Bás, Drapp és Pirosló – nem lévén nemhogy alfa-, de még bétahímek sem – nyilván meggondolták volna magukat, ha ez a női meglepődés a szokásos könnyes-visítós lelki fröccs révén a tudomásukra jut, ám az egyébként csak az ártalmatlan hajléktalanokat és a járdák repedéseit színesre festegető nyugdíjasokat zaklató rendőrség egy ilyen fél kerületet hamuvá tévő lakástűz okán mégis kénytelen volt intézkedni, miáltal az egyébként zajos véleményformáló barátnők egy a büntetés végrehajtás által közpénzből finanszírozott balatoni kísérleti női gálya evezőpadján találták magukat. Ott azonban hiába is visították, hogy ártatlanok és csak egy zárlatos tarkedlisütő miatt égett le a fél kerület, a munkafelügyelő asszony egy posztszovjet prakkerrel akkorát sózott a lepcses szájukra, hogy jobbnak látták inkább evezni.
Bás, Drapp és Pirosló eközben otthon maradtak. A világgá menéshez képest ez céltalannak bizonyult, úgyhogy kínjukban elővettek egy „Kvantumfizika világgá menés helyett otthon maradóknak” című ismeretterjesztő könyvet, de unalmasnak találták, ami nem csoda, mert mindhárman a kvantummechanika professzorai voltak és az alapok laikusoknak történő szájbarágós elmagyarázása egyiküknek sem okozott örömet. Ráadásul a könyvet ők maguk írták és ez most szégyennel töltötte el mindhármukat. Ekkor elhatározták, hogy olvasás és otthon maradás helyett elmennek inkább hajókázni a Balatonra.
Hát, amint ott hajókáznak és sörözgetnek a naplementében, hirtelen ismerős női sikolytrió üti meg a fülüket:
- Bás! Drapp! Pirosló!
- Ezt a három hangot háromezer közül is felismernénk! - kiáltott fel rémülten Bás, Drapp és Pirosló, majd rögvest a magyar tengerbe vetették magukat. Rötyicának, Diagonáliának és Kékkancának, azaz a három megunt, ám ezt csak éppen sejteni kezdő barátnőnek ez már sok volt. Letépték magukról az olcsó, kínai gyártmányú láncaikat és a szökevények után a habokba vetették magukat. Mivel hatuk közül egyikük sem tudott úszni, a tragédiát csupán egy máig harcoló német alakulat tengeralattjárójának szerencsés felbukkanása akadályozta meg, amely felvette őket a fedélzetére.
Itt a mesélő két pontosítást enged meg magának. Az egyik, hogy a tengeralattjáró nem szó szerint bukkant fel, mert akkor a kísérleti női gálya munkafelügyelő asszonya a posztszovjet prakkerrel szétverte volna a rozsdamart roncsot, másrészt a tengeralattjárók neve megtévesztő, mert a tenger alatti kőzetekben csak a mélységi sziklavakondok és Chuck Norris tudnak járni. No, mindegy, vissza a történethez!
Főszereplőink számára a csodálatos megmenekülés még nem jelentette a megpróbáltatások végét. Herr General Katzenjammer a kihallgatásuk szabatos volta végett elvégeztetett velük egy másfél éves szuper-intenzív német nyelvtanfolyamot, melynek folyamán a lelkiismeretfurdalástól gyötört Básból, Drappból és Piroslóból csak úgy dőltek a bevallani nem merten megunt barátnők felé az „Ich liebe dich!”-ek, amiket Rötyica, Diagonália és Kékkanca elhitt, mert a szerelem, mint tudjuk, vak.
Herr General Katzenjammer hajókapitányi jogával élve már éppen össze akarta adni a fiatalokat, amikor a sasszemű Herr Enigma titkosszolgálati tiszt felhívta a figyelmét arra, hogy a megmentett férfiakat nem is Básnak, Drappnak és Piroslónak hívják, mivel az csak egy névnapi képrejtvény téves megfejtéséből eredt, hanem Barnabásnak, Barnának és Ballónak.
- Miiiiiiiiiiiiiiiii?!?!?!?!?! - visította Rötyica, Diagonália és Kékkanca a három B felé fordulva...
- IGEN!!! - kiáltotta behúzott nyakkal Barnabás, Barna és Balló.
- Hast du die Ringe? - kérdezte megkönnyebbült mosollyal Herr General Katzenjammer és a zánkai úttörőtábornál sietve partra tette a nászutasokat, akik azóta is boldogan éltek, míg meg nem merték mondani, hogy azért ez ennél bonyolultabb.
Ha ez ennél bonyolultabb nem lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
