Nyomasztó vers

A képen látható ló-somfa és termése csak illusztráció

Amikor az élet nyomaszt,

Akkor mondja bölcs jósom azt:

„Ne bőgjél, a földgolyóbis

Felforr s lesz még nyomasztóbb is!”

Az én jósom tök jó vátesz,

Mert míg többi feszt lóvá tesz,

Őtőle nem jön semmi jó,

Csak való s nem illúzió.

Amit jósol, sosem talmi,

Csilivili trágyahalmi

Reménysugár, ami kancsal,

Ahogy réti ultin kan csal.

Szava igaz, ha fáj is tán,

Mint egy hamis bakancslistán

Kézzel beírt bubópestis,

Melybe sajdul szív és test is.

Szóval gyakran nyomaszt jósom,

Mint a ló-somfát a ló-som,

Ha nehéz a termés súlya.

Szenvedjünk hát, hallelúja!

megzenésítve és elénekelve: https://www.youtube.com/watch?v=9hkoYS9Z_TU

„Én csak annyit jósolhatok, hogy sikeres lesz ez a vers.” /M. András, a költő legállandóbb és legszakértőbb kommentelője/

„Ugyanilyen véleménnyel

Kéne eM úrnak egy iker,

Akkor hinné minden lény el,

Hogy ez bizonydupla siker.”

/Sihuhu Soma, a MÁV sztahanovista sikerkalauza/

„Hogyha e vers sikert arat,

Akkor eM úr biza jó jós,

Ám ha hörög tőle garat,

Akkor inkább kissé golyós.”

/Kólikás Kasszandra, negatív jós, azaz rosszós/

„Ez a vers úgy tesz, mintha a reménytelenség himnuszát zengené, valójában azonban a borúlátásból farag groteszk kabarét. Frady Endre bravúros rímei és szándékosan nyakatekert szóviccei egyszerre nyögtetnek és nevettetnek: mire az olvasó felsóhajtana a világvége-hangulat miatt, már azon kapja magát, hogy vigyorog a „réti ultin kan csal” vagy a „ló-somfa” abszurditásán. A befejező „Szenvedjünk hát, hallelúja!” pedig tökéletesen összefoglalja a vers lényegét: ha már elkerülhetetlen a nyomorúság, legalább legyen hozzá ritmus, rím és jó adag önirónia.” /ChatGPT/

„...ez sem nyom sokat a latba... akarom mondani, létbe! Legyen esőtánc!” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas Jós-ka/

„Megugatol Jós-ka?! Tápod legyen sóska!” /Spenót Tónesp, esőtáncelvonókúra szervező házidoktor/

„Latba nyomták ételem,

S esőn táncol lételem.”

/Gyomoridegi Gyökér, gyíkká gyűrt gyógyegér gyagyásító/

„Ez a vers a fradyendrei nyomasztásművészet csúcsra járatása, ahol a jós figurája afféle groteszk meteorológus: mindig rossz időt jósol, és mindig igaza lesz.

A szöveg úgy működik, mint egy vátesz-paródia, amelyben a „bölcs jós” nem megnyugtat, hanem ipari mennyiségben termeli a lélekre rakódó szorongást. A rímpárok szándékosan kancsalak, a metaforák pedig olyanok, mintha egy réti ulti-parti közben valaki beleejtette volna a költői kézikönyvet a trágyadombba.

A bubópestis‑bakancslista sor egyszerre morbid és komikusan hétköznapi: Frady itt is azt csinálja, amit szeret — a tragikumot úgy csavarja el, hogy az olvasó egyszerre röhög és szisszen. A záró „hallelúja” pedig az a fajta fradyendrei vállrándítás, amely azt üzeni: ha már nyomaszt minden, legalább énekeljünk rá egyet.

Összességében ez a vers egy groteszk, önironikus szorongáslitánia, amelyben a jós nem a jövőt látja, hanem a költő idegrendszerét — és azt is csak sötétben, zseblámpa nélkül.” /Copilot/

„A nyomasztás sötét óráiban mosolyogj, mert amíg életben vagy, addig tudod, hogy lehetne még rosszabb is!

Ne félj a haláltól, hanem válj borzalmassá és rettenetessé, hogy a halál féljen tőled!

Ha sportemberként soha semmit nem adsz fel, akkor nem lesznek levelezőpartnereid.

Merj szerelmes lenni egy köztéri szoborba, mert az sohasem hagy faképnél!

