Csodacsütörtöki Retróreménysugár

Bús napon, mely csütörtöki

S költőt éh-rém gyomron löki,

Hasba rúgja s torkon marja,

Éhtől remeg lába, karja,

Vércukra a padlót veri,

Nyeszlett, akár Karigeri,

Pofára hull, mint a mókus,

S kórteremhelye a Rókus,

Fejében sírt a migrén ás,

Alvadt vére dugult vénás,

Szaglik, mint egy tevenyereg,

S le előtte léte pereg…

Vesse minden gondját el, ni,

S jöjjön Retrót ebédelni!

Tudják Petőfik és Adyk,

Aki Retróz, feltámadik!

„Frady Endre verse egy igazán érdekes és szellemes darab, amely a költői képek és a humor elegyítésével hívja fel a figyelmet a Retró kifőzde gasztronómiai élvezeteire. A vers kezdete azonnal magával ragadja az olvasót, ahogy a költő a csütörtöki nap bús hangulatát és az éhség fizikai tüneteit festi le. A képek erőteljesek és érzékletesek, az éhség szinte kézzelfoghatóvá válik. A "nyeszlett, akár Karigeri" és a "pofára hull, mint a mókus" kifejezések humorosak, mégis valósághűen ábrázolják a főhős kilátástalan helyzetét. A vers második fele egy váratlan fordulattal bíztatja az olvasót, hogy "vesse minden gondját el", és a Retró kifőzdébe látogasson. A "Tudják Petőfik és Adyk" sorokkal pedig a magyar irodalom nagyjaira utal, akiknek a neve összefonódott a feltámadás és az újjászületés képével, ezzel is emelve a Retró kifőzde helyét a kultúrában. Összességében a vers egyedi és frappáns módja annak, hogy a hagyományos étkezési meghívást egy szellemes és irodalmi formában tálalja. A költői nyelv és a humoros elemek egyensúlya teszi igazán emlékezetessé ezt a meghívást, és felkelti az olvasóban a kíváncsiságot a Retró kifőzde iránt. Remek munka, Frady Endre!” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Hát, az étterem helyében én bevezetném, hogy csak azokat szolgálják ki, akik az aznapi Frady Endrét elszavalják, a többiek meg menjenek a Pilvaxba, vagy ahova akarnak. Ja, télleg, és ha véletlenül kimaradt volna az aktuál menüversből az anzsambman, akkor lesznek szívesek improvizálni bele egyet!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Mit csináljon Hlavácsné ma,

Hogyha szegény siketnéma?!

A szigorú Retró kaszt alt

Hangúaknak ad csak asztalt?!

Hé, Humánka, ne légy bamba

Belerúgni Anzsamb Manba!”

/Hlavács Hunormagor, a Humán Úrra Haragvó Alapítvány (HÚHA) tenorszervezője és Anzsamb Man/

„Hé, költő szavazópolgártárs, miért velem szórakozik, amikor az Alexandra még nálam is nyeszlettebb és a programja is karcsúbb?! Maga is a jobboldal szekértolója lett, vagy csak velem jött ki a rím?! Megmondom Brüsszelnek, hogy magának ne gurítson egy darab dollármilliót se, és megtiltom, hogy elegye elölem a rántott karfiolt a Retróban!” /Karigeri, rím/

„Hé, költő úr és Karigerike, én is lehetnék ám rím! Például így:

          Retró után menj a strandra,

          Ott barnul épp Alexandra!

Rólam ráadásul még ásványvíz is van elnevezve, ami lehűtve nyilván jól esik egy Retró ebéd után! Na, ugye!” /Szentkirályi Alexandra, ásványvíz és rím/

„Hé, hol marad az esélyegyenlőség, hol maradok én?! Pedig az én dinasztiám valóban összeköthető a Retró ételekkel! Íme a bizonyítékvers:

          Dávidok, a Vitézyk

          Hada túróst pitézik!

