2016. március 31., csütörtök

Szivárvány

Eső után felnézek én,
Azt, hogy elállt, el se hiszem,
S közben ráhull gyapjúzekém
Vállára két kolibri szem…

Földön véres kolibri fejt
Is látok! A halál arat?!
Kórboncnok jő s okot kifejt:
„Lefejezték a madarat!”

Vader nagyúr nyomoz, a Dárth,
Bölcsebb ő, mint másfél ELTE:
„Baleset érte e madárt,
Szivárványív kettészelte.

Egy Obi Wan vágva két Ben
Lesz, pedig ő nem is gyenge,
S szivárvánnyal ellentétben
Kolibri agy nem túl penge.”

„Ó, szent zergeszőr!!! Mi ez a rémálom az Elmeroggyant utcában?! Kinek a megzuhant agyából pattanthat ki, hogy Darth Vader a saját szivárványszínű fénykardja által levágott véres kolibri fej ügyében nyomozzon?! És hogy kerül ide másfél ELTE?! Ez csak a zsákban bálák közt fúló paripák által megtaposott holttestemen át juthat be a Nemzeti Alaptantervbe! Igor, Szergej, üssétek! NEM ENG! NEM ENG! NEM ENG!” /Libri Laftyejevné Petrovics Alexandra, a Kötelező Olvasmányokat Meghatározó Csinovnyikok Intézetének (KOMCSI) kéz- és lábtördelő szerkesztője/

„Nonono, szerkesztő elv… ööö… polgártársnő, nonono!!! Ne lépje túl a hatáskörét! Frady Endrét mi már sokkal régebb óta figyeljük, így a pépesre verését sem engedhetjük át másnak! Hogyisne, hogy miénk a munka, másé pedig a szórakozás?! Betilthatja, de egy ujjal sem nyúlhat hozzá! Maximum egy baseball ütővel, de csak korlátozottan! Na, jöjjön, költőszaft úr, majd mi ellátjuk a baját!” /Dr. Csávás Kálmán, a Rossz Arcokat Gyanúsító Alapítvány (RAGYA) ütőtávolság kalibráló osztályának betanított főmérnöke/

„Az esős sárlét után a csillagháborús romantika magasába vágyódás metaforájaként a költő a világ legkisebb agyú madarának önkéntelen vértanúvá magasztosulását deheroizálja az elemi szakralitást sejttető keresztrímek apokaliptikus averziójának sötét erejű ellenpontozásával. A szivárvány színei párhuzamos szelőkként tételezik önmagukat ellen! A bölcsészet másfél temploma, ahol más fél, de a Jedi lovag kerek egésszé szintetizálódik, mintegy önmaga antitézisévé izolálódik. Vö. Obi Wan egypúpú, van kétpúpú, van négypúpú sőt több! Katartikus dallamvilágháború!” /Einundzwanzig Elemérné Hanyatthomlok Hortenzia, a Darth Vader Sötét Nagyúrképző Szakközépiskola és Gimnázium irodalom és matematika szakos tanára/

„A Magyar Ornitológiai és Tyúkászati Oskola (MOTYÓ) teljes tanári kara nevében a leghatározottabban tiltakozunk az ország egyik legritkább madárfajú egyedének, a Borsóagyú Görcskolibrinak a véres kezű költő által az irodalom oltárán történő feláldozása ellen! Amennyiben a vétkes nem kér bocsánatot, megszálljuk a hálószobáját és az elalvását üres frázisok puffogtatásával akadályozzuk meg!” /Dr. Csengő Zoltánné Laskaszűrő Aranka, igazgató helyettes/

„Egy sötét barlang mélyén ultrahangon vijjogó és V-alakban a gyomorszájamba repülő Batman raj okozta orbitális okádhatnék nem lenne olyan penetránsan gyomorforgató hatású, mint ez a Frady förtelem! Az időskori naivitásban szenvedő anyám a cím alapján óvatlanul egy kedves tájverset várt, minek következtében már a légből kapott kolibri szemgolyóknál elájult! Jelenleg egy méregdrága budai magánklinikán nyugtatózzák, de ennek ellenére még rendszeresen felsír! Követelem Frady Endre más költőbűnözőkkel együtti azonnali összefogását és a Kortárs Irodalmi Szervezetek Költő Bontótelepére (KISZ KB) történő elszállítását! Végre hiszek az összefogás erejében!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Jaj, ki volt az a házipálesz agyú graffitis, aki a kerékpáros alagút előtti késpengés magassági korlátozó kapumat szivárványszínűre pingálta?! Neveket akarok!” /Fűrész Ferdinánd, vágóhíd- és kerékpárút-tervező/

„Nálunk Texasban nem tragédia, ha egy svédacél szivárvány kettévág egy kolibrit, mert én kézrátétellel még egy chicken burgerbe belesütött darált csirkét is fel tudok támasztani.” /Chuck Norris/

6 megjegyzés:

  1. :DDDD
    Ma mindenki első helyen végzett! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDD
      Valamilyen szer hatása alatt döntöttél? Vagy csak simán konfliktuskerülő vagy? Amúgy jó a cucc?
      :DDD

      Törlés
    2. :DDD
      Csak neked, ha már így kettesben vagyunk (:D) megsúgom a cucc nevét: frady verse és kommentjei. Ugye titokban tartod? :DD
      Jó a cucc, mert látod, mindenki az első helyen végzett...
      (Amennyire lehetséges, tényleg kerülöm a konfliktusokat.) :)))
      Szívesen olvasnék egy versikét az áprilisi tréfa apropóján.

      Törlés
    3. Én is szívesen olvasnék bolondok napi verset, de nincs, aki megírja... :)

      Törlés
    4. Nekem van egy ismerősőm, aki "írogat ezt-azt"... szóljak neki? :DD

      Törlés
    5. Ne zavard! Hátha pihenne szegény kicsinyég... :)))

      Törlés