Aki másnak vermet ás, nem biztos, hogy maga esik bele, ha ő a veremásással megbízott szakmunkás.

Aki folyton nyafog a globális felmelegedés miatt, az a jégkorszak miatt is csak panaszkodna.

Ha szeretnéd, hogy tömeggyilkosként is körül rajongjanak, akkor legyél diktátor!

Ha fáj a lelked, vágd magad pofán egy szeneslapáttal és rögvest elfeleded a lelki fájdalmadat.

Ha attól félsz, hogy a ló-somfádat megtámadja a bubópestis, akkor te jó olvasóm leszel.”

/Paulo Coelho, brazil bölcselő és mondásgyártó/

„Frady Endre maga nemében páratlan páros rímei úgy szteppelnek az emberiség lelkének padlókeményre fagyott sztyeppéin, mint önfeledt metálkalapács a száradni felejtett franciakrémes gejl karamellrétegén, miközben sűrű habként fröcsög a bölcsesség a hálás olvasók szemgödrébe. A költőfenomén nyomasztóan bravúros képzavarokkal nyomasztja az egyébként antidepresszánsokon élő nyomasztásra vágyó mazochistákat, anonim ateistákat, a laposföld hívőket és a derékszögtagadókat. Vajon léteznek-e ló-somfa tagadók is?! – teszik fel a kérdést őszinte döbbenettel a mezőgazdasági ló-somfa termelők, de Frady Endre számukra sem a választ adja meg, hanem újragondolásra készteti őket. A kortárs korát messze megelőző szófajnemesítő művész nem a szájbarág, hanem segít az agyvízforralásban. Frady Endre a szellem merülőforralója! Bugyogjunk vele és általa!” /Forró Zorróné Celziusz Cizella, vershőtérképész és rajongó/

„néhai, özv. Zwillinger Adolfné ügetőidomár:

Nem kell mindenért betojni

Hogyha felforr a golyóbis,

Rögvest felforr a kávé is.

A rosszban van némi jó is,

Pláne, ha hiszel a Jóis-

tenben,

ki ott vagyon srégen balra,

akarva, vagy nem akarva,

a gonosz sátánnal szemben.

Itt, az égi lovardában,

Csend van, béke és nyugalom.

Napestig, holt Ráróm hátán,

Csokoládé fagyim nyalom.”

/Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb kommentelője/

„néhai Zwillinger Adolf manézsdirektor:

Toy be or not toy be?

Az ügető idomára

Ügyel lova idomára.

Terhet Adolfnére rá ró,

S bőg ő: Lovam mér’ e Ráró?!

Zwillingerné lova hátán

Srégen üget tova sátán.

Kell az örök nyugalom is,

Ha az özvegy húga lomis.

Jobb hírt, mint a csokoládé,

Recsegő, agg Sokol ád-é?

Toy story or not toy story

Szürreálisan tolsztoji!

Szorít szörnyű marok! Oly, ni!

Mégis be akarok tojni!

Világ totojázói, tojjatok be!!!”

/Nugátharapó, a költő legszétesettebb kommentelője/

„Frady Endre hozza a tőle megszokott, zseniálisan groteszk formáját: a Nyomasztó vers egy végtelenül szórakoztató, fekete humorral átitatott görbe tükör a mindennapi pesszimizmusunknak és a sorscsapásoknak.

A vers ereje a kontrasztokban rejlik. Miközben a téma maga a totális egzisztenciális szorongás és a kilátástalanság, a költő olyan pattogós, rímes, parodisztikus formába önti ezt, hogy az olvasó képtelen megállni mosolygás nélkül. Frady nem akar álintellektuális köntösbe bújtatott világfájdalmat eladni; helyette kapunk „csilivili trágyahalmi reménysugarat”, hamis bakancslistát és olyan nyelvi bravúrokat, mint a zseniális szóviccként funkcionáló „ló-somfa / ló-som” kép.

