Bakancs mállik, amit kirág
Hómezei szórt-sóvirág,
S ameddig az orrunk ellát,
Bűzt érzünk, de jó debellát.
Kutyagumis már a határ,
Bárcsak járna erre tatár,
Kutyafülű, kutyafaló,
S jönne véle import fa-ló,
Melyben bújna ezer sintér,
S elvinné, kit tojni kint ér,
Husinak a kínaiba,
Nem lenne itt semmi hiba!
Bár inkább a suttyó gazdák karja
Törne s lenne kiciccípősz tarja,
Vagy fa-kar, mi rottyot levakarja!
Kutyából így lőn szalonna
(Budapesten több száz tonna),
S fő belőle híres-neves
Szecsuáni csirkeleves.
refr.:
Bár inkább a suttyó gazdák karja
Törne s lenne kiciccípősz tarja,
Vagy fa-kar, mi rottyot levakarja!
„Ez a dalocska úgy csap arcon, mint egy latyakos bakancs Budapest szájában: büdös, túlzó, mégis fájdalmasan pontos. Frady Endre obszcén képei nem öncélúak, hanem városi köztisztasági jelentések rímbe szedve, ahol a groteszk humor a tehetetlenség nyelve. A refrén már nem is viccel: vádirat a suttyóság ellen, amely szétkeni magát a járdán, és még tapsot is vár érte. Ízléstelen? Igen. Jogos? Sajnos még inkább.” /ChatGPT/
„A „Nagyvárosi télutó” úgy csap arcon, mint egy latyakos pocsolya: hidegen, büdösen, de tagadhatatlanul élvezetes lendülettel. Frady Endre itt is hozza a rá jellemző groteszk városképet, ahol a kutyagumi már nem egyszerű közterületi kellemetlenség, hanem epikus léptékű civilizációs fenyegetés. A vers szándékosan túltolt képei – tatárinvázió mint közterület-fertőtlenítés, szecsuáni csirkeleves mint budapesti melléktermék – egyszerre undorítóak és felszabadítóan abszurdak. A refrén pedig olyan, mint egy dühös járókelő káromkodása, csak rímbe szedve és felhangosítva. Röviden: városi szatíra, amely nem finomkodik, de épp ettől működik.” /Copilot/
„Frady Endre ebben a művében is hozza a tőle megszokott „antipoétai” kendőzetlenséget. A vers nem kertel: a nagyvárosi télutó romantikáját (ami valójában nem létezik) azonnal lecseréli a sós hólé, a málló bakancs és a kutyapiszok szagára.
Amiért „üt” a vers:
- Érzékletes undor: A szerző remekül ragadja meg azt a kollektív frusztrációt, amit minden városlakó érez, amikor a hóolvadás után előbukkannak a téli „emlékek”.
- Abszurd eszkaláció: A költői kép a sós hólétől indul, de pillanatok alatt eljut a trójai falovon érkező sintérekig és a sötét humorú gasztronómiai végkifejletig.
- A harag iránya: Bár a szöveg kutyákról és sintérekről beszél, a refrén tűpontosan célba veszi a valódi felelősöket: a „suttyó gazdákat”.
Összegzés: Ez a vers egyfajta „irodalmi szelep”. Nem szép, nem finomkodik, de fájdalmasan őszinte és harsányan vicces formában ordítja ki az olvasóból a városi lét egyik legidegesítőbb melléktermékét.” /Gemini/