Nem hiányzó hiányok

Vesekövem nincsen nekem,

Nem rokonom David Beckham,

Nem vagyok én cölib celeb,

Nem harapja torkom el eb.

Nincs zsebemben mélyhegedű,

Se prérifarkasvér nedű,

Mivel ilyet meg nem iszok,

(Aki igen, dőlni ki szok’).

Nincsenek itt romlott kekszek,

Tele sírba be nem fekszek,

Nincsen karom helyén fakar,

Tigriskarom sosem vakar.

Talpam nem rágja le medve,

Drága húsnak nincsen nedve,

Étolajomban nincs oktán…

Ennyi hiányrím már sok tán?

Hiány hiánya nem mese,

Pláne, ha nincs értelme se,

Ilyet sose olvass, gyermek,

Inkább be Donald’s-ba jer, Mc!

„A vers második olvasatra bonyolultabbnak tűnik, mint elsőre, ám valójában roppant egyszerű, mint az alkotó gondolkodása. A McDonald’s gyorsétkezéstől önmagát megfosztó költőnek elvonási tünetei vannak, amely agysejt elvonási tünetekben és elmehiány betegségben nyilvánul meg, illetve ebben a versben. Adjanak egy duplasajtos BigMac menüt a szerencsétlennek nagyobb sült krumplival és nagyobb üdítővel, és rögvest lenyugszik a nyomorult! Meg tudom érteni, én is függő vagyok! I’m lovin’ it!” /Majonézes Mustárné Kecsap Klotild, a Gyorséttermi Addikciót Gyógyító Alapítvány (GYAGYA) bentlakásos ápoltja és eltakartja/

„Rezső vagyok. McDonalds függő. Négyszázkilencvenkilenc napja és öt órája vagyok tiszta. Még tizenkilenc óra és meglesz az ötszáz napos jubileumom. Kísértéseket szenvedő szívem szerint egy sajtburger menüvel ünnepelném, de szerencsére nincs rá pénzem, mivel pedagógus vagyok. Hála a kormányzatnak, esélyem sincs bűnbe esni semmiféle gyorskajával. Sajnos lassúval se nagyon…” /Rászoruló Rezső, középiskolai matematika-fizika szakos tanár/

„Istenek szülője, Anyám, ne hagyj el! Vasderesen nyújtóztassam eztán a tagjaimat, és hüvelykszorítóval manikűrözzenek, ha még egy Frady Endre verset elolvasok! Hát mi ez a nihilnek is kevés űrtelenség, ez a semmiből szőtt negatív nulla?! Ha én elkezdeném sorolni, hogy Frady Endrének mije nincs, csak mutatóba: költői adottsága, 60 feletti IQ-ja, hangyaszemnyi önkontrollja, stb., vélhetően sosem érne véget e lista. Így bele sem kezdek, csak azért imádkozom, hátha egy verse annyira felbőszíti Chuck-ot, hogy hónalj illatával csak azért is teli sírba kényszeríti! Lehetőleg tegnap.” /Leendő főpolgármesteretek, I. (Puzsér) Róbert a’la D. György, a költő társtervező cégű mérnökkollégája/

 „Ki meri pörös szájára venni apámtól örökölt vezeték- és anyámtól kapott keresztnevemet (bár már nincsen apám, se anyám, se istenem, aki nyugosztalja őket!), mely nem csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé?! Nem kérek elnézést a képzavarokért, ugyanis épp egy József Attila kritikán dolgozom, mert most ő került sorra egy kis agyagba döngölésre! Elég tehetséges fiatal költő, akihez képest Frady Endre még a fasor gyökérzete alatt sincs, de jobban össze kéne szednie magát, mert időnként szét van esve és már évtizedek óta nem jön elő semmi újjal! Egy darabig sínen volt, de hirtelen mintha elvágták volna! Az egyetlen matematikus barátom szerint – több nincs, mert csak ő ad a véleményemre – a 60 alatti IQ-jával Frady Endre benne van az ország legbutább 4000 emberében! Ő kérjen elnézést a többi 3999-től! Amúgy úgy kell nekik! Dégyörgy pedig ne szórakozzon velem, mert úgy beperelem, mint liberálbolsevik lakásbetörő az őt felpofozó konzervatív házinénit súlyos testi sértésért! Amúgy direkt nem lettem főpolgármester és nem is hiányzik!!! Ordito ergo sum!!!” /Puzsér Róbert, kritikus és a főpolgármester verseny harmadik helyezettje/

„Hé, te Puzsér álcás D-ke,

Hónaljamnak szagos éke

Szaglószervednek lesz léke,

S nem kérdezed, az ég kék-e!

Orrba tolt hónaljszag betét

Nyomán neked ég már setét,

Nulla az életedre tét,

Nem rontod már Róbert hetét!”

/Chuck Norris/

„Erre mondják, hogy hiánypótló mű. De sose értettem, hogy miért kell pótolni - a hiány kinek hiányzik?! De most, hogy a Frady univerzum sztahanovista fekete lyukként egy csapásra bekebelezte az eleddig szűz területek teljes egészét, kiteljesedni látszik az életmű. Ha nem is hat napig tartott, de Frady is ember. Alkotó forog, olvasó pihen, és bízva bízik.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Humán úr, a hiány: nincs.

A hiány hiánya: van.

Különbség nem csak egy inch,

But at least seventy one.”

/Hetvenegy Herkulesné Hüvelyk Heuréka, antihumán értelmetlenségi izomagykapacitásbővítési főispánné/

„Cölib celeb?! Nagyon remélem, hogy nem rám céloztál, eretnekköltő fiacskám, mert úgy kiátkozlak, hogy a spanyolcsizmás lábad sem éri a földet a máglyarakás felé vezető úton!” /Degesz atya, rendfőnök és a Vármegyés Püspökfalat Csárda üzemeltetője/

„Felül kis ékezet fut Á-n,

Ha nem futna, mint egy baka,

Akkor nem Á lenne, csak A…

Hiány űrt hagy maga után.”

/Csúcsék Csöbörné Csodaszarvassy Csillámpala, az ABBA rímszerkezet virtuóza és alliterációs nomen est omen/

„Na, költő polgártárs, hogy fokozzuk a hiányérzetét, ezúton nem fizetjük ki az ön által igényelt 3 millió forint otthon felújítási támogatást, mivel találtunk az ön apai nagyapjánál egy 1946. július 31-én elkövetett négyezer kvadrilliós, azaz egy filléres köztartozást, amit nyilvánvalóan maga örökölt. Fellebbezni lehet - de nem ajánlatos - minden őszi óraállításkor hajnali kettő és három között a Karmelita Kolostor pincéjének közpénztévé híradót sugárzó szellemi kínzókamrájában.” /Csávás Kálmán csömörnagy, az Állampolgárokat Financiális Ínségbe Ugrató Minisztérium (ÁFIUM) hoppmestere/

„Költő úr, hiányzik az elgurult gyógyszere?! Miért mondaná a Donald, hogy mekk?! Maga keveri a kacsát a kecskével, pedig a McDonald’s-ban egyiket se lehet kapni! Vagy maga evett már McDuck és/vagy McGoat szendvicset nagyobb üdítővel és nagyobb sült krumplival, he?!” /Hógolyóssy Irén, alias HI lyány/

„Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse

Nem vagyok Endrének,

Nem vagyok Endrének.

(Ady Endre)

Már egy hete csak a The End-re

Gondolok mindig, meg-meg erre:

Talán egyszer végre vége

(József Attila)

Együtt érzek Nagy Elmékkel

Frady rímmorzsa emlékkel

És nagyon fájó az a pont,

Hogy a vers végén nincsen pont.”

/Dr Ház, Juniorkonyha-díjas Rémrímfaragó/

„Cudar labanc, hát te engem

Kihagytál?! Most rólad zengem

Dalom, te Ház! Talpra magyar,

Harapjon meg farkas agyar!

Legyél honból elüldözött,

Haljál ágyban, párnák között!

Szoktasson a hóhér rendre,

S egyen meg a Frady Endre!”

/Petőfi Sándor, a költő Dr. Ház által kifelejtett költőgéniusz kollégája/

„Most már csak ez a vers hiányzott...” /M. András, a költő legállandóbb és leghiányérzetesebb kommentelője/

„eM úr, jó, hogy hiányt érez,

Egy költőnek sokat ér ez,

Mert e nélkül szíve vérez,

Így hát remek lelki bér ez.”

/Kicsikocsi Kocsonya, a Coach-ok Irodalmi Alapítványa (CIA) szívrengésügyi szakreferense/

„Nem értem! Én farmer vagyok, nem gyorséttermer! BigMac urat sem ismerem és nem is hiányzik! Na, mindenki húzzon haza, mielőtt lövöldözni kezdek! Idióták!” /Old MacDonald, hedefarmer éjá-éjá-óóó/

„Hőbörgő és kontraszelektált újságírók kérdésére elmondjuk, hogy Puzsér Róbert és Chuck Norris azért nem szóltak hozzá itt a végén, mert már fentebb megtették.” /Józanész Jeromos, a kommentszekció felelőse/

Áteresz*

Faforgáccsal áteresz telt,

midőn rágott fát e resztelt

máj utáló öregecske

feleségű dőre kecske.

Öregecske felesége

töprengett: „A feles ég-e,

ha a bélben tüzes a víz,

s vesekövet űz e sav íz?”

Szólott a nyáj kőművese:

„Sajna nem űz! Kő’ művese?

Tudok óccsó eredetit,

tisztíccsa az eredet itt!”

Művese egy áteresztő,

jó anyagot átereszt ő,

eleje kis áteresz-tő,

vége pedig itt van, kedves gyerekek, fuss el véle!

*Áteresz: vasúti v. közúti töltésbe épített kisebb nyílású műtárgy; arra való, hogy a kisebb vizeket egyik oldalról a másikra átvezesse /Arcanum/

„A közelemben az elmúlt percekben többször is elhangzott az áteresz szó. Meg is lett a következménye…” /F. Endre, költőgigász/

„Random felvonuló gyerek: 

- Költő bácsi, most kell felmutatni azt a transzparenst, hogy HURRÁ! ?

Random felvonuló gyerek apukája: 

- Amúgy miért van az, hogy mindegy milyen közéleti hatások érik a Költőt, annak mi viseljünk a következményeit......költői kérdés volt!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Zavarja, humán úr, hogy Random Rezsőke közéletművész és népi zenekara teleőrjöngi a Felvonulók Kérték c. kívánságműsort?! Jöjjön inkább hozzám labdázni!” /Dévényi Tibi bácsi, a Három Kívánság c. műsor nagy arca/

„Olyanok a kecskerímek, 

mint mikor a kecske rí: mek.

Feltehetően Költő Úr is rendelkezik ezzel a tudással. Felhívnám viszont a figyelmet arra, hogy a tudás birtoklásának ténye magában nem elegendő ok a tudás felhasználására.” /B. Ádám, a költő világegyetemi végzettségű mérnökkollégája/

„Tudja, világegyetemi úr, a középkorban pont azért nem voltak koedukáltak a tudományos iratmásoló rendek lakótelepi cellái, mert közismert volt a mondás, mely szerint: Két tudás nem fér meg egy zárdában.” /Villa Negra, nem apácazárda és nem fényes lokál/

„Erről az átereszes regéről jut eszembe a ’Kéretlen mobil meseküldő szolgáltatás’ című kétsorosom, amely így szól:

          SMS-em átka:

          Mese-mese mátka!

Na, vajon miért mondom én ezt?!” /Kínrím Kesztölc, a kétsorosok koronázatlan királya/

„Szeretnél egy átereszt, Andi? Egyet nem? Veszek neked százezret! Aranyból, gyémánt berakással! Örülsz neki, Andi?” /Mészáros Lőrinc, a St. Róman Életművész Gazdakör (SRÉG) sokszoros multimilliárdos víz-gázszerelő fővédnöke/

„Javítsd meg az átereszt,

Minden verset átereszt!”

/M. András, a költő legállandóbb és talán már nem is a leglelkesebb olvasója/

„Pontosítanék, legállandóbb M-ke celebimádó uracska, nem javított áteresz kéne ezeknek a verseknek, hanem kénsavval teletöltött, hermetikusan zárt, aranyozott ólombetétes vasbeton búvárharang a Mariana-árok mélyén, aztán mehet a víz alatti nukleáris robbantás a harang origójában! Vesszen a szellemi toprongy! Ne lássam anyám emlékoltárterítőjét a telihold fényében, ha valaha is érdekelni fog, mi az az áteresz és miért kellett szövegváladékot okádnia róla ennek a törzsfejlődési zsákutcában büdösödő médiaprolinak!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„A múltkor egy áteresz mellett álldogáltam, majd amikor hirtelen eljöttem onnan, a hűlt helyemen keletkező vákuum kitépte az átereszt a földből a fölötte lévő vasútvonallal egyetemben. Szerencsére csak húsz mérföld hosszon.” /Chuck Norris/

„Egyrészt elhatárolódom, másrészt elnézést kérek, harmadrészt ígérem, hogy a jövőben igyekszem az eddigi szinte semminél is még kevésbé szem előtt lenni. Bocs, hogy áteresztek!” /az áteresz/

Egy, kettő

Egy fejre állt és kettő lett belőle

Egyszer volt, hol nem volt, a Hogyishívjákon innen, a Miabánaton túl, volt egyszer egy. Mivel egyszer egy az egy, így szegény egy olyan egyedül volt, mint az ujjam, amióta a Római parti fairtás tébolyában a többi kilencet levitte egy elszabadult szovjet láncfűrész. Tudjátok gyerekek, azóta ezzel az egy ujjammal gyors- és szépírok, és csak egy szemmel nézem a monitort, amióta a másikat a Választási Iroda előtt kipöckölte a gödréből egy hajhiányos hústorony.
Szóval ez az egy olyan egyedül volt, hogy elhatározta, felkerekedik! Hiszen, ahogy a mondás tartja, ha Muhammad Ali nem megy az egyhez, akkor az egy megy Muhammad Alihoz.
Hát gyerekek, ahogy ez az egyke egy elkezdett felkerekedni, érezte ám, hogy már nem úgy, nem olyan pontszerűen érinti a talajt, mint egy függőleges botvég, hanem hajlított ívvel, amolyan hintaszékesen.
- No, ha már hintaszékesedek, akkor hintázzak is, hogy ne unatkozzak! – gondolta egy és úgy is tett. Hintázott. Lendült előre, lendült hátra, hú, gyerekek, ha láttátok volna azt a gátja szakadtan önfeledt hinta-palintázást, a gyomrotok is kifordult volna a hirtelen támadt tengeribetegségtől!
Egy azonban nem törődött azzal, hogy kinek mije fordul fel és ki a láttán, hanem csak hintázott és hintázott, mintha a világ összes hintátlanul felnőtt gyerekének minden hintáznivalóját be akarta volna pótolni. Hát, ahogy lengedezett, egyszer csak túllőtt a célon, átbucskázott önmagán és tótágast állva megállt: Egy fejen állt és kettő lett belőle!
- Ez legalább görbül! – kiáltotta egy épp arrafelé pótvizsgázó diák és gyorsan beragasztotta a bizonyítványába.
- Így lettem én egyből kettő,
S nagyon vidám vagyok ettő’! –
- dalolta a kis számjegy, aki a Jóistenke irgalmából immár nem egyke egyes volt, hanem kegyelem kettes.
- Na, gyerekek, most már ideje lefeküdni! – bömbölte az Elektromos Oroszlán alias Villany Leó - Jóccakát, szép álmokat és hangot ne halljak, hogy szét ne kelljen tépnem benneteket!
  Ha ez az oroszlán bele nem rondított volna, az én mesém is tovább tartott volna… Jaj, Leó, csak vicceltem… Ne, Leó, jaj, neee… áááááá…

Közlemény:
A Megvető Kiadó teljes mértékben elhatárolódik mind a szerzőtől, mind a műtől, és természetesen sem most, sem a jövőben nem kívánjuk kiadni, hacsak esetleges üzleti szempontok nem indokolják. /a szerk./

A süket király

gyerekszíndarab
(amelyet kb. négy éve írtam a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium akkori 4.z(enei) osztálya számára az iskolát látogató potenciális elsősöknek a zenei osztály talentumjait bemutatandó...)

Szereplők:
  Narrátorlány Abigél
  Narrátorlány öccse Zebulon   

  A süket király   
a király gyerekei:
  Lajos a zajos   
  Gizi a zizi   
  Béla a méla   

  Okos Oszkár udvari bolond   
  Dühönc Dániel hadvezér   
  Udvari fülész   

  Anyóka   
  Muzsik apó   

  Klarinétos lány   
  Hegedűs lány   
  Fuvolás lány   
  Zongorista fiúk   
  Zongorista lányok   
  Furulyás lány   
  Furulyás fiú   