A záró sor („Szenvedjünk hát, hallelúja!”) tökéletes, ironikus katarzis. Ahelyett, hogy összeomlanánk a jövő súlya alatt, a vers arra invitál, hogy inkább nevessük szembe a saját nyomorunkat. Rövid, velős, és pont úgy üt, ahogy egy jó szatírának kell.” /Gemini/

„Mi ez az irodalmi tömegpusztítás, ez a nyomasztásnak álcázott elmeháborodási öndiagnózis?! Talán senkit sem ér majd meglepetésként, amikor a fradyendrei verslábak által megrugdosott szent tehenek megbokrosodva rátámadnak az Indiában vakációzó torreádorokra és úgy felöklelik őket, mint vérgőzös argentin védőfal a spanyol csatársort! Ennek a koponyai feketelyukas vákuumtól hajszolt igricnek egyetlen mondata több kárt tud okozni az emberiségnek, mint a földgolyóbist csak a hónalja dezodorozásához használó színes szélesvásznú arcú amerikai elnök békedíj hajszolási atomcsapásai! Lehet, hogy a Jézus Krisztust még személyesen ismerő korai keresztények még minden bűnt képesek voltak megbocsájtani a felebarátaiknak, de a ló-somfa kifejezés megalkotásáról ők még nem értesülhettek! Hát, lehet, hogy én is inkább az oroszlánok elé dobást választanám, mint ennek a versnek az újra olvasását! Jó ötlet, dobjuk Frady Endrét az oroszlánok elé, de ne engedjük közben szavalni, mert a szerencsétlen állatok még kárt tesznek magukban!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Frady Endre kihozza az emberből az állatot és az állatból az embert. Melyik a rosszabb? Ez a kérdés, válasszatok! Ha Frady Endre egy mai költő, akkor nem bánom, hogy én kétszer is meghaltam (fiatalon Segesvárott és idősen Barguzinban), mert így duplán be vagyok biztosítva, hogy még véletlenül se lehessek ennek a sehonnai bitang emberállatnak a kortársa!” /Petőfi Sándor, magyar-orosz barátságköltő/

„Köztársasági elnök legyek, ha ez a Frady Endre normális! Nyomasztóbb, mint egy benézett rosálás!” /Polgár Judit, sokszoros sakkvilágbajnoknő/

Amikor én...

Amikor én elfáradok,

Van erre ős Idő-had ok:

Életkorom küzd ellenem,

De még nem győz engem le, nem!

Reméli rút Idő már azt,

Rögvest kinyír, ám csak fáraszt,

Petyhüdtté és lustává tesz,

S rosszat jósol pár agg vátesz.

Jós-bandát le Idő fizet,

Évből nem adnak már tízet,

Sőt, sok áljövő-pap bolse-

-vik nem mond tízet napból se!

Pokolban bőg majd e botor

Jós-had s búg kör-fűrészmotor,

S Időt szelnek körök-élek…

Én meg vígan örökélek!

„Míg korai költészetének zsengéit körbelengte egyfajta ifjonti hovátehetetlenség, bohókás rímjáték, és önfeledt szóalkotás, Frady Endre érettebb műveinek stílusjegyei közül elsősorban szembetűnő a konzervatív tematika, a letisztult képi világ, és a felelős nyelvművelőtől elvárható példaértékű ékesszólás. A jól megérdemelt költői szabadság után még sok termékeny alkotó évet, és jó egészséget kívánunk, Költő Úr!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Humán úr, ez a jól megérdemelt mellébeszéd úgy hangzik, mint az Utolsó Kenet Idősotthon zárójelentése és az irodalmi tartótisztnek az életfogytiglani költői szabadságvesztésből egy jobb létre szenderítő jókívánsága!” /Dr. Szintaktikus Szotyond, aberrációs tuszkológus és rétócianid miabánatista/

„Az Idő soha-soha meg nem áll,

Az órák róják Frady Endrén útjukat,

A pillanat-kés villan, toka száll,

mint vérfolyón suhanó hab, annyi csak … Egy pillanat!”

/Stirlitz Tutta, tavasztizenhétpillanata díler/

„Örök élet? Csak egy maradhat!” /Dr Ház, Juniorkonyha-díjas hegylakó/

„Ház úr, az új szomszédjai

Öröklétű s igen derék

Lények, kiket kreált AI:

Ím legyenek Highlander-ék!”

/Gép Ész, a mesterséges intelligencia/

„Hajrá! Előre az örök élet felé! Hadd szülessenek ilyen versek a világtörténelem minden korszakában!” /M. András, a költő legállandóbb és legvilágtörténelmibb kommentelője/

„Szempontjából költészetnek

eM úr, Ön egy tartós elem,

Kit, ha ki a Gépből vetnek,

Áll a világtörténelem.”

