2020. július 1., szerda

Cseresznyés szaft

Cseresznye az finom étel,
S egészséges lépést vét el,
Ki helyette csak zsírt zabál,
S belében majd állhat a bál!

Bár... ha télen hó lesz Terin,
És a bevitt koleszterin
Hatására hája vastag,
Hőjét óvja konvex has-tag.

Tehát ki csak cseresznyén él,
Tolsztoj legtöbb regényénél
Lerogy, mert nem bírja súlyát,
S tetemén sztyeppe-szél fúj át...

Vegyes táp a szuper-fétis!
Szaftba tunkolj cseresznyét is,
S hasgörcsödön jól jár mindjár’
A Nemzeti Bélenzim Gyár!

(hastánc!)

„Köszönöm költő úr! Amióta zsíros szaftba mártogatva eszem a cseresznyét és hastáncolok hozzá, azóta nem csak jár a hasam, de megy is. Végre sikerült kinőnöm a gyerekkori tanult székrekedésemet és ülvenyomásban hat púpozott és egy csapott bilivel én tartom az új magyar női csúcsot! Az pedig csupán aljas rágalom, hogy az eredményeimet a Wada által tiltott bélenzimek segítségével érem el! Nemzetközi Doppingellenes Szövetség takarodj! WADA MONNYONLE!!!” /Vastag Béláné Bél Flóra, emésztési zavarelhárító és amatőr hastánc terapeuta/

„Csak nemrég jöttem rá, hogy ha a cseresznyét vegyszer helyett szalonnazsírral permetezem, akkor egyrészt bio marad, másrészt a benne lévő kukacok úgy meghíznak, hogy a cseresznyét evés közben nem kell szaftba tunkolni, mert anélkül is magas lesz a zsírtartalma. Gyümölcs, fehérje és jó koleszterin minden falatban együtt! Jó étvágyat!” /Rézgálic Rizottó, az Ország Műtrágyázását Államilag Jelentős Gazdasági Áfacsökkentéssel Dotáló (OMÁJGÁD) szakminisztérium nemrég kirúgott szakállamtitkára/

„Vegyes érzéseim vannak. Egyrészt örülök, hogy felfigyeltek rám, másrészt meg nem, hogy csak a befoglaló méreteim miatt. Na, mindegy, ha lesz a tévében Megazsírtömb vetélkedő, legfeljebb megnyerem! Addig is ebéd előtti étvágycsinálónak bekapok egy porcukrozott oldalszalonnát libatöpörtyűvel és iszom hozzá egy diétás cherry coke-ot!” /Toka Teréz, koleszterinfüggő hurkadíler/

„Helyes táplálkozás titka,
Mit, ki okos, agyba bevés:
Kaja legyen jó, ám ritka,
Mert hasznos a kevés evés!”
/özv. Csupacsont Csömölczné Csekély Csumilla, száztíz éves kisnyugdíjas éhezőművész és csodafakír/

„A fogyás lényege, hogy minél több gusztustalant kell enni, aminek a felét alapból kihányjuk, a maradéka pedig inkább rombol, mint épít. Aki nem hiszi, gondoljon csak bele, hogy látott-e valaha dagadt keselyűt, hiénát vagy hivatalosan nem is létező magyar mélyszegényt? Ahogy a méltán elfeledett költő mondja a lokálisan világhírhedt kancsalrímes kétsorosában:
      Az, ki csupán dögevő,
      Sosem válik dagivá!”
/Bögöly Baltazár, megélhetési dögkútásó és középiskolai magyartanár/

„ Mi ez a gusztustalan  cseresznyezsíros elmeragály?! Honnan ez a koronavírusnál is veszélyesebb epidemikus kivagyiság?! Ki ez a végtelennel szorozva is nullát eredményező senki?! Inkább kapjak tucatszor rühragályt, mint egyszer egy ilyen összefradyendréződött emailt! Anyámnak vettem méregdrága norvég szemmaszkot, nehogy vizuálisan megfertőződjön! Mama, #maradjotthon! Frady Endrét meg vessék egy kortárs opera ősbemutatójának nézőteréről kétségbeesetten menekülő szumócsapat elé!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Mit csináljak?  Félrenéztem a műsort és azt hittem, hogy egy japán harcművészeti horrorfilmre viszem el a srácokat. Sajnos az idegzetük túl gyengének bizonyult a kerti szerszámokból kicsiholt kakofóniához. Muszáj voltam kiengedni őket, mielőtt sikítva az ölembe menekülnek!” /Dr. Derékzsír Dezső, a magyar nemzeti szumócsapat betanított pszichológusa/

„Én, ha csak növényt akarok enni, akkor beleharapok az erdőbe és egyenként kiköpködöm a számba kerülő medvéket.” /Chuck Norris/

16 megjegyzés:

  1. Ha mindenható diéta kell
    Ajánlom Endréét (a Fradyét) s ha fel-
    Kopna mégis az állad, falafel-
    Lel (vegán, nem állat!) tompíthatsz lazán,
    Nyár van olvad a zsír, és a kazán,
    Nem fűt, csak álmában füstöl egy kicsit,
    Aszezonális téligyümölcstálba tegyél még licsit,
    Lesz halfalat és só meg gomba
    (hoppá!) ízét, edd!
    Ez alfa és omega, bomba-
    hoppát idézed.