Narrátorlány és az öccse besétálnak
Zebulon: Jaj, de unalmas ez a nap!
Abigél: Unatkozol öcsikém?
Zebulon: Aha... Nem mesélnél valamit? Te olyan jókat tudsz!
Abigél: Meséljek?
Zebulon: Mesélj, nővérkém, mesélj! Ha már megkérdezted!
Abigél: És mit meséljek kedvenc Zebulonom?
Zebulon: Hát... valami mesére gondoltam, drága Abigél nővérkém!
Abigél: És miről meséljek?
Zebulon: A nagy büdös szájú sárkányról, aki elrabolta a nagy büdös szájú király lányát, a nagy büdös szájú királylányt, de a nagy büdös szájú szegény ember legkisebb fia, a nagy büdös szájú szegénylegény kiszabadította és boldogan éltek, amíg meg nem haltak!
Abigél: Fúj! Ez gusztustalan! Ilyet én nem mesélek!
Zebulon: És a féllábú hörcsögről, aki felfalta a Hófehérkét és a hét törpét?
Abigél: Arról sem!
Zebulon: Akkor legyen a megvadult egér, aki lenyelte az elefántot!
Abigél: Az butaság! Egy egér gyomrában nem fér el egy elefánt!
Zebulon: Na jó, akkor mesélj... mesélj mondjuk... a süket királyról!
Abigél: (viccből emelt hangon) Tessék?!
Zebulon: (hangosan) A süket királyról!!!
Abigél: (kiabálva) Micsoda?!
Zebulon: (a nézőtéri gyerekekhez fordulva) Kiabáljuk együtt, hogy a süket király!
Együtt a nézőkkel: (ordítva) A süket király!!!
Abigél: Szólt valaki?
Együtt: (még hangosabban) A süket király!!!
A süket király: (bejön) Mit üzent a sirály? Tudjátok nem hallok valami jól.
Zebulon: Abigél! Megelevenedett a mese!
Abigél: Hűha! Tudtam, hogy jól mesélek, de azt nem, hogy ennyire.
Zebulon: Biztos a gyerekek segítettek megeleveníteni a mesét. (nézőkhöz fordulva) Ügyesek vagytok!
A süket király: Üres a nagy tok? Milyen nagy tok?
Abigél: (hangosan, lassan) Király bácsi! Most még ne tessék szerepelni, majd csak, amikor szólok! Addig tessék kifáradni!
A süket király: Kiszáradni?! Nem volt eső?
Abigél: (hangosan) Nem, nem volt eső! (Zebulonnal együtt udvariasan kitessékelik a süket királyt)
Zebulon: Na, Abigél, most már muszáj elkezdened ezt a mesét, mert megelevenedtek a szereplőid!
Abigél: Rendben van. Egyszer volt, hol nem volt...
Zebulon: Most volt, vagy nem volt?
Abigél: Tudod mit? Van! Épp az imént láttuk. Úgyhogy: egyszer van, épp itt van egy süket király, akinek van három fia!
A süket király: (bejön) Mi a'?!
Zebulon: (kiabálva) Semmi! (egy székre mutat) Ez a trón! Tessék ide leülni!
A süket király: Lesülni? Nem, nem akarok lesülni. Nem szeretem, ha hámlik a bőröm. (leül)
Zebulon: Te Abigél! Nem lehetne legalább az egyik gyereke lány?
Abigél: Miért?
Zebulon: Hátha egyszer jön egy lovag, hogy legyőzze a nagy büdös szájú sárkányt, és akkor jól jönne, ha oda tudná neki adni a lányát a fele királysága mellé.
Abigél: Oké! Királylány van, nagy büdös szájú sárkány nincs!
Zebulon: De kár!
Abigél: Szóval ennek a süket királynak volt két fia és egy lánya. Így már jó lesz?
Zebulon: (kicsit még duzzogva) Jó. És mi a nevük?
Abigél: Azt nem tudom, de idemesélek valakit, aki tudja.
Zebulon: Kit?
Abigél: Az udvari bolondot. Volt ennek a süket királynak egy Okos Oszkár nevű udvari bolondja!
Okos Oszkár: (egy cigánykerékkel bejön) Nem rágódom én a gitten, megjelenek gyorsan itten!
Zebulon: Mi az a gitt!
Okos Oszkár: Amit rágnak a Pál utcai fiúk!
A süket király: Hiúk?! Nem szeretem, amikor az emberek hiúk!
Zebulon: (sóhajtva) Kik azok a Pál utcai fiúk?!
Abigél: Ők egy másik mesében vannak. Jaj, csak össze ne keverjem ezeket a meséket!
Okos Oszkár: Mért hívtatok, mit csináljak? Bömböljek, vagy fejen álljak?
Abigél: Egyiket sem! Légy szíves, mutasd be nekünk a király gyermekeit!
Okos Oszkár: Lósörény más néven lóhaj, parancsod számomra óhaj! Elsőszülött Lajos a zajos!
Lajos: (bejön és ordít) Lajos vagyok!!!
A süket király: Na, ezt még én is értem! Baljós a hajós. (sóhajtva) Hát igen, veszélyes a tenger.
Okos Oszkár: Másodszülött Gizi a zizi!
Gizi: (békaügetésben jön be) Brekk-brekk! (kacsint és nevet) Hihihi!
Zebulon: Mi az, hogy zizi?
Abigél: Nem láttad?
Okos Oszkár: Az kérem a kótyomfitty és a lükepék keveréke némi firnyákkal megfűszerezve.
Zebulon: Aha...
Okos Oszkár: Végül, de nem utolsósorban, a legfiatalabb a korban: Béla a méla
(semmi)
Béla a méla!
(semmi)
(a közönség felé) Segítsetek gyerekek! Kiáltsuk együtt, hogy Béla a méla!
Együtt: (kiabálva) Béla a méla!
(semmi)
Okos Oszkár: Még egyszer! Hangosabban!
Együtt: (kiabálva) Béla a méla!!!
Béla: (bejön, mintha most ébredt volna) Ó, szólított valaki? Mintha a nevemet hallottam volna, midőn a pillangók röptét figyeltem...
A süket király: (ordítva) Ő a kedvencem, de ne áruljátok el senkinek!
Abigél: (hangosan) Király bácsi! Minden gyerekét tessék egyformán szeretni, különben a többiek búsak lesznek! (rámutat a szemét törlő Lajosra és Gizire)
A süket király: Sósat esznek?! Az nem jó, mert a szemükbe megy a só, azt dörzsölhetik!
Döhönc Dániel: (egy bárddal beront) Mi ez a zaj?! Betört az ellen?! Hadd vegyem fejét!
Zebulon: Hát ez meg ki?
Okos Oszkár: Dühönc Dániel, a király hadvezére. (Dánielhez) Nyugodj meg Dönci! Nincs baj, csak kicsit zajos a mese.
Dühönc Dániel: Mese? Miféle mese?! Hát nem a Lajos a zajos? Különben se szólíts Döncinek, mert  miszlikbe aprítalak a bárdommal!
Lajos: (ordítva) Dühönc bácsi! Ide tetszene adni a bárdját?
Dühönc Dániel: Minek az neked, fiacskám?
Lajos: (ordítva) Mert akkor én lehetnék a bárdos Lajos!
Dühönc Dániel: Miért akarsz bárdos Lajos lenni?
Lajos: (ordítva) Mert akkor nem zajos lennék és nem kéne mindig ordítanom!
Béla: Várnak a lepkéim. Visszamegyek.
A süket király: Tiszta hegyek? A mi síkságunkon nincsenek is hegyek! Hadvezér!
Dühönc Dániel: Igenis felség!
A süket király: Azonnal el kell foglalni a környék összes hegyét!
Dühönc Dániel: Igenis felség! Felsorakoztatom a sereget! (elviharzik)
A süket király: Ereget? Ki ereget?! Azonnal szellőztessünk!
