A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hiszterézis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hiszterézis. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. november 22., kedd

Teri késleltetett térülése-fordulása

Teri még hitt gyerekkorba’,
Ám úgy vágták kerek orrba,
Megváltozott ítélete,
Elmúlott a hitélete.

„Kísérthet pár csodatétel,
Új családi Skoda vétel,
S templomba bár vitet Lenke,
Megmaradok hitetlenke.”

Hajában őszt észlel tetve,
S holtfélten, bár késleltetve
Mégis újra hisz Teréz is.
Ez egy lelki hiszterézis.

„Mielőtt bárki szentségtöréssel vádolná a szerencsétlen szószátyár költőt, okvetlenül meg kell említenem, hogy a vers nem Kalkuttai Szent Terézről, azaz a Nobel-békedíjas Teréz anyáról szól, hiszen ő Agnes Gonxha Bojaxhiu néven született, vagyis gyerekkorában még véletlenül sem lehetett Teri! Sőt, a korabeli fotók alapján az orra sem volt kerek! Ilyeténképpen ügyfelem bárminemű meggyanúsítása egyrészt minden alapot nélkülöz, másrészt senkinek eszébe se jusson, mert a radikális gatyaleperlés tényállása fog fennforogni!” /Dr. Kidumáló Kesztölc, a Becsinált Költők Védelmében Zordan Reagáló Testület (BKV ZRT) tényfeltáró szómágusa/

„Nagy dolgokra nem mindenki képes. De kis dolgokat nagy szeretettel bármelyikünk megtehet.” /Teréz anya (1910-1997) bátorító szavai az 1986-os Székrekedéses Tehetségtelenek Konferenciája (SZTK) megnyitóján/

„A hiszterézis (általában fizikai) rendszerek azon tulajdonsága, hogy érzéketlenek – nem azonnal reagálnak a rájuk ható erőkre, hanem késleltetéssel, vagy pedig nem térnek teljesen vissza az eredeti állapotukba: ezeknek a rendszereknek az állapota függ az előéletüktől. A kifejezés a görög υστέρησις, hiányosság szóból ered.” /Wikipédia Winnetou, apacs adatbázis/

„Hiányosság?! Ezek szerint én nem is fekete vagyok, hanem csupán fényhiányos?! Hinném, ha látnám, persze csak késleltetve, de ebben a sötétben minden tehén elnyeli előlem a fényt!” /Terry Black (1947-2019), magyar előadóművész/

„Ó, már értem, miért van MÁV rendszerszinten késleltetett szerelvényei miatt hisztéria! Winnetou úr, köszönöm a tudományos magyarázatot!” /Tompa Tádé, ingázó irodakukac/

„A végéről az örömtánc lemaradt! ... vagy mégsem örül annak Teri, hogy lelke újra hittel teli?” /Dr. Ház, Juniorkonyha-díjas terrorista aterista/

„Belső örömtánc az ritka,
Ez a lemaradás titka.
Teri örül, ria, ria!
Ház úr, tombol hisztéria!”
/Dr. Detonátor Dezső, tombolásgátlási tiltást titkosító tervezőmérnök/

„Ebből is látszik, hogy a gyermek még naivan hisz, a felnőtt már gondolkodik, de idős korban megint hiszékenyebb az ember... (Főleg az, akiről egy igazi hittérítő ír verset.)” /M. András, a költő legállandóbb és leghiszterézismentesebb kommentelője/

„eM úr, van az a pályaív,
Hol a kisgyermek még naiv,
Later he or she is very
Bitter, mert az Élet veri,
Oszt’, hogy melegszik a pite,
Visszatér a szolid hite,
Ám legvégül derül ki tán,
Hová jut az öreg titán,
Hogy dönt szakácsnénk, Szűcs Márja,
Bogrács vagy a tepsi várja?”
/Nyamnyam Nyihámor, hittérítőragut hőkezelő hottentotta hajóskapitány/

„A versből jól beazonosítható a korszak, amelyről szól. Az új családi Skoda csodája a késő kádári legvidámabb barakk Merkúr kori jelensége, míg a templomba cipelés a rendszerváltás utáni elitista divathóbort megnyilvánulása. Címszereplőn tehát a késői szocializmusban szocializálódva, majd a korai vadkapitalizmusban kapitalizálódva és a tudományegyetemen diplomázódva jutott a hitéleti dogmatizmus képmutató mocsarának elutasításán át a személyes szellemi sík transzcendens horizontjának egyre közelebbi szemléléséhez. A fent említett korszakban valóban éltek közöttünk Lenkék és már akkor sem értette senki a hiszterézis szót, még én sem. Megfellebbezhetetlen korrajz! Aki nem hiszi, járjon utánfutóra celluxozva!” /Dr Éra Éliásné Tóbiás Titanilla, korszakértő és heurisztikus hisztérika/

„Zsírbombától robbant ELTE,
Romként állt a kolesz Terin.
Szaftot fuldokolva nyelte,
S kísértette koleszterin.”
/Tótágas Tódorné Tömb Teréz: Hittől hitig avagy the geatest hits c. életrajzi könyvének részlete – Frady Endre verse/

„Mi ez a szutyokhömölcsi falunapon a helyi vakcirkusz tornából felmentett túlsúlyos részeg artistái által előadott sikertelen hátrabukfenc produkciót is világszínvonalúvá relativizáló elmeroggyant betűhalmaz?! Frady Endre képes a transzcendensből is trógerszeszt kotyvasztani! Ez az apologetikának szánt szentségtörés a dilettantizmusával még abból is gyakorló ateistát csinál, akinek maga Jézus Krisztus a személyi edzője a Mennyei Tréning Központ (MTK) tornatermében! A jobb sorsra érdemes címszereplő kortársaként meg kell állapítsam, hogy korunk mérhetetlenül összefradyendréződött, úgyhogy mindannyian meg vagyunk mérgezve! Én már csak egy dologban hiszek, hogy Frady Endre felesége - aki szememben egy önfeláldozó mártír - egy szép napon elhatározza, hogy szintet lép és párját fogja ritkítani! Imádkozzunk és böjtöljünk érte! Legyen a hitünk szerint! Ámen!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Itt a valódi, itt a fű! Pár ellen párritkító fű!” /a párritkító fű árus/

„Amikor vádlin harapott egy krokodil, én is késve reagáltam, mert csak akkor vettem észre, amikor meghallottam a fogsora által kinyomott agyvelejének a loccsanását, ő viszont utána még késleltetve sem tért vissza az eredeti állapotába, hisz’ Teréz is láthatja, hogy ő azóta is a bőrszerkóm.” /Chuck Norris/

2018. január 18., csütörtök

Tragédia

(egy tavikrampusz felvétele - a szerk.)
Tas humán s bár Teréz reál,
Ugyanabban hisz Teréz is,
S így a vita köztük leáll:
„Furcsa szó a hiszterézis.

Furcsább, mint a tavikrampusz
Vérzsírtorta, koleszterin…”
Ekkor felrobban a kampusz
S romként áll a kolesz Terin,

No meg persze szegény Tason,
S nem ömlik a szó Teribül,
Fekszik némán-holtan hason.
This tragedy’s so terrible!

