A föl-fölrúgott nő

Bájos hölgyi Vígh Tamara,
Hétköznapon minta-ara,
Ámde amint jön a weekend,
Urára nem mondják: „Víg kend!”,
Mert a neje futballcsatár,
Ki a gyepen, mint kit tatár
Kerget, száguld bőrgömbűzőn
Hóban-fagyban, s napon (tűzőn!).
Góljait ő bőszen ontja,
S szanaszéjjel esik kontya,
Amidőn rajt’ hajat dúl a
Tizenegy fős örömgúla.
Fia ordít: „Táncolj, anya!”,
Ő meg nagy gólt ollóz hanya-
-tt vetődve és szakad háló…


(Férj tűnődik: „Ok ez, váló?
Meccset nézek itt a hideg
Esőben és csúzos ideg-
-rángásom van hetek óta…”)
S közben szól a „Vígh, adj!” nóta,
Vad drukkerek bömbölgetik
(Máskor emberek, itt jetik…).
Nem tetszik e dal a másik
Csapatnak, s a balbekk rásik-
-lik Tamara lúdtalpára,
S felgágog a szegény pára!
Bár, mint minden ember, fenség,
Hátvédeknek közellenség,
Rugdossák is minden meccsen!
Mázli csak, hogy csont nem reccsen?
Nem szerencse! Erős, bátor
Ő: amazon-terminátor!
Ő a nagy „föl-fölrúgott nő”,
Hová lép, a fű nem ott nő!