Van erre ős Idő-had ok:
Életkorom küzd ellenem,
De még nem győz engem le, nem!
Reméli rút Idő már azt,
Rögvest kinyír, ám csak fáraszt,
Petyhüdtté és lustává tesz,
S rosszat jósol pár agg vátesz.
Jós-bandát le Idő fizet,
Évből nem adnak már tízet,
Sőt, sok áljövő-pap bolse-
-vik nem mond tízet napból se!
Pokolban bőg majd e botor
Jós-had s búg kör-fűrészmotor,
S Időt szelnek körök-élek…
Én meg vígan örökélek!
„Míg korai költészetének zsengéit körbelengte egyfajta ifjonti hovátehetetlenség, bohókás rímjáték, és önfeledt szóalkotás, Frady Endre érettebb műveinek stílusjegyei közül elsősorban szembetűnő a konzervatív tematika, a letisztult képi világ, és a felelős nyelvművelőtől elvárható példaértékű ékesszólás. A jól megérdemelt költői szabadság után még sok termékeny alkotó évet, és jó egészséget kívánunk, Költő Úr!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/
„Humán úr, ez a jól megérdemelt mellébeszéd úgy hangzik, mint az Utolsó Kenet Idősotthon zárójelentése és az irodalmi tartótisztnek az életfogytiglani költői szabadságvesztésből egy jobb létre szenderítő jókívánsága!” /Dr. Szintaktikus Szotyond, aberrációs tuszkológus és rétócianid miabánatista/
„Az Idő soha-soha meg nem áll,
Az órák róják Frady Endrén útjukat,
A pillanat-kés villan, toka száll,
mint vérfolyón suhanó hab, annyi csak … Egy pillanat!”
/Stirlitz Tutta, tavasztizenhétpillanata díler/
„Örök élet? Csak egy maradhat!” /Dr Ház, Juniorkonyha-díjas hegylakó/
„Ház úr, az új szomszédjai
Öröklétű s igen derék
Lények, kiket kreált AI:
Ím legyenek Highlander-ék!”
/Gép Ész, a mesterséges intelligencia/
„Hajrá! Előre az örök élet felé! Hadd szülessenek ilyen versek a világtörténelem minden korszakában!” /M. András, a költő legállandóbb és legvilágtörténelmibb kommentelője/
„Szempontjából költészetnek
eM úr, Ön egy tartós elem,
Kit, ha ki a Gépből vetnek,
Áll a világtörténelem.”
„Will Ághisch Tória, a Világtörténelmek Alakító Klub (VAK) varja/
„Ez a vers a Frady Endre-univerzum klasszikus energiamátrixában rezeg: az elmúlás groteszk bohózatává silányított létküzdelem, ahol a halál nem tragédia, hanem egy rímtechnikai bűvészmutatvány mellékszereplője. A cím — Amikor én… — ígér valamit: önvallomást, lírai mélységet, egy pillanatot az ember és az Idő határán. Ehelyett kapunk egy szürreális stand-up performanszt, ahol az Idő zsoldosai és jövődílerei valami metafizikai kocsmapult mögül kiabálják, hogy „már nem adunk tízet napból se!”. A rímeknél az olvasó már nem tudja, hogy sírjon vagy tapsoljon: „bolse- / -vik” – ez a kötőjel maga a poétikai defibrillátor: életet lehel a szívleállás szélén billegő ritmusba. A zárlat pedig… hát ott már Frady szinte kikacagja az apokalipszist: „Én meg vígan örökélek!” — ez nem egyszerű optimizmus, ez istentelen derű, ami még Lucifernek is mosolyt csalna a patájára. Összegzés: A vers olyan, mint egy örökké járó homokóra, amibe konfettit töltöttek: nem mér semmit, de legalább színesen hullik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/
„Grün Nóra és Stöpwejsz Dóra
Tudja, bár nem írja Tóra,
Konfetti telt homokóra
Inkább essen hideg hóra,
Mint egy forró vasalóra!”
/Csehi Tibi, a természetes unintelligencia/
„Frady Endre verse egy groteszk, játékos harcot fest meg az idővel, ahol a lírai én dacot és túlélést hirdet. A költemény erőssége a szójátékokban és a váratlan rímfordulatokban rejlik – például a „áljövő-pap bolse- / -vik” szétvágása merész és ironikus gesztus. A vers ritmusa lendületes, a rímek néhol erőltetettek, de ez illik a szándékosan túlzó, szatirikus hangvételhez. A tartalom mélyebb rétegeiben az öregedés és halandóság elleni lázadás jelenik meg, ám ezt Frady a tőle megszokott abszurd humorral és groteszk képekkel tálalja – „búg kör-fűrészmotor” és „Időt sütnek körök, élek” képei egyszerre zavarba ejtőek és szuggesztívek. Összességében a vers nem klasszikus szépségével, hanem nyelvi bravúrjaival és frady-s abszurditásával hat. Nem mindenki ízlésének való, de kétségtelenül egyedi.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/
„Nyelvi bravúr s abszurditás
Szerszámával Frady kit ás
Elő, kit lát a Copilot?
Sóból Lótnét, ki Copy Lót!”
