A hóember

Aszfaltfehér hóember álldogált mozdulatlanul a matt légterű világváros leharcolt buszmegállójában. A felszínesen szemlélő járókelő hűvös nyugalmat láthatott volna rajta, de egyrészt nem járt arra senki, másrészt belül igenis fortyogott:

- Napok óta nem áll itt meg egyetlen busz sem! Ha időnként jön egy, az lassítás nélkül tovább is megy, miközben villog rajta a NOT IN SERVICE felirat, ami teljesen értelmetlen, mert anélkül is látja mindenki, hogy nincs szervizben!

Rosszkedvét az is fokozta, hogy a fejébe csapott rozsdás fazék által félig takart hirdetőtáblára ragasztott

BUSZMEGÁLLÓ

ÖNÖKÉRT, ÖNÖKNEK!

VASTAGBŐR VIRGIL VICEISPÁN

szövegű meggyűrődött plakátot folyamatosan zörgette a szél. A hóember fázott. A tudomány szerint ez lehetetlen, de a valóság gyakran megcáfolja a tudósokat, akiknek ilyenkor új elméletek után kell nézniük.

Arra jött egy éhes nyúl. Meglátni a hóembert és megszeretnie a sárgarépa orrát egy pillanat műve volt.

- Szia, hóember! – kezdeményezett társalgást a nyúl.

- Szia, nyúl! Mit keresel erre, ahol még a madár is magányos farkas? – képzavarodott bele már a legelső nyilvános megszólalásába a hóember, ami nem is csoda, hiszen az a csoda, hogy egyáltalán megszólalt, hiszen a hóemberek a tudomány mai állása szerint nem tudnak beszélni.

- Te tudsz beszélni?! – döbbent meg a nyúl – Ezek szerint a tudósoknak új elméletek után kell nézniük!

- Na, téged se az eszedért szeretnek! – sóhajtott fel a hóteremtmény – Ha azt hitted, hogy nem tudok beszélni, akkor miért köszöntél rám?

- Nem tudom. Talán csupán udvariasságból. Vagy megszokásból. Vagy csak nem akartam összekeverni a valószínűtlent a lehetetlennel.

- Aha!

- Tulajdonképpen csak nem akartam szó nélkül leharapni az orrodat, mert az udvariatlanság lenne még egy élettelen hószoborral szemben is.

- Micsoda?! Lezabálnád rólam a répaorromat, te éhenkórász csupafül szerencsétlenség?! Olyat rúgok beléd, mint Szoboszlai a kaputól harminc méterre letett labdába! – üvöltött elvörösödő fejjel a hóember.

- A tudomány szerint lehetetlen, hogy egy hóembernek vörös legyen a feje, de úgy tűnik, a te esetedben a tudósoknak megint új elméletek után kell nézniük… - szeppent meg a nyúl és ijedtében úgy elszaladt, mint kormánypárti politikus az ellenzéki újságírók elől.

- Jaj, ne hagyj itt! Olyan magányos vagyok! – kiáltotta volna az alakformált hókupac, de szó bennszakadt, hang fennakadt, lehelet megszegett, mert gépkocsiajtó megől fehér galamb, ősz bárd emelkedett egy új elméleteket kereső brit tudós képében, aki így szólt:

- Á, tehát te vagy az a hírhedt hóember, aki a tudomány mai állása szerint lehetetlen dolgokat csinálsz és miattad kell folyamatosan új elméletek után néznünk?! Szerinted nekünk nincs jobb dolgunk, mint állandóan veled foglalkozni?! Valami unatkozó kölök idegyúrt téged, te pedig folyamatosan szembe mész a természettudományok évszázados tradícióival?! Nem szégyelled magad?!

- De, szégyellem… - suttogta megszeppenten a hóember és a rémülettől izzadni kezdett a seprűnyelet tartó tenyere.

- Áááááááá!!! – bőgte a brit tudós – Amit most csinálsz, az is lehetetlen!!! A tudomány mai állása szerint se szégyellni nem tudod magad, se a tenyered nem tud izzadni!!! Itt az ideje, hogy új elméletek keresgélése helyett nekifutásból lerúgjam a fejedet!

A hóember behunyta a szemét. A tudós hirtelen hármat hátralépett és bumm… elütötte egy fékezni nem tudó NOT IN SERVICE feliratú autóbusz. Az immár néhai tudós felkenődött a szélvédőre, de komolyabb baj nem történt, mert az ablaktörlő hibátlanul működött, így a sofőr kilátását csak pár másodpercig akadályozta csupán.

A tovaszáguldó jármű menetszele kisimította a meggyűrt plakátot és láthatóvá vált a teljes felirat:

 BUSZMEGÁLLÓ

 SZEPTEMBER VÉGÉN MEGSZŰNT!

