam, csak idétlenül hangzott és Organa-ra magyarosítottam. Az jobban mutatott a plakátokon.” /Han Soloné Leia Organa, pszeudo Jedi lovagnő és hercegnő/

„Phhh-pfff… phhh-pfff… A szüleim szerint én is Tekla lettem volna, ha lánynak születek, de fiúnak születtem, így az Anakyn és a Jenő közül hosszas fontolgatás után az előbbire esett a választásuk. Talán, hogy az unokatesóm mellett ne legyen még egy Skywalker Jenő a családban. Phhh-pfff… phhh-pfff…” /Darth Vader, ex-Anakyn Skywalker és sötét nagyúr/

„Na, tökfej költő úr! Kér pár gigantikus pofont?! Ezért járt húsz évig általános iskolába, hogy a saját kútfő helyett mindent a gugliból keressen ki?! Ennyit ér a milánói rendszer! Vagy bolognai? Mindegy, folyton keverem ezeket az NDK városokat! Nézzem meg én is a gugliban? Csak tudnám, hogy kell bekapcsolni a gépet!” /Makarenkó Jenő, poroszos oktatási szakfelügyelő/

„Hát, ha a költő úr Tekla napon ilyen névnapi verssel ijesztgeti az illető hölgyeket, akkor ne csodálkozzon, ha a felháborodott Teklák mennyisége eléri a kritikus tömeget (vö. critical mass) és a Megsértett Teklák Körébe (MTK) tömörülve egyszerűen átkerékpározik az ön Andrássy útra elhelyezett nyelvén.” /Keve Steve, Jedi tánc- és illemtanár/

„Kikérem magamnak, hogy a ’Valahol minden ember Anna, avagy a spirituálstrukturológiai metamorfózis az őskortól napjainkig, különös tekintettel a közeljövő metafizikájára és a Jedi lovagok midiklorián szintjére’ című nagydoktori disszertációmat egy ilyen zugfirkász eklatánsnak nevezett példákkal cáfolni merészelje!” /Dr. Annaváry Anna, az Eötvös L. Anna Tudományegyetem Anna és Jedi Tanszékének annalitikusa/

„Valahol minden embernek le kéne rúgnom a fejét. Kivel folytassam? Fradyval?” /Chuck Norris/

„Igeeeeen!!!” /a kritikus tömeg/

2013. február 8., péntek

Influenzajárvány


Influenza újra éled
Virálisan, úgyhogy mail-ed
Olvasatlan töröld ki te,
Hogy ne legyél szottyadt pite
Tekintetű ványadt zombi,
Ki hörög, mint Trabant Kombi
Érdi emelkedő felén!
Elzavarlak innen, el én,
Ha köhentett nyálköpeted
Felém száll, úgyhogy ezt ne tedd!
Orrodból, ha nagy spricc ered,
Gyorsan vedd fel szkafandered,
Mert, ha nem, rúgok olyant én
Feketeöves karantén
Mesterül a’la Chuck Norris,
Hogy az absztinens is borisz!
Vírus ettől részegedik
S Erőtől duzzadó Jedik
Forralt borba fojtják ódon
„In vino veritas” módon.

„Lassan mondom, hogy mindenki megértse: N I N CS   J Á R V Á NY ! Csak egyedi megbetegedésekről beszélhetünk. Igen, a kórházunkban minden egyednek jut ágy. Igaz, hogy hármasával fekszenek, de így legalább melegítik egymást! Ellenszérum is van bőven és az ápolónőink 41 fokos lázzal és mocsártaknyosan is be tudják adni a betegeknek, akik – hangsúlyoznám – egyedi esetek. Hááá… hááá… hááá… hápcííííí!!!” /Dr. Bubópestisch Nihil, a Szemmelversz Kórház szóvivője/

„Idesanyáááám… hukk… lálálááá… sáláláláááá… hukk… hinnye, de jóóó… hukk… sálálálááá… hukk… /egy influenzavírus/