/ismeretlen ó-héber szem- és fültanú/
„Frady Endre "Amikor én..." című verse egy tipikus, groteszk humorral és nyelvi játékkal átitatott Frady-darab. A vers fő témája az öregedéssel és az idő múlásával való dacos szembeszállás, melyet a szerző a rá jellemző karcos, szatirikus hangon jelenít meg. Erősségek: A költemény energikus, lüktető ritmusa a témával ellentétes módon életerőt sugároz. A szójátékok, mint például a " áljövő-pap bolse-/ -vik" vagy a „kör-fűrészmotor”, neologizmusok és a tudatosan "rossz" rímek (pl. "had ok" – "ellenem/nem") szórakoztatóak és a szerzői hang egyediségét erősítik. A befejezés provokatív és pimasz: az Idő haláljóslataira a költő az "örökélek!" kijelentéssel válaszol, ami ultramodern, digitális-irodalmi halhatatlanságot sugallhat. Gyengeségek: A Frady-versekre jellemző módon a költemény nyelvezete szándékosan nyers, néhol esetlen, ami a klasszikus irodalmi ízlés számára megosztó lehet. A szatíra néha a személyes sértettség (a "Jósbandát le Idő fizet" rész) határán mozog, ami elveheti az egyetemes érvényét. Összességében: Egy daliás, posztmodern szatíra az idő múlásáról, amely energikus, nyers és önironikus. Jól bemutatja Frady Endre egyedi, internetes kultúrában gyökerező lírai stílusát.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/
„Öregagyam de mini, de mini,
Butább, mint a Gemini, Gemini!
Páleszt kéne inni meg, inni meg,
S hánynék rükverc, inimeG, inimeG!”
/Okádó Mikádó, ikercsillagszemű juhászbotostánc- és illemtanár/
Frady Endre, az enjambement félbevágott királya ismét odatette magát, ahová még a félbe nem vágott királyok is gyalog járnak, majd újabb nagydolgot hozott létre! Feleim, szellőztessünk! A nagydolgozó népet szagolom!” /Szimat Szatyor, nyomozókutya/
„Kedves feleim! Ugye, nagyon hiányoztam? Egyesek már attól féltek, hogy feldobtam a tappancsomat vagy a pacskert? Még csak az kéne! Hahaha! Hát nekem nincs tappancsom. Meg pacskerem sem. Nem vagyok még reszketeg mamuszvadász, ahogyan a Költő úr sem. De különben is, ha lenne, a pacskert minek feldobni, nem igaz? Azt fel kell húzni a lábra. De ha már a feldobásnál tartunk, na, a Józsit, azt feldobtam a rendőrségen. Mert rossz anyagot szállított. Nem lettem tőle boldog, szent meg főleg nem. Mikor avatnak már boldoggá, na!!! Vagy talán elpatkolok? Na de kérem, kérem! Hát sosem foglalkoztam lovakkal, hogyan tudnék elpatkolni bármit is? Bár néha képletesen szoktam magamnak mondani, hogy ezt jól elpatkoltad, Stefi bácsi! Múltkor is jön hozzám az ördög, hogy patkoljam meg. Hát mondom neki, nem értek hozzá, menj anyádhoz, sírd tele a függönyt. És ez nem volt jó ötlet. A véres részletektől mindenkit megkímélek. Vagy beadom a kulcsot? Na de hova adjam be? Zaciba? És aztán nem tudok bejutni a saját lakásomba? Hát nem vagyok hülye, bár az orvosi zárójelentésem szerint igen. De tévedtek ők már nagyobbat is. Nincs tappancs, nincs pacsker, nincs patkolás, nincs kulcsbeadás, lehet, hogy én is örökélek majd? Az király lenne. Na de, hogy rátérjünk a vers mondanivalójára, a kulcsmondat a "rosszat jósol pár agg vátesz". Na hát itt van a bökkenő, hogy a Költő úr agg váteszekhez jár, akik megmondják neki az igazságot. Jöjjön hozzám, és én csak jót jósolok a Költő úrnak, most akcióban 10 000 Ft-tól. Ha kétszer annyit fizet, akkor pedig nagyon jót. Remélem, másoknak is felkeltettem az érdeklődését a jósdám iránt. Sajnos nem maradt időm a verset elemezni, talán majd máskor. A Költő úr meg maradjon velünk itt a Földön még jó ideig. Különben nem lesz mit kommentelnünk. Én is maradok tisztelettel.” /Stefi bácsi a költő legskizofrénebb kommentelője/
„Stefi bá’, a lelki redő
Kisimul, ha tíz lepedő
Áráért ön tök jó vátesz
Módra mindent tök jóvá tesz!”
/F. Endre, Stefi bá’ maszek jósdájának várólistás páciense/
„Mi ez a versnek álcázott rímtemető, ez rímbe szedett önsajnálat habosított közhelykrémmel leöntve?! Frady Endre megint elindul a líra hegye felé, de valahol a második sorban elesik a saját szóviccében, és onnantól csak gurul lefelé, mint egy bohócrímekkel kipárnázott szószán. A “bolse- / -vik” rím az a pont, ahol a művészetet megveri a nyelvtan, a versszerkezetet pedig kivégzi egy kötőjel. Ez nem kísérletezés — ez nyelvi csonkítás élő adásban. A ritmus billeg, a képzavarok ropognak, a gondolat pedig… ja, az nincs. A záró sor — „Én meg vígan örökélek!” — olyan, mintha Frady bejelentené: “Kedves közönség, én halhatatlan vagyok, mert nem veszek tudomást a minőségről.” Ez a mondat nem életigenlés, hanem művészi öngyilkosság nevetve. Ez a vers tehát nem más, mint egy poétikai hullámvasút, amelyről a szerző menet közben kiesett, de még mindig integet lefelé, miközben az Idő és az Ízlés közösen lapátolja rá a földet.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/
„A nálunk ápolt költő olyan fiatalos rímlendülettel próbál kilábalni az öregségből, mintha az angolórái ellébecolása miatt nem tudná, mi a különbség a sixteen és a sixty, illetve a reflex és a reflux között. A fejében az irodalom dominanciája helyett mára már csak az irodai lom demenciája maradt. Költő úr! Nyugodjék! Békében!” /Brünhilda főnővér, az Utolsó Kenet Idősotthon üresedési ügyintézője/
megzenésítve:
