2009. szeptember 8., kedd

Jobb félni?


Kipróbálom: félek, félek
Jól, jobban és legül jobban.
Hálni jár belém a lélek,
Bár a szívem vadul dobban.

Úgy félek, mint három egér,
Nem is három, hanem hetven!
E jó félés többet megér,
Mint hátpúp egy lapostetven.

Jobb így nekem, bizony, bizony!
Én és a félsz, édesketten
Várjuk, ha majd jő az iszony,
Gyáva szívünk meg se retten.

Mégis, midőn csörren kagyló,
Görcsbe rándul vastagbelem,
S megijedek, mint egy nagy ló,
Daruval, ha felemelem.

Félek alássan és halló! -
- Vizelek be s könnyem nyelem.
Belső hang sújt rám mint palló,
S szétesek, mint két fél elem.

(…)

Nem jobb félni, inkább tilos!
Majd, hogyha kell, megijedek,
Bombát látván, amin piros
Számmal nullázódnak ledek…

2009. szeptember 7., hétfő

Útépítő géplánc



Vérfagyasztó sikoly rázta meg a Zeneakadémia kottaolvasó termének ritmikus csendjét!
E szörnyű hang hallatán egy kezdő teremőr nyilván az első arra hömbölödő hím rozmár agyarai elé vetette volna magát, ám a szolgálatban lévő agg Gyula bá’ már annyira nem volt kezdő, hogy, ha a kora felől érdeklődtek, akkor csak a karjára erősített rádióizotópos szerkezet segítségével tudott közelítőleg pontos választ adni. Sok évtizedes teremőri tapasztalata azt mondatta vele, hogy a kottaolvasó teremben nem disznóvágás zajlott, csupán a koloratúrszoprán témakörben folyó pót-zárthelyin súgott valaki.
- Zajlik az élet! – legyintett az öreg és mosolyogva pillantott az ükunokája által a város legnagyobb parkjából előző éjjel ellopott és neki ajándékozott táblára, melyen ez állt:
„Útépítő géplánccal fűre lépni tilos!”
A kottaolvasó teremből ezúttal vad birkabégetés hallatszott.
- Na már megint baritonos diplomavédés zajlik. Heeej, zajlik az élet, zajlik…
Az agg Gyula bá’ időnként szomorú volt, hogy egy ilyen zaj likban kell üldögélnie, ahogy a kis irodai kuckóját nevezte, mert alig tudta hová tenni a szorgos családtagjai által neki összelopkodott táblákat. Legjobban a Milka és a Boci csoki-táblákat szerette, de amióta a nagy áruházláncok pittyegő kijáratokkal és fejlerúgó bakancsokban feketéllő biztonsági őrökkel fegyverezték fel magukat, az ilyen jellegű ajándékok folyama jelentősen elapadt.
- Útépítő géplánccal fűre lépni tilos! – olvasta fel elégedetten a legfrissebb szerzeményt. Egy pillanatra sem merült fel benne, hogy ez a tábla hiányozhat valahonnan. Pedig, ha tudta volna azt, ami ezután következett, talán elszalajtotta volna valamelyik kodálymódszertan szakos tenoristát, hogy egy vadkan által a várból kikergetett Zrínyi sebességével vigye vissza a táblát a helyére. Ám lehet, hogy már ekkor is késő lett volna…
A tábla eltűnésének pillanatában ugyanis a sötétből útépítő gépláncok kezdek előtünedezni. Előbb csak egyesével, kettesével, majd hamarosan sűrű rajokban. A füves parkot perceken belül útépítő géplánc hordák vették körül. Vártak egy darabig, majd minden irányból hordavezető útépítő géplánc vezérhímek indultak a belépésüket korábban szigorúan tiltó tábla hűlt helye felé, hogy megküzdjenek a területért.