Gizi: Az apuci süketsége egyre veszélyesebb. Megegyük, vagy meggyógyítsuk?
Béla: Jaj, ne mondj ilyen szörnyűségeket! Még a lepkéimet sem enném meg, nemhogy egy királyt, akinek a koronája megfeküdné a gyomromat!
Gizi: Csak vicc volt, hihihi!
Béla: (lassan) Hi... hi... hi...
Lajos: (ordítva) Gyógyítsuk meg a papát!
A süket király: Lapát?! Ez az! Ássátok föl a kertet és vessetek bele dinnyét! Úgy szeretnék egy nagy dinnyefa árnyékában szuszókálni! (elalszik)
Béla: (horkoló hangot hallat)
Okos Oszkár: Bélám, szádból jön szél ám!
Gizi: Béci, ne csináld lécci!
Béla: Ja, csak a tej aludt meg a számban...
Lajos: (ordítva) És most mi legyen?!
Okos Oszkár: Útra kéne kelni, Menni messze el, ni!
Gizi: Minek?
Okos Oszkár: Hát, hogy találjatok valami csodadoktort, aki visszaadja a király hallását.
Gizi: Találjatok?! Hát te nem jössz?
Okos Oszkár: Nem. Én csak munkaidőben vagyok bolond, egyébként nem. Jó utat! (cigánykerekezve kimegy)
Lajos: (Zebulon felé ordítva) Most mit fogunk csinálni?!
Zebulon: Honnan tudjam?
Lajos: (ordítva) Ti vagytok a mesélők, nem?!
Zebulon: Nem én! Az Abigél!
Abigél: Hogy? Mi? Ja! Igen-igen! Ekkor útra kelt a király három fia.
Gizi: Hé! Mit zagyválsz itt össze?! És még én vagyok a lükepék!
Abigél: Bocs! Szóval útra kelt a király két fia és egy lánya, hogy megtalálják a megoldást a király süketségére. (a három gyerek elindul)
Abigél: Mentek, mendegéltek, míg egy anyóka közvetlen közelébe nem értek.
Anyóka: Húha! Itt van három gyerek a közvetlen közelemben!
Béla: Azt hiszem, egy anyóka közvetlen közelében vagyunk. A lepkéim azért szebbek...
Gizi: Viccesen húzzam meg a fülét, vagy kérdezzem meg, hogy hogyan szólítsuk?
Lajos: (ordítva) Hogy szólítsunk téged, közvetlen közeli anyóka?!
Anyóka: (ijedten) Jaj, anyám!
Gizi: Kedves Jajanyám! Meg tudná mondani, hogyan gyógyíthatjuk meg apánkat, a süket királyt?
Anyóka: Milyen sirályt?!
Gizi: Húha, ez süketebb, mint az öreg Beethoven!
Béla: Ki az az öreg Beethoven?
Gizi: A fiatal Beethoven egy kicsivel később.
Lajos: (ordítva) A rajzfilmkutya?!
Béla: (legyint) Szerintem menjünk!
Zebulon: Hadd meséljem én!
Abigél: Meséljed!
Zebulon: Mentek, mendegéltek, míg nem Muzsik apó közvetlen közelébe nem értek.
Muzsik apó: Szerbusztok gyerekek! Mit kerestek erre, ahol még madárjárvány sincs?
Lajos: (ordítva) Csodadoktort keresünk, aki meggyógyítaná apánknak, az öreg királynak a süketségét!
Muzsik apó: Ne ordíts fiacskám! Nem én vagyok a süket, hanem az apád!
Gizi: Majd elfelejtettük! Hogy szólíthatjuk?
Muzsik apó: Mindegy, csak halkan!
Gizi: Kedves Mindegycsakhalkan, tudna nekünk segíteni?
Muzsik apó: Nagy szerencsétek, hogy Mindegycsakhalkannak szólítottatok, mert így nemcsak, hogy tudok, de fogok is. Megteszem, hogy apátok, a süket király halljon!
Gizi: Éljen!
Béla: Nem értem. Most éljen, vagy haljon?
Gizi: Nem úgy haljon, hogy puff, aztán nyekk és végleg eldől!
Béla: Mint a beteg lepke?
Gizi: Ja! Szóval nem puff és nyekk, hogy meghaljon, hanem, hogy a fülével mindent meghalljon!
Lajos: (ordítva) Még engem is?!
Muzsik apó: Te miért ordítasz folyton? Félsz?
Lajos: (ordítva) Nem! Én vagyok Lajos a zajos!
Dühönc Dániel: (bárdot lengetve beront) Hé maga! Nem tudja, merre vannak itt elfoglalható hegyek?!
Muzsik apó: (Jedi kézjellel) Ideadod a bárdot.
Dühönc Dániel: (megszelídülve) Odaadom a bárdot. (odaadja)
Muzsik apó: Nem háborúskodsz.
Dühönc Dániel: Nem háborúskodok.
Muzsik apó: Békében hazamész, dolgozol és befizeted az adót.
Dühönc Dániel: Békében hazamegyek, dolgozom és (hirtelen feleszmélve) mi?!
Muzsik apó: (Jedi kézjellel) Befizeted az adót.
Dühönc Dániel: Befizetem az adót. (elmegy)
Lajos: (ordítva) Elment!
Muzsik apó: Ne ordíts! Nesze, itt a bárdja! Ezentúl nem zajos Lajos, hanem bárdos Lajos leszel, és nem üvöltesz, hanem normális hangon beszélsz. Jó lesz? (Jedi kézjel)
Lajos: (normális hangon) Igen. (örvendezve) Jaj de jó bárdos Lajosnak lenni! Ezt hogy csinálta?
Muzsik apó: Nem nagy ügy, ha Jedi lovag az ember!
Gizi: Ez szuper, kedves Mindegycsakhalkan, de mi lesz apánkkal? Rajta hogy tud segíteni?
Muzsik apó: Én nem, de ti igen!
Béla: Nem értem! Hol vannak a lepkéim?
Gizi: Jaj, maradj már csöndben!
Muzsik apó: Ez az!
Béla: Mi?
Muzsik apó: A csönd! Ezt kell megszüntetni a király fülében szép zenehangokkal!
Lajos: Zenehangokkal?
Muzsik apó: Igen. Keressetek néhány remek zenészt, akik szépen játszanak a királynak és el fog múlni a süketsége.
Gizi: De milyen zenészeket keressünk? És hol keressük őket?
Muzsik apó: Egy távoli kis ország távoli iskolájának 4. z. osztályából kell hívni hegedűsöket, fuvolásokat, klarinétosokat, zongoristákat és furulyásokat. Ha ők muzsikálnak, akkor ott muzsikálva lesz!
Béla: Hogyan hívjuk őket? Postalepkékkel?
Muzsik apó: Tessék, itt egy síp. Ha ebbe belefújtok...
Lajos: Akkor mi történik?
Muzsik apó: Megáll a játék, majd szabadrúgással folytatódik.
Gizi: (mutatja, hogy műesik és fetreng) Így!
Béla: Nem értem...
Muzsik apó: Jaj, bocsánat! Kicsit elméláztam. Tudjátok, régen focibíró voltam, de egy meg nem adott lesgól miatt el kellett bujdokolnom ide, ebbe a rengetegbe.
Gizi: Szörnyen sajnáljuk, de mi van azokkal a zenész gyerekekkel?
Muzsik apó: Ja, persze! Mi sem egyszerűbb! Kérjétek meg a közönséget, hogy kiáltsa hangosan, hogy „zenész gyerekek, gyertek be!”.
Lajos: Kedves gyerekek! Kiáltsuk együtt, hogy „zenész gyerekek, gyertek be!”.
Együtt: Zenész gyerekek, gyertek be!
(semmi)
Gizi: Hangosabban!
Együtt: Zenész gyerekek, gyertek be!!!
(bejön a sok zenész gyerek)
Zebulon: Hurrá! Meg van a sok zenész gyerek! De hogyan jutnak el a süket királyhoz?
Abigél: Hát úgy, hogy odamesélem őket.
Zebulon: Meséld!
Abigél: A süket király három fia...
Gizi: Hé!!!
Abigél: Bocsi! A süket király két fia és egy lánya a sok zenész gyerek kíséretében hazament a palotába.

