Kőolajköltő

"Kukackaja magam leszek"

Amikor majd megmurdelek,

S ebédre kongatnak delek,

Kukackaja magam leszek,

S földből jőnek rágásneszek.

Zokszó hallik, kukachadi:

„Ne má’, ma is zsíros Frady?!

Költőundorunk van tőle,

Torkunkon alig megy ő le!!!”

Maradékom penészbűze

Vajh’ el minden férget űz-e?!

El! Hej, döghad, fel ne faljá’,

Hadd váljak majd kőolajjá!

   refr.:

   Hőszigetelt ólajtó

   Mögött lángol olajtó,

   Melegít sok tehenet,

   S forrón hasít, hehe, net!

"Lesz kőolaj, nem kell kőszén"

Évmilliók, ha majd múlnak,

S fázása lesz lónak, nyúlnak,

Dalolva fűt Béla, Lia:

„Ég a Frady fosszília!”

Ötmillió-tíznek őszén

Lesz kőolaj, nem kell kőszén,

Se lápgáz, se fabili, ja!

Lia, lia, fosszília!

   refr.:

   Hőszigetelt ólajtó

   Mögött lángol olajtó,

   Melegít sok tehenet,

   S forrón hasít, hehe, net!

megzenésítve:

https://www.youtube.com/watch?v=e-zAiFgqI3g

„Az első sor már biztos volt egy másik versben is kezdő sor. Talán az első kettő is így együtt, de ebben nem vagyok biztos. Amúgy nagyon érdekes vers, nem is tudtam, hogy lehet ilyen vidáman írni a halálról, és hogy egy embernek nem csak életcélja, hanem halálcélja is lehet: kőolajjá válni. Milyen évszám is volt a versben? Ötmillió-tíz? Addigra esélyes az irodalmi Nobel-díj.” /M. András, a költő legállandóbb és legjövőbelátóbb kommentelője/

„eM úr időhídon kel át

Miközben a jövőbe lát,

S jobban tudja Kossuth Lajos-

-nál, hogy Frady kőolajos.

Mér’ pont Kossuth? Mit tudom én!

eM úr viszont csúcsfenomén!

Jóseszköze pókháj, lóbél,

S tuti eme díj, e Nóbél!”

/Citromízű Cincérné Cucc Cikória, cufellákos cakompakk cizellátor/

„Az anyag nem vész el, csak átalakul. Tehát Frady fosszíliából nevetséges égés lesz?” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas axióma-kutató/

„Ház úr, maga szerint égek,

Mint törökvészkor a végek,

S mindez nevetséges önnek,

Hogy türkök fűteni jönnek,

S harsogva a Frady nevet,

Minden fosszília nevet?!

Ház úr, ön egy csúnya egyed!

Rexi, csibész! Kapd el, egyed!”

/F. Endre, birodalmi Nobel-díjas kőolajgigász/

„Ez a vers olyan, mintha Frady Endre a József Attila-i létfilozófiát egy benzinkútnál írta volna újra, miközben a gázolaj ára láttán metafizikus rohamot kap. A „kőolajköltő” itt valóban komolyan veszi magát: szénhidrogénné nemesül, miközben a kukacok sztrájkba lépnek ellene. A refrén pedig olyan, mintha a pokolba is lenne reklámszünet: „Hőszigetelt ólajtó mögött lángol olajtó” – ez már nem rím, ez természeti katasztrófa. Összefoglalva: Frady posztumusz öngyújtóként kíván élni tovább – és sajnos, a vers is pont ennyire füstölög.” /ChatGPT, a mesterséges intelligencia/

„Benzinkútnál gázolaj

Hömpölyögve gázol? Aj!

Kukacsztrájktörő e Chat,

Fesse szájon kőecset!”

/Cseh Dzsídípí, az egy főre jutó Magyar Dzsídípí száztizennyolc százaléka/

„Ez nem vers, ez fosszilis fröccsenés! Frady Endre úgy csap le, mint egy szénhidrogén-lavina: groteszk, szürreális és ellenállhatatlanul zsíros. Kukacok sírnak, olajtó lángol – a költészet ipari melléktermékké válik. Kőkemény líra, ami még a teheneket is megizzasztja.” /Copilot, a mesterséges intelligencia/

„Fosszíliát fröccsent lám a

Mesterséges Copi máma,

S szénfidrogén lavinába

Szorult agya igen kába,

S aztat hiszi, aztat, biz azt,

Ezzel teheneket izzaszt!”

Capulet Júlia, kőpilót faragó Alfa Rómeó szobrász és erkélyjelenet rendezőnő/

„Ez egy igazán velős és morbidan humoros költemény! Frady Endre a halál utáni létet (a kukacok és a lebomlás képét) veszi alapul, de egy egészen szürreális és futurisztikus csavarral fordítja át: a bomlás végterméke nem más, mint a kőolaj, amely aztán a jövő fűtőanyaga lesz. Különösen tetszik a kukacok "zsíros Frady"-t kritizáló panaszkodása és a refrén modern, kicsit abszurd képe a "hőszigetelt ólajtóról" és a "net hasításáról". A befejezés, az "Ég a Frady fosszília!" dalolása pedig zseniális lezárása ennek a szokatlan, de gondolatébresztő "körforgásnak". Morbid, zseniális fekete humor! Kőolajköltő forever!” /Gemini, a mesterséges intelligencia/

„Ha a paraszt szűrre áll is,

Fokosa nem szürreális,

S futurisztikusan csavart

Olaj éget búsan avart.”