    Sorry, jobban tettem volna tán ha alszom, de így se rossz :)


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ALVÁS-NEM ALVÁS DILEMMA:
      Vers, mit írunk éjfél után,
      Olvasónkat üti gután,
      S túléli bár, de csak bután...
      :)

      Törlés
    2. Frady akkora gutaütést kapott, hogy azóta se bírt verslábakat faragni...

      Törlés
    3. Nem akartam én semmi rosszat!

      :)

      Törlés
    4. Jaj, ne aggódj, semmi rosszat sem tettél!
      Egyszerűen besűrűsödtek a dolgok: feleségem szülei költöznek; anyukám kórházban van; öcsém anyósa meghalt... Ugyanakkor rengeteg munkám van... Szóval ki sem látszom semmiből...

      Törlés
    5. Sajnálom, hogy nagyon nehéz napjaid vannak!
      Mi (olvasóid) türelmesen kivárjuk, amikor újra vidám leszel.
      Vigyázz magadra és a családodra!
      Édesanyádnak jobbulást!

      Törlés
    6. Türelem, kitartás, jobbulást! :(

      Törlés
    7. Halihó! :)
      Anyukám kijött a kórházból, anyósomék sikeresen átköltöztek, én elvégeztem a rám rótt munkámat, úgyhogy hétfőtől mehetünk pár napot családilag nyaralni... úgyhogy minden oké-szerű, csak időm nincs irkálni... :)
      De remélem, hogy előbb-utóbb erre is sor kerül. :)

      Törlés
    8. Remek!
      Hála Istennek, hogy Édesanyád jól van!
      Érezzétek jól magatokat!
      :)))

      Törlés
  2. Szokás szerint jót nevettem.

    Eszembe jutottak gyermekkorom cseresznyézésie, amikor az egész utca
    gyerkőce egyetlen hatalmás fán csüngött, és ettünk, és ettünk, és ettünk.
    Történt egyszer, hogy egy srác, aki a fa legmagasabb ágán már egy órája tömte magába a gyümölcsöt, lemászni se volt ideje...

    Volt ott röhögés!
    De jó volt gyereknek lenni!

    Rég láttam F.Péter és kollégáid kommentjeit. Remélem mindannyian jól vannak! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajjaj... csak nem hasment a fa legtetején az illető? Remek lehetett a fa többi részén ülni! :DDD
      A nálunk még mindig tartó hómofisz miatt most nem tudom fizikailag zaklatni, hogy kommenteljen. Az előző pár mesém után viszont Humán úr néven odaírta a véleményét. :)

      Törlés
  3. De! Méghozzá olyat szegény, hogy le se érhetett biztonságban. :D
    Valóban klassz volt fára mászni. Szederfán (nálunk nem eperfának hívták) ugyanígy csüngtünk és ettük az érett szemeket.
    Jut eszembe! Hat éves voltam, amikor leestem a körtefáról, három helyen eltört a kezem. Na, az már nem volt jó.
    Ikertesim tartotta, miközben azt mondta édesanyánknak, nézd anyuka,
    ...kének (nekem) milyen hullámos a keze.
    Mama pedig erre jajveszékelve rohant velem az orvoshoz. :DD

    Kitartást nektek a hómifosz idejére! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A körtefáról esés esezmeb idézte a BIOKERTI TRAGÉDIA c. versikémet:

      "Körtefáról nagy iramban
      Leesett egy érett körte.
      Kis kukacot, aki abban
      Lakott, szutykos péppé törte."

      A hómofiszhoz nem is kell nagy kitartás, mert élvezem, hogy itthon magam osztom be az időmet. :)

      Törlés
    2. Az "esezmeb" helyesen "eszembe" :)

      Törlés
    3. Jópofa a "BIOKERTI TRAGÉDIA" c. versed! :DD
      Nem gondoltál arra, írsz egy második verziót,
      ahol a kukac megússza egy agyrázkódással?

      Örülök, hogy jól érzed magad otthon.
      Gondolom a kollégák személyes jelenléte azért hiányzik. :)

      Törlés