„Nagyon köszönöm a kadarka mámoros költő úrnak, hogy egyetlen antiinflenzi… antiflenzu… antiflagrantimmikus ürügylírájával romba döntötte a már másfél napja tartó kijózanodási folyamatomat! Tessék, most itt fekszem 43 maligánfokos lázzal egy taligán és meddőt hányok. Hogy a máj zsugorodjon meg a költő úrban!” /Tájbor Tibor, borpatikai ISO auditor/

„Polak, Wegier, dwa bratanki, i do szklanki, oba zuchy, i do medicinowki, oba antiinfluenzowy!” „Lengyel, magyar két jó barát, együtt iszik és együtt gyógyítja ki magát az influenzából!” /Zbigniewka Wyborowa, gdanski hajótat-hegesztőnő/

„Isznak, esnek, zúzódnak, horzsolódnak, belsőleg sérülnek, csere kell, foltozás, nagyjavítás… Csinálják csak! Megy a bolt, megyeget!” /Taplógombászi Ajtony, bőrdísz és művese készítő kisiparos/

„Kikérem magamnak, az én Trabant Kombim sosem hörgött az érdi emelkedő felénél! Odáig sosem jutott fel szegénykém, mert már az első kétszáz méter megtétele után felrobbant és porig égett. Az urnáját az apósom Skodájáé mellett tartom és azóta mindenhová csak a szolgálati lóval járok.” /Huszár Béla, szódás és nyugalmazott lovasrendőr/

„Hát a jaúisten ággya meg a köttőurat! Trabbant, Csáknorisz, Dzseddi, inflendza, zómbi, cafander, karatéj meg ímmél egybebotába, he?! Hát, ha mink így mindent egybeöntünk, asztat mosléknak híjjuk és a gyisznajnak aggyuk, hagy egyen jóízzűjen röfögve az állattya! Maga meg versnek híjja?! Annyuk, ha mégeccer meglátod itten eszetet a fővárosi fonnyattat, hát vasvellával magyarázzad el nekijje a kúttúrát, la!” /Csombék Imre, egyéni gazdálkodó és mániákus agresszor/

„Kit ver már megint a Tas?! Annyiszor mondtam neki, hogy ne igyon, mert olyankor állat lesz!” /Huba/

„Ne aggódj R2! Luke gazda nem részeg, csak gyógyul.” /3CPO/

„Száz Jedinek ötven a fele; Egye meg a fészkes sötét Vaderke!; Nem lehet a Jedi kőből; Ki kell rúgni az Erőből!” /Yoda/

2013. január 18., péntek

A vad Piroska és a blőd farkas


Erdőt jár a vad Piroska,
S fáról egy blőd farkas figyel.
Pofájából lóg egy sóska
S zöld nyál árulja őt így el.

Lézerkardot Piroska ránt,
S hasat hasít Kabir Bedi
Sandokan-ja módján haránt.
„Jé, a Piroska egy Jedi?”

Farkas puffan s tök egysíkú.
Hősnőből, míg vadvért vedel,
Elillan az összes IQ:
Ragályos a blőd eledel!


„Hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy nem beszélhetünk járványról, hiszen a lakosság fele még tünetmentes! A vers alapján a blőd farkast feltehetően egy ostoba sóska fertőzhette meg, míg a költő úr nyilvánvalóan maga is evett a bugyuta vadállatból. Sajnos az oroszlánok, akikkel karanténozási okokból a költő urat és Piroskát is összezártuk, nem csak a hasukat csapták el, de jelenleg már kizárólag a Fásy mulató műsorát hajlandóak nézni és még tetszik is nekik. Veszély ugyan nincs, de kérünk mindenkit, hogy a következő heteket gázálarcban töltsék a lakásuk legeldugottabb sarkaiban!” /Dr. Dögvészyné Dr. Akut Epidémia az ÁNTSZ sajtószóvivője/

„Nagyon nagy a baj! Már az egész ország kizárólag a Fásy mulatót nézi és mindenkinek tetszik! Az egész Kárpát medence egy bazi nagy Fásy lagzi, mi meg éhendöglünk!!!” /Ertéel Jenő és Tévékettő Béla műsorigazgatók/