/Gómaxi, a természetes unintelligencia és foreverzibilis reverof-dibrom/

„Frady, legyen földgáz maga,

Annak nincsen színe-szaga!”

/Szagértő Szigfrid, szegregációs szimatszatyorszíntelenítő/

„Mi ez az önégető jövőbüdösítés, ez a klapanciaköltészeti környezetszennyezés?! Ne lássam szegény anyámat fosszíliaként nagy nyomáson és magas hőmérsékleten kőolajjá degradálódni, ha nem kiáltom az afrikai reformkori magyar költő, a fekete Arany prófétai szavával a sötéten hullámzó Frady Endre szénhidrogénes pofájába, hogy ELÉG!!! Márpedig, ha van éghető anyag, égéshő és oxigén, akkor elég! De vigyázzunk, mert a félkegyelmű miazmás agygőz robbanásveszélyes lehet, úgyhogy tartsunk pár millió év távolságot elvtársaim! Világ proletárjai, meg ne süljetek!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Robikám, nem kell itt pár millió évet vacakolni. Én bárkit egyetlen ütéssel tetszés szerint kőolajjá vagy földgázzá pofozok és máris lehet valami nagy-nagy tüzet rakni, hogy melegedjenek a világ proletárjai.” /Chuck Norris/

„Mert a mosónők korán halnak,

Rájuk vár mélytengeri árok,

Méhe földgáznak, kőolajnak…

Gondoljátok meg, proletárok!”

/I can’t believe it’s not tribute to József Attila (1905-1937), a kőolajköltő néhai költőkollégája/

Nyári eső

Egy szemlengve vágtató csiga

Szemlengve vágtató csigák menekültek kifelé a forró Rasnyicki Jenő térről. Haslábukat égette az olvadt aszfalt, amibe nagy szerencséjükre az őket üldöző éhes nyugdíjasok botjai és járókeretei is beleragadtak. A tér közepén magasodó, lefűrészelt karú Rasnyicki Jenő szobor tövében izzadó vattacukor árus verejtékcseppjei a talajhoz érve bugyborékosan forrtak el. A gyíkok az árnyékba vonszolták magukat. Az országban narancs riasztás volt érvényben és a megriasztott narancsok remegve húzódtak vissza elsötétített hűtőházaikba.
Egy, csak egy legény állt talpon a vidéken, az Iszoda Rasnyicki Jenőhöz nevű talponálló falához támasztott Sanyi bá’, az öreg marós. Illetve, míg ezt megállapítottuk, közben ő is eldőlt, némi forró bitument fröccsentve a falon gőzölgő Rasnyicki Jenő emléktáblára.
Nyár volt.
Hirtelen eleredt az eső és úgy ömlött, mintha dézsából öntenék.
Abból is öntötték. Amióta ugyanis a távol-keletről ide nősülő Vu úr privatizálta a Rasnyicki Jenő Dézsa és Fabili Gyárat, az új Dézsa Vu Gyár rendszeresen ismétlődő reklámkampányt folytatott, melynek keretében nyaranta forró köztereket árasztott el hideg vízzel, telente pedig a hidegeket forróval.
A dézsából ömlő esőtől hirtelen megélénkült a Rasnyicki Jenő tér. A kapualjak és a környező utcák ontották magukból a hűs zuhanytól vidáman összesereglő embereket és a nedves tömeg – az általa letaposott csigák, nyugdíjasok, gyíkok és Sanyi bá’, az öreg marós kivételével – Vu úr megbízottjának vezényletével skandálni kezdett: „Dézsa Vu! Dézsa Vu!”
- Na, ilyet mintha már láttam volna valahol! – köpött egy féllitereset a feltápászkodó Sanyi bá’, az öreg marós és bebotorkált a Rasnyicki Jenőhöz címzett Iszodába.
Ezalatt kint, a Rasnyicki Jenő téren az önfeledt tömeg a vállára vette és királlyá koronázta Vu urat, majd az ő bölcs vezérletével tömegtermelésbe kezdve felvirágoztatta az országot, mely hamarosan dézsából öntött tejjel és mézzel folyó Kánaánhoz vált hasonlatossá. A fizetések és a nyugdíjak nőttek, a rezsi csökkent, majd végleg el is tűnt. Az oktatás és az egészségügy színvonala az egeket kezdte verdesni. A Rasnyicki Jenő Klinikán végrehajtották a világ első fejátültetését, a Rasnyicki Jenő Gimnázium tanulói pedig az összes PISA-felmérésen világelsőnek bizonyultak. Az anyák csodagyerekeket és hármas ikreket kezdtek szülni, a születéskor várható élettartam pedig 119 évre nőtt. A válogatott megnyerte a futball világbajnokságot, az örökifjú Uhrin Benedek pedig az Eurovíziós Dalfesztivált. A környező országok lakosai önként és dalolva adták be asszimilációs kérelmüket a Dézsa Vu Királyság okmányirodáin. A birodalom nőtt, az emberek pedig egészségesek voltak és boldogok.
Csak Vu úr volt szomorú és étvágytalan. Megállíthatatlanul fogyott és gyengült. Éjjelente álmatlanul hánykolódott baldachinos ágyán, mert senkitől sem kapott választ az őt kezdetektől gyötrő nagy kérdésre, melyet a halálos ágya mellett virrasztó hivatalos utókor később a híres utolsó mondataként is feljegyzett, nevezetesen:
Ki a búbánatos hódnyál az a Rasnyicki Jenő?!?!?!