2016. június 21., kedd

Lámpaláz

Felkapcsoltam máma este
S forró lett a lámpám teste.
Megmértem, hogy van-e láz ott,
Ám a lámpa kézen rázott!

Udvarias kézrázása
Nyomán immár egész más a
Karom, mivel szénné égett.
Priznic kéne hűtés végett.

Vizet öntök, jön a zárlat,
Széjjelégő hamvam pár lat.
Attól tartok, porrá aláz
Engem ez a blőd lámpaláz.

„Mi van, idióta úr, vízzel akarta lehűteni az égő égőt, oszt’ porig égett?! Azt hiszem önt is fel fogják terjeszteni posztumusz Darwin díjra! Mert megérdemli! Amúgy a verse NEM ENG.!” /Volt Vendel, a Fáziskésés Ebgondolat c. kutyabarát villanyszerelési magazin főcenzora/

„Egyetlen életben maradt szemtanúként el kellene mondanom, hogy mi történt, de ennyi ember előtt szégyellem magam. Kicsit félszeg vagyok.” /Lámpa Lázár, világító szerkezet/

„Mióta kettétörtem én is fél szeg vagyok.” /egy fél szeg/

„Én is.” /a szeg másik fele/

„Pedig fő az egészszeg!” /egy egész szeg/

„A költő a tőle megszokott, sőt már-már megkövetelt szellemképes szócsavarokkal, anakronisztikus képzavarokkal, futurisztikus rímálmokkal és determinisztikus ritmus revelációkkal tűzdeli tele az amúgy ezek nélkül is a teljesség és teltség érzetét keltő lelki kül- és beltéri balladáját, melyet az ilyenkor szükséges homály leng körül. A személyes tragédia önfeledt megélése karizmát kölcsönöz a valódi vészben lángra lobbant művész szénné égett satnya karizmának. Ez a mű tökéletesen pótolja az esetleges nemléte okozta hiányt!” /Bicepsz Béláné Jajlila Julilla, középiskolai magyartanár és szabadidős személyi edző/

„Jaj, anyám, nézd inkább a vérengző Szulejmánt és ide ne gyere, mert ennek az ótvaros szennypoézisnak egyetlen sorától is megháborodna a békében megőszült nyugdíjas lelked! Ennek az idefröccsent kloákalírának visszafelé olvasva ugyanannyi értelme – értelme?!?!?! – mint előre:

.zálapmál dőlb a ze megnE
zála árrop ,kotrat lóttA
.tal ráp mavmah őgélejjézS
,talráz a nöj ,kötnö teziV

.ttegév sétűh enék cinzirP
.ttegé énnézs levim, moraK
a sám zsége rámmi námoyN
asázárzék sairavdU

!ttozár nezék apmál a mÁ
,tto zál e-nav ygoh ,metrémgeM
.etset mápmál a ttel órrof S
etse amám matloscpakleF

Na, ugye, nem megmondtam?! Ebbe a zsigernyálas óborzalomba talán még maga Chuck Norris is belepusztulna!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nana, Robikám, nana! El ne vesd a sulykot, mert ott termek ízibe’ és lereszellek a mellszőrzetemmel!” /Chuck Norris/

21 megjegyzés:

  1. Hogy veled mik történnek!

    Nálam természetesen Bicepsz Béláné Jajlila Julilla, középiskolai magyartanár és szabadidős személyi edző a díjazott. :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem velem történt, csak a www.holnapmagazin.hu irodalmi honlapon ez volt az a havi Verselő Vers cím. :)

      Törlés
  2. A "gyertyaláng ÉS LÁMPALÁZ"-ra gondolsz? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszem, hogy arra gondolnék, mert nem tudom, mi az? Valami lokálisan világhírű regény?

      Törlés
  3. Azon a linken, amit írtál, ez a vers szerepelt, amihez a te versed is kapcsolódhat. Ha tévedtem, bocs. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, közben én is megtaláltam és minden kitisztult! :)

      Törlés
  4. :DDD
    Örülök, hogy félreérthető volt. :)

    VálaszTörlés
  5. Csak a poen kedvéért, de úgy látom, nem jött be. :D

    VálaszTörlés
  6. Ő viszont nem ír humoros verseket. :)
    Neked hivatalból IS kötelességed. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hivatalban a statikai számítás a kötelességem, de amíg mások kávé- és cigiszüneteket tarthatnak, én költögethetek kicsinyég... :)

      Törlés
  7. Erről már beszéltünk máskor. Kötelesség alatt azt értem, meg kell tenned, mert téged a Teremtő megajándékozott azzal a képességgel, amelyet mások életének (is) szebbétételére "kell" fordítanod.
    Ma szigorú vagy. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értem én, értem én, csak időnként direkt félre... :)
      Nem vagyok szigorú, csak agyamra megy a kánikula... :)

      Törlés
  8. Ahogy gondolod. Majd megvárom az őszt, vagy a telet, s akkor
    hátha elfogadod az olvasó "kemény félreérthetőségét." :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akartalak megbántani, bocs, ha mégis ezt tettem.

      Törlés
    2. Jaj, dehogy bántottál meg!!! Mindig nagyon jól szórakozom a pengeváltásainkon! Ez frissen tart és segít az időskori dominancia (vagy demencia?) elkerülésében... asszem... :)))

      Törlés
  9. Ennek őszintén örülök!
    Az időskori dominancia át kell adja helyét a fiatalok demenenciájának... Majd megtudják ők is!:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Össznépi elhülyülés? Ez magyarázná a Fidesz kétszeri 2/3-át... :)

      Törlés