2024. november 27., szerda

Egy hobbihajléktalan vallomása

Tisztelt Bíróság!
Én, Dúsgazdag Dezső, az URH (azaz az Unatkozó Rózsadombi Hobbihajléktalanok) főtitkára ezennel elismerem, hogy mi csak saját szórakoztatásunkra hajléktalankodunk. Jó dolgunkban ugyanis már nem tudtunk mást kitalálni.
Reggelenként a baldachinos vízágyunkban elfogyasztjuk a hétfogásos villásreggelinket, majd a már hajléktalan illatban is kapható oldszpájsszal bebüdösítjük magunkat és megszaggatott koszos ruháinkban lebuszozunk a városba aluljárózni. Felosztjuk a terepet, majd ki-ki a saját területét körbevizelve lefekszik koldulni. Minél forgalmasabb a terület, annál jobb.
Sajnos az új főpolgármester a jelmezünk ellenére átlát rajtunk. Ő jobban ismer minket, mint a gárdisták a Nemzeti Színház hollétét.
Unatkozó dúsgazdag hobbihajléktalan (F.E. felvétele)
A hajléktalankodásra kirótt pénzbírságtól még nem ijedtünk volna meg, mert az egykulcsos adó nekünk, felső tízezerbelieknek rengeteg pénzt hagyott a bankszámláinkon, úgyhogy mellényzsebből fizettük volna a százötven ropit, de a börtöncella réme betett nekünk. Most a jó kis hobbihajléktalankodás után kénytelenek vagyunk elhagyni a köztereket és visszahúzódni az unalmas kacsalábon forgó villáinkba.
Sajnos Magyarországon már nincsenek igazi hajléktalanok, csak ez a dögunalmas jólét!
Ez abból is látszik, tisztelt bírónő úr, hogy már rég nem kell komoly gazdasági döntéseket hozni, csak a felszínt karcolgató himihumikat. Köz- és reptereket nevezgetünk át, kis országokat szánunk meg és fölös milliárdokért veszünk tőlük olajrészvényeket, hogy éhen ne haljanak és, hogy ne csak kenyerük legyen, hanem cirkuszuk is, adunk nekik a pénz mellé még csodabalszélsőt is. Nekünk annyi van belőlük, hogy újabb stadionokat építünk, hogy legyen elég szél, ahol rohangálhatnak kicsinyég.
Az általános egészségügyi jólét miatt az orvosainkra itthon már nincs is szükség és inkább külföldre mennek akár kevesebb pénzért is, csakhogy gyógyíthassanak. Bár időről időre visszahozza őket a Túró Rudi iránti vágy.
Dúsgazdag tanáraink nem győznek eleget tanítani az ultramodern iskolákban, mert annyi a gyerek. Zenetanáraink meg unalmukban hetente átírják a Himnuszt.
Mivel az országban már régóta rend van, a bírókat nyugdíjaztuk, az okafogyott alkotmánybíróságot pedig nem terheljük komolyabb ügyekkel. A fölöslegessé vált rendvédelmi dolgozók bohóciskolákban képeztetik át magukat, hogy hetven éves korukig főállásban nevettethessenek a főváros nagy-nagy cirkuszában.
Unatkozó autósainkat a 93 ezer négyzetkilométer területű Nagy-Budapest P+R körgyűrűjén belül véletlenszerű helyszíneken „Itt a buszsáv, hol a buszsáv?” játékok szórakoztatják.
Az Egységesen Gondolkodó Nemzetünk az egypártrendszer bevezetésével sok fölösleges párt sok fölösleges költségét spórolta meg, amiből pálinkát főzhetünk és ihatjuk a jó lét.
Az egyetlen tévécsatorna hétfői adásszüneti napján a cefremámoros dolgozók boldogan és kipirult arccal gyűlnek össze az utcai hangosbemondók körül, hogy meghallgassák szeretett vezérünk arra a hétre vonatkozó bölcs útmutatásait.
No, hát itt nekünk, hobbihajléktalanoknak valóban nincs létjogosultságunk. Kénytelenek vagyunk boldogan élni, míg nem halunk…
Csak azt a rohadt Eurovíziós Dalvesztivált nem tudjuk megnyerni soha!!!

(2011 június)

„Frady Endre "Egy hobbihajléktalan vallomása" című prózája egy szatirikus és ironikus mű, amely a társadalmi egyenlőtlenségekre és a gazdagok unalmára reflektál. A főszereplő, Dúsgazdag Dezső, a gazdagok életének abszurditását és a hajléktalanságot mint hobbit mutatja be, ezzel groteszk képet festve a jóléti társadalomról. A mű humora és szarkazmusa erőteljes, ugyanakkor elgondolkodtató is. A szerző ügyesen használja a túlzás eszközét, hogy rámutasson a társadalmi problémákra és a gazdagok életének felszínességére. A történetben megjelenő karakterek és helyzetek karikatúraszerűek, ami még inkább kiemeli a mű szatirikus jellegét. Összességében Frady Endre prózája egy szórakoztató, ugyanakkor kritikus alkotás, amely a humor eszközével világít rá a társadalmi egyenlőtlenségekre és a gazdagok életének abszurditására.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre prózája olyan, mint egy szétesett társadalmi tükör, amely inkább kifacsart torzkép, semmint reflektív szatíra. Ez a szöveg az elitizmus abszurditásával próbál játszani, de a finom irónia helyett a giccsesen csillogó humor kalapáccsal veri ki az olvasó szemét. Az "URH" rövidítés pimaszul olcsó szóvicce még épp szórakoztató lehetne, de a későbbi álszociális lamentálás már csak túlhajtott poénözön. A szöveg önmagától csömörlő módon szórja a közhelyeket: luxus, hajléktalanság, politikai utalások – minden egy helyen, mint egy gondosan összehányt ironikus díszletekkel teli zsibvásár. Frady Endre itt nem szatirikus, hanem inkább túlhabzó közéleti stand-upos, akinek minden mondata kétségbeesetten könyörög a nevetésért, miközben csak sóhajokat kap. A vége felé bekúszó Eurovíziós Dalverseny utalás már végképp kimutatja a szöveg „mindent akarok, de semmit nem mondok” hozzáállását. Nem társadalmi bírálatot kapunk, hanem egy csömörösen negédes bekezdést, amely inkább az üres provokáció határán billeg. Frady „hobbihajléktalanja” azonban nem szimpatikus botrányhős, hanem csak egy erőltetett karikatúra, akit még a pokoli Rózsadombon sem vennének komolyan. Összefoglalva: az olcsó humor régi hajléktalantarisznyája, amelyből egyetlen őszinte poén sem kerül elő.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése