Szomorú az ifjú faba
(Magyarázat alább),
Növekedést hamar abba-
-hagyta, s nem lett fabább.
Szájában e kis fabának
Szúvas lett a fafog,
Crype diem, bőg a mának,
S nyírfahangon nyafog,
Mint a fára szorult kéreg:
„Jaj, jaj, metszőn fáj a
Metszőm!” Duzzog, eszi méreg,
S duzzad fapofája.
Fogorvosa búskomor hölgy,
Százévgyűrűs, és ő
Ijedten szól: „Fogdoktor Tölgy,
Biztos kell a véső?”
„Ne rinyálj már! Hogyne kéne?!
Szádat tátsad ki, Nyír!”
Hopp, már vés az öreg néne,
S címszereplőt kinyír.
Ledől ifjú faba tetem,
Hanyatlik a fakar…
„Túlspiláztam? Rosszul tettem?”-
- Szerző fejet vakar…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése