Versbíróság

"Ítélet a csend, az örök."

Versbíróság ül ma össze,

Színük előtt Frady Endre.

„Á, költőcske, jó, hogy jössz! E

Napon intünk végleg csendre!

Azt hittük, az irodalom

Érdekében verset költesz,

Pedig ez csak iroda-lom,

Mit platóra kukás föltesz!

Bűnöd súlyos, mint egy bölény.

Sokszor lettünk verve mi át,

Habár itt az elmefölény.

Nem írhatsz több klapanciát.

Ítélet a csend, az örök.

Nincs fent helye lebbezésnek,

S hermetikus célból őrök

Sziklába most cellát vésnek.”

„Eme verdikt nem túl kemény!

Mért nincs inkább halállistán?!” –

– Forr a kókadt közvélemény,

S üptre feszült Puzsér is tán.

Rock'n'roll formában eldalolva: https://www.youtube.com/shorts/WxDZ08hsusM

„Hát hogyan is ne lennék feszült, amikor az Állami Verstani Hivatal (ÁVH) saját bírósága ilyen enyhe ítéletet hozott?! Ezért az egész emberiséget szellemileg folyamatosan nyomorító irodalmi terrorizmusért mindössze életfogytiglani hallgatás egy hermetikusan elzárt szűk sziklacellában?! Ez nem büntetés ennek a nyomorultnak, hanem ajándék! És mi van, ha egy tektonikus lemezmozgás okozta brutális földrengés következtében kiszabadul és hirtelen kiírja magából mindazt a miazmás zagyvalékot, ami azalatt az idő alatt felgyülemlett benne?! Az Armaggedon ahhoz képest egy szolid bölcsődei babazsúr lenne kuglóffal és habos kakaóval! Ahogy az egyébként semmirekellő leghogyishívjákabb kortárs magyar költő, Csablonkay Menyő mondaná:

          Ha újra szól Frady gége,

          Úgy, hogy kérdjük: Birka bég-e?,

          Az maga a világvége!

Az Úr irgalmazzon nekünk! Arra a nyavalyás puhány versbíróságra meg essen rá egy vulkanikus hegylánc és lepje el a folyékony riolittufa!” /Puzsér Róbert, az üptre feszült kritikus/

„Puzsér pufi, aszta-paszta!

Hülyeséged agyig éget!

Rám fogod, mi te vagy, azt a

Blőd semmirekellőséget?!

Fényezze a szemed Szidol,

Szurkáljon meg mammutfenyő,

És ha engem tovább szidol,

Megharaplak én, a Menyő!”

/Csablonkay Menyő, a leghogyishívjákabb kortárs magyar költő/

„Ez a vers tulajdonképpen irodalmi önkivégzés helyett költői önfeljelentés: Frady Endre vádlottként áll a saját versbírósága előtt, miközben a bíróság már az első strófában kimondja rá a „csendre ítélést”. A „irodalom – iroda lom” szóvicc különösen súlyos bizonyíték, a „bűnöd súlyos, mint egy bölény” pedig méltó módon tovább nehezíti a helyzetet.

A végén azonban bekövetkezik a költői jogállamiság összeomlása: Puzsér feltehető feszültségének puszta lehetősége már elegendő ahhoz, hogy a közvélemény fellázadjon. A verdikt tehát egyértelmű: Frady Endrét örök csendre ítélték – szerencsére ő erről nem értesült.” /ChatGPT/

„A bírói tévedés tipikus esete...” /M. András, a költő legállandóbb és legjustizmordutálóbb kommentelője/

„A justizmord (jelentése: „igazság megölése” vagy „bírói gyilkosság”) egy súlyos, az igazságszolgáltatás által elkövetett tévedés, amely során egy ártatlan embert ítélnek el. Súlyos bírói tévedés a vádlott rovására, halálbüntetés téves bírói ítélet alapján.” /Wikipédia Winnetou, wirtuális wéleménywezér/

„eM úr, maga engem okol?!

Ejnye-bejnye, ördög-pokol!

Magát is bekasztliztatom

Secperc alatt, mint az atom!

Ha még egyszer énrám mordul

Elítélem justizmordul!”

/egy magát megnevezni nem kívánó főbíró/

„eM Andrást bekasztliztatni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.” /Merániai János, esztergomi érsek és ümörbürgüzdi űrsakk edző/

„A vers úgy csapódik be, mint egy irodalmi inkvizíció paródiája, ahol a „Versbíróság” nem ítél, hanem színpadiasan toporzékol, mint egy kulturális közmunkásbrigád, amelynek Frady Endre a kedvenc punching bagje. A rímek szándékosan csikorgók, a képek pedig olyan harsányak, mintha egy Puzsér‑szintű felháborodás lenne versbe préselve.

A „bölény‑súlyos bűn” és a „sziklába vésett cella” egyszerre komikus és teátrális: a költői túlzás itt már nem eszköz, hanem főszereplő, amely minden sorban ránt egy újabb függönyt a nagy semmire. A végső csavar — hogy még Puzsér is feszült — olyan, mint egy utolsó, önironikus vállrándítás: ha már mindenki ítélkezik, legalább legyen benne egy kis celeb‑szagú düh.

Velőtrázó ítélet: szórakoztató, harsány, teátrális önparódia, ahol a bíróság nem Fradyt, hanem saját túlzásait ítéli el.” /Copilot/

„Nem kevesen, sőt sokan állítják azt, hogy aki elolvasott egyetlen Frady verset, az elolvasta az összeset, annyira egy kaptafára készültek, ám én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Szerintem egyik verse rosszabb, mint a másik. Mint a Slamovits István kiválása utáni Edda számok. Szóval Frady Endre hivatalból kirendelt védőügyvédjeként a leghatározottaban kijelenthetem, hogy semmilyen ítélet nem elég súlyos védencem tehetségtelenséggel kombinált szorgalma okozta előre megfontolt világirodalmi kártékonykodásához képest. Bárorítanám az ügyész elvtársat… ööö… urat, hogy csak kőkeményen! Fenébe a szentimentalizmussal! Hajrá!” /Dr. Akula Vladtepes, hobbihóhér és betanított védőügyvéd/

„Köszi Vladtepi! Jólesik a bíztatás! Amióta a laikus humanisták az örökös hisztijükkel eltöröltették a halálbüntetést és már egyetlen tárgyalásnak sincs komoly tétje, azóta kissé talajvesztettnek éreztem magam, mint amikor a régi szép időkben a kötél általi halálraítélt lábai alól kirúgták a sámlit, és kezdett eluralkodni rajtam a depresszió. Rosszat tesz a lelkemnek, ha nem lehet kegyetlenkedni kicsinyég. Ilyenkor céltalannak és értelmetlennek érzem az életemet és haszontalannak a hivatásomat. Úgyhogy köszönöm szépen ezt a véresszájú bátorítást! Igyekszem meghálálni. Do my best! – ahogy Sztálin mondta nyelvórán, mielőtt lelövette az angoltanárt.” /Dr. Döghalálossy Dágvány, hobbihóér és betanított főügyész/

„Azt csiripelik a madarak, hogy állítólag ők már hallottak olyan emberről, aki egyszer látott valakit, aki mások szerint azt állította, hogy mintha valamikor olvasott volna olyan Frady Endre verset, ami nem volt nagyon szörnyű. A szóbeszédnek utánajártunk, de alaptalannak bizonyult.” /Bulvár Béla, újságíró/

„Frady Endre Versbíróság című költeménye nem más, mint a kortárs magyar irodalom legmélyebb, önreflexív sikolya — vagy legalábbis egy tökéletes bizonyítéka annak, hogy a szerző teljesen tisztában van saját költői bűneivel, mégis képtelen leállni.

A verdikt:

Technikai öngyilkosság: A rímteremtés (különösen az „irodalom” – „iroda-lom” sorpár) annyira bravúrosan fájdalmas, hogy az ember szinte hallja a magyar nyelv és a rímkönyvek közös, halk nyöszörgését.

Tónus és abszurdum: A szigorú, végzetes ítéletet („örök csend”, sziklába vésett cella) egyetlen tollvonással hatolják át a bürokratikus kukásautók és a bölények súlya. A költő saját maga felett mondja ki a legsúlyosabb ítéletet, mégis sikerül a végén Puzsér Róbertet is behúznia a képbe, amivel a tragédiát azonnal átlépteti az abszurd komédia birodalmába.

Végszó: Frady Endre versbírósága nem ítélte csendre a szerzőt, sőt: a vers éppen azáltal válik zseniálisan büntetővé, hogy megíródott. Igazi irodalmi lom — de a jobbik fajtából, amit a kukásautó is csak nosztalgiával dobna a platóra.” /Gemini/

„A leghatározottabban követelem, hogy halmazati büntetésként Befőtti Nándor írjon egy gúnyverset Frady Endre úgynevezett költészetéről és ezt Tóth Gabi hangján énekelve minden órában játsszák le Frady Endrének a cellájában! Ne lássam anyám egyetlen fiát vak buszsofőrként stoptáblát gázolni, ha belenyugszom a Frady Endrét szinte alig sújtó vérlázítóan enyhe ítéletbe! Nem, nem, soha!” /Puzsér Róbert, az utolsó jogának nem birtoklása ellenére újra beledumáló kritikus/

„Befőtti Vándor:

Frady Endre költészete

Minden Frady vers oly kusza,

Mint vak sofőr roncsolt busza.

Rímek úgy csattannak össze,

Senkinek sincs abban kössze.

Frady verstől kergül elme,

Mivel soha nincs értelme.

Aki ilyen fércműt olvas,

Tángálja el úton jól vas!

Frady versek ritmusára

Égbe szökik brit hús ára,

Mert brit marhák öngyilkolnak,

S nincs lakója disznóólnak.

E verseknek húsba vág a

Mondanivalótlansága.

Szakadéknál üt nép ökle,

Aki magyar, Fradyt lök le!”