Találkozás

A fiú és a lány ott és akkor találkoztak először. És utoljára is – gondolták – mert egymást meglátni és megutálni egy pillanat műve volt. Mindkettőjükben azonnal zsigeri ellenszenv ébredt a másik iránt, úgyhogy a fiú elindult, hogy találkozzon egy másik lánnyal, a lánynak pedig el sem kellett indulni, hiszen előtte meg sem állt, tehát egyszerűen csak tovább ment egy másik fiút keresendő.
Teltek-múltak a hónapok, mire mindketten rájöttek, hogy a Föld már egy ideje kihalt és csak ők ketten élnek rajta. Ha a fiú nem antarktiszi világítótorony őr, a lány pedig nem bentlakásos búvárharangozó, talán előbb feltűnik nekik a dolog, így azonban, hogy munkájuk révén hónapokig sem találkoztak emberekkel, sokáig képesek voltak boldog tudatlanságban élni.
A fiú ekkor fogott egy űrhajót és nekivágott a végtelennek, hogy keressen egy lakott bolygót és azon találkozzon egy rokonszenves lánnyal. A lány is beszállt egy űrhajóba és ő is hipertéri ugrabugrálásba kezdett. Találkozni akart egy szimpatikus fiúval.
Mivel mindketten hol fénysebességgel, hol pedig hiperűrsebességgel mentek, ha épp nem a hipertéren ugrottak át, alig öregedtek. Ennek következtében a Föld elhagyását követő első két-három évezredben több naprendszer több bolygóján is összefutottak, de mindannyiszor csak lemondóan legyintettek és huss!, már mentek is tovább.

Ekkor váratlan dolog történt!

A Metanoia csillag Paradigma nevű bolygóján landolva mindketten észrevették, hogy a másik is ott van. Már épp az ilyenkor megszokott lemondó legyintésnél tartottak, amikor döbbenten megálltak és szimatolni kezdtek. Meglepetten konstatálták, hogy nem érzik a másikból korábban folyamatosan áradó dögkút szagot. Sőt, a fiú és a lány egyaránt kellemes mentolillatot árasztott. Szaglászni kezdtek egymás irányába.
- Őőő ááá ééé ííí? – mondta a fiú nehézkesen, mert már évezredek óta nem beszélt.
- Úúúúúú űűűűű! – szólt a lány, mert ő sem.
Végül mutogatással elmagyarázták egymásnak, hogy mindketten találtak az űrhajójukban furcsa tárgyakat, amiről a használati utasításból kiderült, hogy fogkefe és fogkrém. Nosza, ki is próbálták és a zöldesbarna penészes fogsoruk egyszeriben kicitromsárgult, és ezzel egy időben a dögkút szagot is mentol illat váltotta fel.
Egymásra mosolyogtak, egymásba szerettek, összeházasodtak és három gyermekük született: Amodent, Blendamed és a kis Colgate Totálka.
A kis család boldogan élt és minden étkezés előtt, alatt és után is megmosta a fogát, míg meg nem halt.
Ha a kis család meg nem halt volna, az én mesém akkor is befejeződött volna, mert már kezdett unalmassá válni.
Kedves dögkút szájszagú gyerekek! Lefekvés előtt ti is mossátok meg a fogatokat, hogy ne kelljen évezredekig röpködnötök a világűrben, mire megtaláljátok a Nagy Őt!
- Mesemondó bá’, mesemondó bá’! – kiáltott a kis szemüveges Okos Tojás – A nagy Ő-t nem kell keresni, mert már megvan! Shift plusz kis ő. Persze lehet Caps Lock-kal is.
A mesélő ekkor halkan felsikoltott és egy szuicid csukafejessel kivetette magát a szuterén ablakán…