Az elveszett betűk

(karácsonyi gyerekszíndarab)

szereplők:
Alma
Delma
Döbönc
Sasorrú Kába
az elveszett betűk:
B
O1
L
D
O2
G
K
A
R
Á
Cs
O3
Ny
T
!


Alma: (dudorászik) Arról szól e dal ma, dal ma, dal ma / Én vagyok az Alma, Alma, Alma...
Delma: (izgatottan bejön) Szia Alma!
Alma: (énekelve) Szia, szia Delma! / Te vidítasz fel ma!
Delma: Miért énekelgetsz?
Alma: Mert jó a kedvem. A tiéd nem jó?
Delma: Jaj, dehogy! Nagy a baj!
Alma: Mi baj lehet? Hiszen itt a Karácsony!
Döbönc: (berobban) Sziasztok! Itt a Karácsony!
Alma: (énekelve) Szia, szia Döbönc kölök! / Nem zavar, ha énekölök?
Delma: Szia Döbönc! Nagy a baj!
Döbönc: Nem értem. Alma danolászik, Delma meg jajveszékel. Mi van itt?
Alma: Karácsony!
Delma: Baj!
Döbönc: Miért, mi a baj?
Delma: Eltűntek a betűk!
Döbönc: Jaj de jó! Eltűntek a tetűk!
Delma: Nem tetű, hanem betű!
Döbönc: Milyen betű?
Delma: Mindenféle betű!
Alma: A nagybetűk?
Delma: Is.
Döbönc: A kisbetűk?
Delma: Is.
Alma: A közepes betűk?
Delma: Minden betű!
Döbönc: És az miért baj?
Delma: Mert nem tudok karácsonyi képeslapokat írni.
Alma: Én sem!
Döbönc: Én sem!
Alma, Delma, Döbönc: (együtt) Betűk nélkül nem tudunk karácsonyi képeslapot írni!
Döbönc: Gyerünk, keressük meg a betűket! (indulna) Ti nem jöttök?
Alma: Várj! Ki kéne találni, merre induljunk.
Delma: Ja! Nem rohanhatunk csak úgy bele a vakvilágba.
Döbönc: Ja, ne már! Nem lehettek ilyen tutyimutyik! Nem tüttyögni kell, hanem menni!
Alma: Hamar munka ritkán rikkant!
Delma: Mi van?!
Alma: Ja, lehet, hogy nem pont így van...
Döbönc: Akkor jöttök?
Delma: Ritkán jó, nem?
Alma: De igen!
Döbönc: Na, ti csak csacsogjatok tovább, én megyek! Nem fecserészni kell, hanem cselekedni! (elmegy)
Alma: Fejjel rohan a falnak!
Delma: Lassan mi is elindulhatnánk. Csak tudnám, merre?
Alma: Szerintem menjünk Döbönc után!
Delma: Miért?
Alma: Mert úgyis bajba kerül és akkor segítenünk kell rajta.
Delma: Igazad lehet. Gyerünk!

(mendegélnek)

Sasorrú Kába: (bekötött orral beszédeleg) Jaj, de szédülök! Szerbusztok! Mit kerestek itt, ahol a mamám se jár?
Alma: Alma vagyok.
Delma: Én meg Delma.
Alma: Mitől tört az orrod el ma?
Sasorrú Kába: Jaj, ne is kérdezd!
Alma: Jó, akkor nem kérdezem!
Sasorrú Kába: Jó, akkor kérdés nélkül mondom el, hogy egy Döbönc nevű gyerek fejjel rohant...
Delma: A falnak?
Sasorrú Kába: Az orromnak! Az aranyos pisze vasorrom megdagadt és elgörbült és szédülök is és azóta én vagyok a Sasorrú Kába.
Alma: Szegény!
Sasorrú Kába: Nem vagyok szegény, mert van egy összkomfortos, kacsalábon forgó mézeskalács házam, csak nem találom, mert az utcanévtáblákról eltűntek a betűk.
Delma: Mi épp a betűket keressük!
Sasorrú Kába: No ebben nektek is tudok segíteni.
Alma: Is?
Sasorrú Bába: Igen, is. Annak a Döböncnek is segítettem, de ő annyira sietett, hogy szerintem nem jegyezte meg rendesen a varázsigét.
Delma: Milyen varázsigét?
Sasorrú Kába: Amit, ha a végtelen hómező végére érve elmondotok, előjönnek a varázsigét kimondó személy számára szükséges betűk. Megjelenik a mondat.
Delma: És mi a varázsige?
Sasorrú Kába: A varázsige egy olyan versike, ami varázserővel bír.
Alma: Jó, jó! De hogy szól?
Delma: Ja, ja! Hogy szól?
Sasorrú Kába: (szaval) „Egy meg egy az mindig kettű / Ne döfjön meg engem e tű! / Fejemen se legyen tetű! / Jöjjön inkább sok-sok betű!„
Delma: Ez a varázsige? Ennek semmi értelme!
Sasorrú Kába: Miért, a csiribí-csiribának van?
Delma: Háááát... tényleg, annak sincs!
Alma: (húzza Delmát) Köszönjük szépen! Gyerünk!
Sasorrú Kába: Járjatok szerencsével, hogy hazatalálhassak!

(mennek)

Delma: Ez már a végtelen hómező vége?
Alma: Nem, ez még csak az eleje.

(mennek)

Delma: Ez már a végtelen hómező vége?
Alma: Nem, ez még csak a közepe.

(mennek)

Delma: Ez már a végtelen hómező vége?
Alma: Igen! Itt vagyunk! Kimondhatod a varázsigét!
Delma: Varázsige! (vár) Hol vannak a betűk?
Alma: (sóhajtva) „Egy meg egy az mindig kettű / Ne döfjön meg engem e tű! / Fejemen se legyen tetű! / Jöjjön inkább sok-sok betű!„

(sorban jönnek a betűk)

O1: Nem vagyok én hó- / -ba befagyott ló / Hanem kerek Ó. / Nekem olyan jó!
O2: Én is Ó, te is Ó / Duónk egy helyi show!
O3: Nem is duó, hanem trió / Pont, mint három kerek dió.
B: Bé-jöttem, mert ilyen zajos / Helyen szuszókálni bajos.
O1: Nézzétek a dupla hasút! / Pöfög, mint a hegyi-vasút.
R: Ritkán rikkant répa, retek / Ha nem vagyok itt veletek.
L: Lila lovon leng a Lala / S énekelget: Sala-lala!
Ny: Nyegle nyulat nyír a nyanya. / Ki nye nyevessetek, nyanya!
O2: Nyem nyevetünk, nyem nyevetünk! / E nyélkül is víg a hetünk!
Cs: Csá-csumi, ne felejtsétek / Én vagyok a kedvenc Csé-tek!
Á: Kedvenc Csé-tek? Mért, van más itt? / Kérdi az, ki itt most Áááásít.
O1: Ne ásíts, mert ilyen neszek / Közepette álmos leszek!
A: Szégyenkeznem nincsen nagy ok / A legelső betű vagyok.
L: Legelsőnek legelején / Ki más is lehetne? Hej, én!
D: Jóllakik s dől a Dö le / Ebédje, ha dödölle.
A: Szégyenkeznem nincsen nagy ok / A legelső betű vagyok.
O3: Ezt már meghallgattuk egyszer! / A-betűre nincsen vegyszer?
T: Tíz éltű tűzoltó!
K: Kilenc különc kolonc!
O3: E kettőnek, íme / Kancsal lett a ríme!
Alma: Problémád csak alaki. / Hiányzik még valaki?
G: Én, a boldo- legvégéről. / Odaállok, ha megkéröl.
Alma: Jó, akkor megkérlök, hogy állj a helyedre!
Delma: De hol a helye? Csak zagyva betűkupacot látok.
Alma: Gondolkozz! Én már látom, milyen mondatot alkotnak.
Delma: Ugyan, csak a levegőbe beszélsz.
Alma: Persze, mert az vezeti a hangot. (betűkhöz) Kedves betűk! Álljatok szépen sorba! Lécci-lécci!
(betűk sorba állnak)
Delma: (olvassa) B-O-L-D-O-G K-A-R-Á-Cs-O-Ny-T. Nekem valami hiányzik még a végéről...
!: (felfelé nézve kiabál) Hé! Hahó! Hej! (odaáll a betűsor végére)
Delma: Hát ez meg ki?
Alma: Ő a felkiáltójel!
Delma: Ő hiányzott a mondat végéről!
Alma, Delma: (együtt) Boldog Karácsonyt!
Döbönc: (fejvakarva jön) Jaj, jaj, jaj!
Delma: Mi a baj, Döbönc?
Döbönc: Előbb fejjel nekimentem egy Vasorrú Bálna orrának, majd amikor elmondtam a tőle hallott varázsigét, hogy „Döfködjön meg engem e tű / S fejemen legyen sok tetű!”, akkor hirtelen szúrást éreztem minden porcikámban és a fejem is elkezdett viszketni.
Alma: Rosszul tanultad meg a varázsigét!
Döbönc: Gyors munkához idő kell!
Delma: És mi ebből a tanulság?
Alma: Azt mindenki gondolja ki magának a karácsonyi ünnepek alatt!
Sasorrú Kába: (bebotorkál) Jaj, hiába vannak újra betűk a táblákon, elfelejtettem, melyik utcában lakom... (kimegy)
Delma: (sóhajtva) Addig is írjuk meg az üdvözlő képeslapjainkat!
Mind: (betűkkel együtt) BOLDOG KARÁCSONYT!

vége