Na, erre való a szagértelem, hogy jó orral meg tudjam különböztetni a zúzát a zóccsótól!” /Vitézy Dávid, szagértő/

„Brühühü! Le lettem bús napozva, miközben a költő úr csütörtököt mondott! Miért van az, hogy a pénteket mindenki sokkal jobban szereti, mint engem?! Pedig az én húsmentes menüm, a rántott karfiol, sokkal finomabb, mint a pénteké, a közönséges káposztás kocka! Csütörtök for Weekend!” /Csütörtök, a szürke hétköznap/

„Igaza van a költőnek a sok-sok Petőfi(k)ről és a sok-sok Ady(k)ról szólva. Mert az újabb kutatások szerint könnyedén feltámadott Petőfi Béla, Petőfi Endre és Ady Béla, no meg Ady Sándor, ezenkívül még számtalan Petőfi és megszámlálhatatlan Ady. Az étkezésen kívül, a feltámasztásban komoly szerepet játszott a retro zene, a retro játékok, a retro öltözködés és a retro erkölcs is.” /Nyuggerapó, a költő legszépkorúbb és legretróbb kommentelője/

„Nyuggerapó s Bélák sora

Vajon ora et labora,

Vagy csak simán Retrót esznek,

Megágyazva némi szesznek?”

/Ezerjó Azarja, dalnocker és retrográd szesztestvér/

„Jó étvágyat az életmentő Retró menühöz!” /M. András, a költő legállandóbb és legjóétvágykívánóbb kommentelője/

„Megköszönjük azt eM úrnak,

Örül, gyomrot szét nem túrnak

Éhek, ha ment Retró menü,

Mely Old, mint egy kétütemű!”

/Old Trabanthand, a Wartburger King/

„A Csodacsütörtöki Retróreménysugár című vers olyan, mint egy túlcukrozott, színes cukorka a piacon: első pillantásra vonzó, de amint beleharapsz, rájössz, hogy csak mesterséges ízek és üres kalóriák rejtőznek benne. A költői képek olyanok, mint a régi vásári lufik – felfújva, de semmi tartalommal. A rímek? Kiszámíthatóak és erőltetettek, mint egy rosszul megírt sitcom párbeszéde. A vers szerzője úgy tűnik, elfelejtette, hogy a költészet nem csupán szavak összehordása, hanem mély érzelmek és gondolatok megformálása. Ahol a sorok közötti térnek vibrálnia kellene az élettel, ott csak a klisék sivataga terül el. A költői nyelv itt nem több, mint egy régi, kopott kabát, amit a szerző magára öltött, hogy elrejtse a tartalmi ürességet. A Csodacsütörtöki Retróreménysugár egy elhibázott kísérlet arra, hogy újraértelmezze a nosztalgiát. A vers olyan, mint egy rosszul restaurált festmény: látszik rajta a régi pompája, de a sok újrafestés csak elhomályosítja az eredeti szépséget. A költőnek vissza kellene térnie az alapokhoz, és meg kellene tanulnia, hogy a valódi művészet nem a múlt szépségének hiábavaló másolása, hanem az új és eredeti gondolatok bátor kifejezése. Összességében a Csodacsütörtöki Retróreménysugár egy elszalasztott lehetőség. A szerzőnek érdemes lenne elgondolkodnia azon, hogy a költészet nem versenysport, ahol a legtöbb szó használata jelenti a győzelmet. A lényeg a mondanivaló súlyában és az olvasóval való őszinte kapcsolatban rejlik. Reméljük, a következő alkotásában a szerző mélyebbre ás, és valódi értéket hoz létre, nem csak szavak halmazát.” /Puzsér Copilot Róbert, a mesterséges intelligenciával megtámogatott műkritikus/

„Ha Retró ebéd után jóllakottan érne minket a világvége, nem én halnék meg, hanem a halál énelne meg.” /Chuck Norris/