Hóháború

Hó odakünn üptre hullik,
Megtelik az ürge- s nyúl-lik,
S fehér már a sarki paplak
Keresztjére mázolt drapp lakk.

Hófödte a tér, az utca,
Állatkertnek mindkét strucca,
Kéregető medve mancsa
S Don Quijote de la Mancha.

Vasöklömben jár a lapát,
S bár hófelhőn nem süt Nap át,
Amit a Tél rácsűr, rásom
A világra, mind kiásom!

Bár a hó lövegek nagyok,
Én is egyre többen vagyok,
Mert besegít egyik-másik…
Aki magyar, velem ásik!

„Hóvanazmár?! Hóvanazmegírva?! Az átkosban szocializálódottaknak tán még beugrik az utca, a muszka, meg a néger [...], de az efféle arctalan globalista uniformista törekvések a felemelkedő nemzettudat világában eleve kudarcra ítéltettek! Söpörjük el a megszálló fehérséget, és a helyét hintsük be sóval (ízlés szerint)!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Ez az, humán polgártárs, mondja meg ennek a rémhírterjesztő fűzfapoétának, hadd essen ki a petyhüdt kozmopolita markából a hólapát! Mi nem félünk harcolni a hó ellen, mi nem leszünk fehér gyarmat! Nyamvadjanak az igricek és ürüljenek a sótárak! Magyarország hóban teljesít! STOP HÓ!” /Cs. Kálmán ellenhónagy, a Hófalakat Üregsózással Lyukasztó Egység (HÜLYE) olvasztási főparancsnoka/

„Kezemből essen ki ásó,
S fránya hóra hulljon rá só?!”
/F. Endre, költőgigász/

„Uszító, a cellazár is
Duplán kattanjon rád máris!”
/H. Árpád, a Nemzettudatmódosítást Ellenőrző Minisztérium (NEM) csasztuska ügyi szakállamtitkára/

„Üptre, rácsűr, rásom, többen vagyok és ásik?! Költő úr, muszáj volt nyelv- és szlengtani holt terekkel megdobálni ezt az amúgy is hóvaksággal megvert szókupacot?! NEM ENG!” /Q. Tyaütő, a Ragozás Ügyi Hivatal (RÜH) habozásmentes fődöntnöke/

„Amióta jöttél,
Eltelt kábé öt tél.”
/V. Cézár, a költő 2013-as Facebook ismerőse és epigonja/

„A mindennapi valóság talaját csak a hóréteg miatt nem érintő talpú költő arról ír, amiről mindenki más is szeretne, de nem mer. Az egyéni erőfeszítés pátoszának példamutató közösségépítő ereje az olvasót arccal a hólapát felé fordítja. A vers pattogó páros rímekkel masíroz az elkerülhetetlen boldog vég felé. A népies rácsűr és rásom kifejezésekkel a költő a panelproletariátus mellett az egyre elpatópáliasodó parasztságot is meg kívánta szólítani. A mű harci tüze szinte megolvasztja maga körül a télbirodalmi rohamosztagosokra hajazó ellenséges hóember hordákat. Reszkess Tél tábornok, jön Frady Endre!”/F. Técéné S. Timese, a Jeltelen Univerzalitás Hiábavaló Anakronizmusát Költészettel Ostorozó Lap (JUHAKOL) digitális felületének blogszerkesztője/

„Én kaját kéregettem, nem hólepte kínrímeket! Azt hiszem, kénytelen leszek megenni a költőt! Brumm-brumm!” /a kéregető medve/

„Áááááá!!! Egy normálisan működő ország normálisan működő egészségügyi rendszerében a nem normálisan működő Frady Endrék nem terjeszthetnének ilyen szellemi ragályt, mert az elmegyógyintézet zárt osztályának kényszerzubbonya megakadályozná őket ebben! Szegény anyám előbb a hóban elesve ütötte meg a hónalját, majd a vers olvasása miatt a monitorommal sebzett vadállati üvöltés közepette szétvert klaviatúrám kartácsként szétröppenő Ctrl+Alt+Del billentyűi zúzták szét az NDK benzinmotoros hallókészülékét! A költészet Matuska Szilvesztere ismét felrobbantotta a közízlést és kisiklatta a józan észt! Celeb ura fakó!” /P. Róbert, kritikus/

„Amikor Texasban sok hó esik, akkor csak ráordítok a lakosságra, mire ijedtükben kiveri őket a verejték és az így lecsorgó sós lé feloldja a havat. Secperc alatt végzek a téllel.” /Ch. Norris/

Ónos eső

Esőcseppben vannak ónok,
Ettől csúszkál falu, város,
S ne háborodj fel sok són ok
Nélkül, hogy esetleg káros!

Jégpáncél a tér, az utca,
Sószórózás közös érdek,
Mert, ki esik, szakad cucca,
S törnek nyakak, bokák, térdek.

Hívj ki húgot, anyát, apát,
Sapka, sál legyen, meg csizma,
Pörögjön a sok-sok lapát,
S feszüljön a család izma!