„Miért hírértékű, hogy mindenki minket néz? Eddig is így volt, nem? Na Zsülikém, ereszd ki a hangodat, oszt’ nyomassuk ezerrel!” /Fásy Ádám/

„Sajnos, amikor a harci esemény történt, a hős Jedi lovagnővel vele volt az Erő is, így aztán jelenleg az egész Galaxis meg van bolondulva. Láláláááá! Pritty-pratty-prutty! Plömm-plömm! (kacagós hátrabukfenc) …” /Yoda mester/

„Egy cica, két cica, száz cica, haaaaaj… hukk!” /az Erő/

„Úgy kell annak a buta tyúknak, minek bántotta azt a szegény védett állatot! És még azokat az aranyos sörényes cicuskákat is megfertőzte a gaz libája! Én az ilyeneket megkergettetném a kutyusommal, ha nem félnék, hogy ő is megbutul! Szegény Csibészkét a múltkor is megfertőzte egy fenéken harapott influenzás portás, de nem féljenek, az utca végéig ütlegeltem a járókeretemmel! Hát, hogy lehet ártani az édes aranyos ütyüli-pütyüli állatkáknak?!” /Özv. Haragh Lajosné Vérszagi Vendetta/

„Örülök, hogy ilyen népszerű vagyok a magyar Jedi lányok körében!” /Sandokan a maláji tigris/

„Breaking news! Maláj hírforrások szerint ma reggel óta az összes tigris egy magyarországi kalózadót bámul, egy Fásy show nevű műsort. A hatás leírhatatlan. A lakosság körében kitört a pánik és a füldugók ára az egekbe szökött.” /Hugh DeRoss, CNN, Kuala Lumpur/

„Jaj, szegény kisunokám vajon hol késik azzal a kosárka döghússal?” /a nagymama/

„Hozzád visszahúz a szívem, csak azt súgja, Hotel Silver… lálálá… Mert vár ránk Hajdúszoboszlóóó… lálálá…” /Fásy Zsülike és a II. sz. járványkórház nővérkórusa/

2013. január 3., csütörtök

Zöld zebra


Zöld zebra egy olyan állat,
Milyet sose lát a Föld.
Roppant ritkán visel sálat
S csíkja mind salátazöld.

Fekete-fehér, ha lenne,
Akár a jó arab sakk,
Vagy egy tányér mákos penne,
Volna átlagdarab csak.

Ám zölden ily egyedi ő:
- Műfog, rajta luk nem egy;
- Tűfoka, min be Jedi jő;
- S gazdag, ki a Mennybe megy.

E vers abból az apropóból íródott, hogy az állatvédők a Facebook-on a Zöld Zebra állatvédőkre szavazhassanak:
https://www.facebook.com/tescoaruhazak?sk=app_380889115338057
:)

2012. december 10., hétfő

Téli rét


Vérgőz Vasztics jetilesen (Luke Skywalker felvétele)

Zöld rét immár nem is zöld,
Mivel bő hó fedi.
Nem bukkan ki sehol föld,
Se óvatlan Jedi.

Csak táncoló jetiket
Les orvvadász rajta.
Nem köti az etikett,
Nem lelkizős fajta.

Életéért bömböl öt
Jeti, ám épp tölt ő,
Midőn a verséből őt
Kiírja a Költő.

„Pamparam!” és „Pomporom!”
- zengik vidám jetik.
Hű olvasótáborom,
Örvendeztek-e tik?