- Zajlik az élet! – mondta volna az agg Gyula bá’, ha jelen lett volna, de nem volt. Ettől függetlenül persze mondta ő, csak nem emiatt, hanem, mert ez volt az egyik kedvenc szavajárása. A másik pedig a „Hajrá Fradi!”, de azt már húsz éve csak suttogva merte kimondani, mert akkortájt egy lila-fehér sálas skinhead énekkar nagyon megruházta érte.
A parkban viszont tényleg zajlott az élet. Vad lánctalpcsikorgások és aszfaltkeverő hörgések közepette egymásnak estek az útépítő géplánc vezérhímek. Micsoda csata volt! Egy fél körgyűrűnyi zúzottkő adalékos bitumen fröcsögött szanaszéjjel, mire csak egy útépítő géplánc vezérhím maradt talpon a vidéken. Igaz, addigra már csak vezér volt, hím nem.
- Zajlik az élet! – álmodta édesdeden az agg Gyula bá’, miközben a telihold fénye szivárvány színűre festette a száján az egyenetlen horkantásoktól rezgő nyálbuborékot. A nyálbuborék pajkosan elpukkant és az agg Gyula bá’ azt álmodta, hogy túl közel állt egy náthás tiroli jódlizóhoz.
Eközben a park jórészt már leaszfaltozott és ráalvadt kenőzsírral borított füvén a győztes útépítő géplánc vezér és falkája nekiállt, hogy kijelölje a harc árán szerzett territóriumát. Gépolajjal bőségesen körbe-körbe pössentették a területet és nekiálltak az új élettér otthonosabbá tételének.
- Zajlik az élet! – zakatolták sóhajtva a vereséget szenvedő és ezer sebből kenőzsírzó útépítő géplánc hordák és tovább vándoroltak az igazi aszfalt utat még alig látott vadkelet felé. A szélvédőjükön végigcsurranó ablakmosó könnycseppekben meg-megcsillant a felkelő nap.
- Úgy szép az élet, ha zajlik! – rikkantotta a park közepén a legvidámabb útépítő géplánc és önfeledt munkadalba kezdett:
„Az a szép, az a szép, ha büdös az aszfaltpép, ha büdös az aszfaltpép!”
Vidáman folyt a munka és a területen hamarosan egy csodálatos 3-szor 3 sávos autópálya csomópont alakult ki, korszerű le- és felhajtókkal, gyorsító és lassító sávokkal. Az autósok csodájára jártak a zöldek pedig pórul, mert hiába láncolták magukat az útépítő gépláncokhoz, senkinek sem jutott eszébe eltávolítani őket. A gépeket nem zavarták, és kellően elkeverve az útalapban sem okoztak semmi károsodást.
- Lezajlott az élet – sóhajtott egy utolsót az agg Gyula bá’ és a belé már csak hálni járó lelke visszatért az örök vadászmezőkre, ami teljesen megváltozott mióta utoljára erre járt. Az örök vadászmező teljesen le volt aszfaltozva és a közepén egy tábla állt az alábbi felirattal:
„Füvesítő géplánccal aszfaltra lépni tilos!”
- Zajlik az örökélet! – kacsintott huncutul az agg Gyula bá’ lelke és óvatosan körbepislantva a táblához osont…

2009. szeptember 4., péntek

Batman panasza


Rossz, hogy én vagyok a Batman!
Ilyen hős, ha elmúlt hatvan,
Nyugdíjas lesz mindörökké,
Mivel totál halhatatlan.

Öreg leszek, le is esem
Kék egekből egyenesen,
Rossz emberek rámtalálnak,
S megagyalnak istenesen!

Oly rossz lenni denevérnek,
Ízét utálom a vérnek,
Úgy kívánnék falni paszulyt,
Mit a kispiacon mérnek!

Hadd legyek én szürke átlag,
Kit az égen sosem látnak
Röpködni, mert légi huzat
Rosszat tesz a csúzos hátnak!

Batman lenni nem akarok,
Oldalamon satnya karok
Fityegjenek, s szóljon rólam
S nékem átlag-nagypapa-rock!

