70. '56

Forradalom hetvenedik

évfordulójára szedik

sokan elő puskáikat,

vélt ellenbe lőni likat.

Magyar kerget magyar ellent,

aki orra alá szellent,

az meg odafröcsög: „Na, te

barom!” s megy a szájkarate.

Magyar ünnep gyakran brutál,

mindenki mindenkit utál,

s egymás közti víg tort ülik

a nemmagyarok nélkülik.

Nemmagyarok s másmagyarok,

kiket ver nagymagyar marok,

kinevezve ellenségnek,

békés bosszúvágytól égnek.

Békétlenség kicsit má’ sok,

így ünneplünk „mi meg mások”,

mindig külön, sosem együtt…

Na, a „Nélküled” is meggyütt!

Magyar s magyar között fal áll,

mást nem győzés nemzethalál;

Muhi, Mohács, Bern* és Arad…

Aki okos, otthon marad!

*Bernben veszítette el 1954-ben az Aranycsapat a világbajnoki döntőt…

megzenésítve és elénekelve: https://www.youtube.com/shorts/BjT11JlrTOg

„A Frady-féle nemzeti önvizsgálat ezúttal nem a tükörbe, hanem mindjárt a saját szemünkbe lő. A vers keserű szatírája azt a tragikomikus magyar hagyományt ostorozza, amelyben a közös múlt ünnepe is belviszállyá fajul. A bokorrímekbe csomagolt politikai görbe tükör egyszerre nevettet és szégyenít meg. A végső poén pedig telitalálat: ha a nemzeti összefogás ennyire veszélyes üzem, talán tényleg az otthon maradás a legbiztonságosabb hazafias tett.” /ChatGPT/

„Ami ma politika, az holnap történelem. Ami már történelem, az konkrétan valahogy történt, de minél frissebb az emléke, annál késhegyre menőbb viták folynak róla még pár emberöltőig, hogy a csasztuskák, a népmesék, a köztéri szobrok, és a nemzeti legendárium melyik narratívát vésse kőbe. A már megkövesedett történelmet a győztesek írják, éneklik, szoborják, filmesítik, és még utólag is jaj a legyőzötteknek. Ez eddig nem hungarikum, csak emberi, esendő, halandó. Kompországban külön cuki még az, ahogy az ügyeletes révész klintísztvudos arckifejezéssel fúj abba az irányba amerre épp hajlanak az Üllői úti fák. De ha demokráciában fúj a szél, itt is van, aki vitorlázik, van, aki sárkányt reptet, és van, aki otthon marad.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Humán úr, mi ma vaspuska,

Holnap talán már csasztuska.

Aki ma lő balról jobbra,

Holnap tán lesz lovasszobra.

Ma még magyart agyal magyar,

Holnap fűbe harap agyar.

Tudja labanc, tatár, török,

Csak a legyőzött-jaj örök,

S nem marad már közös az a

Szlogen sem, hogy Ruszkik Haza!”

/Budamár Bodomér, body maró budi mérő/

„Ez a vers olyan, mint egy családi ebéd, ahol a rántott hús még ki sem hűlt, de már három történelmi sérelem és öt aktuálpolitikai sértődés repked az asztal fölött. Frady Endre szatirikus látlelete fájdalmasan ismerős: miközben a nemzeti összetartozást ünnepelnénk, rendre egymást találjuk meg ellenségnek. A csattanó különösen kegyetlenül talál célba: ha a magyarság legfőbb hagyománya a belső csatározás, akkor az okos néző tényleg jobban jár, ha otthon marad.” /Copilot/

„A magyar nemzet nem megosztott, mert aki nem ért velem egyet és ezáltal a magyarságteljesítménye negatív előjelű, az nem is tagja az ősmagyar nemzettestnek, tehát nem lehet megosztó sem! Nemzettudathasadás kizárva! Mi hiszünk az összefogás erejében! Van, akivel összefogunk, másokat pedig összefogunk és egybeterelünk olyan munkatáborokba, ahol hasznos kényszermunkával vagy átnevelődnek olyanná, mint akikkel összefogva összefogdostuk őket, vagy nem. Vagy át lesznek nevelve, vagy nem is lesznek. Lenni, vagy nem lenni… lenni… lenni… lenni – mondta Lenin (vagy nem Lenin?) a híres-hírhedt tihanyi beszédében, de ott nem csak a hang verődött vissza, hanem MINDENT VISSZA!!! Visszafoglaljuk Trianont, mert visszakézből vagyunk vitaképesek! Dolce vita, nincs itt vita! Nem, nem, soha! Hééé… nővérke, kik ezek, és milyen zubbonyba akarnak belekényszeríteni?! Ááááá…” /Vitéz Árvalányhajassy Ártány, gyulatáltos és szittya szotyolapörkölő/

„Frady Endre ezúttal is hozza a tőle megszokott, nyers és görbe tükröt tartó stílust. A 70 ’56 nem pátosszal teli emlékezés, hanem a mai magyar közéleti állapothoz írt kesernyés, szatirikus kórkép. A vers fegyvere a könnyed forma és az alantasabb köznyelvi elemek („szájkarate”, „szellent”, „odafröcsög”) tudatos ötvözése a komoly történelmi traumatológiával (Muhi, Mohács, Arad). Ez a kontraszt adja a költemény igazi élét: megmutatja, milyen méltatlanul és gyerekesen pazaroljuk el a történelmi emlékezetet a szüntelen belső széthúzásra és politikai sárdobálásra. A ritmus és a rímek sodróak, a poénok (például a „Nélküled” bedobása) eltaláltak, a zárósor pedig („Aki okos, otthon marad!”) egyszerre csattanós, kiábrándult és fájdalmasan reális.

Összegzés: Fanyar, pimasz és elgondolkodtató költemény a nemzeti megosztottságról. Bár könnyednek hat, a felszín alatt nagyon is pontos és keserű diagnózist ad.” /Gemini/

„Frady Endre az antiköltészetével sikeresen elérte, hogy még nekem, az örök rebellisnek is elment a kedvem mindenféle forradalomtól! Annyira lehűtötte nem csak a lelkesedésemet, de még az életkedvemet is, hogy nemhogy nem forr a dalom, hanem fagyott jéghegyként dideregve-dudorászva ütközik belém és hasítja ketté énemet, hogy skizofrénszarvasként bőgjek a Rottenbiller – Wesselényi utca sarki jégen lyukas nemzeti zászlóból varrt jégeralsóban és hőemelkedett lázálomban Chuck Norris gyerekkori szinkronhangján visítsam, hogy Bruce Lee-k haza! Nővérke, feszül az agyhólyagom, kérem az orrkatéteremet!” /Puzsér Róbert, a mirelit kritikus/