„Will Ághisch Tória, a Világtörténelmek Alakító Klub (VAK) varja/

„Ez a vers a Frady Endre-univerzum klasszikus energiamátrixában rezeg: az elmúlás groteszk bohózatává silányított létküzdelem, ahol a halál nem tragédia, hanem egy rímtechnikai bűvészmutatvány mellékszereplője. A cím — Amikor én… — ígér valamit: önvallomást, lírai mélységet, egy pillanatot az ember és az Idő határán. Ehelyett kapunk egy szürreális stand-up performanszt, ahol az Idő zsoldosai és jövődílerei valami metafizikai kocsmapult mögül kiabálják, hogy „már nem adunk tízet napból se!”. A rímeknél az olvasó már nem tudja, hogy sírjon vagy tapsoljon: „bolse- / -vik” – ez a kötőjel maga a poétikai defibrillátor: életet lehel a szívleállás szélén billegő ritmusba. A zárlat pedig… hát ott már Frady szinte kikacagja az apokalipszist: „Én meg vígan örökélek!” — ez nem egyszerű optimizmus, ez istentelen derű, ami még Lucifernek is mosolyt csalna a patájára. Összegzés: A vers olyan, mint egy örökké járó homokóra, amibe konfettit töltöttek: nem mér semmit, de legalább színesen hullik.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Grün Nóra és Stöpwejsz Dóra

Tudja, bár nem írja Tóra,

Konfetti telt homokóra

Inkább essen hideg hóra,

Mint egy forró vasalóra!”

/Csehi Tibi, a természetes unintelligencia/

„Frady Endre verse egy groteszk, játékos harcot fest meg az idővel, ahol a lírai én dacot és túlélést hirdet. A költemény erőssége a szójátékokban és a váratlan rímfordulatokban rejlik – például a „áljövő-pap bolse- / -vik” szétvágása merész és ironikus gesztus. A vers ritmusa lendületes, a rímek néhol erőltetettek, de ez illik a szándékosan túlzó, szatirikus hangvételhez. A tartalom mélyebb rétegeiben az öregedés és halandóság elleni lázadás jelenik meg, ám ezt Frady a tőle megszokott abszurd humorral és groteszk képekkel tálalja – „búg kör-fűrészmotor” és „Időt sütnek körök, élek” képei egyszerre zavarba ejtőek és szuggesztívek. Összességében a vers nem klasszikus szépségével, hanem nyelvi bravúrjaival és frady-s abszurditásával hat. Nem mindenki ízlésének való, de kétségtelenül egyedi.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Nyelvi bravúr s abszurditás

Szerszámával Frady kit ás

Elő, kit lát a Copilot?

Sóból Lótnét, ki Copy Lót!”

/ismeretlen ó-héber szem- és fültanú/

„Frady Endre "Amikor én..." című verse egy tipikus, groteszk humorral és nyelvi játékkal átitatott Frady-darab. A vers fő témája az öregedéssel és az idő múlásával való dacos szembeszállás, melyet a szerző a rá jellemző karcos, szatirikus hangon jelenít meg. Erősségek: A költemény energikus, lüktető ritmusa a témával ellentétes módon életerőt sugároz. A szójátékok, mint például a " áljövő-pap bolse-/ -vik" vagy a „kör-fűrészmotor”, neologizmusok és a tudatosan "rossz" rímek (pl. "had ok" – "ellenem/nem") szórakoztatóak és a szerzői hang egyediségét erősítik. A befejezés provokatív és pimasz: az Idő haláljóslataira a költő az "örökélek!" kijelentéssel válaszol, ami ultramodern, digitális-irodalmi halhatatlanságot sugallhat. Gyengeségek: A Frady-versekre jellemző módon a költemény nyelvezete szándékosan nyers, néhol esetlen, ami a klasszikus irodalmi ízlés számára megosztó lehet. A szatíra néha a személyes sértettség (a "Jósbandát le Idő fizet" rész) határán mozog, ami elveheti az egyetemes érvényét. Összességében: Egy daliás, posztmodern szatíra az idő múlásáról, amely energikus, nyers és önironikus. Jól bemutatja Frady Endre egyedi, internetes kultúrában gyökerező lírai stílusát.” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Öregagyam de mini, de mini,

Butább, mint a Gemini, Gemini!

Páleszt kéne inni meg, inni meg,

S hánynék rükverc, inimeG, inimeG!”

