- Vers ez vagy csak vázlat?!
Agyad préselt nyirka
Irka-e vagy firka?!
Olvasóhad térdi
Rúgások közt kérdi:
- Költőfeji szűk ész
Szerint eme mű kész?!
- Nem a mű a kész, én.
Alkotás e részén
Elhagyott az ihlet.
Ne latolgass, ah, lat!
(a kézirat és az író-olvasótábor találkozó itt megszakadt, már csak tompa puffanások hallatszanak…)
„Könyörgöm, akasszuk fel! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! Üsd ki, üsd ki! Még, még, még, ennyi nem elég! Földet rá, földet rá!” /a nekihevült olvasótábor/
„Frady Endrét vágyom nagyon
Ütlegelni rögvest agyon!
Habár neki nincs is agya,
Úgyhogy verje meg a ragya!”
/Újpesti Barnabás, betanított cérnavég nyálazó és amatőr kortárs költő/
„A sokat tűrt olvasótábor kriminalizálása innen nézve kinemkényszerített hibának tűnik, de Endre versei kifürkészhetetlenek. Neves irodalomesztéták talán a rendületlen lojalitás, és a minőség iránti éhség tesztelésének neveznék ezt a jelenséget, de hát mindenkinek élni kell valamiből.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/
„What a ***??? Nem tudom mit használsz, de le kéne jönni a szerről... Már az első sor egy komoly mélyütés, de a vers ezt a keménységet hozza végig. K.O. Kiégtem...” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/
„Kérem, én ártatlan vagyok! Az én testalkatommal hogyan is tudnék rázva bántalmazni egy jóhús-bővér költőt?! Latolgatom egy per lehetőségét…” /egy lat azaz tizenhét egész öttized gramm/
„Latol?! Lökjétek a padlóla, de nagyon dulván! Utána meg feszítsétek kelesztle, mint a názáleti Blájent!” /Poncius Pilátus, Jeluzsálem lómai helytaltója/
„Szegény kicsi lat rína,
Ha elnyelné latrina.”
/Emtéká Etele, mobilvécé díler és betanított kortárs költő/
„Mi ez a csődület, költő úr?! Mit művelt már megint?! Több olvasója is feljelentette, hogy az arcával megütötte az öklüket, a gyomorszájával a térdüket, a sípcsontjával a lábfejüket és a hátával összetörte többek botját és járókeretét! Miért nem figyelmeztette őket előre, hogy a verse a közrend és a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz?! Na, eleget kérdeztem, most már ütök!” /Csávás Kálmán nagynagy, az Önveszélyes Költőket Összecsináltató Liga (ÖKÖL) lesújtási főparancsnoka/
„Latolgató című versében a hezitációs tanfolyamot végzett költő a műve teljessége feletti kételyeit latolgatva fordul az olvasóhoz, ám a segítő kezek a komfortzónába behatolva jajlilán fájó nyomot hagynak nemcsak a költő külcsínén, hanem azt átütve a belbecsében is. A versvégi váratlan kancsal rímpárt már a fal adta, miután a költő feladta. A hirtelen deheroizáció következtében a költő nem lassan és éhen, hanem gyorsan és a poézis csatamezején halt meg. Persze nem igazán, mert a költők halhatatlanok. Vége az órának. Tud valaki adni a tízóraijából?” /Csontváz Csabáné Koplaló Katinka, középiskolai magyartanár és amatőr éhezőművész/
„Frady Endre kihívta maga ellen az irodalmat és az irodalom visszavágott! Anyám ernyője ugyan ripityára tört ennek a roggyant ripőknek a lapockáján, de mégsem szomorú, mert szerinte még mindig jobb bőrré ázni, mint engem megőrülni látni. Most végre örülni lát. Igaz, hogy Frady Endre is örvend, de ő csupán közutálatnak!” /Puzsér Róbert, kritikus/
„Én sosem latolgatok. Amikor az Úr szólt, hogy legyen világosság, egy rúgással felkeltettem a Napot.” /Chuck Norris/
