Hóháború

Hó odakünn üptre hullik,
Megtelik az ürge- s nyúl-lik,
S fehér már a sarki paplak
Keresztjére mázolt drapp lakk.

Hófödte a tér, az utca,
Állatkertnek mindkét strucca,
Kéregető medve mancsa
S Don Quijote de la Mancha.

Vasöklömben jár a lapát,
S bár hófelhőn nem süt Nap át,
Amit a Tél rácsűr, rásom
A világra, mind kiásom!

Bár a hó lövegek nagyok,
Én is egyre többen vagyok,
Mert besegít egyik-másik…
Aki magyar, velem ásik!

„Hóvanazmár?! Hóvanazmegírva?! Az átkosban szocializálódottaknak tán még beugrik az utca, a muszka, meg a néger [...], de az efféle arctalan globalista uniformista törekvések a felemelkedő nemzettudat világában eleve kudarcra ítéltettek! Söpörjük el a megszálló fehérséget, és a helyét hintsük be sóval (ízlés szerint)!” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Ez az, humán polgártárs, mondja meg ennek a rémhírterjesztő fűzfapoétának, hadd essen ki a petyhüdt kozmopolita markából a hólapát! Mi nem félünk harcolni a hó ellen, mi nem leszünk fehér gyarmat! Nyamvadjanak az igricek és ürüljenek a sótárak! Magyarország hóban teljesít! STOP HÓ!” /Cs. Kálmán ellenhónagy, a Hófalakat Üregsózással Lyukasztó Egység (HÜLYE) olvasztási főparancsnoka/

„Kezemből essen ki ásó,
S fránya hóra hulljon rá só?!”
/F. Endre, költőgigász/

„Uszító, a cellazár is
Duplán kattanjon rád máris!”
/H. Árpád, a Nemzettudatmódosítást Ellenőrző Minisztérium (NEM) csasztuska ügyi szakállamtitkára/

„Üptre, rácsűr, rásom, többen vagyok és ásik?! Költő úr, muszáj volt nyelv- és szlengtani holt terekkel megdobálni ezt az amúgy is hóvaksággal megvert szókupacot?! NEM ENG!” /Q. Tyaütő, a Ragozás Ügyi Hivatal (RÜH) habozásmentes fődöntnöke/

„Amióta jöttél,
Eltelt kábé öt tél.”
/V. Cézár, a költő 2013-as Facebook ismerőse és epigonja/

„A mindennapi valóság talaját csak a hóréteg miatt nem érintő talpú költő arról ír, amiről mindenki más is szeretne, de nem mer. Az egyéni erőfeszítés pátoszának példamutató közösségépítő ereje az olvasót arccal a hólapát felé fordítja. A vers pattogó páros rímekkel masíroz az elkerülhetetlen boldog vég felé. A népies rácsűr és rásom kifejezésekkel a költő a panelproletariátus mellett az egyre elpatópáliasodó parasztságot is meg kívánta szólítani. A mű harci tüze szinte megolvasztja maga körül a télbirodalmi rohamosztagosokra hajazó ellenséges hóember hordákat. Reszkess Tél tábornok, jön Frady Endre!”/F. Técéné S. Timese, a Jeltelen Univerzalitás Hiábavaló Anakronizmusát Költészettel Ostorozó Lap (JUHAKOL) digitális felületének blogszerkesztője/

„Én kaját kéregettem, nem hólepte kínrímeket! Azt hiszem, kénytelen leszek megenni a költőt! Brumm-brumm!” /a kéregető medve/

„Áááááá!!! Egy normálisan működő ország normálisan működő egészségügyi rendszerében a nem normálisan működő Frady Endrék nem terjeszthetnének ilyen szellemi ragályt, mert az elmegyógyintézet zárt osztályának kényszerzubbonya megakadályozná őket ebben! Szegény anyám előbb a hóban elesve ütötte meg a hónalját, majd a vers olvasása miatt a monitorommal sebzett vadállati üvöltés közepette szétvert klaviatúrám kartácsként szétröppenő Ctrl+Alt+Del billentyűi zúzták szét az NDK benzinmotoros hallókészülékét! A költészet Matuska Szilvesztere ismét felrobbantotta a közízlést és kisiklatta a józan észt! Celeb ura fakó!” /P. Róbert, kritikus/

„Amikor Texasban sok hó esik, akkor csak ráordítok a lakosságra, mire ijedtükben kiveri őket a verejték és az így lecsorgó sós lé feloldja a havat. Secperc alatt végzek a téllel.” /Ch. Norris/