A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felkerekedik. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felkerekedik. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 8., szerda

Egy, kettő

Egy fejre állt és kettő lett belőle
Egyszer volt, hol nem volt, a Hogyishívjákon innen, a Miabánaton túl, volt egyszer egy. Mivel egyszer egy az egy, így szegény egy olyan egyedül volt, mint az ujjam, amióta a Római parti fairtás tébolyában a többi kilencet levitte egy elszabadult szovjet láncfűrész. Tudjátok gyerekek, azóta ezzel az egy ujjammal gyors- és szépírok, és csak egy szemmel nézem a monitort, amióta a másikat a Választási Iroda előtt kipöckölte a gödréből egy hajhiányos hústorony.
Szóval ez az egy olyan egyedül volt, hogy elhatározta, felkerekedik! Hiszen, ahogy a mondás tartja, ha Muhammad Ali nem megy az egyhez, akkor az egy megy Muhammad Alihoz.
Hát gyerekek, ahogy ez az egyke egy elkezdett felkerekedni, érezte ám, hogy már nem úgy, nem olyan pontszerűen érinti a talajt, mint egy függőleges botvég, hanem hajlított ívvel, amolyan hintaszékesen.
- No, ha már hintaszékesedek, akkor hintázzak is, hogy ne unatkozzak! – gondolta egy és úgy is tett. Hintázott. Lendült előre, lendült hátra, hú, gyerekek, ha láttátok volna azt a gátja szakadtan önfeledt hinta-palintázást, a gyomrotok is kifordult volna a hirtelen támadt tengeribetegségtől!
Egy azonban nem törődött azzal, hogy kinek mije fordul fel és ki a láttán, hanem csak hintázott és hintázott, mintha a világ összes hintátlanul felnőtt gyerekének minden hintáznivalóját be akarta volna pótolni. Hát, ahogy lengedezett, egyszer csak túllőtt a célon, átbucskázott önmagán és tótágast állva megállt: Egy fejen állt és kettő lett belőle!
- Ez legalább görbül! – kiáltotta egy épp arrafelé pótvizsgázó diák és gyorsan beragasztotta a bizonyítványába.
- Így lettem én egyből kettő,
S nagyon vidám vagyok ettő’! –
- dalolta a kis számjegy, aki a Jóistenke irgalmából immár nem egyke egyes volt, hanem kegyelem kettes.
- Na, gyerekek, most már ideje lefeküdni! – bömbölte az Elektromos Oroszlán alias Villany Leó - Jóccakát, szép álmokat és hangot ne halljak, hogy szét ne kelljen tépnem benneteket!
  Ha ez az oroszlán bele nem rondított volna, az én mesém is tovább tartott volna… Jaj, Leó, csak vicceltem… Ne, Leó, jaj, neee… áááááá…

Közlemény:
A Megvető Kiadó teljes mértékben elhatárolódik mind a szerzőtől, mind a műtől, és természetesen sem most, sem a jövőben nem kívánjuk kiadni, hacsak esetleges üzleti szempontok nem indokolják. /a szerk./