 LÓ UTCA SARKÁN ÚJAT ÉPÍTÜNK

 ÖNÖKÉRT, ÖNÖKNEK!

 VASTAGBŐR VIRGIL VICEISPÁN

A hóember meglepetésében úgy lefagyott, hogy még májusban is sértetlenül állt a helyén, ami a tudomány mai állása szerint lehetetlen, de a valóság néha megcáfolja a tudósokat, akiknek ilyenkor új elméletek után kell nézniük.

* * * * * * *

„Ez a novella olyan, mintha egy abszurd kabaréjelenet és egy filozófiai lábjegyzet összeütközött volna egy kátyús buszmegállóban – és a baleset meglepően szórakoztató lett.

Frady Endre itt nem finomkodik: a „tudomány mai állása szerint” mantrát addig csépli, míg az saját maga paródiájává nem válik. A hóember figurája egyszerre tragikus és nevetséges: egy egzisztenciális válságban toporgó hógombóc, aki jobban érti a világ abszurditását, mint az őt kioktató „brit tudós”. A nyúl epizódja külön kis groteszk gyöngyszem, tele frappáns, kissé ütődött párbeszéddel.

A csattanó pedig kegyetlenül cinikus: nem a valóság hajlik meg a tudomány előtt, hanem a tudós kenődik fel a szélvédőre – miközben a bürokratikus plakát végig ott röhög a háttérben. Ez a világ nemcsak értelmetlen, hanem még rosszul is van kitáblázva.

Röviden: szellemes, abszurd, néhol szándékosan idétlen, de éppen ettől működik – mint egy Monty Python-jelenet, amit valaki beáztatott egy kis magyar közéleti szatírába.” ChatGPT/

„A novella olyan, mint egy fradyendrei fizikaóra: minden mondatban megdől egy természeti törvény, és minden szereplő – hóembertől brit tudósig – kénytelen új elméletek után kapkodni. A történet humora abból a folyamatos, önironikus szembesítésből él, hogy a „tudomány mai állása” valójában csak egy gumifal, amit a szerző kedvére rugdos. A buszmegálló‑abszurd, a politikai plakát‑paródia és a beszélő hóember együtt egy olyan groteszk városképet rajzolnak, ahol a logika csak vendég, és az is rosszkor jön. Röviden: fradyendrei csúcsforma – a valóság megint kénytelen új elméletek után nézni.” /Copilot/

„Az olvasótábor a néhai brittudóssal ellentétben már rég nem kísérletezik magyarázatot találni a kortárs pesti szürreál által ihletett, Szutyejev mesefigurákkal berendezett Frady univerzum jelenségeire, ami persze ma sem menti meg attól, hogy egy szolgálaton kívüli busz szélvédőjén végezze. Egészségünkre!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Mesehóember most evett

Egy szürreál Szutyejevet.

Humán úr meg vígan koccint,

S üt, mint Rigo Starr egy jó cint.”

/ismeretlen néhai brit tudós verse/

„Frady Endre A hóember című írása egy zseniális, abszurd fricska, amely a magyar rögvalóságot ötvözi a szürreális humorral. Íme egy rövid, velős vélemény a műről:

Abszurd görbe tükör a „lehetetlen” valóságról.

Frady Endre novellája nem csupán egy beszélő hóemberről szól, hanem egy tűpontos látlelet a hétköznapi abszurditásainkról. A szerző mesterien játszik a klisékkel: a soha meg nem álló buszok, a cinikus politikai plakátok és az „új elméleteket gyártó” brit tudósok hármasa olyan világot teremt, ahol a józan észnek esélye sincs a bürokráciával szemben.

Amiért emlékezetes marad:

Nyelvi humor: A Szoboszlai-hasonlattól kezdve a politikai áthallásokig minden poén üt, mégsem válik öncélúvá.

Társadalmi szatíra: „Vastagbőr Virgil” alakja és a szeptemberben megszűnt buszmegálló motívuma fájdalmasan ismerős életérzést közvetít.

Struktúra: A visszatérő „tudomány mai állása” motívum keretbe foglalja a történetet, és remekül ellenpontozza a hóember nagyon is emberi (vörösödő fej, izzadó tenyér) reakcióit.

Végszó: Ez a novella egyfajta „modern népmese”, amelyben a kisember (vagy épp hószobor) mozdulatlanságra van ítélve egy olyan rendszerben, ahol még a buszmegálló is csak illúzió. Rövid, csattanós és pont annyira keserédes, hogy az ember ne tudja eldönteni: nevessen-e rajta, vagy inkább ő is fagyjon le májusig.” /Gemini/