„This poem is so terrible! It is tragedy! To read or not to read, that is NOT question!” /William Shakespeare, óangol drámaíró/

„Szózsonglőrünk ismét elhajította a sportszert, az anyagi, erkölcsi, és emberi életben esett kár jelentős. Egy nagy-nagy szómáglyát sikerült begyújtani újfent.” /F. Péter, a költő humán végzettségű mérnökkollégája/

„Jujjj ezzel oszlatni lehet. Tanítani kéne: itt egy tökéletes példa, hogy mit NE csinálj.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Reál úr, a véleményének közepével maradéktalanul egyetértek: Tanítani kéne! De nem ám csak középiskolás fokon, hanem minden szinten szinte minden oktatási intézményben, legfőképpen a Világegyetemen! Az irodalom és a természettudomány, a humán és a reál műveltség tragédiába torkolló szintézise, a késleltetve induló és önmagába vissza nem térő létgörbe előzményeket is okozatként magán viselő hiszterézise oly értelmeket és érzelmeket indukál, melynek megragadására csak egy Frady Endre kaliberű polihisztor géniusz vállalkozhatott! Szerencsére megtette és mi szerencsére a vájt fülű kortársai lehetünk! Tavikrampusz olvasók, ezentúl csak ilyen irodalmi vérzsírtortával emeljétek a szellemi koleszterinszinteteket!” /Kampusz Komposztné Enervált Elalélia, a Dialektikus Entellektüellek Bulvármentes Irodalmi Lapja (DEBIL) segédliterátora/

„Na, költő úr, azt hiszem, tartozom azzal az unokaöcsém emlékének, hogy magát előbb tarkón vágjam, aztán lerúgjam a fejét! Vegye úgy, hogy maga már halott!” /Tas Lee, a vers férfi főszereplőjének feketeöves kínai nagybátyja/

„Kalkuttai Szent Teréz megszentelt neve emlékének nevében a leghatározottabbak tiltakozom és az eretnekké tévelyedett költőt az anyaszentegyházból ezennel exkommunikálom! Döntésem megmásítását csak kanosszajárás esetén vagyok hajlandó megfontolni! Ámen és punktum!” /Ferenc pápa/

 „Na, gyerekek, mit gondolt a költő? Hát azt gondolta, hogy ti nyavalyások ne dohányozzatok a kollégiumi vécében, mert berobbanhatnak a füves és alkoholos gázaitok, és akkor kész a katasztrófa, és mind megdöglünk! Bár… legalább nem halunk éhen.” /Jobbanteljesítő Jenőné Éhkopp Édua, a Köz Éheztetési Szakközépiskola magyartanára és köztéri kéregető/

„Ezt a perverz agykihágást olvasva a még le nem zsibbasztott elmemaradékommal azon gondolkodtam, hogyha csak egy bérgyilkosság megrendelésére lenne pénzem, akkor kit lövetnék agyon, magamat vagy Frady Endrét?! Egyikünknek pusztulnia kell! Anyám szerint ne siessem el, hiszen se a költők, se a kritikusok nem élnek örökké! Na, mama, most aztán jól megvigasztalt! Lehet, hogy jobban jártam volna, ha rám robban egy kollégium!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Felrobbantottak egy krampuszt?! Ezt vagy az idegenszívű Mikulás tette, vagy egy Soros fizette piréz migráncs! Ez terrortámadás! Azonnal be kell vezetni a szükségállapotot és el kell rendelni a kijárási tilalmat! Elképzelhető, hogy emiatt elmaradnak az országgyűlési választások, de ahol fát lopnak, ott eltűnik a forgács is! Az akut rémhírterjesztő Frady Endrét pedig fővesztésre, teljes vagyonelkobzásra és a költészeti tevékenységtől való hermetikus elzárásra rögtönítéljük!” /Csávás Kálmán übernagy, a Terror Elleni Totálisan Elementáris Mozgalom (TETEM) ítélet végrehajtási főelőadója/

„A közbeszerzési mutyiban erősen túlárazott és a csókosok által gagyi anyagokból okosba’ megépített kampusz nem bombától robbant fel, hanem a futóedzés közbeni forró menetszelemtől.” /Chuck Norris/

„Teréz és Tas szépek voltak.
Kár, hogy mindketten már holtak!
Vigaszként a síró hadnak
Hadd mondjam el: Feltámadnak!”
/Újpesti Barnabás, kortárs költő és a Teológiai Sírversek Tanszék tanársegédje/