Bakancsok (a kép csak illusztráció) |
- Mi járatban van itt, öregapám, ahol a madár is csak lefejezve, megkopasztva, kibelezve, lefagyasztva és vonalkódos tálcára fóliázva jár?
- Mivel öregapámnak szólítottál, elárulom neked, hogy bakancslista! – kacsintott huncutul az öreg.
- Na, ez nem lesz egyszerű! – sóhajtotta a kizsigerelt munkaerőnő és egy mozdulattal leintette a járókerettel közeledő részmunkaidős biztonsági őrt. – Mondja csak, mi is ez a bakancslista dolog?
- Tudja kedveském, én valamikor komoly sportember voltam. Olyan hiperaktív bélrendszerem volt, hogy egy időben hét púpozott és négy csapott bilivel tartottam az ülvenyomás világrekordját, ám ma már csak egy székrekedéses kisnyugdíjas vagyok, aki az árnyékszékre már csak emlékezni jár. Csupán árnyéka vagyok egykori önmagamnak. Annyira lelassultam és elerőtlenedtem, hogy a minap árnyékbokszolás közben kiütött a saját árnyékom. El tudja ezt képzelni, kedveském?
- Már látom az alagút végét, mindjárt beérünk. – dünnyögte pesszimistán a megfáradt emberi erőforrásnő – Mikor és mire fogunk kilyukadni?
- Szóval, úgy éreztem, hogy immár közel a vég, hamar fel fogom dobni a bakancsomat, így elhatároztam, hogy ebben a rövid időben, ami még megadatik, meg fogom tenni mindhárom dolgot, amit mindig is szerettem volna. – lelkesedett be az öreg. – Ez a harmadik! Akár most rögtön meg is halhatok!
- Jaj, ne tegye, az rengeteg papírmunka és még tanúskodnom is kellene! Haza szeretnék menni! Inkább mondja el gyorsan, mi az a három!
- Mivel fiatalon nagy barlangász voltam, mindig is szerettem volna kinyomtatva látni az ebben a témában íródott kétsoros versemet, mely így szól:
Huzatos a barlang,
Denevéren bőr leng.
- Nem csodálom, hogy nem talált… - kezdte elveszteni a türelmét a pénztárosnő – megfelelő színvonalú kiadót!
- Kiadót nem, de az egyik unokám megoldotta a dolgot, mert a saját gépén kinyomtatta, így most ott lóg bekeretezve az Utolsó Lehelet Idősotthon társalgójában. Ezzel teljesült az első kívánságom!
- Remek! És mi volt a második? Ezt hallgassa meg, Béla! – hívta magához a süketség miatt leszázalékolt biztonsági őrt a kíváncsiságot mímelő munkavállalónő.
- Nem mi, hanem ki! Második János Pál pápa! Vele szerettem volna kezet fogni! – magyarázta az idős ember.
- De hát ő már évekkel ezelőtt meghalt! – bámult rá a munkaalapú társadalom egyik tartópillérnője – Ezt hogy oldotta meg?
- Nem én voltam, a betegség vitte el szegényt. – szipogott az öreg – Ne gyanúsítgasson! Mindenesetre a második kívánságom már maximum a túlvilágon teljesülhet, ha mindketten ugyanarra a részlegre kerülünk.
- A tüzes gyehennára kerültök mindketten! – kiáltotta közbe egy épp arra sétáló Jehova Tanúja, de a leszázalékolt biztonsági őrök önmagunkhoz képest gyorsan elhessegették, majd zavartan gyűrögetni kezdték a markukba nyomott Őrtorony magazint.
- Na, jó, és mi a harmadik, ami épp most van folyamatban? – türelmetlenkedett a kitűzője szerint Jolánnak nevezett pénztárosnő. – Essünk túl rajta! Csupa fül vagyok!
- Nos, mindig szerettem volna látni, hogy a pénztár melletti futószalagokon a KÖVETKEZŐ VÁSÁRLÓ feliratú léc mögött valóban a következő vásárló üljön, de eddig sosem történt ilyesmi. Most megcsináltam! Boldogan halhatok meg! – somolygott az öreg és a lelkét kilehelve fennakadt szemmel zuhant az akciós tejcsokoládék közé.
(…)
- Üdv gyermekem! – nyújtotta áttetsző kezét II. János Pál pápa kilehelt lelke.