(palota)

A süket király: Ja, de jó! Zenészek! Koncert! Kik vagytok? Mutatkozzatok be!
Klarinétos lány: Tiszteletem felség! Az én hangszerem a klarinét.
A süket király: Én is szeretem a pralinét! Meg a bonbont is! Játssz valamit!
(a klarinétos lány játszik)
Okos Oszkár: Ez a zene remek, könnyesek a szemek!
A süket király: De szép! Mintha már majdnem hallottam volna belőle egy kicsit! Lesz még?
Fuvolás lány: Felség, most én fuvolázom önnek!
A süket király: Jönnek? Kik!
Okos Oszkár: A hangok.
(a fuvolás lány játszik)
Gizi: Na, apám! Hall valamit?
A süket király: A hamit? Nem, még nem kérem a hamit, nem vagyok éhes! Ez a zene, amit már majdnem hallok, viszont határozottan kellemes a béna fülemnek. Érzem, ahogy bizseregni kezd. Lesz még?
Okos Oszkár: Csak erre vár Jancsi, Pista! Jöjjön néhány zongorista!
Zongoristák: Királyi felség! Jó napot!
A süket király: Jól hallottam, hogy jó napot kívántatok?
Lajos: Hurrá, javul a hallása!
A süket király: Kinek a padlása?
Gizi: Azt hiszem, elkiabáltad. De hátha a zongoristák segítenek neki.
(Zongoristák játszanak, a király már a zene ütemére mozgatja a fejét)
 Brávó! Szinte már-már hallani véltem valamit. Igaz, mintha búvárharangban ültem volna, de mégis. Ugye lesz még?!
Furulyások: Felség, a mi hangszerünk a furulya.
A süket király: (lassan) Fu – ru – lya
Gizi: Igeeen! (mint a pom-pom lányok) Hajrá apuci! Hajrá apuci!
Béla: Pil – lan - gó
Lajos: Mi van?!
Béla: Ja, semmi... csak elméláztam...
(a furulyások játszanak)
A süket király: (illeg-billeg a zeneszóra) Gyönyörű! Hát még, ha teljesen hallanám!
Dühönc Dániel: Felség, ön egyre jobban hall!
A süket király: Egyre jobban hal lennék? Kopoltyúim vannak talán?
Okos Oszkár: Nem hal, hanem hall! Már csak egy kicsi hiányzik a teljes sikerhez.
Zebulon: Abigél! Vannak még zenészek? Meggyógyul teljesen?
Abigél: Nyugi, van még egy hegedűs!
Hegedűs: Itt vagyok felség! Játszom valami szépet.
(játszik, a király örömmel ringatózik)
A süket király: Nagyon szép. Mintha már teljesen hallanám!
Dühönc Dániel: Felség! Hívassam az udvari fülészt, hogy megnézze az ön hallását.
A süket király: Mi köze a szülésznek a vallásomhoz?
Dühönc Dániel: Jó, akkor hívatom. (kimegy és a fülésszel jön be)
Udvari fülész: Jó napot felség! Engedje meg, hogy megvizsgáljam a hallójáratát!
A süket király: Miért építjük a gyárat át? És egyáltalán, mi az a gyár?
Udvari fülész: (vizsgálgatja a király fülét, majd emelt hangon) Felség! Ön már majdnem gyógyult, de mégsem. Ha most még játszana önnek egy eddig nem hallott hegedűs, akkor teljesen meggyógyulna. Ha nem játszik, akkor végleg megsüketül.
Lajos: Jaj, de hiszen már minden zenész gyerek játszott!
Okos Oszkár: Van itt olyan hegedűs, aki még nem mutatta be a tudását?
(csend)
Béla: Senki...
Lajos: Ne legyek bárdos Lajos, ha nem találok valakit! Hé mesemondó!
Abigél: Igen!
Lajos: Azonnal mesélj ide valakit, aki tud hegedülni!
Abigél: Sajnos ez nem megy. Ehhez én ügyetlen mesemondó vagyok.
Zebulon: Abigél! De hiszen te magad is szoktál hegedülni!
Abigél: Á, csak olyan műkedvelő szinten!
Gizi: Jaj, hadd kedveljük mű is azt a szintet!
Mindenki: Úgy van, úgy van! Halljuk, halljuk!
Abigél: (sóhajtva) Na jó, megpróbálom!
Udvari fülész: Ahogy Yoda mester mondta Luke Skywalkernek: Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!
Abigél: Oké, akkor nem teszem!
Lajos: (fenyegetően felemeli a bárdot)
Abigél: Oké, oké, akkor inkább teszem! (veszi a hegedűt, először fordítva tartja, majd végre jól és elkezd játszani)
A süket király: (felugrik) Hallom! Hallom! Gyönyörű! Meggyógyultam!
Zebulon: (Abigélnek) Ezt hogy csináltad?!
Abigél: Na, hallod, én vagyok a mesélő! Bemeséltem magamnak, hogy tudok hegedülni.
Okos Oszkár: (a közönség felé fordulva)
Süket király hall,
Véget ért a mese.
Szóljon hát a dal,
Ne maradj ki te se!

(zenés táncos finálé – a gyerekekkel együtt a „Száraz tónak nedves partján” dallamára)

Trónteremnek nagyszínpadán negyedik zé zenélget
Hallgatja a süket király, aki ettől feléled.
Hallja a zenét a király, mert füle ép!
Hallja a zenét a király, mert füle ép!

Négy zé tovább zenebonál, ugrabugrál mind a nép,
Táncol a jó fülű király, ide lép és oda lép.
Sej-haj denevér, bennünk van a zene-vér!
Sej-haj denevér, bennünk van a zene-vér!

Gyere velünk muzsikálni, vidám lesz az életed!
Bús embert a víg zenéddel új életre keltheted.
Gyógyít a zene, búbánat száll el vele!
Gyógyít a zene, búbánat száll el vele!


VÉGE

Életmese

Egyszer volt, hol nem volt,
Volt egyszer egy élet.
Megrázta száztíz volt
S rögtön semmivé lett.

Jaj, szörnyű véletlen,
Pedig majdnem jó lett.
Élet, ha életlen,
Rút, mint a híg sólet.

Úgyhogy a mának élj,
Csillogjon a víg szem!
Hulljon rád manna kéj,
S boldogan élj, mígnem…

(haláltánc!)


„Ha ez egy vicces életigenlés akart lenni (feltehetőleg az), akkor elég jól álcázza magát Tribute to E. A. Poe-nak.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Látod, milyen életigenlően hömpölyög Edgárom alant a Pó?” /Egyszeregy Edgárné Alitália Attika, itáliai nászúton lévő építészhallgató/

„Ja, elég pöpec! Megvegyem neked?” /Egyszeregy Edgár, multi milliárdos gázgyáriparos és dohánykereskedő/

„Felcserélhető-e az életigenlés a puszta halálnemléssel? Az élnivágyás erősebb motiváció-e a halnifélésnél? A halál nem-e a halálneme? Az élet igene valódi igen-e, vagy csak kóros kényszer igen? Az Ige ne mondaná meg, hogy ez igen-e? Vagy inkább a tudomány a válasz? Válasz, vallasz? Sólet, vagy manna? Rút, vagy víg? Híg, vagy… vagy… vagy… Vagy? Vagyok? Mit is jelent vanni? Van-e a volt, vagy volt-e a van? Ha nincs a volt, akkor hogyan ráz? Kérdések… kérdések… kérdések… Én csak felteszem őket, de válaszolni már önnek kell, kedves olvasó. Az én válaszom mindenesetre a határozott talán. Vagy a túlhatározott esetleg. Asszem…” /Török Gábor, majdnem túlhatározott politikai elemző/