„Igen! Örvendezünk mink!” /hű olvasótábor/

„Három hülye! Három hülye!” /a többiek a hű olvasótábornak/

„Kikérjük magunknak, hogy a költő úr csak úgy önhatalmúlag kiírja a verséből Vérszomj Vendel tagtársunkat! Az önbíráskodásnak is van határa!” /Vérgőz Vasztics az Orvvadász Szakszervezet szóvivője/

„Én nem érteni szöveg, de lenni ritmus, lenni dallam! Máris mocorogni bennem melódia! Én akarni megzanza… megzenge… Mc-Ze-ne-sí-te-ni!!!” /Sir Paul McCartney liverpooli-i nyugdíjas/

„A megmentett Jeti Jencikénk nevében is hálakönnyekkel öntözzük a Költő úr hóba fagyott lába nyomát!” /egy örökké hálás jeti anya/

„Hogyhogy nem zöld a rét! Azonnal tiltsák be a havat! Élőlánccal a józan paraszti ész ellen!!!” /egy méregzöld aktivista/

„Ez a vers olyan szörnyű, hogy inkább a Titanic elé vetem magam!” /egy jéghegy/

„Most már értik, miért kell emelt tandíjassá tenni a költőképzést?!” /Hoffmann Rózsa az Emberi Erőforrások Minisztérium oktatásért felelős államtitkára/

„Hű, de jó, hogy megint sikerült nyomtalanul kitörölnöm magamat a költőcske sötét agyából! Hja, a régi Jedi trükk! Az Erő velem van.” /Luke Skywalker/

„Igen, Luke! Veled vagyok!” /Chuck Norris/

2012. november 9., péntek

Villamossínek


Jedi-szerű robotsintér őr
(térfigyelő kamera felvétele)
Villamos alatti sínek
Nem kellenek tán senkinek?!
Merthogy a nép nem cseni el.
Van tán rajtuk valami jel,
Amiből a MÉH-ész rájön
Rút bűnre és kiált: „Állj, Ön
Ezt a sínpárt elemelte!”,
S tanítják-e ezt az ELTE
Villamossínszáltan szakán?
Vagy csak a Jedingisz, a kán
Hordázatú robotsintér
Őr miatt van meg a síntér?

2012. november 6., kedd

Disney War

Mickie Jedickson

StarWar-t megvette a Disney!
Fog e róka tovább hízni,
S húzhatók új bőrrétegek!
Kudarcról így nem brekegek.

A háttérben fal valaki!
A nagy Obi wan Kentucky
Jóllakván frightened chicken-nel
Lézerfénnyel Erőt scan-nel.

Luke Mortimer üt és "Aú!"-z
Ettől fekete Darth Mouse.
Leiapipők Han Donald-ot
Csípi s állapota áldott.

Jön hét jedi, most nézz oda!
Hapci, Tudor, Vidor, Yoda,
Szende, Szundi s morgó Jar-Jar…
S új mesét ont StarWar Gyár-Gyár!

2012. április 26., csütörtök

Felejtős pszicho-dal

Rosszat, aki megtapasztalt,
Felejtse el! Úgy célszerű.
Béke terít házi asztalt,
S durcát durrdefektez derű.

refr:
_Csak a szépre emlékezem,
_Nincs is másom, csupán ezem.
_Le veled, múlt sötét meze!
_Ez a tuti módszer, ez-e?

Ásni, vájni, túrni minek;
Egykor izzó izé ég-e?
Múltba visznek mind a sínek?
Rossz régmúltnak rossz a vége!

refr:
_Csak a szépre emlékezem,
_Nincs is másom, csupán ezem.
_Le veled, múlt sötét meze!
_Ez a tuti módszer, ez-e?

Terheit ki elfeledi,
Igen hálás lehet, mer’ ő
Oly szabad, mint másfél Jedi,
S kerüli a sötét erő.

refr:
_Csak a szépre emlékezem,
_Nincs is másom, csupán ezem.
_Le veled, múlt sötét meze!
_Ez a tuti módszer, ez-e?

Ez a tuti módszer mára:
Emlékezni csak a jóra!
Rendelésnek vége! Ára:
Harmincezer, másfél óra.

(Mondom: harminc!!!)


2010. augusztus 31., kedd

Jedi legyek!


Rám, ha támad erőbarom,
S végtagjain sok-sok karom
Markolássza petyhüdt karom,
Jedi legyek, azt akarom!