Nemzetünk a jeget töri,
Tél ellen győzelem lesz itt,
Vagy, mint jelzi magyar töri,
Népünk végül mindig veszít?

„Mi ez a nemzetellenes vartyogás?! Magyarország sosem veszít, legfeljebb a területeit, de visszaszerezzük! Mindent vissza! Mi nem veszíthetünk, mert mi akkor is győzünk, ha kikapunk! Győztesen vívjuk meg a hócsatát! A haza nem lehet ellenszélben, mert szél ellen nem lehet! Nem, nem, soha!” /Ner Néró, a Nemzeti Főideológiai Liga (NFL) szócsata ügyi illetékese/

„Só mászt gó óóóóón!” /Merkúr Frédi, a köztisztasági sóhivatal anyagmozgatója és a vállalati Kvín Tett együttes szólóénekese/

„Arccal a hólapát felé! Ne nézzünk hátra, csak előre! Előre!” /Lótné Showbálvány Etelka, sóbálvány/

„Úgy botorkálok a vers értelmezése alatt a sorok között, mint egy piás a csúszós jégen: esek, kelek, térdem sajog, csuklóm törött. Ónos eső ide-oda, de megyek nyílt töréssel is tovább, hiszen királyt kell választanunk a Duna jegén. Frady Endre for President.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Költőnk jég hátán is megél,
Siklik, és sóz, sósem henyél,
Vékony a jég, vigyázz Endre,
TEK ne utasítson rendre!”
/F. Péter, a költő humán végzettségű költőkollégája/

„Sajnos későn figyelmeztette a büntetendő előéletű költőt F. Péter NER-társ, nagyon későn! Már ki van adva a parancs, hogy amint az útviszonyok megengedik, begyűjtsük ezt a sötétben bujtogató ellenfülkeforradalmárt! Ki lesz osztva pár koki és saller!” /Csávás Kálmán főtörzsőrnagy, a Tokára Egyet Könyökkel (TEK) szak szervezet rettenthetetlen vasökle/

„Még jó, hogy nem az Ónok az esőben címet választottam, mert egyrészt plágiumper lenne belőle, másrészt szegény Gene Kelly akkorát esne, mint az ólajtó, ha elkezdene szteppelni a tükörjégen! Ja, ahogy az időjárás jelentést nézem, a beltéri kommandó egy ideig még nem indul útnak.” /Frady Endre, költőgigász/

„A téli álmot alvó dermedt szívet borító jégpáncél megolvasztásának nagy költője Frady Endre ezúttal is atmoszférát, sőt sztratoszférát teremt, amin csak az fér át, akinek megvan a képessége arra, hogy a művész vezette úton elsajátítsa a lélekből lélekbe történő metakommunikáció útját és átkeljen azon a spirituális folyón, ami elválasztja az összekötötteket, de összeköti az elválasztottakat. Éljen a köz együttes és az egység közös tavaszteremtő ereje! Hólapáttal előre a frady-i úton!” /Jégcsákány Jenőné Hő Hilda, a zalaszentmocsoládi Frady Endre Gimnázium magyartanára és maszek hólapát készítő/

„Szerencsére nincs időm elolvasni ezt az időjárásnál is gusztustalanabbnak tűnő rettenetet, mert sóval és lapáttal felfegyverkezve ki kell mennem az utcára, ahol anyám pont most próbál egy hóemberbe kapaszkodva átmenni a zebrán és épp ütlegeli egy cekkerrel, hogy mozduljon már meg! Frady Endre is inkább egy jégcsákányt ragadhatna meg a klaviatúrája helyett, azzal egyrészt hasznosabbá tehetné magát, másrészt meg hátha beleállna a saját bakancsába, és amíg kórházban ápolnák, addig sem írna! Ezt hívnák közérdekű balesetnek!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Ha itt Texasban csúszkálni akarok, elég egy fagyos pillantást vetnem a Rio Grande folyóra és máris karvastagságú tükörjég borítja.” /Chuck Norris/

Késleltetett tél

Télmanó, amiben hittél,
Megdőlt, hiszen nincsen itt tél!
Tíz fokos a kánikula,
S izzad anyám mindkét nyula,
Eufrozina és Sára,
S esik a hólapát ára!

Bárcsak már a hó is esne!
Télmanó, most légy szíves ne
Hibázz, sok hó hulljon le, sőt
Küldj rá fagyos-jeges esőt!
Sufnimban vannak az átok
Eladatlan hólapátok!

Télmanó, a hó még ma kell,
Hólapátot hadd adjak el!
Holnap felkopik az állam,
Akkor majd a Magyar Állam
Engem közmunkássá avat,
S ingyér’ lapátolok havat.