„A lehetetlenség valósággá avanzsált hangfennakasztó HŰHA! érzete pulzál ebben a ballisztikus ívű pszichedelikus nihillírában. A szívbajok ellen kisasszony szedjen tangót giccses gyógymódját messze meghaladó önfeledt carpe diemitás marólúgként hatol be a szivacsos zombilétet megszakító nagy büdös semmi retardált pórusain. Az élni és élni hagyás ragyás eufemizmusa víg tort ül a halál fölött. Hol a fullánkod, te szerencsétlen?! Leninnel szólva: Megtanulni, megtanulni, megtanulni! Holnapra! Kikérdezem!” /Bozót Benőné Boros Butélia, középiskolai magyar-történelem szakos tanár és maszek üvegfúvó/

„EU feminizmus?! Még mit nem?! Nehogy már brüsszeli nőszemélyek mondják meg a tutit! Egy keresztény értékrendű nő ne politizáljon, mert abból csak baj van, hanem szüljön szakmányban, neveljen gyereket, főzzön, mosson, takarítson, járjon templomba és a munkahelyén keressen kevesebbet, mint az ura, de eszébe ne jusson fecsegni, mert rá lesz uszítva egy vak komondor!” /Gőzagy Gibbon, a Keresztény Igazságosztó Szervezet (KISZ) elnöke és sintér/

„Hej, ezek a mai nyápic fiatalok már a himihumi száztíz voltot sem bírják! Bezzeg a mi időnkben még az volt a király, aki a vasúti hídról levizelte a magasfeszültségű kábelt! Hullott ugyan a férgese, de mi, akik túléltük, azóta a sötétben is világítunk! Mi voltunk a fény az éjszakában, mentünk is dolgozni a lámpagyárba! Uff!” /Wolfram Winnetou, nyugdíjas áramerőmérő és a Nagyfeszültségű Aggok Végelgyengüldéjének (NAV) bennlakója/

„Mi ez a hagymázas deviancia, ez a pocsolyautántöltő szemforgatás?! Frady Endre az első versszakával alattomosan gyomorszájon öklözte az irodalmat, a másodikkal állon térdelte, a harmadikkal pedig a földön vonaglástól ívbe feszült gerincoszlopán tapos! Anyám is összerezzent a világirodalom velőtrázó halálsikolyaitól, de azt hazudtam neki, hogy csak a rádió közvetíti a Zeneakadémia koloratúrszoprán záróvizsgáját. Ha tehetségtelenséggel párosuló szorgalommal hűteni lehetne, akkor Frady Endre már rég odafagyott volna a Naphoz!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer felkért táncolni a Halál, de ledugtam a torkán a kaszanyelét, a pengéjét meg kicsorbítottam a szemöldökömmel és körbetekertem a fején. Úgy ment haza, mint egy karót nyelt bádogember.” /Chuck Norris/

Vérbő Vajk

(horror mese csak 118 éven felülieknek!!!) 

Vérbő Vajk egy dúvad vámpír,
Elkap, mint csempészt a vám pír,
Kenyerén vagy véres vajkrém,
S bezabál e szörnyű Vajk rém.

Fogakat tokádba mélyeszt,
Átélned nem túl nagy kéj ezt,
Ám a szívcsakrádba, ha mar,
Véget ér e fájás hamar.

Belőled minden jót megesz,
Hordó gyomra ettől degesz,
Ám bármidben volna hiba,
Eladna a kínaiba.

Nincs is szebb jövőkép ennél:
Kiciccípősz cirke lennél,
S rajtad rágná magát vak át!
Polgártársam, jó éjszakát!

„Jaj, költő úr, hát hol él maga?! Ha valakinek a határátlépéskor az arcát elönti a vám pír, akkor az nem profi csempész, csak egy betanított pitiáner seftelő! A múltkor is úgy hoztam be a gatyakorcomba varrva ennek a Vérbő úrnak az aranyozott gyémánt vámpír műfogsorát, hogy még a pulzusom se ment negyven fölé, csibepofa!” /Enyv Jenő, csempész és hidegburkoló/

„Senki ne akarja nekem bemesélni, hogy az a fincsi szecsuáni csirke, amit tegnap ettem a kínai büfében, az valamikor ember volt! Hát ne lássam anyám kapáslövését a felső lécről a gólvonal mögé pattanni, ha át nem látnék a szitán!” /Vak II. Béla, alapvonali gólbíró/

„Jaj, költő úr, rémálmaim vannak! Az idióta horror meséjétől nem tudok aludni! Már napok óta nem merek bemenni a Tescoba, mert félek, hogy a hűtőpultról rám veti magát egy vér ízű vajkrém! Még jó, hogy vasárnap zárva vannak ezek a nyavalyás multik!” /Polgár Pál, keményen dolgozó kisember/

„Felháborító, hogy alaptalanul a rossz híremet keltik! Már régóta áttértem a vegetáriánus étrendre és leadtam huszonöt kilót. Se vér, se hordóhas! Még a nevemet is megváltoztattam! Ha Frady Endre nem kér térden állva bocsánatot nagy nyilvánosság előtt a Csát-Csút rangadó szünetében, a Kancsó Aréna gyepén, akkor leharapom a fejét!” /Vega (ex-Vérbő) Vajk, a Nemzeti Vérellátó Központ minőségellenőre/

„Az írásból arra következtetek, hogy a költő a mélyen elfojtott pszicho- és szociopata hajlamait antiszociáltechnorata lózungok mázaként próbálja másra hárított felelőségként szétkenni a társadalom fantomfelületein. A gyanúsítottól a tömeghisztéria keltésének gondolata sem áll távol, de hát ezzel vagyunk így ebben az országban pár millióan. Szigorú zárt intézményes szívcsakra kezelést javaslok!” /Dr. Görcs Géza, parafenomenális pszichedelista pszichopatológus/

„Jól van ükfattyaim! Látom, a vér nem válik vízzé! Csak így tovább! Magyarország jobban tepesít!” /Vlad Tepes, alias Drakula gróf/

„Mi ez az avítt szóviccektől bűzlő művéres mesemoslék?! Ez horror?! Ennél még egy Hajdú Péter mintájúra festett Matrjoska-baba is félelmetesebb! Ettől anyám akkor sem ijedne meg, ha huhogva és láncot csörgetve olvasnám fel neki! Frady Endre ismét megalkotta a szokásos nagy dolgát, és ismét elfelejtette lehúzni maga után! Tapír, aki elérhető!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Aki rossz vicceket űz a Föld Dobogó kőszíve alatti életadó szívcsakrájából, annak csomózódjon össze a csíje és rezonáljon a gyehennával a taplógyökér!” /Szügy Szittya, táltos gyulavitéz és népi hályogkovács/

„Egyszer a nyakamba harapott egy vámpír, de szétszakadt a feje, ahogy visszapattantak a fogai a nyaki ütőeremről. Kínaiban meg nem eszem, mert a kutyát jobb szeretem nyersen, mint azokkal az édes-savanyú szószokkal leöntve.” /Chuck Norris/

Karácsonyi történet

Abcúg Andersen, avagy miért kell nekem minden Karácsonykor bőgni a megfagyott kis gyufaárus lány horrorisztikus történetén?! 118 éven aluliak csak szülői felügyelet mellett olvashatják! Gyenge idegzetűek még úgy sem!