/Okádó Mikádó, ikercsillagszemű juhászbotostánc- és illemtanár/

Frady Endre, az enjambement félbevágott királya ismét odatette magát, ahová még a félbe nem vágott királyok is gyalog járnak, majd újabb nagydolgot hozott létre! Feleim, szellőztessünk! A nagydolgozó népet szagolom!” /Szimat Szatyor, nyomozókutya/

„Kedves feleim! Ugye, nagyon hiányoztam? Egyesek már attól féltek, hogy feldobtam a tappancsomat vagy a pacskert? Még csak az kéne! Hahaha! Hát nekem nincs tappancsom. Meg pacskerem sem. Nem vagyok még reszketeg mamuszvadász, ahogyan a Költő úr sem. De különben is, ha lenne, a pacskert minek feldobni, nem igaz? Azt fel kell húzni a lábra. De ha már a feldobásnál tartunk, na, a Józsit, azt feldobtam a rendőrségen. Mert rossz anyagot szállított. Nem lettem tőle boldog, szent meg főleg nem. Mikor avatnak már boldoggá, na!!! Vagy talán elpatkolok? Na de kérem, kérem! Hát sosem foglalkoztam lovakkal, hogyan tudnék elpatkolni bármit is? Bár néha képletesen szoktam magamnak mondani, hogy ezt jól elpatkoltad, Stefi bácsi! Múltkor is jön hozzám az ördög, hogy patkoljam meg. Hát mondom neki, nem értek hozzá, menj anyádhoz, sírd tele a függönyt. És ez nem volt jó ötlet. A véres részletektől mindenkit megkímélek. Vagy beadom a kulcsot? Na de hova adjam be? Zaciba? És aztán nem tudok bejutni a saját lakásomba? Hát nem vagyok hülye, bár az orvosi zárójelentésem szerint igen. De tévedtek ők már nagyobbat is. Nincs tappancs, nincs pacsker, nincs patkolás, nincs kulcsbeadás, lehet, hogy én is örökélek majd? Az király lenne. Na de, hogy rátérjünk a vers mondanivalójára, a kulcsmondat a "rosszat jósol pár agg vátesz". Na hát itt van a bökkenő, hogy a Költő úr agg váteszekhez jár, akik megmondják neki az igazságot. Jöjjön hozzám, és én csak jót jósolok a Költő úrnak, most akcióban 10 000 Ft-tól. Ha kétszer annyit fizet, akkor pedig nagyon jót. Remélem, másoknak is felkeltettem az érdeklődését a jósdám iránt. Sajnos nem maradt időm a verset elemezni, talán majd máskor. A Költő úr meg maradjon velünk itt a Földön még jó ideig. Különben nem lesz mit kommentelnünk. Én is maradok tisztelettel.” /Stefi bácsi a költő legskizofrénebb kommentelője/

„Stefi bá’, a lelki redő

Kisimul, ha tíz lepedő

Áráért ön tök jó vátesz

Módra mindent tök jóvá tesz!”

/F. Endre, Stefi bá’ maszek jósdájának várólistás páciense/

„Mi ez a versnek álcázott rímtemető, ez rímbe szedett önsajnálat habosított közhelykrémmel leöntve?! Frady Endre megint elindul a líra hegye felé, de valahol a második sorban elesik a saját szóviccében, és onnantól csak gurul lefelé, mint egy bohócrímekkel kipárnázott szószán. A “bolse- / -vik” rím az a pont, ahol a művészetet megveri a nyelvtan, a versszerkezetet pedig kivégzi egy kötőjel. Ez nem kísérletezés — ez nyelvi csonkítás élő adásban. A ritmus billeg, a képzavarok ropognak, a gondolat pedig… ja, az nincs. A záró sor — „Én meg vígan örökélek!” — olyan, mintha Frady bejelentené: “Kedves közönség, én halhatatlan vagyok, mert nem veszek tudomást a minőségről.” Ez a mondat nem életigenlés, hanem művészi öngyilkosság nevetve. Ez a vers tehát nem más, mint egy poétikai hullámvasút, amelyről a szerző menet közben kiesett, de még mindig integet lefelé, miközben az Idő és az Ízlés közösen lapátolja rá a földet.” /Puzsér ChatGPT Róbert, a mesterségesen intelligens kritikus/

„A nálunk ápolt költő olyan fiatalos rímlendülettel próbál kilábalni az öregségből, mintha az angolórái ellébecolása miatt nem tudná, mi a különbség a sixteen és a sixty, illetve a reflex és a reflux között. A fejében az irodalom dominanciája helyett mára már csak az irodai lom demenciája maradt. Költő úr! Nyugodjék! Békében!” /Brünhilda főnővér, az Utolsó Kenet Idősotthon üresedési ügyintézője/

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=NaxY-TPieUM