Egy gondolat bánt engemet,
Saját hátam vakarni meg.
Nincs kezem, ez így rémálom,
E verset is csak diktálom.
Kádban bálnák közt viszketek,
Csiklandoznak lomha cetek.
Kinek ér el ide karja,
Hátamat vajh’ ki vakarja?
Harcmezőn fújó paripa,
Vagy az ángyom félvak ipa?
Barna kislány, van-e fakard
Nálad, hogy a hátam vakard?
Hátam a fakardba tolat,
Nem bánt már az egy gondolat,
S özvegyi fátyolos fejfa
Alatt nyugszom én, a fafej.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése