A Mosolygó Sztálinarc mintás sérvkötő mellékszereplése

Dunakav Dunakavics aznap bal lábbal kelt. Ebben persze semmi meglepő sincs, hiszen a jobb lába már évek óta szinte mozdulatlanul hevert a Nyizsníj Zsugorod – Amputolovó vasútvonal csalánnal sűrűn benőtt töltésének a tövises tövében.
“Heeej-haaaj, miért is akartam saját magamilag sínbe tenni a törött lábamat?!” – sóhajtozott majdhogynem egyfolytában. Sóhajának jogosságát az a tény is fokozta, hogy egykori jobb lába nem eltörve volt, hanem csak behajlítva.
Mindebből a vájtszemű olvasó hamar rájöhet, hogy miért nem akarták Dunakav Dunakavics IQ-ját lánglelkű költők egymással versengve megénekelni.
Dunakav Dunakavics viszont rengeteget énekelt. Az általa vérbőszen énekelt rengeteg azonban pillanatok alatt kiürült. Előbb a vadállatok hagyták el pánikszerűen, majd a Dunakav Dunakavics dallantásába szinte azon nyomban beleőrült szelíd állatok vadultak meg és vágtattak az előttük távozó vadállatok után.
Hűűű, micsoda látvány volt!!! Nyulak kergette medvék, őzek űzte izom-Jetik, zergék zargatta zombik, gyalogbékák brúgatta birodalmi lépegetők, Zrínyik döfködte bősz vadkanok, piknikező turisták botozta tájfutók és Piroskák hajszolta farkasok… S e monumentális kép hátterében ott hömpölygött Dunakav Dunakavics bánatos bari-tónusú bégetése…
“Micsoda fülbemászó dallam!” – dőlt hátra elégedetten Dunakav Dunakavics, majd a konyhakőnek csapódott lapockáját fájlalva azon kezdett morfondírozni, hogy mióta rendelkeznek a dallamok ízelt lábakkal… Hirtelen a fülére csapott, majd méregetni kezdte a tenyerén kicsit elkenődötten fekvő ex-forficula auricularia-t. “Másfél centi” – állapította meg meg – “a fél fogamra talán pont elegendő lehet…” Ennél több foga nem is lévén, Dunakav Dunakavics pillanatok alatt végzett váratlan reggelijével, majd megnyalt ujjait beletörölte a Mosolygó Sztálinarc mintás sérvkötőjébe.
“Bezzeg még ennek a néhai fülférgecskének is volt hat jóízű ízelt lába, nekem meg csak egy van, és még a lábikrám sem finom!” – mélabúsongott melankólikásan Dunakav Dunakavics…
“Drágám, ne mélabúsongj oly melankólikásan! Lásd, nekem egyetlen lábam sincs, mégis boldogan élek, míg meg nem halok!” – szólt ki Dunakav Dunakavics felesége az akváriumból. Dunakav Dunakavics felesége, Dunnyuska Dunakav Dunakavna ugyanis származását tekintve folyami sellő volt és remek parti Dunakav Dunakavics számára. Dunakav Dunakavics egy remek parti pecázáskor fogta ki magának őt és a nedves édesanyját, pont a jobb lába elvesztésének ötödik évfordulóján rendezett sírva-vigadó partin. Az anyósjelöltet az ilyenkor szokásos három kívánság teljesítése után sietve visszadobta a vízbe.
(A három kívánság az alábbi volt:
1., A lánya keze.
2., Egy Mosolygó Sztálinarc mintás sérvkötő.
3., A vasúti töltés tövises tövében fekvő jobb láb visszakerülése az öt évvel korábbi helyére.
És láss csodát! A láb abban a pillanatban már fel is gurult a töltés tetejére és vadul vérfröcsizni kezdett! Dunakav Dunakavics memóriája ugyanis kicsit rövid volt és elfelejtette, hogy a sajnálatos balesetének ötödik évfordulója már bő másfél perccel korábban elmúlt.
Sellőmama hatalmas csobbanással kenődött szét a kavicsos mederfenéken…)
Dunakav Dunakavics most hálás szívvel fordult lábatlan felesége felé, és az akvárium üvegfaláról visszatükröződő Mosolygó Sztálinarc mintás sérvkötőjét neje pikkelyes derekára képzelve elégedetten gondolt a régi bölcs mondásra:
“Szép az, aki térdek nélkül tetszik.”