Vadnyugati hős


Cowboyok közt vagyok első,
Totálképen legszebb pálcik-
-a. Képernyő alsó-felső
Szélén fekete csík látszik.

Lövöldözök szanaszéjjel,
Köröttem a tűz az pergő,
Tábort tűzök egész éjjel,
S magyarhangom Kaszás Gergő.

Sok rosszembert coltom temet,
Tőlem bizony sokan félnek,
S karakteres arcélemet
Nekitámasztom a szélnek.

Indián sírt fű, mi benő,
Én lőttem le, tiszta dolog,
S film végén az épp lemenő
Napkorongba lovagolok.

Köröttem a préri zenél?
Jaj ne kérdezz butát, ó ne!
Stílszerűbb vagyok én ennél:
Zenekarol Morricone!

THE END

2009. szeptember 3., csütörtök

A bábu

A győzelmi dobogó /a költő felvétele/
Hipergigász olimpikon
Ablakon át tekinget,
S lenézve a kerek likon
Megpillantja Pekinget.

Amíg sok társ körülötte
Félve karfát markolász,
Sajtóvihart kavar jötte:
Idén nyáron ő az ász!

Szertelen már vizelete,
Fairplay-zgethet egy kicsit,
Le-szerelt már másfél hete,
S szakvezetés inti: Csitt!

Legyintget sok esélyleső,
Amíg megy a busz oda,
Ahol rá hull aranyeső,
S róla szól az uszoda.

Míg a mezőny futam után
Oxigénhez alig jut,
Rekorderünk izombután
S könnyedén ad interjút:

„Én az égről edzéseken
Sok csillagot lehordok;
Kemény munka! Ez kell nekem,
Így dőlnek a rekordok.”

Ünnepli a világsajtó:
„Ő most az új példakép,
Űrkorszakba vivő ajtó,
S boldog, aki itt belép!”

Véget ér az olimpia,
Kialszik az ősi láng,
Jöhet megint hormon-pia,
S hősünk újra drótra ráng…

Távolugró kisangyalom


Fut, fut, fut, a lépte dobban,
Kisangyalom távolugor,
Teste gyorsul egyre jobban,
Szökken, mint egy hős finnugor!

Százhúsz kiló tiszta izom
Kecsesen a légtért fúrja,
Dicsőségét megjódlizom,
Nem pihen a hárfám húrja!

Túlröppen a homokgödrön,
Lég sem állhat neki ellen,
Versenybíró bajuszpödrőn
Retteg, pedig szilárd jellem.

Pályán drágám általszálla,
Mint egy fékevesztett medve,
Elöl kidülled az álla,
S gravitálni nincsen kedve.

Nőmön leng a tornagatya,
Lent elhúz a főlelátó,
Harci radar kimutatja,
S lőni kezdi őt a NATO.

Kisangyalom izma acél,
Meglátszik rajt, hogy a tét a
Zaranyérem, s közel a cél.
Ő győz, vagy a hőrakéta?

Hangrobban a drága párom,
Rakétát meg secperc alatt
Szétveri, mint bot a három
Hibát vétő aranyhalat.

Űrben jár már kisangyalom,
Ez a röptáv igen derék,
Föld onnan csak apró halom,
S rátámadnak Dart Vader-ék!

Halálcsillag közeledik,
Arám szeme harcra kékül…
S fénykardozni vágyó Jedi-k
Ott maradnak munka né’kül.

Úgy látom, ha szemem nem csal,
Párom kering Földgömb körül.
Aranyat nyer világcsúccsal,
S ennek ő most szívből örül.

Várja őt a világűr-lét,
Visszatérni nem tud sajna,
Űrhajóval küldik érmét,
S rá van vésve: Made in China

Rabom leszel?


Rab Lajos ma Szabad Gizit
Látogatja – háztűzvizit.

Félszegen néz rá a padon:
Ily névvel is lennél Rabom?

Mondj igent, vagy elszaladok!
Rabok legyünk vagy Szabadok?

Esküszünk?