„Hahaha! Ha még akkor se lesz hó, amikor már közmunkán tengődsz, majd a kutyagumit fogod ötven ropiért szakmányban lapátolni a nyóckerben a járdáról!” /Sajt Emil, tömbházfelügyelő/

„Csak belekeveri a végére a politikát, csak belekeveri! Emiatt a vége NEM ENG.! A többi része meg a színvonala, illetve annak hiánya miatt szintén NEM ENG.! Holnap küldje be a szüleit és a költői engedélyét! Na, addig is hüccs ki!” /Drabál Dömény, főcenzor/

„Télmanó így, Télmanó úgy?! Nem vagyok a csicskásod! Ne kend rám a nyomorodat, te szerencsétlen!” /Télmanó/

„Ez az! Kapják csak meg a magukét és nyomorogjanak a dolgozó nép színvonalán ezek a vérszívó, a proletariátuson élősködő imperialista, monopolkapitalista nyugatbérenc hólapát készítő kisiparosok!” /Gőz Jenő, betanított OKJ-s vattacukor-hegesztő/

„Minden legyen az, ami! A krumplileves legyen krumplileves, a hideg tél pedig legyen hideg tél, elvtársak!” /Kádár János/

„Mi ez a genny az irodalom testén?! Mi ez a fertelmes kelés?! Nem elég, hogy nincs se tél, se hó, ez a bekadarkázott csehó-tahó mindezt még tizennyolc soron keresztül ragozza is! Ha az én anyámnak lenne két izzadó nyula, az egyiket biztos ráuszítanám a költőre, hogy harapja el a torkát. Anyám szerint, ahogy engem elnéz, mind a kettőt.” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Télen kell-e a hó és egyáltalán kell-e a tél? Ám ha már van tél és esetleg van hó is, akkor azt el kell-e lapátolni? Ha igen, akkor mikor, kinek és hova? Maszekban, vagy közmunkában? Közbeszerzésben megemelt áron elnyerve és tökmagért kiadva, vagy kalákában izomból? Kinek érdeke, hogy ne télen legyen a hó? Tavasszal lesz? Spontán hó lesz, vagy speciális választási hó? Mire lesz elég ennyi hó? He? Nehéz a válaszadás, főleg, ha az embert hólapáttal kergetik a felhergelt közmunkások! Védj meg, Magyar Állam!” /Török Gábor, politikai elemző/

„Ki szólít, hogy mi van MÁ’?!” /Magyar Állam/

Karácsonyi történet

Abcúg Andersen, avagy miért kell nekem minden Karácsonykor bőgni a megfagyott kis gyufaárus lány horrorisztikus történetén?! 118 éven aluliak csak szülői felügyelet mellett olvashatják! Gyenge idegzetűek még úgy sem!

"A héten már a nyolcadik!"

A zabos lótekintetű Brusznyák Lajos tömbházmester izzadtan lapátolta a ház elől az éjszaka lehullott töméntelen mennyiségű havat. Egyáltalán nem volt ünnepi hangulatban.
- Utálom a fehér karácsonyt! – mondta és a hóba köpött. Sóhajtva folytatta a munkáját, amikor a lapát megakadt egy kisebb hóbuckában. A házmester nyögve nekifeszült és kifordított valamit a hó alól. Jó ürügyet szolgáltatott a pihenésre, hogy megnézze, mi az. Hamarosan rájött, hogy csak egy megfagyott kis gyufaárus lányt temetett be a hó.
- A héten már a nyolcadik! – dühöngött – Vihetem a szelektívbe!
Az utca végén, a Viharr Kálmán téren kupacokba gyűjtötték a Karácsonykor megfagyott könnyfakasztó mesehősöket. A zabos lótekintetű tömbházmester, vállán a megfagyott kis gyufaárus lánnyal elballagott a „tufaárus fiúk”, a „jószívű árvák” és a „mindenüket szétosztók” táblák előtt és megkereste a „kis gyufaárus lányok” feliratot. A kupac előtt már várta az átvevő.
- Jó reggelt Lajos bá’! Kapás van?
- Kapás! A héten már a nyolcadik! Ezek a kis gyufaárus lányok korán fagynak!
- Ja! Amióta az a kegyetlen Andersen cég kihajtja őket a termékmintákkal, folyton itt kötnek ki.
- Hát, nem szeretnék Andersen-féle kis gyufaárus lány lenni! Az biztos karácsonyi fagyhalál! Én meg áshatom ki őket a hó alól! Na, megyek vissza dolgozni!
- Boldog Karácsonyt, Lajos bá’!
- Gúnyolódsz?! Szétüsselek ezzel a lapáttal?!
- Mi van, öreg?! Agyára ment az örömünnep?!
Szó szót követett és a zabos lótekintetű Brusznyák Lajos tömbházmester súlyos lapátjával nagyon ellátta a fagyott kis gyufaárus lány átvevő fiatal nyikhaj baját.
- Na, lesz mit mesélnem ma este az unokáknak! – gondolta elégedetten a verekedéstől felvillanyozódott tömbházmester és már nem is volt zabos a lótekintete.
Hát ezt okozza a szeretet ünnepe!