"A héten már a nyolcadik!"

A zabos lótekintetű Brusznyák Lajos tömbházmester izzadtan lapátolta a ház elől az éjszaka lehullott töméntelen mennyiségű havat. Egyáltalán nem volt ünnepi hangulatban.
- Utálom a fehér karácsonyt! – mondta és a hóba köpött. Sóhajtva folytatta a munkáját, amikor a lapát megakadt egy kisebb hóbuckában. A házmester nyögve nekifeszült és kifordított valamit a hó alól. Jó ürügyet szolgáltatott a pihenésre, hogy megnézze, mi az. Hamarosan rájött, hogy csak egy megfagyott kis gyufaárus lányt temetett be a hó.
- A héten már a nyolcadik! – dühöngött – Vihetem a szelektívbe!
Az utca végén, a Viharr Kálmán téren kupacokba gyűjtötték a Karácsonykor megfagyott könnyfakasztó mesehősöket. A zabos lótekintetű tömbházmester, vállán a megfagyott kis gyufaárus lánnyal elballagott a „tufaárus fiúk”, a „jószívű árvák” és a „mindenüket szétosztók” táblák előtt és megkereste a „kis gyufaárus lányok” feliratot. A kupac előtt már várta az átvevő.
- Jó reggelt Lajos bá’! Kapás van?
- Kapás! A héten már a nyolcadik! Ezek a kis gyufaárus lányok korán fagynak!
- Ja! Amióta az a kegyetlen Andersen cég kihajtja őket a termékmintákkal, folyton itt kötnek ki.
- Hát, nem szeretnék Andersen-féle kis gyufaárus lány lenni! Az biztos karácsonyi fagyhalál! Én meg áshatom ki őket a hó alól! Na, megyek vissza dolgozni!
- Boldog Karácsonyt, Lajos bá’!
- Gúnyolódsz?! Szétüsselek ezzel a lapáttal?!
- Mi van, öreg?! Agyára ment az örömünnep?!
Szó szót követett és a zabos lótekintetű Brusznyák Lajos tömbházmester súlyos lapátjával nagyon ellátta a fagyott kis gyufaárus lány átvevő fiatal nyikhaj baját.
- Na, lesz mit mesélnem ma este az unokáknak! – gondolta elégedetten a verekedéstől felvillanyozódott tömbházmester és már nem is volt zabos a lótekintete.
Hát ezt okozza a szeretet ünnepe!

A zöld zebra

(mese Fanni lánykámnak az iskolai vers- és prózamondó versenyre)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy növényevő állatokat élelmező nagy zöld mező. Ezen a mezőn a halak, a ragadozók és természetesen a ragadozó halak kivételével mindenféle egyéb állat élt. Mind boldogok voltak, azaz csak majdnem mind, mert Zebulon, a zöld zebra nem volt az, mivel neki mindig fájt a háta.

Zebulon ugyanis pont ugyanolyan zöld volt, mint a mező füve, így amikor lefeküdt aludni, a vidáman ugrándozó állatok egy kis dombnak nézték, amire az egyik oldalán felszaladtak, a másikon pedig legurultak. Főleg Ella az elefánt, Zsiga a zsiráf és Lali a lusta lila lúd fájt neki. Utóbbi ráadásul rendszerint le sem gurult róla, csak felmászott a hátára és ott leült enni.
- Hé, te lila gömbtömb! Miért eszel annyit? – kérdezte nyögve a zöld zebra.
- Na hallod, ha már lúd vagyok, legyek kövér! – válaszolta csámcsogva Lali a lila lúd.
Zebulonnak a zöld zebrának ekkor elege lett a vele megegyező színű mezőből és elindult világgá.
Ment mendegélt és egyszer csak egy tenger partjára ért. A tenger partján sokan napoztak. Fölöttük a kék égen egy fecske körözött és pottyaival bombázta a barnulni vágyókat.
- Nem így akarunk barnulni! – kiabálták az emberek és elszaladtak a partról. Egy, csak egy legény maradt fekve a parton.
- Te miért nem szaladsz el a fecskepottyok elől? – kérdezte tőle Zebulon a zöld zebra.
- Á, én tudom, hogy egy fecske nem csinál le minden nyaralót! – mondta mosolyogva az egy legény, majd Zebulonra bámult – Hát te miért vagy zöld?
- Csakért! Brühühü!
- Te sírsz?
- Sírok, mert az otthonom, a mező is zöld és ott senki sem vesz észre és mindenki rám lép!
- No, ezen könnyen segíthetek! – mondta az egy legény – Pemzli Palkó festőművész vagyok. Hazakísérlek és befestem azt a zöld mezőt fekete-fehér csíkosra, és akkor majd senki sem fog téged összekeverni a gyeppel.
- Jaj, de jó! Jaj, de jó! – ugrándozott a zöld zebra.
Ahogy mondták, úgy is tettek. Pemzli Palkó festőművész egyik kezében a pemzlijét, a másikban pedig a fekete-fehér csíkos festékkel teli vödröt vitte, Zebulon a zöld zebra pedig vígan pattogott körülötte. Így értek el nagy zöld mezőre.
- Juhé! – kiáltotta Zebulon és tovább ugrabugrált. Ekkor váratlan dolog történt! Zebulon ráugrott egy dombra, a domb felugrott, és mindketten beleestek Pemzli Palkó fekete-fehér csíkos festékébe!
Jaj uramfia! Ott állt Zebulon fekete-fehér csíkosan és vele szemben ott állt egy ugyanolyan fekete-fehér csíkos valaki! Zebulon jobb híján bocsánatot kért és bemutatkozott:
- Bocs, hogy rád ugrottam! Zebulon vagyok, az immár fekete-fehér csíkos zebra.
- Megbocsájtok! Zinajda vagyok, az immár fekete-fehér csíkos zebra. - válaszolta a korábbi zöld domb.
Meglátni és megszeretni egymást egy pillanat műve volt. Hetedhét rétre szóló lagzit csaptak és esztendőre fekete-fehér csíkos zebrababák oázásától volt hangos a nagy zöld mező.
Pemzli Palkó csíkos családi festménnyel ajándékozta meg őket, majd elköszönt és integetés közben letörölte az orra hegyéről a frissen fröccsent fecskepottyot.
A fekete-fehér zebrák pedig azóta is csíkosan élnek, hacsak le nem koptak.