Vörös és Fekete

Kisangyalom hangyát termeszt,
Vöröset és feketét,
No meg ragadozó termeszt.
Padlója, hej, de setét!

Ha majd oda dől a hullám,
Vérvörös s zsírfekete
Szájjal fal fel hangya-hullám.
Szebb sírhelyem lehet-e?

Hasfalamból hangyák ízelt
Lábában lesz combizom,
S simán eltolnak egy Diesel-t.
Én meg vígan jódlizom

Fenn a Mennyben, s ultratrillám
Szférákba mint nesz tendál,
S Legfelülről csap le villám:
Versed végén lesz Stendhal?!

Szégyenpírba sötétülök,
Szívem járja híg langy át,
S bömbölgetek, mint egy tülök:
Stendhal, egyél zsírhangyát!

Költő a szaunában

Szaunában égetett zsírt
Költőnk s közben rémesen sírt.
Páratelt hő marta a hájt,
Költőnk rímes tarta’ma fájt.

Míg mint hízott ősz bika bőg,
Elméjében bomlik a gőg,
Koponyája a zagyon bő,
Már nem ő a legnagyobb ő.

Könnyebbülten elüget majd,
Mondhatják rá: Te süket fajd!
Legyint s orri likakat fúj,
Lelke színes kirakat: Új!

A buta teve

Ránk támad sok harci gyík,
Sikít ennek okán húgom,
Én eközben mindegyik
Ellenséget tokán rúgom.

Kínrímfájón fut a had,
S megszólalok: Nyugi, hugi,
Kétszer ad, ki haddelhadd,
Com’on let’s dance boogie-woogie!

Tánc közben bőg belső hang:
Költő, hol a buta teve?!
Ráhörgök, mint pesti strang:
Kihagytam, mert rút a neve!

Döntésképtelenség

Ritka vagyok, mint az ír jak,
De hogy erről verset írjak?!
Igen? Dehogy? Talán? Mégse?
Nem dönti el ezt az Ég se!

Kisangyalom, döntsél! Te nem?!
Hát akkor ki, ó Istenem?!
Döglégy legyek hypós pitén,
Hogyha döntök akármit én!

Mint egy tekebábu, amit
Vak golyó csak állni tanít,
S pályán talpa megreked lenn,
Így maradok eldöntetlen...

Az én 136-os zsoltárom

A kezed által porból vétettem,
Mert örökké tart a szereteted,
Elnézted, hogy oly sokszor vétettem,
Mert örökké tart a szereteted.

Megérthettem, mit jelent a kereszt,
Mert örökké tart a szereteted,
Azóta is őriz, s el nem ereszt,
Mert örökké tart a szereteted.

Időnként megfürdetsz tejben-vajban,
Mert örökké tart a szereteted,
De mindig mellettem állsz, ha baj van,
Mert örökké tart a szereteted.

Hagytad, hogy néha fájjon az élet,
Mert örökké tart a szereteted,
Hitem ettől tűzben edzetté lett,
Mert örökké tart a szereteted.

Fiakká lettünk s örökösökké,
Mert örökké tart a szereteted,
Velünk akarsz élni mindörökké,
Mert örökké tart a szereteted,

Mindörökké.

A végső válasz

Korpa közé keveredett
Hajam minden egyes szála,
S egy-két kopár haj lék mellett
Tornyosul pár korpabála.

Disznók jőnek, ropogtatnak,
S szörnyű gyanúm úgy rám támadt,
Mint szú korhadt hajótatnak:
Szétcsócsálják koponyámat!

Jó válasz, – szól Vágó ítész -
Ön a legműveltebb tetem!
Folyva bár, de van ám itt ész,
Jól kezdődik ez a hetem!

Nyavalyog...

Nyavalyog a pici cérna,
Mért kell neki sok-sok vérna-
-rancsszín között sokadiknak
Lenni: „Engem kiszorítnak!

Köröttem, ha sok kék lenne,
Vagy zöld… megcsillannék benne!
Vágyok ego-békém végett
Nélkülözhetetlenséget…

Egyszínűk közt nem leszek egy!”
„Ugyan, kicsi, ne veszekedj!”
- hallik narancs-kórus felől…
„Becsvágyat ez bennem elöl!

Feslek innét, s varródom át,
Itt hagyván hiányom nyomát!”
Határozott és egy-kettő-
-re, mit döntött meg is tett ő…

(...)

Képszőnyegén Mester szemét
Megüti kis narancs szemét
Kék ég és a zöld fű mentén,
S apró foghíj naplementén…

Felezési időfutam

Vízben úszik Gizi tova,
Űzi mérges vízilova,
Űzi, űzi… Utoléri?
Nem, mert parton ott a préri!

Prérin lohol Gizi tova,
Kergeti bősz vízilova,
Megkergeti… Megharapja?
Nem, mert ott jő Gizi apja!

Szikrát pattint, köve kova,
S kigyúl Gizi vízilova.
Kigyúl, begyúl… Átég bőre?
Nem, mert rálép kovakőre,

S rúgja tüzét té és tova
Gizi zizi vízilova.
Kicsit zizi… Tovább zizül?
Nem, mert víztől-tűztől ízül-

-eteinek fele gyullad,
S eldől, mint egy szerves hullad-
-ék, ahogy kell, szelektíve,
S döngve zárul életíve.

Elhunyt Gizi vízilova,
Gizi kúszna hovatova,
Ám a földhöz szegzi beste
Hipopotámusza teste.

Gizit húzza Gizi apja,
Egy rántással ki is kapja,
Indul vele hazafele,
S karjában lóg Gizi fele…

Őszinte válság-közgazdász

Már látom az alagút végét!
Mindjárt beérünk...

Bálám

(4.Mózes 22)


Emígy szóla Bálám:
„Vidd tovább a bálám!”
Felele a szamár:
„Ne már!!!”

Emígy szóla Bálám:
„Bottal rovom hálám,
Verlek nappal s éjjel
Széjjel!”

Három ízben vala,
S szamár maj’meg hala,
Remege négy lába…
Kába.

Angyal előjöve,
S szikráza az öve,
Ím, előttük áll ám:
„Bálám!

Állatod mér’ vered,
Mer’ a nyelve ered?!
Szegény pára kivan!”
„Mi van?!?!?!”

„Nem állt vón’ meg szamár,
Tetem lennél ma már,
Neki volt több esze.
Nesze

Szamár, széna-bálák!
Egyél s irány Bálák!
Na csá’, hív a Nagy Ő,
Agyő!”

„Szi-áááááááá!!!”

„Agyőőőőőőő!!!”

„Mi vaaa’?!?!?!”