Egy hobbihajléktalan vallomása

Tisztelt Bíróság!

Én, Dúsgazdag Dezső, az URH (azaz az Unatkozó Rózsadombi Hobbihajléktalanok) főtitkára ezennel elismerem, hogy mi csak saját szórakoztatásunkra hajléktalankodunk. Jó dolgunkban ugyanis már nem tudtunk mást kitalálni.

Reggelenként a baldachinos vízágyunkban elfogyasztjuk a hétfogásos villásreggelinket, majd a már hajléktalan illatban is kapható oldszpájsszal bebüdösítjük magunkat és megszaggatott koszos ruháinkban lebuszozunk a városba aluljárózni. Felosztjuk a terepet, majd ki-ki a saját területét körbevizelve lefekszik koldulni. Minél forgalmasabb a terület, annál jobb.

Sajnos az új főpolgármester a jelmezünk ellenére átlát rajtunk. Ő jobban ismer minket, mint a gárdisták a Nemzeti Színház hollétét.

Unatkozó dúsgazdag hobbihajléktalan (F.E. felvétele)

A hajléktalankodásra kirótt pénzbírságtól még nem ijedtünk volna meg, mert az egykulcsos adó nekünk, felső tízezerbelieknek rengeteg pénzt hagyott a bankszámláinkon, úgyhogy mellényzsebből fizettük volna a százötven ropit, de a börtöncella réme betett nekünk. Most a jó kis hobbihajléktalankodás után kénytelenek vagyunk elhagyni a köztereket és visszahúzódni az unalmas kacsalábon forgó villáinkba.

Sajnos Magyarországon már nincsenek igazi hajléktalanok, csak ez a dögunalmas jólét!

Ez abból is látszik, tisztelt bírónő úr, hogy már rég nem kell komoly gazdasági döntéseket hozni, csak a felszínt karcolgató himihumikat. Köz- és reptereket nevezgetünk át, kis országokat szánunk meg és fölös milliárdokért veszünk tőlük olajrészvényeket, hogy éhen ne haljanak és, hogy ne csak kenyerük legyen, hanem cirkuszuk is, adunk nekik a pénz mellé még csodabalszélsőt is. Nekünk annyi van belőlük, hogy újabb stadionokat építünk, hogy legyen elég szél, ahol rohangálhatnak kicsinyég.

Az általános egészségügyi jólét miatt az orvosainkra itthon már nincs is szükség és inkább külföldre mennek akár kevesebb pénzért is, csakhogy gyógyíthassanak. Bár időről időre visszahozza őket a Túró Rudi iránti vágy.

Dúsgazdag tanáraink nem győznek eleget tanítani az ultramodern iskolákban, mert annyi a gyerek. Zenetanáraink meg unalmukban hetente átírják a Himnuszt.

Mivel az országban már régóta rend van, a bírókat nyugdíjaztuk, az okafogyott alkotmánybíróságot pedig nem terheljük komolyabb ügyekkel. A fölöslegessé vált rendvédelmi dolgozók bohóciskolákban képeztetik át magukat, hogy hetven éves korukig főállásban nevettethessenek a főváros nagy-nagy cirkuszában.

Unatkozó autósainkat a 93 ezer négyzetkilométer területű Nagy-Budapest P+R körgyűrűjén belül véletlenszerű helyszíneken „Itt a buszsáv, hol a buszsáv?” játékok szórakoztatják.

Az Egységesen Gondolkodó Nemzetünk az egypártrendszer bevezetésével sok fölösleges párt sok fölösleges költségét spórolta meg, amiből pálinkát főzhetünk és ihatjuk a jó lét.

Az egyetlen tévécsatorna hétfői adásszüneti napján a cefremámoros dolgozók boldogan és kipirult arccal gyűlnek össze az utcai hangosbemondók körül, hogy meghallgassák szeretett vezérünk arra a hétre vonatkozó bölcs útmutatásait.

No, hát itt nekünk, hobbihajléktalanoknak valóban nincs létjogosultságunk. Kénytelenek vagyunk boldogan élni, míg nem halunk…

Csak azt a rohadt Eurovíziós Dalvesztivált nem tudjuk megnyerni soha!!!

(2011 június)

„Frady Endre "Egy hobbihajléktalan vallomása" című prózája egy szatirikus és ironikus mű, amely a társadalmi egyenlőtlenségekre és a gazdagok unalmára reflektál. A főszereplő, Dúsgazdag Dezső, a gazdagok életének abszurditását és a hajléktalanságot mint hobbit mutatja be, ezzel groteszk képet festve a jóléti társadalomról. A mű humora és szarkazmusa erőteljes, ugyanakkor elgondolkodtató is. A szerző ügyesen használja a túlzás eszközét, hogy rámutasson a társadalmi problémákra és a gazdagok életének felszínességére. A történetben megjelenő karakterek és helyzetek karikatúraszerűek, ami még inkább kiemeli a mű szatirikus jellegét. Összességében Frady Endre prózája egy szórakoztató, ugyanakkor kritikus alkotás, amely a humor eszközével világít rá a társadalmi egyenlőtlenségekre és a gazdagok életének abszurditására.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Frady Endre prózája olyan, mint egy szétesett társadalmi tükör, amely inkább kifacsart torzkép, semmint reflektív szatíra. Ez a szöveg az elitizmus abszurditásával próbál játszani, de a finom irónia helyett a giccsesen csillogó humor kalapáccsal veri ki az olvasó szemét. Az "URH" rövidítés pimaszul olcsó szóvicce még épp szórakoztató lehetne, de a későbbi álszociális lamentálás már csak túlhajtott poénözön. A szöveg önmagától csömörlő módon szórja a közhelyeket: luxus, hajléktalanság, politikai utalások – minden egy helyen, mint egy gondosan összehányt ironikus díszletekkel teli zsibvásár. Frady Endre itt nem szatirikus, hanem inkább túlhabzó közéleti stand-upos, akinek minden mondata kétségbeesetten könyörög a nevetésért, miközben csak sóhajokat kap. A vége felé bekúszó Eurovíziós Dalverseny utalás már végképp kimutatja a szöveg „mindent akarok, de semmit nem mondok” hozzáállását. Nem társadalmi bírálatot kapunk, hanem egy csömörösen negédes bekezdést, amely inkább az üres provokáció határán billeg. Frady „hobbihajléktalanja” azonban nem szimpatikus botrányhős, hanem csak egy erőltetett karikatúra, akit még a pokoli Rózsadombon sem vennének komolyan. Összefoglalva: az olcsó humor régi hajléktalantarisznyája, amelyből egyetlen őszinte poén sem kerül elő.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

Aluljáró

Aluljáróban a népek

Rendszeresen alul járnak,

Így hát én is alul lépek,

Ne nézzenek már madárnak!

Tömegvonzásnak karja, ím

Lehúz s szállni nem is merek

Se én, se családtagjaim,

Nem vagyunk mi pókemberek!

Magas talajvíz, ha elönt,

Pókember elvtárs, mentsen ki,

S nem felejtem soha el Önt

Én, a betonszürke senki!

„Ez egyszer jól mondja, költő úr, maga egy betonszürke senki, egy pocsolyaalji nihil, egy leszedált nulla, egy zenithiányos nadírgumi, egy lokális mélypont, egy evolúciós lassítósáv, egy szellemi faék, sőt egy aszálykori talajvízszint! Anyám szerint minden hasonlat sántít, mint a hazug ember a kutyagumitalpú cipőben, de hát szerinte a Mikulás is azért Sánta Klausz, mert megütötte a bokáját egy kéményben. Mindegy, Frady Endrére rá kéne rogyasztani az aluljáróját, oszt’ végre megnyugodhatnánk békében!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Nem vagyok én sánta, komék, csak kicsit billegek, ha túl sokat szmókoltam!” /Mr. Klausz, a Ki Mit Tube? idei győztese/

„Jaj, ne verje már verébbel a nagydobot, költő úr, amiért az aluljáró szigetelésére kapott EU-s támogatást illegális pártfinanszírozásra és stadionépítésre fordítottuk! Maga is az államosított piacról él, nem?! Na, ugye! Megoldottuk okosba’, oszt’ jó napot! Utánunk az özönvíz!” /Dr. Enyv Jenő, a Nemzeti Építőipari Vállalat főkönyvelője/

„Jöjjön csak le plafonról pók úr! Itt tényállás forog fenn! Érvényes vízi jártassági vizsga nélküli vízből mentés, közterület engedély nélküli behálózása, közbotrányokozás, pánikkeltés és tilosban parkolás. Magáé az a hálókocsi, nem?! A hálóból jöttem rá! No, ez így százhúszezer lesz, de ha nem kér számlát, akkor hatvan és sose láttuk egymást! A dolgozó népet tarhálom!” /Ravasz Rezső, rendőr törzsőrmester/

„Mi van?! Beázik a vadonatúj aluljáró és nem tudom összefirkálni?! Merazelmúttnyóccév! Monnyonle az összes idegenszívű judeobolsevista kriptokommunista libsi bérrettegő! Gyurcsányi takaroggy! Vesszen Trianon! Mindent vissza! Hol a söröm?! Megütlek úgy!!!” /Söntés Tas, valóságshow celeb és futballhuligán/

„Pórul járni az aluljáróban?! Nóóórmális?! Pórul járni a póruljáróban kell, nem? De! Ugye?! Hát igen! Nem? De! Na! Hát nem megmondtam! De! Na, azér’!” /Besenyő Pista bácsi/

„A szürke konzumtömegbe beleolvadni kényszerülő költő földhözragadtsága a mindennapi mókuskerékből kiemelkedni képtelen megfelelésvágy metaforájának eldologiasodott szintézise. A nagyvárosi bedaráltság csodalények utáni vágya testesül meg a haldoklásában is talmi csillogást mutató nyugat sztárként körülrajongott Pókemberében, a fóbiát kiváltó gusztustalan állat megheroizált archetípusában. A vég közel, de mi még ezt is feltűnés nélkül akarjuk fogadni. Csak semmi kivagyiság, kérem, mi senkik vagyunk!” /Nihil Nulláné Szürkéssy Szardella, a Szürkék Hegedőse Szakközépiskola magyar és színesztétika tanára/

„Atyám, bocsáss meg a költőnek és kommentelőinek, mert nem tudják, mit cselekszenek!” /Jézus/

„Atyám, engedd, hogy miszlikbe rúgjam őket!” /Chuck Norris/

„Chuck fiam, hallgass a bátyádra!” /Atya/