2019. március 12., kedd

Másnapos szonett

Ég kileng és Nap szikár,
Járdán várja veszte lenn,
Agynak fáj a snapszi kár,
Jobb lett volna szesztelen.

Este dicső hegy leve
Hajnalra csak húgy láva,
Tette tette hogy lóvá!,
Mint, kit messze hagy lóvé…

Benne még sok feles ég
S se egész- se feleség
(Mufurcné Morc Melitta,

Ki Mufurc Mórt ellette)
Sem maradt már mellette,
Hisz’ mindenét elitta…

(homoki gyomorforgatós tánc!)

„Kinek jaj? Kinek fáj? Kivel veszekednek? Kinek van gondja? Kit vernek véresre hiába? Kinek zavaros a szeme? Azoknak, akik bor mellett mulatnak, és a fűszeres bort kóstolgatni járnak. Ne nézd a bort, hogyan vöröslik, hogyan gyöngyözik a pohárban. Bizony simán lecsúszik az! De végül megcsíp, mint a kígyó, megmar, mint a vipera. Szemed zavaros dolgokat lát, te magad pedig összevissza beszélsz. És olyan leszel, mint aki lefeküdt a tenger közepén, vagy mint aki az árbockosárban fekszik. Ütöttek engem, de nem fájt, vertek, de nem tudtam róla! Amint fölébredek, folytatom, ugyanezt keresem.” /Példabeszédek könyve 23:29-35/

„Brit tudósok megcáfolták a közismert ’Sörre bor mindenkor, borra sör meggyötör’ mondást. Kimutatták, hogyha megiszok öt liter sört és három liter bort, akkor teljesen mindegy a sorrend, másnap úgyis úgy fogom érezni magamat, mintha a fejemből a King Kong, a gyomromból pedig a Godzilla próbálna tombolva kitörni.” /Maligán Milán, az Állami Szesztestvériség (ÁSZ) fokmérője/

„Hogyha sok a maligán,
Hazavisznek taligán!”
/Tütüke Tóbiás, a Mákony Menyhért Magyarországi Ivócimboráinak Vedelgető Akciócsoportjaaa… (MMMIVA…) se kép se hang ügyi delíriuma/

„Aki másnap legény, az előző este nem volt jelen!” /Csapató Csomárd, a Tömény Ivása Végeztével Otthon Rókázz Nyugodtan Alapítvány (TIVORNYA) szondakilengetője/

„Vasárnapi szivornyázgatás után mindig úgy érzem, hogy szokatlanul magas az egy főre jutó hétfő.” /Tűzokádó Tumorcz, hét főjű sárkány/

„Klasszikusan formabontó, emelkedetten szuterén, választékosan vulgáris, humanisztikusan mizantróp, globálisan lokális. Foncsordílerünk ismét lesújtott.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Más napos?! Helyettem?! Aki ráadásul másnapos?! De hát félkómásan hogyan tudná megszámolni és jelenteni a hiányzókat?!” /Döhönyei Dönci, az 1.c. osztály naposa/

„A költő a nyilván szándékoltan értelmetlen szókapcsolataival és nyelvhelyességi hebrencskedéseivel jól szimbolizálja az alkoholtól szétesett tudat katatón kakofóniáját és világnézetlenségét. Idősebb Mufurc Mór keresztrímes macskajajkiáltása és vesehomoki gyomorforgása riadt rókarajként robajlik szerteszét Frady Endre szeszement szonettjében. Igazi rusztikus rögvalóságlíra! Váljék egészségünkre! Igyunk?” /Elissza Melissa, a Sziporkázó Entellektüelek Szellemes Költeményeivel A-től Z-ig Átitatott Napló (SZESZKAZÁN) ivó-olvasó találkozóinak főszervezője/

„A Mór elitta a kötelességét, a Mór mehet a búbánatos detoxikálóba! Válok! Mosom kezeimet! Remélem, az ő agymosott beleit is kimossák! A kis Mórral pedig kizárólag akkor találkozhat, ha képes csak egyet látni belőle!” /Mufurcné Morc Melitta/

„Fejbe szálló liter snapsz
Megüt és egy nagyot kapsz!
Hanyatt esel, szakad porc,
S ezért válik tőled Morc!”
/Kínrím Kenéz, a Magyar Antialkoholista Költők Olvasótlanul Nyüglődő Alapítványa (MAKONYA) agitprop betűvetője/

„Kocsmárosné aranyvirág, még bort! Sok bort! Sztálin orgonát akarok! Kartácstüzet és ágyúdörejt! Légicsapást! Sortüzet! Gyalogsági rohamot! Blitzkrieget! Lerohanni, bekeríteni, szétszőnyegbombázni, leatomcsapni, megsemmisíteni Frady Endrét és szkafanderben táncolni a romjain! Vért! Hé, anyám, kik azok a veled jövő fehér köpenyes izomhegyek a kényszerzubbonnyal és az injekciós tűvel?!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer megittam másfél hektoliter snapszot, de nem bírta. Hamar a fejébe szálltam.” /Chuck Norris/

4 megjegyzés:

  1. :DDDD

    Szuper! Megint remekeltél.
    (Ma igazán elkelt a nevetés.) :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén örvendek! :)
      Amúgy a nevetés minden nap elkél...
      Érdekes, hogy kitettem a fradyendre.blog.hu-ra is és ott is ma jött az első komment. Ez valami speciális időzítés lehet... :)

      Törlés
    2. Nem tudom mi lehet az oka, az ottani kommentelő nem én vagyok. :)

      Törlés
    3. Vagy ott csak álnéven írsz... ;-)

      Törlés